Joseph Haydn nyomában jártunk Kismartonban

Utazásaink alatt szívesen fedezzük fel ismert művészek életútját, szülővárosát, vagy esetleg tevékenykedésük helyszíneit. Október utolsó hetében a magyar és az osztrák határ mentén kalandoztunk, amikor Liszt Ferenc és Franz Joseph Haydn volt a miket leginkább érdeklő személyiség. Ezen utunk kapcsán Bécsújhelyről már olvashattatok, most következzék a Haydn kismartoni világát bemutató írásunk.

A Lajta-hegység déli lábánál, a Vulka völgyében fekvő kisvárost könnyű megközelíteni, ráadásul messze sincs, mivel csak 22 km-re található Soprontól.

A nyárias időjárás október utolsó hetében meglehetősen borongósra változott, így a korábban betervezett „teljes” kismartoni programot lecsökkentettük. Az Esterházy-kastély tehát kimaradt, mondván a park lenne az igazi újdonság, de esőben már annyira nem lelkesedtünk érte, így rögtön a Kálvária templom felé vettük az irányt. Ezen nagyszabású épületet még I. Esterházy Pál herceg álmodta meg, de a herceg korai halála miatt csak a presbitérium készült el. Nagyon szép mozgalmas az épület külseje, a homlokzatát különösen a szívünkbe zártuk. Szorosan a templom mögött magasodik a Kálvária-hegy, innen a hely neve. Az egész építkezés akkor kezdődött, amikor Esterházy Pál herceg felkérte Felix Nierig ferences szerzetest, hogy építsen keresztutat és kegykápolnát Kismartonban. Az alapkövet 1701-ben tették le, a kőtömbökből emelt kálváriadomb pedig 1705-re készült el. Habár Reginát a ránk leselkedő különböző alakú angyalkák, szentek ejtették rabul, a zarándoktemplomban elsősorban a Haydn Mauzóleum miatt híres.

A templom kettős szerkezetű. A kisebb részhez, vagyis a kápolnához vezető széles lépcső két oldalán angyalokat ábrázoló szobrok üdvözöltek minket, a homlokzaton pedig az Esterházy család címert pillantottuk meg. A kis kápolna főoltára tulajdonképpen a keresztút első állomása. A fülkében Jézust az olajfák hegyén láthatjuk, előtte az aranyozott baldachin alatt a kismartoni kegyszoborra figyeltünk fel. 1690-ben készült szobor a gyermek Jézust tartó Madonnát ábrázolja. Sajnos a kápolna további díszeit nem tudtuk teljesen megnézni, mert a vasrács nem engedte a tágabb bepillantást.

A tényleges templom főbejárata a komplexum túloldalán található, tábla jelöli, és ugyan ide is lépcső vezet fel, megoldották a mozgáskorlátozottak számára is a bejutást. Többek között Haydn síremlékét is innen lehet megközelíteni. A bécsi klasszicizmus első nagy mestere, a klasszikus szonáta tökéletesítője, valamint a szimfónia és a vonósnégyes klasszikus műfajának megteremtője 1761 és 1790 között alkotott ebben a városban, amikor is az Esterházy család udvari zenekarának  helyettes, majd tényleges karnagya lett. Annak ellenére, hogy Haydn Bécsben halt meg, illetve ott is temették el, az Eszterházy család kérésére a hamvait Kismartonban szállították. Az újratemetés és szállítás előtt viszont a földi maradványok exhumálásakor észrevették, hogy a koponya eltűnt. Egyesek ugyanis ennek méricskélésével kívánták elemezni a zeneszerző zsenialitását. A koponya visszaszerzéséért mindent megtett Dr. Eszterházy Pál, amire csak 1954-ben került sor. A mauzóleumot Franz Kraus építész tervezte és Oskar Thide szobrász készítette el a fehér márvány szarkofágot, valamint a koponyát Gustinus Ambrosi helyezte helyére.

Miután megszemléltük a gyönyörűen megformált nyughelyet, a templomban is körülnéztünk. Az oltárkép Stefan Dorfmeister festményei alapján készült és Szűz Mária találkozását ábrázolja Szent Erzsébettel. A Krisztus mennybemenetelét ábrázoló mennyezeti freskót pedig Cristian és Wolfgang Köpp alkotta. 1797-ben készült orgonán több Haydn mise is felcsendült.

Ha szeretnétek ellátogatni a városban, akkor érdemes tájékozódni, mert a templom március 30. és november 3. között mindennap 9-től 17 óráig, viszont november 4. és december 22. között már csak hétvégén látogatható.

Érdemes meglátogatni azt a házat is, ahol Haydn kismartoni tartózkodása alatt élt 12 éven át. Szerencsére az idő is kedvezett nekünk, mert a hűvös ellenére elállt az eső. Miközben a belváros szíve felé sétáltunk, gyönyörködtünk a szebbnél szebb barokk házak homlokzatában, amelyek közül egy se volt egyforma. Az utcafronton álló kétszintes Haydn-ház 1747-ben épült szintén barokk stílusban. Haydn 1766-ban vásárolta meg az épületet 1700 guldenért. Korábban csak a hercegi zenekar helyettes karnagya volt, de a házvásárlással párhuzamosan előléptették. Patrónusa megbecsülését jelzi, hogy amikor az épület kétszer is tűz martalékául esett, Miklós herceg saját pénzéből mindig újjáépítette. Haydn ezt nem is tudta volna finanszírozni. Az ingatlantól végül 1778-ban vált meg 2000 guldenért, ugyanis ekkor a fertődi birtokra költözött, és felszámolta a kismartoni tulajdonát.

Az utcai homlokzaton német, az udvarin magyar tábla is őrzi a zeneszerző emlékét. Az épület falai között pedig megismerhetjük élete és munkássága kisebb nagyobb mozzanatait. Egy szépen karbantartott kert is tartozik a házhoz, amit előzetes bejelentkezés alapján napjainkban is látogatható. A kertet 2009-ben, a zenész halálának 200. évfordulója alkalmával újítottál fel. Az időjárás miatt ezt most mi kihagytuk. A múzeum sok korhű tárgyat, bútort őriz az érdeklődők nagy örömre. Sőt néhány szoba falain az egykori festést is gondosan helyreállították. A szobák mostan elég szellősek, nincsenek túlzsúfolva bútorokkal, viszont ez az eredeti felhasználók idejében is így volt, mert a nyilvántartások szerint Haydn-nak kevés bútora volt. Sajnos a tűzeseteknek és az egyéb történelmi megpróbáltatásoknak köszönhetően nagyon kevés eredeti tárgy és irat maradt meg, de ezeket csodálva teremről teremre haladva belecsöppenhetünk Haydn világába. A kiállító helyiségekben nekünk különösen tetszett, hogy több nyelven is olvashatjuk a feliratokat, illetve a tárlat minden korosztály számára nyújt élményt. Például a diákok és fiatalok számára élményközpontú interaktív tárlatvezetéseket tartanak. Az egyik teremben az Anton Walter-féle ütőkalapácsos zongorában gyönyörködtünk és kíváncsiak lettünk a működésére. A mellette található QR-kód és internet segítségivel egy videón láthattuk, hallhattuk a zenei szerkezetet működését, ami a fertődi Esterházy-kastélyból származik. A programozott „hangszer” bemutatását itt találjátok.

