Grábóc szerb kolostora

Ha a magyarországi szerbek szóba kerülnek, akkor általában Szentendrét szokták emlegetni, míg egyéb fontos közösségek, műemlékek is köthetők ehhez a néphez. Régi nevükön a rácok főleg a Duna mentén telepedtek meg, így érthető, hogy a mai Ráckeve is szerb gyökerekkel rendelkezik és a hazai szerbek kulturális központja is a Duna szomszédságában, Grábócon jött létre. Még a Covid előtt jártunk az ráckevei csodálatos templomban. Írtunk is róla, és a mostani lezárások mellett kifejezetten hasznos, hogy virtuálisan is látogathatóvá tettük. Grábócra már 2020-ban jutottunk el, de mivel szinte senki se járt arra, mi se jelentettünk veszélyt, és minket is csak a helyi macska akart becserkészni.

Grábóc egy Tolna megyei kisközség, lényegében egy zsákfalu, ahova 1580 környékén érkeztek szerb szerzetesek. A kolostort 1585-ben alapították és 1587-ben kezdték el építeni kőtemplomukat. A szerb jelenlét azóta szinte folyamatos, ugyanis csak a 16. század végén, 1667-ben és 1703-ban hagyták magára, illetve legutoljára 1977-ben. 1667-ben például a török katonák ölték meg a kolostor lakóit, 1703-ban viszont maguktól tértek vissza szerb területre a szerzetesek, de mindig visszatértek. 1977-ben az utolsó szerzetes halálával szűnt meg a szerb jelenlét, de ez is megváltozott a rendszerváltás után, igaz ma csak egy atyát és egy apácát találunk helyben, ha éppen nem utaznak. A misékre járó közösséget is általában ők adják, de a nagyobb istentiszteletekre Bajáról, Szekszárdról és Pécsről is érkeznek a hívek. Ilyen alkalom például a búcsú, amely a Juliánus-naptár szerinti Péter-Pál ünnephez kötődik, tehát július 14-ére esik.

A helyet könnyen megtalálhatjuk, mert a kolostor Grábóc túloldalán található, a patakparton. Találunk parkolót, a templom vagy alapból nyitva van, vagy a szomszédos kolostorba kell becsöngetni. Ez 1787-ben épült és eredetileg ez számított a helyi kulturális központnak, de mára igencsak elhagyatott. Ehhez a második világháború utáni egyházpolitika is hozzájárult, az 1960-as években ugyanis az épületet szociális otthonná alakították. 1981–1987 között egy alapos restaurálásnak köszönhetően az addigra életveszélyes állapotba kerülő épületek megmenekültek, és a hely 1994-ben visszakerült a szerb egyház kezébe. Ekkortól 2008-as megszűnéséig a kolostor két szobájában működött a szerb egyházi hivatal. Az utolsó komoly átalakításra a 19. század végén került sor. 1895-ben ugyanis elrejtették az eredetileg nyitott oldalfolyosókat.

A patakon átkelve egy másik épületet is észreveszünk: ez a kútház (lásd fent). Érdemes alaposan körbejárni, mert ez is nagyon szép. 1786-ban épült, téglalap alaprajzú, két szintes, emeletén az egykori kapus-szobát találjuk.

A helyi fő látványosság viszont a templom. Az első épület még az 1580-as évek végén épült, igaz a hamarosan elkezdődő 15 éves háború miatt gyorsan üresen maradt. Az új szerzetes csoportok 1619-ben tértek vissza, de az 1667-es lemészárlásukat követően az eredeti templom is elpusztult. A mai 1736–1738-ban épült, a tornyot 1761-ben emelték. 

A mai templomépületet 1741-ben szentelték fel. 1784 és 1785 között festette az újvidéki Andrej Obrazil a falképeket, míg a kifestés Franz Florian Hoffmann munkája.

Igazából A 18. század elején a pópák csak felújításra kértek engedélyt, de ezt ügyesen megkerülve a már meglévő épület köré emelték az újat, és utána a régit elbontották. Ekkor már javában elkezdődött a magyarországi üres területek újratelepítése és a barokk templomok építése, így a grábóciaknak nem kellett volna a felújítás furfangjához folyamodniuk, mert valószínűleg enélkül is engedélyezték volna az építkezést.

A grábóci viszont annyiban eltér a korabeli templomoktól, hogy nem tisztán barokk stílusú, mert a bizáncias, kupolás mintákat is követi. A legismertebb látványosság az ikonosztáz (lásd lent), amely szintén a 18. század második feléről származik. A fala 1738-as, az eszéki Laubr János asztalosmester munkája, a képeket viszont 1768-ban az újvidéki Vasa Ostojić festette.

Ha sikerül kilábalnunk a harmadik hullámból, és az átoltottság lehetővé teszi a nyitást, akkor érdemes ide is ellátogatnunk, mivel a hely a Kárpát-medence kulturális kincseinek egyik fontos eleme.

Csodálatos szerb templom a Duna mentén: Ráckeve ékkövénél jártunk

Magyarországon a különféle nemzetiségek betelepülése egyidős az emberi jelenléttel, hiszen a Kárpát-medence egy igazi „autópálya” volt minden kelet-nyugati irányú vándorló számára. Érkeztek persze nyugatról is, gondoljunk csak a német, flamand, francia, olasz stb. telepesekre, de az oszmánok terjeszkedése miatt a 15. századtól délről is megindult a betelepülők hada. Ezen folyamat egyik eredménye a Duna-mentén létező kisebb-nagyobb szerb közösségek láncolata, amelyek lakossága mostanra meglehetősen lecsökkent. Szentendre közismert, hogy szerb vonatkozásokkal bír, miközben a magyarországi szerb egyházi művészet egyik legszebb példája nem Szentendréhez, hanem Ráckevéhez köthető. Itt található ugyanis az egyedüli magyarországi gótikus szerb ortodox templom.

A szerbek, vagy ahogy mifelénk hívják őket, a rácok, az al-dunai Kevéről érkeztek Ráckeve térségébe. A területen már a 12. század első felétől működött egy monostor, amit állítólag a szerb nagyzsupán lánya, II. Vak Béla magyar király felesége alapított. Miután a törökök 1439-ben megostromolták és először elfoglalták Szendrőt, többször is kifosztották Kevevárát, illetve a környező falvakat, vagyis menekült, ki merre látott. Aki eljutott a Csepel-sziget térségébe, annak I. Ulászló magyar király 1440. október 10-én egy korai gótikus templomot adományozott két kápolnával és egy harangtoronnyal, amihez kisebb terület tartozott a környező királyi birtokból: ez jelenti a mai Ráckeve létrejöttét, amelyet akkoriban Felsőkeveként emlegettek.

Az eredeti 13. századi templom egy egyhajós, körülbelül 175 m²-es csarnoktemplom volt: ma ennek a minimálisan módosított változatát látjuk. Ami teljesen új, az a harangtorony, ugyanis ezt 1756-ban emelték a korábbi alapjaira. Ez egy unikum, ugyanis a szerb barokk templomokra nem jellemző a különálló harangtorony.

A gótikus mennyezet valószínűleg Budán is aktív itáliai mesterek munkája. Ez a hálóboltozat az egyik magyarországi kedvencünk.

A szerbek két kápolnával kapták meg a templomot, ma az egyiken keresztül léphetünk be: ez a Keresztelő Szent János kápolna. Itt lehet megvenni a belépőjegyet (egységesen 500 Ft), és a fotójegyet (szintén 500 Ft). A dél-nyugati kápolnát Szent Kozmának és Damjánnak szentelték, és a főhajó vége felől lehet megközelíteni (ennek lásd lent a mennyezetét).

A templom körülbelül 250 évig nem csupán parokiális templomként működött. Valószínűleg a 16. században alakult a templom monostorrá, ugyanis az 1546-os török népszámlálás három szerzetesről és egy szerzetespapról tudott. Ezt a 18. század második felében számolták fel, ugyanis 1777-ben a szerzetesek egy kis csoportja a grábóci monostorba költözött.

Amúgy a török uralom alatt állítólag egy csoda miatt maradt sértetlen az épület: egy janicsár ugyanis egy ikonba szúrta a dárdáját, és meghalt, amikor kilépett a templomkapun.

A templomot természetesen a szerb közösség saját igényei szerint átalakította, ennek köszönhető a kettős tagozódás, amely a férfiak és a nők számára biztosított külön helyet. A férfiaké az ikonosztázhoz közeli naosz, a nőké a hátsó pronaosz. Ezeket háromárkádos fal választja el egymástól (lásd fent). Az eredeti ikonosztáz eredetileg kisebb volt, mint a mostani. Valószínűleg néhány Keveváráról származó ikont tartalmazott. A mai ikonosztáz négy kép kivételével az 1770-es években készült.

A hely egyik fő művészeti értékeként a freskókat szokás emlegetni: ezek közel 1000 m²-es felületet jelentenek. Több alkalommal is kifestették a templomot. Először az 1320-as években, majd 1514-ben, és végül 1765-ben. Az oldalkápolnák festése 1771-ben készült el. Ezeket Simeon Teodor Gruntovics mester készítette, aki számára újdonságot jelentett, hogy a gótikus tér bordákkal tagolt mennyezetét is szervesen beillessze ikonográfiai programjába. A munka gyümölcseként szerb szentek és uralkodók képeit láthatjuk, no meg bibliai jelenteket. A főbejárat melletti falat ugyanis az Utolsó Ítélet jelenetei díszítik (ennek egy részletét láthatod lent). Ezt a kaput minden évben csak egyszer, a búcsú idején nyitják meg.

A berendezés barokk, de a padlót is érdemes figyelmesen megnézni, ugyanis az 1500-as évek elejéről származó vörösmárvány síremlékek egy meglehetősen tehetős megrendelői rétegre utalnak. A helyi szerb lakosság ugyanis főleg kereskedéssel foglalkozott, ami jövedelmező tevékenységnek számított. Amúgy egyes kutatók szerint a sírlapok készítője az a Johannes Fiorentinus volt, aki az esztergomi Bakócz-kápolna építésében is részt vett.

A templom egy igazi ékszerdoboz, mindenképpen látogassátok meg!

Amíg nem tudtok elmenni íme pár panorámakép ízelítőnek.

Ezen felül itt találtok további fotókat a templomról.