Csodálatos szerb templom a Duna mentén: Ráckeve ékkövénél jártunk

Magyarországon a különféle nemzetiségek betelepülése egyidős az emberi jelenléttel, hiszen a Kárpát-medence egy igazi „autópálya” volt minden kelet-nyugati irányú vándorló számára. Érkeztek persze nyugatról is, gondoljunk csak a német, flamand, francia, olasz stb. telepesekre, de az oszmánok terjeszkedése miatt a 15. századtól délről is megindult a betelepülők hada. Ezen folyamat egyik eredménye a Duna-mentén létező kisebb-nagyobb szerb közösségek láncolata, amelyek lakossága mostanra meglehetősen lecsökkent. Szentendre közismert, hogy szerb vonatkozásokkal bír, miközben a magyarországi szerb egyházi művészet egyik legszebb példája nem Szentendréhez, hanem Ráckevéhez köthető. Itt található ugyanis az egyedüli magyarországi gótikus szerb ortodox templom.

A szerbek, vagy ahogy mifelénk hívják őket, a rácok, az al-dunai Kevéről érkeztek Ráckeve térségébe. A területen már a 12. század első felétől működött egy monostor, amit állítólag a szerb nagyzsupán lánya, II. Vak Béla magyar király felesége alapított. Miután a törökök 1439-ben megostromolták és először elfoglalták Szendrőt, többször is kifosztották Kevevárát, illetve a környező falvakat, vagyis menekült, ki merre látott. Aki eljutott a Csepel-sziget térségébe, annak I. Ulászló magyar király 1440. október 10-én egy korai gótikus templomot adományozott két kápolnával és egy harangtoronnyal, amihez kisebb terület tartozott a környező királyi birtokból: ez jelenti a mai Ráckeve létrejöttét, amelyet akkoriban Felsőkeveként emlegettek.

Az eredeti 13. századi templom egy egyhajós, körülbelül 175 m²-es csarnoktemplom volt: ma ennek a minimálisan módosított változatát látjuk. Ami teljesen új, az a harangtorony, ugyanis ezt 1756-ban emelték a korábbi alapjaira. Ez egy unikum, ugyanis a szerb barokk templomokra nem jellemző a különálló harangtorony.

A gótikus mennyezet valószínűleg Budán is aktív itáliai mesterek munkája. Ez a hálóboltozat az egyik magyarországi kedvencünk.

A szerbek két kápolnával kapták meg a templomot, ma az egyiken keresztül léphetünk be: ez a Keresztelő Szent János kápolna. Itt lehet megvenni a belépőjegyet (egységesen 500 Ft), és a fotójegyet (szintén 500 Ft). A dél-nyugati kápolnát Szent Kozmának és Damjánnak szentelték, és a főhajó vége felől lehet megközelíteni (ennek lásd lent a mennyezetét).

A templom körülbelül 250 évig nem csupán parokiális templomként működött. Valószínűleg a 16. században alakult a templom monostorrá, ugyanis az 1546-os török népszámlálás három szerzetesről és egy szerzetespapról tudott. Ezt a 18. század második felében számolták fel, ugyanis 1777-ben a szerzetesek egy kis csoportja a grábóci monostorba költözött.

Amúgy a török uralom alatt állítólag egy csoda miatt maradt sértetlen az épület: egy janicsár ugyanis egy ikonba szúrta a dárdáját, és meghalt, amikor kilépett a templomkapun.

A templomot természetesen a szerb közösség saját igényei szerint átalakította, ennek köszönhető a kettős tagozódás, amely a férfiak és a nők számára biztosított külön helyet. A férfiaké az ikonosztázhoz közeli naosz, a nőké a hátsó pronaosz. Ezeket háromárkádos fal választja el egymástól (lásd fent). Az eredeti ikonosztáz eredetileg kisebb volt, mint a mostani. Valószínűleg néhány Keveváráról származó ikont tartalmazott. A mai ikonosztáz négy kép kivételével az 1770-es években készült.

A hely egyik fő művészeti értékeként a freskókat szokás emlegetni: ezek közel 1000 m²-es felületet jelentenek. Több alkalommal is kifestették a templomot. Először az 1320-as években, majd 1514-ben, és végül 1765-ben. Az oldalkápolnák festése 1771-ben készült el. Ezeket Simeon Teodor Gruntovics mester készítette, aki számára újdonságot jelentett, hogy a gótikus tér bordákkal tagolt mennyezetét is szervesen beillessze ikonográfiai programjába. A munka gyümölcseként szerb szentek és uralkodók képeit láthatjuk, no meg bibliai jelenteket. A főbejárat melletti falat ugyanis az Utolsó Ítélet jelenetei díszítik (ennek egy részletét láthatod lent). Ezt a kaput minden évben csak egyszer, a búcsú idején nyitják meg.

A berendezés barokk, de a padlót is érdemes figyelmesen megnézni, ugyanis az 1500-as évek elejéről származó vörösmárvány síremlékek egy meglehetősen tehetős megrendelői rétegre utalnak. A helyi szerb lakosság ugyanis főleg kereskedéssel foglalkozott, ami jövedelmező tevékenységnek számított. Amúgy egyes kutatók szerint a sírlapok készítője az a Johannes Fiorentinus volt, aki az esztergomi Bakócz-kápolna építésében is részt vett.

A templom egy igazi ékszerdoboz, mindenképpen látogassátok meg!

Amíg nem tudtok elmenni íme pár panorámakép ízelítőnek.

Ezen felül itt találtok további fotókat a templomról.