2026. április 7., kedd

Szeged és a Délvidék - kettesben és ELTE-s hallgatókkal

2025 májusában Balázs egy fergeteges ELTE-s hallgatói csapattal kirándult a Doberdón, illetve annak közvetlen környékén. Ezt követően automatikusan felmerült az igény újabb közös program szervezésére, amely végül egy 2025. december 27. és 2026. január elseje közötti délvidéki út lett. A nagy utazás előtt viszont pár mondatban ki kell térni egy másik programra, amely részben a 2025. karácsonyi eseményeket készítette elő.


2025. október 22-én vonatra szálltunk kettesben és mindenféle késés nélkül érkeztünk meg Szegedre. A Partium Hotelben szálltunk meg, amelyről csak a legjobbakat tudjuk írni. A szobánk a Honvéd térre nézett, az amúgy se jelentős zajt teljesen semlegesítették a nyílászárók. A reggelivel is meg voltunk elégedve, a személyzet pedig kiválóan végezte a dolgát. Aznap először elsétáltunk az Új Zsinagógába, amely régi adósságként eddig kimaradt. Bankkártyával tudtuk kifizetni a belépőjegyet, a szakmai jellegű tájékoztatás alapos volt, majd jól kifotóztuk magunkat. Aznap két egyetemi jellegű programunk is akadt, amit gyorsan teljesítettünk, így a hosszú hétvége java csak kettőnkről szólt.

Október 23-án elvonatoztunk Szabadkára. A városházán lefixáltuk a karácsonyi út részleteit, Regina felment a városháza tornyába (jobban kezelte a tériszonyát), majd következett a Városi Múzeum, a zsinagóga, és úgy általában a város bejárása. A poszt nyitóképe a Raichle-palotát ábrázolja). Egyedül 23-án este csöpögött kicsit az eső, amúgy végig nagyon kellemes, meleg, napos időt fogtunk ki.

Október 24-én Hódmezővásárhelyen töltöttük a nap javát: gyakorlatilag nekünk nyílt meg a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galériában szavaztunk a kedvenc alkotásainkra (éppen zajlott az Őszi Tárlat), koppantunk a zsinagógánál, majd elsétáltunk Ölelő Olgához. Aznap nem volt elegendő a megtett kilométer, így Szegeden még tettünk egy kört az Erzsébet-ligetben.

Október 25-e volt az utolsó teljes napunk, amit a szegedi Alsóvárosi Ferences templommal és kolostorral kezdtünk, a Fogadalmi Templom Látogatóközpontjával folytattunk (köszönjük a Látogatóközpont munkatársainak a kedvezményes belépést, szakmailag, emberileg, esztétikailag csak a legjobbakat tudjuk leírni a látottakról), végül a napot a Móra Ferenc Múzeumban zártuk. Október 26-án pedig jöttünk is haza, újra vonattal, és meglehetősen pontosan.

Ez a 2025. októberi páros szegedi út fontosnak bizonyult, ugyanis karácsonyt követően úgy indulhattunk útnak a csapattal, hogy Szabadkán már rendelkeztünk személyes kontakttal, ami gördülékenyebbé tette a szervezést.


Tehát 2025. december 27-én a már megszokott Határ úti parkolóhelyen találkoztunk. A Doberdó óta nem változott a felállás: a tanári Suzuki, egy hallgató Golfja és egy szintén hallgatói kisbusz alkotta a konvojt, a teljes létszám most is 16 főre jött ki. Páran kiestek, újak/régiek csatlakoztak, de a kemény mag maradt. Természetesen december 27-én se sikerült időben elindulnunk, de a késés nem okozott gondot, mert minden klappolt. A határ előtt nem sokkal megálltunk egy benzinkúton, mert aggódtunk a szerbiai üzemanyag helyzet miatt és a határfigyelő fórumok információit követve nem Röszkénél, hanem Tompánál mentünk át Szerbiába, amely művelet csupán pár percet vett igénybe. Szabadkán a tejpiac parkolójában hagytuk a kocsikat és a látogatást a zsinagógával, majd pedig a Kosztolányi szoborral kezdtük. A városháza előtt jót mulattunk, amikor Szonja (a Városi Múzeum munkatársa, városházi idegenvezetőnk) a nagykapu nyitását követően kikiáltotta az ott gyülekező tömegbe, hogy Juhász megjött-e, majd egymásra találásunkat követően újra megtekintettük a városházát (lásd fent), ezúttal a srácokkal, akik szintén elégedettek voltak a látvánnyal. A kocsiknál ettük meg a szendvicseinket és levezetésként Palicsra is elugrottunk, ahol a hűvös szél gyakorlatilag azonnal beűzött minket a tóparti kávézóba és a nagy palicsi felfedezőkörútból kávézás-forrócsokizás lett. Aznapra már csak az újvidéki szállás elfoglalása maradt, ami megéri egy misét. A Bookingon foglalta Balázs, nem kellett volna! A szállásadó próbálta duplán beszedni az idegenforgalmi adót, az ágyneműért felárat akart kérni, mondván szerinte a kétszemélyes ágyak esetén a külön takaró sehol se alapszolgáltatás, a panaszkönyv létét eltagadta és ekkor még a későbbi kalamajkák el se kezdődtek. Röviden: a Brent Collectiont érdemes messziről kerülni!

