2019. november 10., vasárnap

Caravaggio&Bernini kiállítás: mindenkinek ajánljuk


Ahogy egy korábbi posztunkból is láthattátok, szeretjük a 17. századi római művészek világát. Ehhez persze számos élményen keresztül vezetett az út, legyen szó Passuth László Medúzafej című regényéről, vagy a konkrét római vizuális tapasztalatokról. Ennek fényében cseppet sem meglepő, hogy amikor még 2018 decemberében olvastunk a bécsi Kunsthistorisches Múzeum 2019-2020-ra tervezett tárlatáról rögtön leszögeztük: erre el kell menni. Közben 2019. október 15-én megnyílt a kiállítás, így az első szabad szombatunkra akkreditáltattuk magunkat a múzeummal. Az intézmény nem tagadta meg önmagát, minden flottul működött. A látogatási kérelmünkre azonnal válaszoltak, majd az online vásárolt timeslot birtokában simán beléphettünk a múzeumba, a rendes jegyet meg se kellett vásárolnunk (ti persze ezzel ne próbálkozzatok, újságírói akkreditáció nélkül nem fog menni). A főbejárat melletti jegyellenőr rendszere ugyanis rögtön jelezte, hogy mikor melyik újságíró érkezik, így még az akkreditációs papirost se olvasta végig. Az idősávos belépőre valóban szükség van, hiszen ezen számbéli korlátozás ellenére is voltak elegen az épületben. Mivel a látogató csak az adott félórában mehet be, és hamar betelnek a helyek, mindenkinek javasoljuk ezen jegy előzetes megvásárlását a múzeum online felületén. Az ára ugyanannyi, mint helyben, és ennyivel is könnyebb a helyzet, hiszen ennek birtokában a tulajdonképpeni belépőt akár helyben, a múzeum előtti bódéknál is megvehetjük, igaz ha már az online felületnél tartunk, akár ezt is lerendezhetjük otthonról.
Aki ilyen kiállításra jár, annak valószínűleg nem kell bemutatni a Kunsthistorisches Múzeum épületét. Mi régen jártunk, így pár képet erről is lőttünk. Persze halszem objektív ide, vagy oda, az előcsarnok áttört mennyezetét így is csak úgy sikerült valahogy befogni, hogy a földre tettük a fényképezőgépet. A környező turisták persze mosolyogtak, valószínűleg nem is sejtették, így ők is benne lesznek, de ezt a nehézséget is abszolváltuk, a „fölös” részeket pedig levágtuk. Személyiségi jogokat mégse sértünk!
A Caravaggio & Bernini tárlat sokféleképpen látogatható. Az esztétikai élmény is pazar, vagyis aki csak nézelődni szeretne, annak is megéri. A kísérő szövegeket olvasva viszont az értelem is töltekezhet, ugyanis nagyon jó rálátást kapunk a 17. század eleji római művészek világára. A kurátorok ezt a „felvilágosítást” jórészt a tárlat tematikus bontásával valósították meg, ugyanis mindegyik teremben két-két témára fűzték fel a műveket. A bejáratnál angol és német nyelvű füzetecskéket osztogatnak, a feliratok is végig ezeken a nyelveken olvashatók. A tájékoztató füzet nagyon alapos, egyedül a tematikus mottók magyarázatát nem vezették be ide is. Ha viszont használjuk őket, akkor tülekedés nélkül elolvashatjuk a képek, szobrok előtti feliratokat, szövegeket. A termekben részben műtárgyvédelmi okokból, részben pedig a hangulat miatt félhomály uralkodik. A misztikus légkör tetszett, persze a fotózást eléggé megnehezítette. Majdnem mindent lehet fényképezni, de komolyabb gépektől várhatunk csak látványos eredményt, így amennyiben többre vágyunk, mint egy mobilos „itt jártam” emlék, inkább töltsük le a Múzeum honlapján amúgy is szereplő profi fotókat. A hagyományosabb emlékeket kedvelők számára pedig a múzeumi boltban ott az igényes katalógus 39,95 euróért.
A látogató belefut természetesen olyan művekbe is, amelyek a Kunsthistorisches Múzeum „rendes” tárlatáról kerültek át az időszaki kiállításba, de a művek többsége kölcsönzött darab. A különféle intézményeket nem írjuk ide, elég csak a városok listája: Antwerpen, Arles, Berlin, Bologna, Chicago, Cremona, Firenze, Genova, Hartford, London, Los Angeles, Lyon, Madrid, New York, Oslo, Ottawa, Párizs, Perth, Róma, Szentpétervár, Tours, Torinó, Vaduz, Varallo, Vatikán, Velence, Washington, York. Ez tehát egy világszintű válogatás, amelynek minden egyes darabja önállóan is megállja a helyét, és külön öröm, hogy az olasz gyűjtemények is kölcsönadták kincseiket.
Jöjjenek tehát a tematikák: meraviglia & stupore, vagyis a csodálkozás & meghökkentés az első szekció jelmondata. Itt az egyszerű láttatás, információközlés szándékának egy a barokkra jellemző változatát mutatják be, amely a különlegesség megragadására törekszik. Persze ide került a Caravaggio-féle Nárcisz, hiszen a látásnak van olyan extrém változata is, amikor szó szerint belehalunk a csodálásba. Mi pedig tobzódhatunk a különféle hangulatokat bemutató arckifejezésekben, illetve a fényekkel játszó, mozgást imitáló részletekben. Erre lásd balra fent Francesco Mochi „Fiatal” című mellszobrát, illetve jobbra a G. L. Bernini-féle Medúzát. Nem hiába olvashatók itt Giambattista Marino költő sorai, miszerint magának a költészetnek is a legfőbb mércéje, hogy meg tud-e hökkenteni.
