Cittadella – a kerek középkori Palmanova

Nincs olyan hely, amelyet valamilyen formában ne érintettek volna az emberi történelem folyamatos háborúi. Az itáliai félsziget városai csak nagyon rövid ideig, a Római Köztársaság fénykorától Aurelianus császár uralkodásáig maradtak falak nélkül, majd egészen a 19. század végéig valamilyen formában mindig fenntartották a védműveket. Van, ahol ezeket folyamatosan korszerűsítették, máshol megmaradt egy korábbi állapot.

Cittadella területe már a bronzkor óta lakott: 1990-ben tárták fel az akkori helység maradványait. A város mai szerkezete viszont a középkorban alakult ki, ugyanis a mostani települést 1220-ban alapította Padova. Ez egy előretolt helyőrség volt, ugyanis a trevisóiak által emelt Castelfranco ellen emelték. Cittadella eltért a konkurens településtől: ez nem csak egy erőd volt, hanem egy új város, amelyet a környező terület közigazgatási székhelyeként is hasznosítottak. Padova és birtokai 1406-ban kerültek velencei uralom alá, ekkor Cittadella is követte az anyaváros sorsát. A velencei uralom alatt végre beköszöntött a béke, és a helyiek elkezdtek a középkori falakon kívül is építkezni: korábban a falakon kívül senki sem szavatolta a biztonságukat. Habár 1797-ben a campoformiói béke felszámolta a Velencei Köztársaságot, Cittadellának ebből csak a közigazgatási ide-oda csatolások problémája okozott nehézséget.

A falakat már a velencei uralom alatt elkezdte felszámolni a lakosság, ugyanis szépen elhordták a földből készült belső támasztékot, ami 1774-ben egy jelentősebb szakasz leomlásához vezetett. Habár ekkorra már jócskán eljárt az idő a városi falak felett, a lakosok bizalma nem lehetett feltétlen, így a leomlott szakaszt azonnal kijavították. A stabilitást viszont továbbra se biztosították, így a támaszték elhordása miatt 1785-ben egy újabb szakaszon omlott össze a védmű. Ezeket a romló szakaszokat végül mindig helyreállították, így ami ránk maradt, az lényegében egy teljes fal, amely azon kevés európai középkori védművek egyike, aminek a tetején ma is végig lehet menni.

A falat négy kapu töri meg, amelyek az égtájakat követik: Padova, Vicenza, Bassano del Grappa és Treviso felé vezet innen út, így a vonatkozó kapuk is ezekről az irányokról kapták a nevüket. A falakat nem alapozták alá, csupán egy földből készült töltésen nyugszanak. Ez nem igazán okozott gondot, ugyanis eredetileg sokkal szélesebb volt az árok, amely körülvette a falakat, és régen is víz nehezítette ezen az átkelést. Ma a falak sugara 1461 méter, vastagságuk 2,1 méter, ami 80 cm-re csökken legfelül, és általában 14 méter a magasságuk, habár a négy kaputorony a 30 métert is eléri. Ezeken felül van még 12 darab négyszögletes 6×4×22 méteres nagyobb, illetve 16 db. 6×3×15 méteres kisebb torony. Ma az északi, vagyis a bassanói kapunál lehet bejutni a falakra, és ha nem szeretnénk végigmenni az egészen, akkor a déli, vagyis a padovai kapunál is ki lehet jönni. A két nagy kapuban kiállítás is van, amely részben a régészeti feltárás leleteit mutatja be, illetve a település középkori életének katonai aspektusaival foglalkozik. Ezek jórészt a város történetének padovai időszakát, és az akkori háborúskodást mutatják be. Az 1300-as években ugyanis többször is megostromolták a települést, és volt, amikor el is foglalták. A falak jelenkori helyreállítása és látogathatóvá tétele 1992-ben kezdődött, a múzeumot is ekkor alakították ki.

A városban megtalálunk mindenféle érdekességet. Ha a bassanói kapu felől közelítjük meg a városközpontot, akkor a buszpályaudvarnak is helyet adó első terecske sarkán egy modernista épületet találunk. El se lehet téveszteni, stílusa jellegzetes: ez volt a fasiszta párt helyi székháza.

Nem sokkal később kiérünk a főtérre, ahol a székesegyház és a városi színház mellett például a helyi lakosok városvédő szervezetének a székházát is megtaláljuk. Érdemes különben kihasználni a főútvonalak mellett szinte végig fennmaradt árkádok nyújtotta védett gyalogos útvonalat, ugyanis a hangulathoz néhol régi freskók is társulnak.

A székesegyház szép, de elég késői, mivel a mai formáját az 1913-ban átadott homlokzat kivételével 1776–1826 között nyerte el. A környező kápolnák viszont nagyon szép középkori freskó részleteket is rejtenek.

 A via Guglielmo Marconin például a Palazzo Pretorio az, amely különösen megtetszett: ez a történelmi városháza, amely nagyon sok eredeti freskót őriz (lásd balra net).

Az Isonzó expressz utasai viszont nem csak a fenti szépségekért, hanem a város határában található temető miatt látogatták meg a települést. Az első világháború után ugyanis elkezdték felszámolni a Piave-menti temetőket, és az 1940-es évek exhumálásainak köszönhetően ez lett az egyik legnagyobb gyűjtőtemető, ahol a Monarchia 21 478 elhunyt katonája nyugszik. Van közöttük mindenféle nemzetiségű: 662 osztrák, 2 638 magyar, 787 jugoszláv, 1 016 lengyel, 437 román, 24 orosz és 394 szlovák. Ezen felül 1 695 személy nemzetiség ismeretlen, és egy körülbelül 10 000 fős tömegsír is van. A szlovákok jórészt a csehszlovák légió halottai.

A temető délnyugati sarkában található bódéban általában fellelhető egy helyi szakember, aki tud segíteni a temető nyilvántartás megtekintésében is.

Itt találtok további fotókat a falakról.

Itt vannak még képek a városról.

Itt pedig a temetőről.