December 28-án az újvidéki zsinagógával kezdtük az utat. A biztonsági őrnek kellett kifizetni készpénzben a belépőt és makaróni nyelven / mutogatással rengeteg információt megosztott velünk. A hely pazar, a bácsi pedig nagyon kedves és segítőkész. Ezt követően átsétáltunk a Szerb Matica Galériába, ahol sokkal többet kaptunk, mint amire vártunk: a múzeum munkatársai nagyon kedvesen fogadtak, az egyik munkatárs, majd az igazgatóhelyettes tartott idegenvezetést (előzetesen nem kértünk ilyet), szakmailag és emberileg is le a kalappal előttük, rengeteg érdekes és hasznos információt kaptunk! Ebédidőben szanaszét spriccelt a csapat, majd a Városháza előtti karácsonyi vásárban találkoztunk. Innen a Vajdasági Múzeumhoz sétáltunk (ez is döfi! Lásd fent!) és zárásként kimentünk a Duna-partra. Este pedig zajlott a szokásos buli, társas, amit hébe-hóba fűszerezett a menetrendszerinti tűzriadó (nem miattunk!). :D

December 29-én Belgrádba kocsikáztunk, a Kalemegdán oldalában parkoltunk (lásd fent), ahonnan végig az apostolok lován közlekedtünk. A vár bejárását és a 30,5-es Škoda mozsár előtti csoportképet követően lesétáltunk a Száva-partra, ahol megebédeltünk, majd kívülről megtekintettük a Bodrog/Száva monitort. Ezt követően elkavarogtunk a Mihály fejedelem útra, vagyis a bevásárló utcára és a Nemzeti Múzeum előtt lyukadtunk ki. A 2022-es belgrádi út nosztalgikus hangulata kísért abban is, hogy a Skadarskán is végigmentünk, újra megcsodáltuk a szarajevói kút másolatát és a belgrádi állatkertben zártuk a napot.

December 30-án délelőtt Karlócán tekeregtünk. Balázs egyik történész kollégája beszélte meg előzetesen, hogy nyitva legyen a Béke királynője kápolna (ez a karlócai békekötés helyszínén épült, a fenti képen a csapat is látszik, amint végre belenézett a kamerába :D ). Már spontán módon mentünk be a Sz. Péter és Pál apostol templomba, no meg a Szent Miklós szerb ortodox székesegyházba, de a városi nézelődést komolyan visszavetette hideg, szeles időjárás. Talán a legjobb ebédünket a Duna partján, a Pasent nevű étteremben költöttük el, majd elmentünk a péterváradi erődbe. A vármúzeum állandó kiállítása hozta a kötelező kört, viszont az időszakos tárlat, amely Albert Einstein feleségét mutatta be sorra zsebelte be a hallgatók elismerését.

December 31-én jó egészen Galambócig autóztunk, ahol a vár parkolóőre is tudta előre, hogy mi vagyunk a magyar csapat. Nagyon felkészülten vártak minket! Az idegenvető (szintén kérés nélkül) nagyon hasznos bizonyult. A vár tárlata muzeológiailag kissé középszerű, de a hely hasznosítása mesés! Felmásztunk a tornyokba (lásd fent), ahova csak lehetett (télen a magasabb tornyok zárva vannak) és szomorúan vettük tudomásul, hogy a kiegészítő részek (egy római villa és a török fürdő romjai) csak 2026 áprilisától lesznek látogathatóak. A vár cukrászdájában ebédeltünk, majd a szállás felé, a visszaúton megálltunk Ram erődjénél. Itt már szakadt a hó, süvített a szél és a helyi „mindenki kutyája” (lásd lent) meglehetősen rámenősnek viszonyult, így az amúgy helyes kis erődöt gyorsan megtekintettük és még gyorsabban mentünk vissza Újvidékre, ahol jó kis szilveszteri bulit csaptunk.


Január elsején délelőtt összeszedtük magunkat és mivel az aracsi pusztatemplom megközelítését célzó szándékunk szó szerinte belefulladt a sártengerbe, így csak a hazautazásról szólt a nap. Röszkénél egy órás várakozást követően keltünk át a határon, majd minden egyéb megrázkódtatástól mentesen, épségben hazaértünk. A csapat lelkesedését dicséri, hogy kevesebb, mint egy héttel a hazaérkezés után már el is készült a következő utunk programja, amelyre 2026 augusztusában kerül sor, és mindezt már nem Balázs, hanem a hallgatók szervezték. Hiába, profik, ügyesek, és ahogy szoktuk volt mondani, a „mi kölkeink”. :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése