A nápolyi Versailles és egyéb királyi lakok nyomában (II. rész)

A poszt első részét ott fejeztük be, hogy a Bourbonok már Nápolyban vannak. Károly, e néven a VI. (mint nápolyi király), az V. (mint szicíliai uralkodó) és a III. (mint későbbi spanyol király) 1738-ban bebiztosította nápolyi királyságát és feleséget is szerzett szászországi Mária Amália személyében. A hölgy 1738-ban csak 14 éves volt és magával hozta a meisseni porcelán iránti rajongását, így cseppet sem véletlen, hogy 1743-ban a capodimontei királyi palotában elkezdte áldásos működését a porcelánmanufaktúra. Persze szokás szerint előrerohantunk, mert a manufaktúrához épület is kellett, ami tehát feltételezi, hogy ekkor már beszélhetünk a capodimontei királyi palotáról.

Capodimonte királyi palotája (és múzeuma)

A capodimontei királyi palota a Nápoly történelmi városmagja melletti erdős, dombos területen található, építését 1738-ban rendelte el Bourbon Károly. Eredetileg is múzeumnak szánta, ugyanis itt kívánta őrizni az anyja révén megörökölt Farnese gyűjteményt, amit ma már részben a Nápolyi Régészeit Múzeumban csodálhatunk meg. Ennek ellenére királyi lakosztályokat is kialakítottak, igaz ezt már főleg a napóleoni időszak uralkodóinak köszönhetjük. Az biztos, hogy Károly, és fia Ferdinánd alatt sem lehetett büszkélkedni a munkálatok gyorsaságával, ugyanis a központi szárnyat csak 1765-ben fejezték be. Ráadásul 1759-ben Károly a teljes porcelánmanufaktúrát mintákkal és személyzettel együtt magával vitte Spanyolországba, így mindent újra kellett kezdeni, amikor Ferdinánd 1773-ban újraalapította a gyárat. 1806-ra, a franciák érkezésekor az épületegyüttesnek még mindig csak a kétharmada készült el, így még aránylag fájdalommentesen lehetett alakítani az épületen. Erre az időszakra tehető a lakosztályok kialakítása, amely annyira megtetszett a visszatérő Bourbonoknak, hogy ezen már ők se változtattak. Sőt, a múzeumi jelleget is szinte teljesen felszámolták, ugyanis elkezdtek mindent a mostani régészeti múzeum épületében összpontosítani. Az olasz egységet követően is az uralkodóház egyes tagjai, ekkor már a Savoiák lakták az épületet, igaz a belső csinosítgatás ekkor se állt le. Előszeretettel koncentráltak Capodimontéban műtárgyakat és korábbi berendezési tárgyakat, például a portici palotából. Az ingatlant felügyelő igazgatóknak köszönhetően viszont a 19. század végére egyre több nápolyi festő alkotása tűnt fel az épületben, ami újra kezdett múzeumi belsőt kölcsönözni ez utóbbinak. III. Viktor Emánuel sokat lakott itt, aki a dinasztia mellékágának, az aostai hercegeknek biztosította pár évre a helyet. Itt töltötte gyermekkora egy részét Amadeo, a miramarei posztunkból már ismerős későbbi etiópiai alkirály. Amadeo kamaszként se bírt egy helyben megülni, ugyanis a capodimontei palota egyik első emeleti ablakából ugrott ki öccsével egy házilag gyártott ejtőernyővel (valójában egy esernyővel), mivel megtetszett nekik a repülés. Arról már nem szól a fáma, hogy mit kapott a két fiú a mutatványért az apjuktól.

A Savoiák végül csak 1946-ban váltak meg a palotától, amikor az olasz trónt is elvesztették, és a palota csak 1949-től vált végérvényesen múzeummá. A szükséges munkálatok elvégzését követően 1957-ben nyitotta meg kapuit, és mára szépen kinőtte magát, ugyanis a második emeleten a látványraktárakat is megnyitották. Az első emeleten találhatók a történelmi lakosztályok, amelyeket sajnos most nem tudtunk megnézni (és lefotózni), ugyanis kiállításépítés miatt éppen lezárták őket, de Balázs még kiskamaszként volt itt, és úgy emlékszik, hogy csodásak. A kiállított anyag változatos. A műtárgyak jelentős része festmény, de van itt fegyvertár, kisplasztikák gyűjteménye, és a paviai csatát ábrázoló faliszőttesek egyenesen mesések. Amikor voltunk éppen Caravaggio kiállítást rendeztek. Felesleges volt fotózni, ugyanis úgyse tudtuk volna visszaadni a hangulatot, de írásban is garantáljuk, hogy nagyon érdekes volt. Aki pedig egyszerűen csak a parkban szeretne eltölteni némi időt, annak is megéri ide elmenni, mivel a capodimontei park egy szépen karbantartott közpark, ahol nagyon jókat lehet sétálni. A festménygyűjtemény pedig világszép: Simone Martini, Tiziano, Raffaello, Guido Reni, Botticelli, Luca Giordano, Ribera, El Greco stb. festményeivel ez valószínűleg evidens.

Portici, avagy az első herculaneumi múzeum

Bourbon Károlynak (még mindig neki) és feleségének 1738-ban annyira megtetszett d'Elboeuf hercegének a villája (ma is áll, csak nagyon romos), hogy azonnal eldöntötték: a közelben nekik is építeniük kell egy királyi palotát. Ez Porticiben történt, Herculaneum szomszédságában, a Vezúv lábainál. A hely és a rohamléptekben felépített palota annyira megtetszett a királyi párnak, hogy 13 gyerekük közül öt született Porticiben. Az elsőszülött fiú, Filippo, aki mentális problémái miatt nem örökölhette a trónt, szinte egész életét a portici palotában töltötte, és itt is halt meg alig harminc évesen. A palota viszont eléggé kicsire sikeredett, és az udvar tagjai esténként nem fértek el benne, így a nemesség rohamléptekben kezdte kiépíteni a környéken a saját villa-hálózatát. Az építkezés olyannyira jól sikeredett, hogy ezeket összességében a Miglio d'Oro Vezúv-menti villáinak nevezik. A Miglio d'Oro az SS18-as főút egy szakasza (akkoriban Calabriai főútnak hívták) az Ercolano, Corso Resina 189. szám alatti Villa De Bisogno di Casaluce és a Torre del Grecóban található Palazzo Vallelonga között. A 122 villa listáját itt találjátok. A terület jelentőségét jelzi, hogy a királyság első vasútvonalát 1839-ben adták át, és ez Nápolyt kötötte össze Porticivel, vagyis az uralkodó székhelyét az egyik kedvenc rezidenciájával.

A portici palota története a herculaneumi feltárásokkal kissé bonyolódott, ugyanis az uralkodó utasítására a szomszédos területről ide hozták át a műtárgyakat, és itt alakították ki az első múzeumot. Ez persze tovább csökkentette az udvari célokra használható termek számát, viszont garantáltan jól mutatott. A Vezúv-menti feltárásokat meglátogató személyek ugyanis itt szembesülhettek a hihetetlen kinccsel, amit szó szerint összeharácsoltak. A gyűjtemény természetesen hozta maga után a feldolgozás kényszerét, vagyis megjelentek a másolatokat készítő szakemberek, no meg a hivatalos kiadványok metszetei is itt készültek.

A múzeumi gyűjtemény egy része 1799-ben – a Bourbonok első szicíliai menekülése alkalmával – Palermóba került. Ezt egy újabb adag követte 1806-ban, a második menekülés alkalmával. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Napóleon kegyelméből a nápolyi trónra kerülő Joseph Bonaparte elrendelte a műkincsek biztonságba helyezését: ezek ekkor kerültek a nápolyi Régészeti Múzeumba. Amikor a Bourbonok hatalmát restaurálta a bécsi kongresszus, és végre visszatérhettek Nápolyba, a gyűjtemény Palermóba szállított részét is már a Régészeti Múzeumba vitették, habár a portici ókori faliképek Nápolyba szállítása csak 1827-ben fejeződött be.

A napóleoni időszakban a portici palota újra a fénykorát élte, ugyanis Carolina Bonaparte egyik kedvenc rezidenciája volt. A férje, Murat marsall tehát teljesen új, empire stílusú bútorokkal töltötte meg az épületet. Ennek ma már semmi nyoma, ugyanis a nápolyi és a Casertai Királyi Palotát részben a portici bútorokkal töltötték meg a Restauráció, illetve a második világháború után. A mennyezeti freskók viszont megmaradtak, így már csak ezért is érdemes ide eljönni.

Ma az épületben működik a nápolyi II. Frigyes egyetem agrártudományi kara, és természetesen a kertben egy botanikus kertet alakítottak ki. A királyi lakosztályokban a helységek korábbi funkciójára utaló rövid leírásokat találunk, és a szinte teljes épségben megmaradt freskókat. No meg egyes termekben tematikus jelleggel metszeteket, szobrokat, kiadványokat, és különféle reprodukciókat is felfedezhetünk. A fenntartó ugyanis egy meglehetősen ambiciózus projektbe vágott, mivel megkísérelte reprodukálni milyen volt a palotában működő herculaneumi múzeum. Erre lásd az alábbi fotót, ahol a Régészeti Múzeumban kiállított leszakított ókori festmények 18. századi elrendezését mutatják be.

Ez azért is érdekes, mert itt szembesül igazán az ember hogyan is zajlott a feltárás, és miként tárták a világ elé az anyagot. Tegyük hozzá: eleinte borzalmasan, mindenféle szakmaiságot mellőzve, kizárólag a fosztogatásra berendezkedve, hogy eljussanak a tudományos módszerek alkalmazásáig és a modern régészet megszületéséig.

A botanikus kert felújítási munkálatok miatt éppen zárva volt, amikor arra jártunk, így csak annyit láttunk belőle, amennyi az ablakokból elénk tárulkozott.

A belső dekorációk viszont ezért az apró hiányosságért is kárpótoltak.

Portici tehát megéri, mert egy igaz ínyencségről van szó, és a palota megtekintése tökéletes program például egy herculaneumi látogatás kiegészítéseként.

Hamarosan folytatjuk a királyi paloták bemutatását posztunk harmadik, egyben befejező részével.
Az első részt itt találjátok.
Addig is:

itt láthatjátok a Capodimontéban készült fényképeinket,

itt pedig a portici fotókat.