2026. április elejére esett az első randevúnk 10. évfordulója, így a húsvéti hétvégére elvonultunk kettesben Borsodba. A tervet úgy állítottuk össze, hogy az élményekről csak később írunk, ugyanis augusztusban az ELTE-s tanítványokkal is terveztünk egy utat, és a kettő összevonásából lett volna a blogbejegyzés. Aztán augusztusban Erdélyben összeszedtünk valamit, lemaradtunk a hallgatói kirándulásról, helyette pedig picivel később, Barcelonába mentünk, az áprilisi borsodi kaland pedig csonka maradt. Sebaj, majd visszatérünk, de addig is jöjjön a beszámoló.
Eredetileg Aggteleken foglaltunk szállást, aztán ezt módosítottuk Bódvaszilasra, a Bódva panzióra, így minimális ráfizetéssel egyszerűbbé vált a közlekedés. A szállás.hu adminisztrációja most is kiválóan működött, a szállásadó nagyon kedves volt, a hellyel pedig maximálisan elégedettek voltunk. A nap végén jó volt kiülni a hátsó kertbe, ahol akár bográcsozni is lehet, de mi inkább csak söröztünk, képet szerkesztettünk, élveztük a nap melegét, meg úgy általában leeresztettünk. Az se volt ellenünkre, hogy a kocsinak volt zárt parkoló, illetve a szomszédban működik a helyi kisbolt.
Első nap menetből a ragályi református templomhoz mentünk. Sikerült telefonon elérnünk a tiszteletest, ő nyitotta ki a templomot. A ráhangolódást a tiszteletes biztosította egy gyors és szakszerű bevezetéssel, majd megcsodáltuk a freskókat és a templombelsőt. Zuboly református templomával folytattuk a túrát, itt a szomszédos lelkészlakból jött egy srác, miután felhívtuk a harangtornyon található telefonszámot. Itt a kazettás mennyezet volt, ami leginkább megfogott, no meg az egyik gályarab prédikátor, Szalóczi Mihály emléktáblája, aki innen került 1675-76-ban Nápolyba gályarabságba. A napot a rudabányai bányatónál zártuk (lásd fent), ahol minden lehetséges magaslati pontra felmásztunk, hogy élvezzük a kilátást. A közeli bányászattörténeti kiállítás április elején még ki se nyitott, a nagypénteki ünnep miatt pedig a rudabányai ősember lelőhelyet is zárva találtuk. Cserébe meleg, napos időt fogtunk ki, gyűjtöttük is szorgalmasan a D-vitamint.
Szombaton Bódvalenkén kezdtük a napot, ahol egyes házak falait érdekes festmények borítanak (lásd fent). Érdekes a kezdeményezés, amely ezek létrehozásához vezetett, de sajnos többre lesz szükség, hogy sikerüljön kilábalni a mélyszegénységből. Tornaszentandráson folytattuk a nézelődést, ahol a sekrestyéssel előre lebeszéltük a templomlátogatást. A templom különleges, kettős szentélye egyedi, a freskók nagyon szépek, de főleg a tetőre ráférne egy alapos helyreállítás. A helyi lakosok gyűjtenek pénzt, de ez nem lesz elég, így a látogatók adományaira is szükség van.
Jósvafőn, Terka konyhájában húsvéti menüs megoldással ebédeltünk, majd Aggteleken a Vörös-tói középtúra mentünk, ugyanis az korábban mindkettőnknek kimaradt. Zárásként elmentünk a rakacaszendi templomhoz, ahol Lukácsné Kati nénitől kellett elkérni a kulcsot. A templom környezetére ráférne egy rendezés, de maga a templombelső csodálatos, itt is nagyon tetszettek a freskók és a mennyezet.
Vasárnap átmentünk a szlovák oldalra. Délelőtt a Szádelői-völgyben túráztunk és az út végén ebédeltünk (a pakolásért lehet kártyával fizetni, de a térerő problémák miatt az ételért már csak készpénzzel lehet fizetni). Érdemes volt korán odaérni, így sokáig tömeg-mentes volt a hely. Nagyon tetszett a sok csobogó (lásd fent), könnyű és hangulatos volt a séta. A krasznahorkai Andrássy mauzóleumot zárva találtuk, a várral meg se próbálkoztunk, így egyenesen Gecelfalvára mentünk. Az itteni templom látogatását a Whatsappon angolul sikerült előre leegyeztetni és fantasztikus élményben volt részünk (lásd lent). Azok a freskók!!! Zárásként beugrottunk Rozsnyóba, ahol minden látnivaló zárva volt, de cserébe jót fagyiztunk és süteményeztünk a főtéren.
Hétfőn hazafelé a siroki várnál álltunk meg (lásd lent), ugyanis a covid idején csak kívülről tudtuk megnézni. Az idő továbbra is jó volt, jól megjárattuk a lábunkat amire felmásztunk, a kilátás is szép, de a vár belső kialakítása annyira nem nyerte el a tetszésünket. Sebaj, a szomszédos étteremben finomat ebédeltünk.
Augusztusban ezt a betléri kastéllyal és a dobsinai jégbarlanggal kellett volna kiegészíteni szlovák oldalon. Magyarországon pedig Bódva, Szalonna templomai, a martonyi pálos templomrom, Edelény kastélya, a borsodi földvár, a szádvári és a szendrői vár, no meg a hucul ménes és Szinpetri maradt ki. Az edelényi kastélyban és a borsodi földvárnál 10 éve jártunk, amikor a blog még nem is létezett, de a kastély belseje sokat változott, így oda mindenképpen vissza kell mennünk. A szinpetri szalamandránál áprilisban megálltunk (lásd a bejegyzés első fényképét), de a Gutenberg nyomdatörténeti kiállítás még várat magára. Sebaj, egyszer visszamegyünk, mert Borsod (és Gömör) megéri!