Ne maradjon ki a divat se. Haydn korának egyik divatcikke a „rizsporos” paróka volt, amelyet a zeneszerző is büszkén hordott, vagy az uniformisa, amely az Esterházy udvari tisztségviselőkhöz tartozást jelképezte, és ne feledkezzünk meg a piros cipőjéről sem. A kék frakkot Basilis Grundmann portréjáról készített fénykép alapján rekonstruálták. Udvari karmesterségét pedig a vörös, arany szalagokkal szegélyezett uniformis képviseli. Természetesen nem hagyhatjuk ki a hölgyek kiállított gyönyörű ruháit sem.

Az állandó kiállítás több teremből áll. Ezek között van konyha, lakó és zenehelység, vendégszoba, de az utolsó teremben Haydn két nagy oratóriuma került bemutatásra, illetve a kortársairól, mestereiről sem feledkeztek meg a kurátorok. Ez utóbbi rész egy „Tanítványok – zenésztársak – követők” című időszaki kiállítás része volt.

Az állandó kiállítás mellett évente időszaki kiállításokat is tartanak, amelyek a burgenlandi tartomány zenetörténetét mutatják be az elmúlt 300 évben. A múzeum nem csak az általunk megtekintett tárlattal, hanem egyéb előadásokkal, beszélgetésekkel és gyerekprogramokkal várja a látogatókat, akik akár magyar nyelven is megkapják az információkat. A csoportos tárlatvezetést van, amikor korhű ruhába öltözött személy tartja.

A kiállítás nekünk nagyon tetszett, másnak is ajánljuk ezt a különleges helyet. A nyitvatartásról és egyéb hasznos információkról itt, vagy a Facebook oldalon tájékozódhattok, ugyanis a kiállítás a téli időszakban teljesen bezár.

Itt találtok további fotókat a Kálvária-templomról.

Itt pedig a Haydn-házról.

Csodálatos szerb templom a Duna mentén: Ráckeve ékkövénél jártunk

Magyarországon a különféle nemzetiségek betelepülése egyidős az emberi jelenléttel, hiszen a Kárpát-medence egy igazi „autópálya” volt minden kelet-nyugati irányú vándorló számára. Érkeztek persze nyugatról is, gondoljunk csak a német, flamand, francia, olasz stb. telepesekre, de az oszmánok terjeszkedése miatt a 15. századtól délről is megindult a betelepülők hada. Ezen folyamat egyik eredménye a Duna-mentén létező kisebb-nagyobb szerb közösségek láncolata, amelyek lakossága mostanra meglehetősen lecsökkent. Szentendre közismert, hogy szerb vonatkozásokkal bír, miközben a magyarországi szerb egyházi művészet egyik legszebb példája nem Szentendréhez, hanem Ráckevéhez köthető. Itt található ugyanis az egyedüli magyarországi gótikus szerb ortodox templom.

A szerbek, vagy ahogy mifelénk hívják őket, a rácok, az al-dunai Kevéről érkeztek Ráckeve térségébe. A területen már a 12. század első felétől működött egy monostor, amit állítólag a szerb nagyzsupán lánya, II. Vak Béla magyar király felesége alapított. Miután a törökök 1439-ben megostromolták és először elfoglalták Szendrőt, többször is kifosztották Kevevárát, illetve a környező falvakat, vagyis menekült, ki merre látott. Aki eljutott a Csepel-sziget térségébe, annak I. Ulászló magyar király 1440. október 10-én egy korai gótikus templomot adományozott két kápolnával és egy harangtoronnyal, amihez kisebb terület tartozott a környező királyi birtokból: ez jelenti a mai Ráckeve létrejöttét, amelyet akkoriban Felsőkeveként emlegettek.

Az eredeti 13. századi templom egy egyhajós, körülbelül 175 m²-es csarnoktemplom volt: ma ennek a minimálisan módosított változatát látjuk. Ami teljesen új, az a harangtorony, ugyanis ezt 1756-ban emelték a korábbi alapjaira. Ez egy unikum, ugyanis a szerb barokk templomokra nem jellemző a különálló harangtorony.

A gótikus mennyezet valószínűleg Budán is aktív itáliai mesterek munkája. Ez a hálóboltozat az egyik magyarországi kedvencünk.

A szerbek két kápolnával kapták meg a templomot, ma az egyiken keresztül léphetünk be: ez a Keresztelő Szent János kápolna. Itt lehet megvenni a belépőjegyet (egységesen 500 Ft), és a fotójegyet (szintén 500 Ft). A dél-nyugati kápolnát Szent Kozmának és Damjánnak szentelték, és a főhajó vége felől lehet megközelíteni (ennek lásd lent a mennyezetét).

A templom körülbelül 250 évig nem csupán parokiális templomként működött. Valószínűleg a 16. században alakult a templom monostorrá, ugyanis az 1546-os török népszámlálás három szerzetesről és egy szerzetespapról tudott. Ezt a 18. század második felében számolták fel, ugyanis 1777-ben a szerzetesek egy kis csoportja a grábóci monostorba költözött.

Amúgy a török uralom alatt állítólag egy csoda miatt maradt sértetlen az épület: egy janicsár ugyanis egy ikonba szúrta a dárdáját, és meghalt, amikor kilépett a templomkapun.

A templomot természetesen a szerb közösség saját igényei szerint átalakította, ennek köszönhető a kettős tagozódás, amely a férfiak és a nők számára biztosított külön helyet. A férfiaké az ikonosztázhoz közeli naosz, a nőké a hátsó pronaosz. Ezeket háromárkádos fal választja el egymástól (lásd fent). Az eredeti ikonosztáz eredetileg kisebb volt, mint a mostani. Valószínűleg néhány Keveváráról származó ikont tartalmazott. A mai ikonosztáz négy kép kivételével az 1770-es években készült.

A hely egyik fő művészeti értékeként a freskókat szokás emlegetni: ezek közel 1000 m²-es felületet jelentenek. Több alkalommal is kifestették a templomot. Először az 1320-as években, majd 1514-ben, és végül 1765-ben. Az oldalkápolnák festése 1771-ben készült el. Ezeket Simeon Teodor Gruntovics mester készítette, aki számára újdonságot jelentett, hogy a gótikus tér bordákkal tagolt mennyezetét is szervesen beillessze ikonográfiai programjába. A munka gyümölcseként szerb szentek és uralkodók képeit láthatjuk, no meg bibliai jelenteket. A főbejárat melletti falat ugyanis az Utolsó Ítélet jelenetei díszítik (ennek egy részletét láthatod lent). Ezt a kaput minden évben csak egyszer, a búcsú idején nyitják meg.

A berendezés barokk, de a padlót is érdemes figyelmesen megnézni, ugyanis az 1500-as évek elejéről származó vörösmárvány síremlékek egy meglehetősen tehetős megrendelői rétegre utalnak. A helyi szerb lakosság ugyanis főleg kereskedéssel foglalkozott, ami jövedelmező tevékenységnek számított. Amúgy egyes kutatók szerint a sírlapok készítője az a Johannes Fiorentinus volt, aki az esztergomi Bakócz-kápolna építésében is részt vett.

A templom egy igazi ékszerdoboz, mindenképpen látogassátok meg!

Amíg nem tudtok elmenni íme pár panorámakép ízelítőnek.

Ezen felül itt találtok további fotókat a templomról.

Caravaggio&Bernini kiállítás: mindenkinek ajánljuk

Ahogy egy korábbi posztunkból is láthattátok, szeretjük a 17. századi római művészek világát. Ehhez persze számos élményen keresztül vezetett az út, legyen szó Passuth László Medúzafej című regényéről, vagy a konkrét római vizuális tapasztalatokról. Ennek fényében cseppet sem meglepő, hogy amikor még 2018 decemberében olvastunk a bécsi Kunsthistorisches Múzeum 2019-2020-ra tervezett tárlatáról rögtön leszögeztük: erre el kell menni. Közben 2019. október 15-én megnyílt a kiállítás, így az első szabad szombatunkra akkreditáltattuk magunkat a múzeummal. Az intézmény nem tagadta meg önmagát, minden flottul működött. A látogatási kérelmünkre azonnal válaszoltak, majd az online vásárolt timeslot birtokában simán beléphettünk a múzeumba, a rendes jegyet meg se kellett vásárolnunk (ti persze ezzel ne próbálkozzatok, újságírói akkreditáció nélkül nem fog menni). A főbejárat melletti jegyellenőr rendszere ugyanis rögtön jelezte, hogy mikor melyik újságíró érkezik, így még az akkreditációs papirost se olvasta végig. Az idősávos belépőre valóban szükség van, hiszen ezen számbéli korlátozás ellenére is voltak elegen az épületben. Mivel a látogató csak az adott félórában mehet be, és hamar betelnek a helyek, mindenkinek javasoljuk ezen jegy előzetes megvásárlását a múzeum online felületén. Az ára ugyanannyi, mint helyben, és ennyivel is könnyebb a helyzet, hiszen ennek birtokában a tulajdonképpeni belépőt akár helyben, a múzeum előtti bódéknál is megvehetjük, igaz ha már az online felületnél tartunk, akár ezt is lerendezhetjük otthonról.

Aki ilyen kiállításra jár, annak valószínűleg nem kell bemutatni a Kunsthistorisches Múzeum épületét. Mi régen jártunk, így pár képet erről is lőttünk. Persze halszem objektív ide, vagy oda, az előcsarnok áttört mennyezetét így is csak úgy sikerült valahogy befogni, hogy a földre tettük a fényképezőgépet. A környező turisták persze mosolyogtak, valószínűleg nem is sejtették, így ők is benne lesznek, de ezt a nehézséget is abszolváltuk, a „fölös” részeket pedig levágtuk. Személyiségi jogokat mégse sértünk!

A Caravaggio & Bernini tárlat sokféleképpen látogatható. Az esztétikai élmény is pazar, vagyis aki csak nézelődni szeretne, annak is megéri. A kísérő szövegeket olvasva viszont az értelem is töltekezhet, ugyanis nagyon jó rálátást kapunk a 17. század eleji római művészek világára. A kurátorok ezt a „felvilágosítást” jórészt a tárlat tematikus bontásával valósították meg, ugyanis mindegyik teremben két-két témára fűzték fel a műveket. A bejáratnál angol és német nyelvű füzetecskéket osztogatnak, a feliratok is végig ezeken a nyelveken olvashatók. A tájékoztató füzet nagyon alapos, egyedül a tematikus mottók magyarázatát nem vezették be ide is. Ha viszont használjuk őket, akkor tülekedés nélkül elolvashatjuk a képek, szobrok előtti feliratokat, szövegeket. A termekben részben műtárgyvédelmi okokból, részben pedig a hangulat miatt félhomály uralkodik. A misztikus légkör tetszett, persze a fotózást eléggé megnehezítette. Majdnem mindent lehet fényképezni, de komolyabb gépektől várhatunk csak látványos eredményt, így amennyiben többre vágyunk, mint egy mobilos „itt jártam” emlék, inkább töltsük le a Múzeum honlapján amúgy is szereplő profi fotókat. A hagyományosabb emlékeket kedvelők számára pedig a múzeumi boltban ott az igényes katalógus 39,95 euróért.

A látogató belefut természetesen olyan művekbe is, amelyek a Kunsthistorisches Múzeum „rendes” tárlatáról kerültek át az időszaki kiállításba, de a művek többsége kölcsönzött darab. A különféle intézményeket nem írjuk ide, elég csak a városok listája: Antwerpen, Arles, Berlin, Bologna, Chicago, Cremona, Firenze, Genova, Hartford, London, Los Angeles, Lyon, Madrid, New York, Oslo, Ottawa, Párizs, Perth, Róma, Szentpétervár, Tours, Torinó, Vaduz, Varallo, Vatikán, Velence, Washington, York. Ez tehát egy világszintű válogatás, amelynek minden egyes darabja önállóan is megállja a helyét, és külön öröm, hogy az olasz gyűjtemények is kölcsönadták kincseiket.

Jöjjenek tehát a tematikák: meraviglia & stupore, vagyis a csodálkozás & meghökkentés az első szekció jelmondata. Itt az egyszerű láttatás, információközlés szándékának egy a barokkra jellemző változatát mutatják be, amely a különlegesség megragadására törekszik. Persze ide került a Caravaggio-féle Nárcisz, hiszen a látásnak van olyan extrém változata is, amikor szó szerint belehalunk a csodálásba. Mi pedig tobzódhatunk a különféle hangulatokat bemutató arckifejezésekben, illetve a fényekkel játszó, mozgást imitáló részletekben. Erre lásd balra fent Francesco Mochi „Fiatal” című mellszobrát, illetve jobbra a G. L. Bernini-féle Medúzát. Nem hiába olvashatók itt Giambattista Marino költő sorai, miszerint magának a költészetnek is a legfőbb mércéje, hogy meg tud-e hökkenteni.

Ugyanabban a teremben van a következő szekció: orrore & terribilità, vagyis a rémület és az elrémisztés. Annyi itt a levágott fej, hogy újraforgathatnánk velük Sleepy Hollow legendáját. Persze nem csak a tömény tocsogás a cél, hiszen vért már ne nagyon keressünk. Ez is csak egy apropó, hogy a megvilágítással játsszon a művész. A rettenet és az öröm pedig amúgy is kapcsolatban áll, így Arisztotelész nyomán megtudhattuk, hogy az elrémítés élvezet forrása is lehet. Balra lent Guido Reni Betlehemi gyermekgyilkosság című képéből látunk egy részletet, jobbra pedig Valentin de Boulogne alkotásából a klasszikus Dávid-Góliát jelenetet csodálhatjuk.

Jöjjön egy könnyedebb téma: Ámor, vagyis a szerelem. A korabeli művészek szembesültek egy régi dilemmával: a szerelem mennyiben tiszta, szűzies, és mennyiben erotikus, testi. A szexualitás az egyházi interpretáció alapján a gyermeknemzés eszköze, vagy több ennél, és az örömszerzés forrása? A szexualitás korabeli megítélésekor a kettős mérce se segített, hiszen a nőnek szűziesen kellett házasodnia, míg a férfinak korábban is illett bizonyítani, ami csak kurtizánok és prostituáltak segítségével történhetett. Jöhettek tehát a játékos ábrázolások, mint Érosz és Antérosz küzdelme. Íme Alessandro Algardi aranyos fiúcskái, akikről nem is gondolnánk, hogy micsoda világszemléleti nézetkülönbségeket testesítettek meg birkózásukkal.

A harmadik tematikus elem a visione, avagy a látvány. Ez lehet látomás is, például amit extázisban élünk át. Az egyik legszebb mű, Szent Teréz extázisa persze Rómában maradt, hiszen Bernini remekművét nem lehet szállítani, viszont az Ermitázsból sikerült megszerezni ennek terrakotta modelljét (lásd lent). Itt sok a szent ábrázolás, akiknek az arca azért is különleges, mert elragadtatásukban az istenire csodálkoznak rá, amiből közvetve mi is részesülünk elrévedő tekintetüket csodálva.

Persze a látvány az emelkedettség közepette akár hétköznapi is lehetett. Caravaggio művészetében olyannyira megfért egymás mellett a szent és a profán, hogy a Rózsafüzér Madonnájánál Szűz Mária egyszerű, de mégis előkelő öltözete mellett (lásd balra lent), a sarokban térdeplők lábai mocskosak (lásd lent).

Jöjjön a szenvedés és az együttérzés (passione & compassione). Bernini Szent Sebestyénje (lásd jobbra fent) nyitott bal kézfeje egyfajta beleegyezésként is felfogható: beletörődött sorsába. A vértanúság itt minden, csak nem szenvedés: egyféle megdicsőülés. Ráadásul Sebestyén még él, hiszen látjuk, amint folyik a vére. A szent sorsa akkor is megindított többeket, ahogy Bernini szobra minket is magával ragadott.

Persze nem minden mese habbal. Caravaggio Megkoronázás a töviskoszorúval című alkotása szó szerint belerajzol minket, nézőket a képbe. Caravaggio saját korában játszódó eseményként mutatta be a Passió eme jelenetét, és itt színházszerűen rendezte ezt úgy, hogy mi is részeseivé válunk az eseménynek, miközben csodáljuk.

Ha barokk színháziasság, akkor jöjjön a vivacità, vagyis az életteliség. Főleg a hivatalos portrék közül szerepelnek itt különleges darabok, de ezek annyira realisták, mint amennyire politikai üzenetek hordozói. Richelieu bíboros szikár arca az akaratát is jelzi (lásd lent középen). Giuliano Finelli Scipione Borghese bíboros arca olyan, mintha beszélne (lásd balra lent). Finelli volt az első, aki a nyitott száj ábrázolásával és a fogak részleges feltüntetésével érte el, hogy még életszerűbbé váljon a műve. A G. L. Bernini-féle Thomas Baker mellszobornál pedig csodáljuk meg a velencei csipkét: fenomenális. A szobor amúgy illegálisan készült, ugyanis a pápa megtiltotta, hogy Bernini angolokról készítsen portrét. A művészt viszont kellőképpen megfizette a megrendelő, Bernini így végül kifaragta a mellszobor.

Még két téma maradt: a scherzo (tréfa), illetve a moto & azione (mozgás és cselekvés). A mozgás bemutatása felé pedig sokszor színpadias jeleneteken keresztül vezetett az út, így itt Izsák feláldozásától kezdve Káin és Ábel küzdelméig számos ismert témát feldolgozó művet találunk. A tréfa ezzel ellentétben sohasem vaskos, mi nézőként is úgymond rácsodálkozunk ennek tárgyára. A tréfa sokszor körmönfont: tükröt tart a korabeli világnak, vagyis ez valójában kritika. Ennek megfelelően gyakori az ellentmondások feldolgozása: a jámbor angyalka például hogy lehet annyira erős, hogy szétfeszítse a tengeri szörny állkapcsait?

Ahogy az elején jeleztük, a kiállítás már csak a látvány miatt is megéri. Ha viszont valaki tüzetesen végigszemlél mindent, akkor fel se fog tűnni neki, hogy öt termet nézett meg. Így ez kevésnek tűnik, valójában viszont mi is csak most emésztjük a látottakat. Ez tehát egy rövid ízelítő, további képeket itt találtok. Menjetek, 2020. január 19-ig vár mindenkit a tárlat, amely garantáltan pozitív élményeket fog okozni.

Bécsújhely magyar emlékei

Burgenland évszázadokon keresztül határvidék volt, amelyen az osztrák főhercegek és a magyar királyok marakodtak. Ebből is adódik, hogy meglehetősen sok vár épült errefelé, amelyek egy része sikeresen élte túl a történelem viharait. Sok a természeti szépség, a festői településeket is hosszasan sorolhatjuk, vagyis érthető miért kedvelt kirándulási célpont hazánkfiai között. Bécset is rendszeresen elözönlik a magyarok, ennek ellenére vannak olyan magyar vonatkozású helyek az osztrák határ túloldalán, amelyek népszerűsége igen alacsony. Ilyen például Bécsújhely. Eleve egy olyan településről van szó, amelyet a magyar betörésekkel szembeni védvonal részeként alapítottak, hogy a katonai szerepkör máig meghatározza a város életét. Ezen epizódok során a magyarok sokkal többször játszottak pozitív szerepet, mint negatívat, mégis Bécsújhely nevét hallva hajlamosak vagyunk pár olyan eseményre koncentrálni, amikor a magyaroknak vitatható volt a megítélése.

Mielőtt viszont kitérnénk a magyar vonatkozásokra, illetve a részletesebben bemutatni kívánt látványosságokra érdemes pár szólni szólni magáról a város turisztikai kiaknázatlanságáról. Eleve kevés a látnivaló, körülbelül egy délután alatt minden fontosabb dolgot be lehet járni, így az itteni nézelődést érdemes összekombinálni egy másik célpont megtekintésével. Az esős idő miatt mi a kismartoni Haydn emlékhelyeket tekintettük meg délelőtt, délután pedig Bécsújhelyen sétáltunk. A város relatív népszerűtlenségének másik lehetséges oka, hogy a második világháború szövetséges bombázása komoly károkat okozott, amelyek megbontották az amúgy szép központot. A település 20. századi életében fontos szerepet töltött be a repülés, például az Osztrák-Magyar Monarchia egyik jelentős pilótaiskolája is itt működött. A második világháború alatt pedig jelentős Messerschmitt gyárként vonzotta a szövetséges bombázókat, így cseppet sem meglepő, hogy egy kisebb repüléstörténeti múzeum is létezik errefelé, benne egy eredeti Messerschmidt Bf 109-es gép is (a teljes listát itt találod), de sajnos egy ideje a múzeum zárva. A repülés szerelmesei számára így szintén ajánljuk a helyet, hiszen bízunk abban, hogy hamarosan újra megnyílik a kérdéses múzeum.

Jöjjenek tehát a magyar vonatkozású helyek. Miután Bécs már nyögte Mátyás bús hadát, a magyar királynak Bécsújhelyet is be kellett venni, amely egy körülbelül másfél éves ostromot jelentett 1486 elejétől 1487 júliusáig. Egyes feltételezések szerint az ilyenkor szokásos pusztulást ellensúlyozandó adta Mátyás a helyieknek a Corvin-kelyhet, és a végülis megegyezés útján megszerzett városnak minden kiváltságát megerősítette. A kérdéses kehely a St. Peter an der Sperr városi múzeumban ma is látható.

Körülbelül kétszáz évvel később, a Wesselényi-összeesküvés fővesztésre ítélt, és nyilvánosan kivégzett főrendű tagjai közül kettő Bécsújhelyen halt meg 1671. április 30-án. Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc messze nem volt pozitív figura, hiszen a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyó császári kormányzattal szemben inkább a még károsabb török függést választották, hogy utána egymást árulják be Bécsben. Halálukat követően viszont a bécsi kormányzat az egyik legrosszabb emlékezetű elnyomási fázisát kezdte meg, így az utókor szemében, no meg a nemzeti romantika által Zrínyi és Frangepán is hőssé magasztosult, a kivégzési helyük pedig egyfajta baljós hellyé vált. Nem véletlen, hogy a hűtlenség vétke miatt őrizetbe vett unoka, II. Rákóczi Ferenc se látta fényesen jövőjét, amikor Zrínyi Péter cellájába szállították. A franciákkal cimborálni, miközben a Habsburgok éppen késhegyig menő küzdelmet vívtak a Napkirály ellen, teljesen érthetővé teszi Rákóczi letartóztatását. A későbbi fejedelem viszont a felesége segítségével 1701. november 7-én megszökött a bécsújhelyi börtönéből, és pár éven belül vezetésével kibontakozott a róla elnevezett szabadságharc. Ekkor a kuruc hadak Bécsújhely falai alá is elértek. A Rákóczi-féle sikeres küzdelem végül egy működőképes kompromisszumot eredményezett, hiszen a szatmári békével lehetővé tette a 18. századi politikai konszolidációt és gazdasági gyarapodást. Bécsújhely persze mindebből jórészt ostromokat, fogságot, kivégzést tapasztalt. A kivégzés helyszínén többnyelvű emléktábla található. A székesegyház délnyugati oldalán, a díszes portáltól jobbra egy közel egykorú, latin nyelvű emléktábla is fennmaradt, amely szerint: Itt, ebben a sírban nyugszik Zrínyi Péter gróf horvát bán, és Frangepán Ferenc őrgróf, családja utolsó sarja, akik mivel vakként vezettek világtalant, mindketten ezen verembe estek. Okuljatok halandók sorsunkból: így jár az, aki nem tartja meg királyának, Istenének tett esküjét. A történethez tartozik, hogy az emléktábla már csak dísz, a hamvakat a nagy Rákóczi évforduló kapcsán, 1907. július 20-án kiásták, és ünnepélyesen újratemették. Sírjuk ma is meg van a bécsújhelyi temetőben.

A város rövid ideig, III. Frigyes császár uralkodása alatt kedvelt uralkodói székhely volt. Frigyes fia és utódja, Miksa is itt született 1459-ben. Ekkorra tehető a középkori vár nagy méretű átalakítása, és a mögötte található hatalmas park (akkor vadaskert) kialakítása. Mátyás király ostroma során az erődrendszer részét képező palota is károkat szenvedett, de nem ez volt az első és az utolsó alkalom, amikor a romokat el kellett takarítani, hiszen a háborúk mellett földrengések is sújtották (például 1348-ban és 1768-ban). Mindenesetre bécsújhelyi túránkat itt kezdtük, ugyanis amellett, hogy ez a Habsburg uralkodói központ tartalmazza Miksa császár sírját, az épület egyedüli fennmaradt tornya volt például Rákóczi Ferenc börtöne (a tornyot azóta is Rákóczi toronyként emlegetik), ezen régi fegyvertár szomszédságában történt Zrínyi és Frangepán kivégezése, no meg Mária Terézia itt alapította meg 1752-ben azt a katonai akadémiát, amely a Habsburg birodalom egyik legfontosabb tisztképző intézményeként működött, és számos magyarnak is iskolája volt (gondoljuk csak Bólyai Jánosra, a nemeuklideszi geometria egyik felfedezőjére, Petróczy Istvánra, az önálló magyar légierő egyik megteremtőjére, vagy Szálasi Ferencre). Akit érdekel a teljes lista, az az alábbi helyen tájékozódhat: Szögi László: Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és akadémiákon, 1789-1848. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, 2013. pp. 18–19., 385–407., illetve ennek folytatása több kötetben.

1918–1934 között áthelyezték az akadémiát Ennsbe, hogy ekkortól változó funkcióval, de a második világháború utáni helyreállítási munkálatokat leszámítva máig itt működjön. Mi eredendően nem magára az akadémiára, hanem a Szent György templomra voltunk kíváncsiak, de ezt csak egy az akadémiát bejáró túra keretében lehet megtekinteni, így kifizettük a belépőjegyet és részt vettünk a német idegenvezetésen. Hm. Ez hosszú, sokszor ismétel dolgokat, de a lényeg átjön, így megéri részt venni rajta. Eredeti célkitűzésünknek megfelelően viszont mi most csak a templomról írunk.

Az akadémia főbejárata után lépcsőn közelíthetjük meg a templom főbejáratát, viszont a túra az udvar felől vitt be minket, így láthattuk a fenomenális címerfalat (a teljes képet lásd legfelül). Ez a templom szentélyét takarja, Peter von Pusica építész terveinek megfelelően emelték III. Frigyes császár megrendelésére 1440 és 1453 között. Az uralkodó is szerepel rajta egy életnagyságú szobron (lásd fent), de osztrák főhercegi minőségében. Frigyes mellett, a baloldali legalsó keretben egy angyal tartja a mottóját is: AEIOU. Ezt Frigyes az 1473-es szentföldi zarándoklata után kezdte használni, sohase mondta meg minek is a rövidítése, állítólag 300 különböző megfejtés létezik. Az egyik legismertebb: Ausztriának kell uralnia az egész földet. Legfelül Szűz Mária mellett Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála figurája uralja a címerfalat.

A templomot pár lépcső után a szentély felől közelítettük meg, miután elhaladtunk Enea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa emléktáblája mellett (lásd fent). Ez kissé ironikus, ugyanis a neves humanista valóban megfordult Bécsújhelyen, hiszen titkároskodott III. Frigyes mellett, de finoman szólva is utálta a helyi időjárást és környezetet.

A templom egy háromhajós gótikus épület, amely szó szerint az ég és a föld között lebeg, ugyanis Frigyes akaratának megfelelően a vár bejárati folyosójának tetejére építették. Sajnos a második világháború során ezt is bombatalálat érte, így a mennyezet rekonstrukció eredménye, de a struktúra helyreállítása valósághű, így akár eredetiként is tekinthetünk rá.

A főoltár alatti lépcsők alatt nyugszik III. Frigyes fia, I. Miksa császár. Családi kriptának szánta a helyet, de példáját nem követte senki, hiszen a Habsburgok legnagyobb számban ma a bécsi Kapucinus-kriptában és az El Escorial kolostorban nyugszanak. Miksa élete utolsó öt évében a halál megszállottjaként minden útjára magával vitte a koporsóját, és egy nagyszabású síremléket álmodott meg saját magának. Ehhez életnagyságú szobrokat is készíttetett, hogy vigyázzák örök álmát. Halálakor csak 11 készült el belőlük, habár már 1502-ben elkezdtek dolgozni rajtuk a mesteremberek, így a 28 darabból álló teljes „felvonulást” már az unokái, Ferdinánd és Károly rendelésére készítették el 1555-re. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek nem fognak beférni a bécsújhelyi templomba, így Miksa itteni sírja egyszerű, míg a díszes öltözékben parádézó szobor kísérete Innsbruckban őrzi a császár örök álmát.

A szentély falán található három üvegablak is eredeti, igaz ezek már a 16. században készültek. A főoltár tetején található Szent György bronzszobor is eredeti: III. Frigyes rendelte meg 1468-ban, a címerfalhoz hasonlóan ez is propagandisztikus alkotás, hiszen a császár arcvonásaival a szobor azt jelképezi, hogy az uralkodó Szent Györgyként a lovagjai védnöke. Mátyás király háborúit ismerve Frigyest sokféleképpen nevezhetjük, csak nem lovagiasként, de annyi igazság legalább van a történetben, hogy Frigyes fiát, Miksát már joggal nevezték az utolsó lovagnak. Amúgy a templomot eredetileg Szűz Máriának szentelték, és erről a szoborról kapta a ma is használatos Szent György elnevezést.

A főoltártól jobbra, külön oltáron álló Cseresznyés Madonna szobor eredetileg a címerfal felső regiszterében állt. Innen emelték ki 1937-ben. Nevét a kis Jézus kezében található cseresznyés kosárról kapta.

A főbejárat felé eső részen egy különleges építmény található: ez egy ereklye tartó, amelyet még III. Frigyes császár rendelt meg. Mögötte található egy keresztelő medence, amely a hagyományok alapján I. Miksa keresztelésére is szolgált (lásd balra lent).

A templom után különféle termeken haladtunk keresztül, ahol pár érdekesség is található a katonai akadémia történetéről. Innen siettünk vissza a városba, ahol a székesegyház (lásd jobbra fent) megtekintése után sétáltunk egyet a főtér környékén, és jól bedesszerteztünk a Ferstl cukrászdában. Megérte, itt is finom a gesztenyeszív, no meg a gesztenyetorta.

Itt találtok további képeket a Szent György templomról.

Itt a székesegyházról vannak még fényképek.

Itt pedig további kedvcsinálót találtok a városról.

Cittadella – a kerek középkori Palmanova

Nincs olyan hely, amelyet valamilyen formában ne érintettek volna az emberi történelem folyamatos háborúi. Az itáliai félsziget városai csak nagyon rövid ideig, a Római Köztársaság fénykorától Aurelianus császár uralkodásáig maradtak falak nélkül, majd egészen a 19. század végéig valamilyen formában mindig fenntartották a védműveket. Van, ahol ezeket folyamatosan korszerűsítették, máshol megmaradt egy korábbi állapot.

Cittadella területe már a bronzkor óta lakott: 1990-ben tárták fel az akkori helység maradványait. A város mai szerkezete viszont a középkorban alakult ki, ugyanis a mostani települést 1220-ban alapította Padova. Ez egy előretolt helyőrség volt, ugyanis a trevisóiak által emelt Castelfranco ellen emelték. Cittadella eltért a konkurens településtől: ez nem csak egy erőd volt, hanem egy új város, amelyet a környező terület közigazgatási székhelyeként is hasznosítottak. Padova és birtokai 1406-ban kerültek velencei uralom alá, ekkor Cittadella is követte az anyaváros sorsát. A velencei uralom alatt végre beköszöntött a béke, és a helyiek elkezdtek a középkori falakon kívül is építkezni: korábban a falakon kívül senki sem szavatolta a biztonságukat. Habár 1797-ben a campoformiói béke felszámolta a Velencei Köztársaságot, Cittadellának ebből csak a közigazgatási ide-oda csatolások problémája okozott nehézséget.

A falakat már a velencei uralom alatt elkezdte felszámolni a lakosság, ugyanis szépen elhordták a földből készült belső támasztékot, ami 1774-ben egy jelentősebb szakasz leomlásához vezetett. Habár ekkorra már jócskán eljárt az idő a városi falak felett, a lakosok bizalma nem lehetett feltétlen, így a leomlott szakaszt azonnal kijavították. A stabilitást viszont továbbra se biztosították, így a támaszték elhordása miatt 1785-ben egy újabb szakaszon omlott össze a védmű. Ezeket a romló szakaszokat végül mindig helyreállították, így ami ránk maradt, az lényegében egy teljes fal, amely azon kevés európai középkori védművek egyike, aminek a tetején ma is végig lehet menni.

A falat négy kapu töri meg, amelyek az égtájakat követik: Padova, Vicenza, Bassano del Grappa és Treviso felé vezet innen út, így a vonatkozó kapuk is ezekről az irányokról kapták a nevüket. A falakat nem alapozták alá, csupán egy földből készült töltésen nyugszanak. Ez nem igazán okozott gondot, ugyanis eredetileg sokkal szélesebb volt az árok, amely körülvette a falakat, és régen is víz nehezítette ezen az átkelést. Ma a falak sugara 1461 méter, vastagságuk 2,1 méter, ami 80 cm-re csökken legfelül, és általában 14 méter a magasságuk, habár a négy kaputorony a 30 métert is eléri. Ezeken felül van még 12 darab négyszögletes 6×4×22 méteres nagyobb, illetve 16 db. 6×3×15 méteres kisebb torony. Ma az északi, vagyis a bassanói kapunál lehet bejutni a falakra, és ha nem szeretnénk végigmenni az egészen, akkor a déli, vagyis a padovai kapunál is ki lehet jönni. A két nagy kapuban kiállítás is van, amely részben a régészeti feltárás leleteit mutatja be, illetve a település középkori életének katonai aspektusaival foglalkozik. Ezek jórészt a város történetének padovai időszakát, és az akkori háborúskodást mutatják be. Az 1300-as években ugyanis többször is megostromolták a települést, és volt, amikor el is foglalták. A falak jelenkori helyreállítása és látogathatóvá tétele 1992-ben kezdődött, a múzeumot is ekkor alakították ki.

A városban megtalálunk mindenféle érdekességet. Ha a bassanói kapu felől közelítjük meg a városközpontot, akkor a buszpályaudvarnak is helyet adó első terecske sarkán egy modernista épületet találunk. El se lehet téveszteni, stílusa jellegzetes: ez volt a fasiszta párt helyi székháza.

Nem sokkal később kiérünk a főtérre, ahol a székesegyház és a városi színház mellett például a helyi lakosok városvédő szervezetének a székházát is megtaláljuk. Érdemes különben kihasználni a főútvonalak mellett szinte végig fennmaradt árkádok nyújtotta védett gyalogos útvonalat, ugyanis a hangulathoz néhol régi freskók is társulnak.

A székesegyház szép, de elég késői, mivel a mai formáját az 1913-ban átadott homlokzat kivételével 1776–1826 között nyerte el. A környező kápolnák viszont nagyon szép középkori freskó részleteket is rejtenek.

 A via Guglielmo Marconin például a Palazzo Pretorio az, amely különösen megtetszett: ez a történelmi városháza, amely nagyon sok eredeti freskót őriz (lásd balra net).

Az Isonzó expressz utasai viszont nem csak a fenti szépségekért, hanem a város határában található temető miatt látogatták meg a települést. Az első világháború után ugyanis elkezdték felszámolni a Piave-menti temetőket, és az 1940-es évek exhumálásainak köszönhetően ez lett az egyik legnagyobb gyűjtőtemető, ahol a Monarchia 21 478 elhunyt katonája nyugszik. Van közöttük mindenféle nemzetiségű: 662 osztrák, 2 638 magyar, 787 jugoszláv, 1 016 lengyel, 437 román, 24 orosz és 394 szlovák. Ezen felül 1 695 személy nemzetiség ismeretlen, és egy körülbelül 10 000 fős tömegsír is van. A szlovákok jórészt a csehszlovák légió halottai.

A temető délnyugati sarkában található bódéban általában fellelhető egy helyi szakember, aki tud segíteni a temető nyilvántartás megtekintésében is.

Itt találtok további fotókat a falakról.

Itt vannak még képek a városról.

Itt pedig a temetőről.

A montellói S. Eustacchio apátság – egy hely, amin többször is nyomot hagytak a magyar fegyverek

Ha már sor került a 2019. október elején készült képes, Montello környéki élménybeszámolóra, akkor ideje kiraknunk az Isonzó expressz során felkeresett helyekről készült írásunkat is. Jöjjön tehát egy rövid ízelítő a Montello legrégebbi épületéről.

A terület 994-ben került Regimbaldo trevisói gróf tulajdonába, aki ezt III. Ottó császártól kapta meg. A kolostort valamikor a 11. század közepén alapította ezen birtok egyik jól védhető pontján Regimbaldo leszármazottja, III. Rambaldo trevisói gróf és anyja, Gisla. Egy romos római őrtorony maradványaira emeltették a bencés szerzetesek számára az új egyházi épületet, akik egyenesen a rend központjából, Cassinóból érkeztek és az új helyszínen is megőrizték azt a különleges jogosultságot, hogy közvetlenül a Szentszék irányítása alá tartozzanak. Az alapító annak a családnak az őse, amelyet ma Collaltóként ismerünk, és a századok során sorsuk összefonódott az apátságéval. A család ma is él, a közelben van a villájuk.

A kolostor igen hamar gazdag adományban részesül, amelyekhez pápai kiváltságok is társultak, így a környék egyik fontos hatalmi központjává vált. Nem csak ez, hanem a stratégiai helyszín miatt is számos háború hagyta rajta a nyomát az épületen.
Először 1229-ben, az invesztitúra háborúk során rombolták le, majd 1358-ban is az enyészet martalékává vált, amikor Nagy Lajos király magyar csapatai és a trevisóiak háborúztak. A kolostor nem csak a háborút „vonzotta”, hanem a környező település is nekik köszönhető, ugyanis Nervesa városka létrejötte pont a kolostor közelsége miatt alakult ki. A hely társadalomtörténeti szempontból is fontos, ugyanis Giovanni della Casa itt írta 1553–1555 között a Galateo, vagyis Etikett című munkáját, ami a modern világ egyik legelső viselkedés-elméleti tankönyve. 1521-ben egy pápai bulla felszámolta a kolostor önállóságát, és az itteni szerzetesek külső irányítás alá kerültek. Ekkortól ugyanis egészen 1865-ig a Collalto család prépostságaként működött a hely. A 18. század második felétől 1865-ig a trevisói püspök és a montellói apát között állandósult a konfliktus, ugyanis az előbbi próbálta megszerezni a hely feletti felügyeletet. A napóleoni korszak kolostor bezárásai pedig cseppet sem segítettek a montellói közösségnek. Ezen megpróbáltatások ellenére csak 1865-re sikerült a trevisói püspöknek kiterjesztenie a helyre a fennhatóságát, viszont ezzel a szerzetesi közösség is teljesen feloszlott, és megszűnt mindenféle egyházi tevékenység. Az épület ekkortól nélkülözte az odafigyelést, a földműveléshez szükséges eszközök raktáraként használták, ami az állagának fokozatos romlásához vezetett. A kegyelemdöfést az első világháború hozta meg, ugyanis 1917 novemberétől brit tüzérséget telepítettek az apátság területére, amelyet így az osztrák–magyar tüzérség is lőtt. Mintha ez nem lett volna elég, az itt állomásozó csapatok se a műemlékvédelmi elvárások szerint gondoskodtak az egyre romosabb épületről. Állítólag az itteni angol tüzérek számlájára írhatjuk például a főoltár eltüzelését.

A világháború után már semmi sem menthette meg az épületet az enyészettől, ugyanis a helybéliek a romokat építőanyag céljából újrahasznosították, és ami most is áll, az a pár évvel ezelőtti helyreállítási munkálatok eredménye. Az első, részleges restaurálásra 1992-ben került sor, majd 2017-ben egy nagyszabású beavatkozás vette kezdetét, amely 2018 márciusában ért véget. Ez utóbbi már nem csak a konzerválásra törekedett, hanem a régészeti feltárások eredményeit hasznosítva pár részletet rekonstruált: a bejárati torony és a kolostor épület pár részlete nyerte vissza eredeti formáját, ahol egy közösségi tér is kialakításra került. Az épület rendbetételével párhuzamosan, 2012 márciusától a Nervesa della Battaglia-i Önkormányzat koordinálásával a bavaria ANA egyesület és a Nervesa della Battaglia-i Associazione storico culturale Battaglia del Solstizio a környező területet is rendezte. Ennek első szakasza az apátsághoz vezető útvonalnak a burjánzó növényzettől való megtisztítására koncentrált, hogy a második rendezési szakasz során a romok környéke váljon újra látogathatóvá. Ezen tisztítás nélkül el se lehetett volna kezdeni a helyreállítási munkálatokat.

Jelenleg a terület szabadon látogatható. Az Isonzó expressz utasai is tapasztalhatták az innen nyíló fergeteges panorámát, így minden arra járónak javasoljuk, hogy némi háttéranyaggal felvértezve a Montello-menti küzdelmekről használja ki a romok nyújtotta lehetőséget, és látogassa meg az apátságot, mert a látvány magáért beszél. Aki pedig személyes történetre kíváncsi, az olvassa el Kókay László naplójának vonatkozó részét (itt, itt, itt és itt), hiszen szegedi származású honfitársunk 1918 júniusában a romoknál is megfordult, és Kókay beszámolóját megismerve, az apátságból szétnézve mi is máshogy fogunk tekinteni a környező helyekre.

Itt találtok további fotókat az apátságról.

A Károlyi család fehérvárcsurgói birtokán jártunk

Több alkalommal írtunk már különböző kastélyokról, így bizonyára sejthetitek, hogy szeretjük ezeket az épületeket vagy legalábbis a történetüket. Hétköznapokon alig várjuk a hétvégét, hogy kiélvezzük a kirándulás, utazás iránti szenvedélyünket. Szeptember harmadik vasárnapján így Fehér megyére esett a választásunk. Kápolnásnyék után a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt fedeztük fel. A két település fél órányira fekszik egymástól, így másnak is ajánljuk a két helyszín egymás utáni megtekintését.

A kastélyt nemcsak turisták látogathatják, mivel az épület ma 20 szobás szállodaként, konferencia- és rendezvényközpontként is üzemel, illetve több könyvtár is látható a falai közt. Mielőtt felfedeztük volna a kastély belsejét, sétáltunk egyet a friss levegőn. Az U alakú kastély homlokzatán először a címert fedeztük fel, majd a két oldalszárny között az udvar közepén gyönyörködtünk a szökőkút szépségében. A kúria két oldalán a 30 méter magas torony négy sarkán egy-egy fióktornyocska látható, közöttük pedig balusztrád húzódik. Az épület hátsó részén szintén szépnek találtuk az úgynevezett csipketeraszt. Az öntöttvas szerkezet oszlopainak tetején csipkeszerű szalagdísz látható. Még lenyűgözőbb a 40 hektáros park, amelyben halastó, 150 éves fenyők, hársak, tölgyek és gesztenyék, de még mezítlábas parkrész is található. Kápolnásnyékhez hasonlóan itt is tanulmányozhatjuk a növények fajtáit, mert minden hónap harmadik vasárnapján botanikus sétákat is szerveznek. Ha kedvet kaptok a látogatásra, vegyétek figyelembe, hogy a kastélyséta kizárólag idegenvezető kíséretével lehetséges. Az egy órás idegenvezetés nem függ a létszámtól, viszont fíx időpontokban indul. További információkat ezeken a honlapokon találtok: https://karolyikastely.accenthotels.com/hu , https://www.karolyi.org.hu/.

A séta után a Károlyi család és a kastély történetébe pillanthattunk be. A fehérvárcsurgói birtok 1691-től a Hochburg család tulajdonában volt, majd később leányágon a Berényi, illetve a Perényi család örökölte. Dokumentumok szerint 1786 előtt itt állt Perényi báró barokk kastélya. Károlyi György gróf 1834-ben vette át a birtokot és Henrich Koch (ő tervezte a pesti Károlyi palotát, ahol most a Petőfi Irodalmi Múzeum működik) és Ybl Miklós építészek segítségével klasszicista és eklektikus stílusban építette újjá a kastélyt. Végleges formáját viszont nem ekkor nyert el: 1910 körül az épületet díszudvar felőli homlokzatát átalakították és ekkor került a középrészbe az ovális alaprajzú könyvtárterem. A kápolnásnyéki Halász családhoz hasonlóan a második világháború utáni időszak a Károlyi családnak sem kedvezett. A birtokot államosították és 1946-tól a Fővárosi Gázművek üdülőjeként, majd később görög gyerekek menekült otthonaként üzemelt, illetve állami nevelőotthonként működött, majd a romos állapota miatt évekig üresen állt. 1997-ben a Károlyi József Alapítvány és a Műemlékek Állami Gondnokság (MÁG) együttműködésével elkezdték a felújítást, ami 2011-ig tartott, illetve később a park is megújult. A magyar állam nem adta vissza a családnak a birtokot, viszont a Károlyi József alapítvány vált ennek tényleges kezelőjévé. Ilyen formában a Károlyiak ma is személyesen kötődnek a helyhez, hiszen nem csak lakják az egyik részét, de a fenntartásában is talán ők a leginkább érdekelt fél.

A kastély felfedezését a kápolnában kezdtük – egyébként ezt újították fel legelőször –, majd haladtunk a többi terem felé. Kápolnásnyékhez viszonyítva itt egy ellenkező előjelű vezetési élményben volt részünk: ha ott a rendezetlensége miatt volt sok az emésztendő információ, itt ennek hiányától szenvedtünk. Az idegenvezető ugyanis 1-2 mondattal lezavarta az adott szoba bemutatását, és utána / előtte mindent az egyéni felfedezésre bízott. Ami működőképes stratégia is lehet, ha sok a látnivaló, de a kápolnásnyéki Halász kastélyhoz hasonlóan itt is a semmiből kellett visszavarázsolni az enteriőröket, és ugyan itt több az eredeti részlet, Fehérvárcsurgó kapcsán is elég sok háttér-információra van szükség, hogy a látogató elmélyülhessen az enteriőr által sokszor csak szimbolizált környezetben. Az egyik teremben például tanulmányozhattuk a Károlyi család tagjait egy családfa segítségivel, de csak a padlástérben hallottunk olyan történeteket, amelyek alapján volt mihez kötni a család tagjait. Egy másikban viszont csak annyi volt a program, hogy végigolvashattuk a falra kirakott egyéb Károlyi kastélyok leírását. Olvasni otthon is tudunk, talán érdemesebb lenne kissé feldobni az előadási technikát. A korabeli berendezést nélkülöző termek közül legjobban a könyvtári helyiségek tetszettek, hiszen mindkettőnknek a szakmánkba vágott a látvány: csillogó szemekkel néztük az állományt. Fejtő Ferenc még Franciaorszuágból ismerte a Károlyi család tagjait, és halála előtt ezer kötetből álló könyvtárát – többet között saját műveit is – a kastélynak ajándékozta. A gyűjtemény persze más hagyatékot is őriz, például Vajay Szabolcs történész, genealógus és heraldikai szakértőét. Az állományban magyar és európai családtörténetre vonatkozó alapdokumentumok mellett levéltári jellegű anyagok is találhatóak, melyek a tágas körpanorámás díszkönyvtárában helyeztek el. Ennek különlegessége az eredeti titkos ajtó, amely mögött a csigalépcsőn lehet felmenni a felső szintre, habár – Regina nagy bánatára – valószínűleg ezt csak a bejelentkezett kutatók tehetik meg.

A kastély Európai Kulturális Találkozó Központ, így korszerű eszközök állnak rendelkezésre, és konferencia szervezésre is alkalmas. Ráadásul az év során zeneművészeti fesztiváloknak is helyet ad. Például szeptember végén tartják a „Quartettissimo-Európai vonósnégyes fesztivál”-t. Sport- és családi napokon és múzeumpedagógia órákon a kisebbek is jól szórakozhatnak a birtokon.

A vezetés módszere nem igazán fogott meg minket, maga az épület és a környező park viszont tetszett. Szóval gyertek és látogassatok el Fehér megye ezen kastélyába is.

Itt találtok további fényképeket a kastély külsejéről és a parkról.

Itt pedig a kastély belsejéről.