Kedvenc helyeink a Spaccanapolin

Az ókori városok meghatározó urbanisztikai rendezőelve a Cardo és Decumano, vagyis az egymásra merőleges két főutca. Nápoly esetében a Cardo a Dóm utcája, a Decumano pedig a Spaccanapoli, amely látványosan osztja ma is északi és déli részre a városközpontot (lásd balra lent). Ez eredendően egy rövidebb szakaszt jelölt, amely a Dóm utcájától a S. Domenico Maggioréig tartott, majd a római kor végére az utca elérte a mai Gesù Nuovo teret. Don Pedro de Toledo spanyol alkirály elkezdte a San Martino domb beépítését (ennek tetejéről, a San Elmo erőd falairól készült a címlapfotó), így a Spaccanapolit is meghosszabbította, ráadásul erre merőlegesen alakította ki a Spanyol Negyedek utcahálózatát is. A Spaccanapoli ma itt kezdődik és a Dóm utcája után, a via Giudecca Vecchiával végződik. A turisztikailag legkihasználtabb szakasz ennél rövidebb: ez a Dóm utcájától a Piazza Gesù Nuovóig tart. Az évszázadok sokat változtattak a környező épületeken. A gótikus paloták reneszánsz jegyeket vettek magukra, ezek néhol teljesen átalakultak barokk épületekké, és végül a második világháború szövetséges bombái okozta pusztítás után a Santa Chiara templom ledobta barokk arculatát, és visszatért gótikus szellemiségéhez.

Ez a poszt nem a teljesség igényével íródott, mivel a Spaccanapoli teljes bemutatása túl hosszú lenne, de a kedvenc helyeink ismertetésével talán ihletet adunk a többi nápolyi látogatónak.

Diomede Caraffa palotája (+ egy bónusz)

Ha a Dóm utcájától indulunk, akkor a Via San Biagio dei Librai 121 szám alatt balkézről találjuk Diomede Caraffa palotáját. Az épület korábban is a Caraffa család birtokát képezte, a középkori alapokat 1466-ra alakították át a ma is látható reneszánsz palotává, amely 1769-ig a Caraffa család tulajdonában maradt. A Herkules szobor alatt a felirat a Caraffa család dicsőségét hirdeti, majd pedig az ajtófélfa és a fa ajtó is tele van a Caraffák sávozott címerével (habár ez hasonlít az Árpád-sávra, a kettőnek semmi köze egymáshoz). A faragott ajtó az egyik kedvencünk (lásd jobbra fent), ugyanis ez még az eredeti a 16. század második feléből.

Pár sarokkal arrébb, szintén bal kézre találjuk a Sant'Angelo a Nilo temlomot, viszont az ebben található Donatello-féle síremlékről már írtunk, így ebben a posztban most nem lesz erről szó. Ha túlmegyünk a San Domenico téren, akkor a Via Benedetto Croce 45 szám alatt bal kézre esik a Caraffa della Spina palota. A Spina Jézus töviskoszorújára utal, amelynek egy darabját megszerezte a család, és ezzel jelölték a hagyományos Caraffa-sávos címert is. Itt a kapualj két szélén található tengeri szörnyekkel szoktunk fotózkodni. Ezek szája azért fekete, mert a hazafelé tartó uraság szolgái a szobrok száját használták a fáklyák eloltására, hiszen a palota falain belül ezekre már nem volt szükség.

A San Domenico Maggiore templom

Habár a domonkosok már 1231-ben megtelepedtek Nápolyban a mai templom egy felajánlás nyomán épült, amit II. (Sánta) Károly tett Szűz Máriának, és a munkálatok egészen 1324-ig elhúzódtak. A templom egy klasszikus gótikus székesegyház három hajóval, benne rengeteg kinccsel. A komplexum a domonkosok székhelye volt évszázadokon keresztül, itt működött az iskolájuk is, ahol olyan jelentős személyiségek képezték magukat, vagy tanítottak, mint Aquinói Szent Tamás, Giordano Bruno, vagy Tommaso Campanella. A különféle átalakítások viszont érdekes eredményekre vezettek, így a látogató a három rendelkezésre álló bejárat közül pont a főbejáratot nem használhatja. Mi például az apszis alatti lépcsőn mentünk be, és a szomszédos lépcsőn jöttünk le. Pár dolog ingyenesen látogatható, másért fizetni kell. Azt ajánljuk, hogy a fizetős részek se maradjanak ki, mert teljes mértékben megéri a látvány azt a pár eurót, amit elkérnek.

A templom nyugati oldalán az utolsó előtti kápolna a freskók kápolnája. Ezt Pietro Cavallini festette ki körülbelül 1309-ben, majd a reneszánsz módosítások során lemeszelték, és csak 1953-ban fedezték fel újra. A bal oldalon Szent János apostol történetét láthatjuk (felülről lefelé: az evangelistát megfőzik olajban, illetve bebocsátást nyer a Mennybe), ami kiegészül Krisztus megfeszítésével. Szemben két próféta között Szent András története a téma (Szent Péter és Szent András elhívatása; Szent András Aegeas prefektus előtt, az utóbbit megfolytja a démon, miközben Andrást keresztre feszítik; Szent András csodája a halála után, miszerint megmenti a püspököt az általa megvendégelt nőben rejtőző démontól). A jobb oldali falon két Bűnbánó Magdolnához köthető epizódot láthatunk: magát a bűnbánást, illetve a Noli me tangere jelenetét.

Ugyanezen az oldalon a hatodik kápolna nagyobb, mint a többi: ez a Kereszt kápolnája. Itt láthatjuk másolatban azt a képet, amely beszélt Aquinói Szent Tamáshoz (az eredeti a szent cellájában található, ami belépőjegy ellenében látogatható). Ha tovább haladunk a főoltár irányába, akkor a következő kápolna az Aquinói család kápolnája, családi sírokkal. Innen mehetünk be a fizetős részre.

A sekrestyében, a karzaton található az Aragóniai királyok és pár korabeli nemes sírja (lásd fent). Többek között itt nyugszik Hunyadi Mátyás magyar király apósa is. A sírokat megvizsgálták, a reneszánsz ruhákat konzerválták, amelyeket a szomszédos kincstárban (lásd balra lent) kihúzható fiókokban csodálhatunk meg. A sírokat nem bolygatták az évszázadok során, így hasonló jelentőséggel bírnak, mint az Escorial Spanyolországban, vagy a bécsi Kapucinus-kripta!

A sekrestye mennyezeti freskója Francesco Solimena alkotása (lásd jobbra fent), és a domonkos szerzetesek segítségével az eretnekség felett aratott győzelmet ábrázolja. Ne felejtsük el, hogy sokáig a domonkosok irányították az inkvizíciót. A sekrestyéből kell felmenni Aquinói Szent Tamás cellájához, ahol egy eredeti kéziratot találunk az Egyház doktorától (lásd balra lent), illetve a keresztre feszített Jézust ábrázoló festményt (lásd jobra lent), amely beszélt a szenthez.

A Santa Chiara templom és kolostor

Ha tovább haladunk a Spaccanapolin, akkor a Piazza Gesù Nuovo bal oldalán találjuk a Santa Chiara kolostort és templomot. Honfitársaink ezt leginkább a csodálatos majolikás kerengője miatt ismerik, de a templom is sok érdekességet tartogat.

Oly sok gótikus székesegyházhoz hasonlóan ez is az Anjouk uralkodásához kötődik, mivel Károly Róbert magyar király nagybátyja, illetve Árpád-házi Mária nápolyi királyné fia építtette a 14. század első harmadában, hogy újabb családtagok számára jelentse a végső nyughelyet. Nápolyban sok helyen találunk Anjou sírokat, nincs igazi családi mauzóleum, a Santa Chiara Bölcs Róbert és közvetlen családtagjainak ad otthont, no meg ráadásként ide temették el szinte az összes nápolyi Bourbont. A Bourbonok eredetileg egy külön mauzóleumot akartak emelni maguknak és csupán ideiglenesen kívánták ide temetni 1742-ben Bourbon Károly és szászországi Mária Amália egyik lányát, majd végül a család szinte összes tagja itt lelt örök nyugalomra. Az utolsó temetkezés 1984-es, amikor ide szállították az utolsó nápolyi uralkodó, II. Ferenc, felesége, és egyetlen gyermekük, egy korán meghalt kislány hamvait. (lásd lent).

Ha a San Domenico a domonkosok, úgy a Santa Chiara a ferencesek kolostora volt, pontosabban a klarisszáké. A provence-i gótikus épületet a 18. század közepén barokkosították, viszont mindez 1943. augusztus 4-én áldozatul esett a Szövetségesek bombázásának. A helyreállítást a megmaradt középkori töredékekre alapozták, és a hely 1953-tól várja mai formájában a látogatókat.

A szentélyben találjuk a sírokat. Középen, Bölcs Róbert sírjának a felső regisztere odaveszett, de a „lényeg” fennmaradt (a lenti képen lásd középen). Ezt 1343–45 között Giovanni és Pacio Bertini firenzei szobrászok készítették az unoka és utód, I. Johanna megrendelésére. A szarkofág oldalán az uralkodó szerepel az élő és már meghalt családtagjaival. A szarkofág tetején újra Bölcs Róbertet látjuk fekvő pozícióban, rajta ferences csuhával, amint a hét szabad művészet allegóriái veszik körbe, és legfelül a trónoló uralkodó szobra magasodik. Ezen ábrázolás lábainál olvasható egy rövid latin versike, amelyet Petrarca írt az uralkodóról. Ennek magyar jelentése: Nézzétek Róbert királyt, az erények tárházát. Petrarca korántsem semleges kívülállóként fogalmazta meg előbbi szavait, mivel Bölcs Róbert koszorúzta őt költővé: ez volt a legmagasabb elismerés, amit akkoriban egy költő kaphatott.

A csonka sírtól balra Durazzói Mária nyughelyét találjuk (a fenti képen lásd balra). Durazzói Mária Bölcs Róbert unokája, és I. Johanna nápolyi királynő húga volt. A magyar és a nápolyi Anjouk közötti családi szerződés szerint Johanna és Mária a magyar testvérpár, Nagy Lajos, a későbbi magyar király és Endre herceg felesége lett volna. Máriát viszont elrabolta az egyik unokatestvér, Durazzói Károly, majd feleségül vette, így csak Endre herceg házasodhatott össze a neki szánt arával, Johannával, igaz nem volt benne köszönet. Az Endre meggyilkolását követő, Nagy Lajos által rendezett bosszúhadjárat legrangosabb áldozata pedig pont a menyasszony-szöktető Durazzói Károly volt. A 19 évesen özvegységre jutó Mária szívesen hozzá ment volna Nagy Lajoshoz, de ezt elkerülendő Johanna és köre a Castel dell’Ovót jelölte ki Mária szálláshelyeként, ahol újra esküvőre kényszerítették. Mária ekkor már erőskezű nőként nem nyugodott bele a történtekbe, és számos kaland után elintézte a férje kivégzését. A harmadik férj egy újabb unokatestvér volt, ezúttal az Anjouk tarantói ágából, aki túlélte Máriát.

Bölcs Róbert nyughelyétől jobbra találjuk Calabriai Károly sírját (a lenti képen balra, a fenti képen a jobb szélen). Az úriember Bölcs Róbert egyedüli felnőtt kort megért fia volt, Johanna és a korábban már említett Mária apja. Károly Bölcs Róbert életében elhunyt, a sírt a Donnaregina Vecchia templomból már ismert Tino da Camaiano készítette el. Ezen Károly a nápolyi királyság főbírájaként szerepel, a lába alatt békésen együtt élő bárány és farkas arra utal, hogy Károly életében igazságosan igazgatta az alattvalókat.

Már az oldalsó fal mentén találjuk Valois Mária, Calabriai Károly feleségének, I. Johanna és Durazzói Mária anyjának sírját (a fenti képen lásd jobbra). Ezt a síremléket is Tino da Camaianónak tulajdonítják.

A templom padlózatán egy óriási Anjou címert találunk, és az oldalkápolnákat is érdemes végigjárni. A bal oldali kápolnasornál a hetediket Assisi Szent Ferencnek szentelték, és azért is különleges, mert érintetlenül túlélte a Szövetségesek bombázását, így megmaradt a barokk jellege. Emellett itt egymással szemben találjuk benne Raimondo del Balzo (lásd balra fent) és felesége sírját (lásd jobbra fent), amelyek szintén toszkán művészek alkotásai. Az itt eltemetett Raimondo Bölcs Róbert nápolyi király egyik fontos tisztviselője volt, a sír már I. Johanna uralkodása alatt készült, a Del Balzo család sorsa pedig szorosan összefonódott a nápolyi királyságéval. Az egyik Del Balzo lányból például nápolyi királyné lett a 16. század elején. A család ma is létezik, és ma is ápolják kapcsolatukat az említett kápolnával.

A templom talán ismertebb különlegessége a kerengő. Ez Domenico Antonio Vaccaro tervei alapján 1739-ben nyerte el mai formáját (lásd fent). Magának a kerengőnek megmaradt a gótikus szerkezete, de a kert lugasai már barokk stílusúak, és szerencsénkre mindez érintetlenül élte túl a második világháborús bombázást. A majolikákkal Vaccaro a teret akarta feldobni és kitágítani, ami sikerült. A kerengő ívei alatt barokk falfestményeket találunk, amelyek festője ismeretlen. A kertet pedig 64 pillér tagolja. A majolikák tájképektől kezdve a mindennapi élet epizódjaiig mindenféle témát feldolgoznak, így érdemes részletesen megfigyelni mindegyik jelenetet. A kertben két szökőkút is van, amelyek közül az oroszlános eredetileg a templomot díszítette, de a „barokkosításkor” a kertbe helyezték át (lásd lent).

A kerengőből nyílik egy múzeum, egy a helyi régészeti emlékeket bemutató ásatás, és egy hagyományos nápolyi Betlehem is, ezeket se hagyjátok ki!

A Gesù Nuovo templom

A Santa Chiarával szemben találjuk a jellegzetes homlokzatáról is ismert jezsuita templomot, amely eredetileg nem is templom, hanem egy nemesi palota volt. A Sanseverinók többször is elvesztették az épületet, de az 1547-es lázadás után már nem tudták visszaszerezni. Ekkor ugyanis a kincstár nemcsak elkobozta a birtokokat, hanem száműzetésbe is kényszerítette a helyi felkelés élére álló Ferrante Sanseverinót.

A jezsuiták 1584-ben vásárolták meg a palotát, és 1601-re templommá alakították, amely munkálatok költségét részben egy másik Sanseverino, a család bisignanói ágának utolsó tagja finanszírozta. A kupola csak 1636-ra készült el, de egy földrengés miatt teljesen ujjá kellett építeni 1695-ben. 1774-ben egy újabb földrengés miatt ezt is le kellett bontani, így ma egy hamis kupolát látunk belül (lásd fent), miközben a templom teteje sátortetős.

A kupola mellett két érdekességet ajánlunk az érdeklődők figyelmébe. A bal mellékhajó padlóján találjuk Carlo Gesualdo venosai herceg sírját (lásd fent). Eme nápolyi arisztokrata meglehetősen összetett személyiség volt, a helyi barokk zenei élet egyik legfontosabb alakja, aki mellesleg ma is számos zeneszerző számára jelent inspiráció forrást. Egyik nagybátyja Borromei Szent Károly, a katolikus reform egyik fontos személyisége, a másik nagybátyja pedig Alfonso Gesualdo, Nápoly érseke, a korabeli pápai udvar egyik erős embere volt. Carlo nemcsak a zenei tevékenységében, hanem a magánéletében is különféle bonyodalmakba keveredett, például megölte az első feleségét, miután azt tetten érte szeretőjével. A szép, de csalfa Maria d'Avalost is ábrázoló fogadalmi kép amúgy a már említett San Domenico Maggiore Caraffa kápolnájában található (a gyilkosságra a szomszédos Sansevero palotában került sor), miközben Carlo Gesualdo a jezsuitáknál temetkezett 1613-ban.

Szintén helyi érdekesség a homlokzat (lásd fent). Itt mindegyik kövön egy körülbelül 10 centiméteres arámi betűt találunk, amelyek valójában hangjegyek, és a homlokzatra lejegyzett partitúrát ide kattintva meg is hallgathatjuk.

A Spaccanapoli Nápoly főutcája. Hangulatos, mozgalmas, mindig tele van turistával. Egyfajta kötelező kört jelent ennek végigjárása. Reméljük írásunk segít abban, hogy ne csak végigsétáljatok ezen az útvonalon, hanem ide-oda be is tekintsetek.

Itt láthattok további képeket a San Domenico Maggioréról.

Itt pedig a San Chiaráról.