Ugyanabban a teremben van a következő szekció: orrore & terribilità, vagyis a rémület és az elrémisztés. Annyi itt a levágott fej, hogy újraforgathatnánk velük Sleepy Hollow legendáját. Persze nem csak a tömény tocsogás a cél, hiszen vért már ne nagyon keressünk. Ez is csak egy apropó, hogy a megvilágítással játsszon a művész. A rettenet és az öröm pedig amúgy is kapcsolatban áll, így Arisztotelész nyomán megtudhattuk, hogy az elrémítés élvezet forrása is lehet. Balra lent Guido Reni Betlehemi gyermekgyilkosság című képéből látunk egy részletet, jobbra pedig Valentin de Boulogne alkotásából a klasszikus Dávid-Góliát jelenetet csodálhatjuk.
Jöjjön egy könnyedebb téma: Ámor, vagyis a szerelem. A korabeli művészek szembesültek egy régi dilemmával: a szerelem mennyiben tiszta, szűzies, és mennyiben erotikus, testi. A szexualitás az egyházi interpretáció alapján a gyermeknemzés eszköze, vagy több ennél, és az örömszerzés forrása? A szexualitás korabeli megítélésekor a kettős mérce se segített, hiszen a nőnek szűziesen kellett házasodnia, míg a férfinak korábban is illett bizonyítani, ami csak kurtizánok és prostituáltak segítségével történhetett. Jöhettek tehát a játékos ábrázolások, mint Érosz és Antérosz küzdelme. Íme Alessandro Algardi aranyos fiúcskái, akikről nem is gondolnánk, hogy micsoda világszemléleti nézetkülönbségeket testesítettek meg birkózásukkal.
A harmadik tematikus elem a visione, avagy a látvány. Ez lehet látomás is, például amit extázisban élünk át. Az egyik legszebb mű, Szent Teréz extázisa persze Rómában maradt, hiszen Bernini remekművét nem lehet szállítani, viszont az Ermitázsból sikerült megszerezni ennek terrakotta modelljét (lásd lent). Itt sok a szent ábrázolás, akiknek az arca azért is különleges, mert elragadtatásukban az istenire csodálkoznak rá, amiből közvetve mi is részesülünk elrévedő tekintetüket csodálva.
Persze a látvány az emelkedettség közepette akár hétköznapi is lehetett. Caravaggio művészetében olyannyira megfért egymás mellett a szent és a profán, hogy a Rózsafüzér Madonnájánál Szűz Mária egyszerű, de mégis előkelő öltözete mellett (lásd balra lent), a sarokban térdeplők lábai mocskosak (lásd lent).
Jöjjön a szenvedés és az együttérzés (passione & compassione). Bernini Szent Sebestyénje (lásd jobbra fent) nyitott bal kézfeje egyfajta beleegyezésként is felfogható: beletörődött sorsába. A vértanúság itt minden, csak nem szenvedés: egyféle megdicsőülés. Ráadásul Sebestyén még él, hiszen látjuk, amint folyik a vére. A szent sorsa akkor is megindított többeket, ahogy Bernini szobra minket is magával ragadott.
Persze nem minden mese habbal. Caravaggio Megkoronázás a töviskoszorúval című alkotása szó szerint belerajzol minket, nézőket a képbe. Caravaggio saját korában játszódó eseményként mutatta be a Passió eme jelenetét, és itt színházszerűen rendezte ezt úgy, hogy mi is részeseivé válunk az eseménynek, miközben csodáljuk.
Ha barokk színháziasság, akkor jöjjön a vivacità, vagyis az életteliség. Főleg a hivatalos portrék közül szerepelnek itt különleges darabok, de ezek annyira realisták, mint amennyire politikai üzenetek hordozói. Richelieu bíboros szikár arca az akaratát is jelzi (lásd lent középen). Giuliano Finelli Scipione Borghese bíboros arca olyan, mintha beszélne (lásd balra lent). Finelli volt az első, aki a nyitott száj ábrázolásával és a fogak részleges feltüntetésével érte el, hogy még életszerűbbé váljon a műve. A G. L. Bernini-féle Thomas Baker mellszobornál pedig csodáljuk meg a velencei csipkét: fenomenális. A szobor amúgy illegálisan készült, ugyanis a pápa megtiltotta, hogy Bernini angolokról készítsen portrét. A művészt viszont kellőképpen megfizette a megrendelő, Bernini így végül kifaragta a mellszobor.
Még két téma maradt: a scherzo (tréfa), illetve a moto & azione (mozgás és cselekvés). A mozgás bemutatása felé pedig sokszor színpadias jeleneteken keresztül vezetett az út, így itt Izsák feláldozásától kezdve Káin és Ábel küzdelméig számos ismert témát feldolgozó művet találunk. A tréfa ezzel ellentétben sohasem vaskos, mi nézőként is úgymond rácsodálkozunk ennek tárgyára. A tréfa sokszor körmönfont: tükröt tart a korabeli világnak, vagyis ez valójában kritika. Ennek megfelelően gyakori az ellentmondások feldolgozása: a jámbor angyalka például hogy lehet annyira erős, hogy szétfeszítse a tengeri szörny állkapcsait?
Ahogy az elején jeleztük, a kiállítás már csak a látvány miatt is megéri. Ha viszont valaki tüzetesen végigszemlél mindent, akkor fel se fog tűnni neki, hogy öt termet nézett meg. Így ez kevésnek tűnik, valójában viszont mi is csak most emésztjük a látottakat. Ez tehát egy rövid ízelítő, további képeket itt találtok. Menjetek, 2020. január 19-ig vár mindenkit a tárlat, amely garantáltan pozitív élményeket fog okozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése