Éljen a Santa Maria Novella, Firenze egyik legszebb temploma

Firenzében van pár olyan tájékozódási pont, ahol a turista garantáltan megfordul. A Ponte Vecchiót – legalább távolról – biztosan látták, akik eljutottak a liliomok városába, és valószínűleg a dóm kupolája is mindenkinek ismerős. Van viszont egy harmadik név, amely elég sok dolgot takar: ez a Santa Maria Novella. Aki kocsival megy, az valószínűleg az itteni parkolóban hagyja a járművét. Aki a vonatot választja, az az esetek többségében ide érkezik. A távolsági és a helyi buszoknak is van itt megállója, vagyis ez egy nagyon fontos közlekedési csomópont. A név eredeti birtokosáról, a templomról viszont el szoktunk feledkezni. Van, aki már sokadszorra megy el mellette, és nem megy be. Kár, mert ez az egyik leggazdagabb firenzei templom, relatíve nem zsúfolt, és nagyon könnyen megközelíthető.

Amikor a koldulórendek megjelentek egy városban, akkor jellegzetesen a település szélein építették fel a központjukat. Így lett a ferencesek firenzei központja a Santa Croce, a domonkosoké pedig a Santa Maria Novella templom. Ez utóbbi helyén már állt egy kis templom, amely helyett 1246-ban kezdték el építeni a mostanit. A munkálatok elhúzódtak, és hiába fejeződtek be a 15. század második felében, a 16. és a 19. században is sor került kisebb módosításokra. Neves művészek neve köthető a templomhoz: a homlokzat kialakítása Leon Battista Alberti műve, és a reneszánsz egyik leghangulatosabb mesterműve. A belső díszítések kialakításánál pedig olyan művészeket érdemes megemlíteni, mint Giotto, Masaccio, Paolo Uccello, Botticelli (a főbejáratnál, az ajtó felett látható a fenti képe, amely a betlehemi jászol mellett ábrázolja a Szent Családot), Brunelleschi, Ghirlandaio, Filippino Lippi, vagy Vasari. Tündöklő mesterműveket alkottak, amelyek jelentős része ma is fennmaradt, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a templom a reneszánsz egyik kincsestára.

A nézelődő oldalról mehet be, a látogatás fizetős. Ingyen csak a pénztárig vezető szakaszt járhatjuk be, ami a temetőt takarja (lásd balra fent), de senkit se rettentsen el az összeg, belül is megéri nézelődni! Ha bejutottunk, akkor érdemes a főbejárat felé menni, és onnan haladni a szentély felé. Így ugyanis láthatjuk, hogy az építés során trükköztek az oszlopokkal: a főhajó hosszabbnak tűnik, mert a kezdeti 15 méteres oszlopközt a szentély felé haladva 11,5 métere csökkentették, illetve a szentély szintjének megemelése is a csőszerű látásmódot, vagyis egy perspektivikus játékot eredményez (lásd jobbra fent). Ennek a trükknek egy végletekig kihasznált változatát valósította meg Rómában Borromini, amikor tervezte a Galleria Spada-t.

A bal oldali mellékhajó kincse Masaccio Szentháromság freskója (lásd balra fent). A perspektíva tudatos használata, a klasszikus építészeti környezet, az alakok ábrázolása a reneszánsz egyik alapművévé teszik. Balázs minden firenzei látogatásakor legszívesebben megtekintené, ugyanis a személyes kedvence. Közvetlenül mellett található a szószék, amelyet Brunelleschi tervei alapján készítettek 1443–1448-ban (jobbra fent). A Giotto-féle feszület is szép a főoltár felett, de mi inkább a szentély Ghirlandaio freskóit kedveljük.

Ez a Tornabuoni kápolna, ahol állítólag a fiatal Michelangelo Buonarroti is dolgozott, hiszen a megrendelés időszakában Ghirlandaio műhelyében tanult. A képek Keresztelő Szent János és Szűz Mária életéből vett jeleneteket ábrázolnak, 1485–1490 között készültek, és a város egyik legnagyobb freskóciklusát alkotják. Giovanni Tornabuonit, vagyis a megrendelőt, illetve feleségét, Francesca Pittit is megtaláljuk a képeken, amint éppen imádkoznak (lásd lent).

A turistát olasz és angol nyelvű feliratok, alapos háttér-információk segítik a mű értelmezésében, így erre nem térünk ki. Kedvcsinálónak elég annyi, hogy mindegyik arc különleges. A karakterek, a mögöttes indulatok, a ruhák mind-mind fenomenálisak!

Kevésbé monumentális, de ugyanúgy fenomenális a szomszédos kápolna (lásd lent), amit idősebb Filippo Strozzi megrendelésére Filippino Lippi festett ki. A Strozzik eléggé viharos módon vettek részt Firenze életében, sokukat száműztek, volt aki Firenze ellen vezetett hadat, viszont egyesek meg a város legfontosabb családjával, a Medicikkel álltak rokonságban. Az idősebb Filippo éppen a nápolyi száműzetése után kívánta rendezni a család hírnevét, így egy nagyszabású reprezentációs program keretében felépíttette a ma is létező Strozzi palotát (megannyi kiállítás helyszínét, amelyet a budapestiek úgy is ismerhetnek, mint a Teréz körút 13. alatt található Batthyány-palota modelljét), illetve megrendelte a Strozzi-kápolna kifestését a Santa Maria Novellában. A munkálatokat 1490-re be kellett volna fejezni, de Lippi nem siette el, ugyanis csak a megrendelés után 15 évvel, 1502-ben tett pontot a munka végére. Már a festési folyamat során politikai jelentőségű alkotássá vált a kápolna díszítése, ugyanis a megrendelő fia (idősebb Filippo 1492-ben meghalt) a városi puritán megújulás hirdetőjét, Savonarolát támadó párt vezéralakja volt, így a díszes elemeket tartalmazó freskóciklust a Savonarola által képviselt irányzat arcul köpéseként is értelmezhették a kortársak. Szépnek szép, de mi ebben a templomban Ghirlandaio és Masaccio pártiak vagyunk.

A templom hihetetlenül gazdag, szerencsére a nézelődőt korrekt, kétnyelvű feliratok segítik a tájékozódásban, így csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy nézelődjön, mert megéri. A sok-sok kincset fel se tudjuk sorolni, persze párról találhattok fényképet a facebookos fotóalbumban.

Mindenképpen időt kell szakítani a kerengőkre is. Habár a komplexum hatalmas, a méretei senkit se tántorítsanak el, az utolsó termek egyike a dormitórium. A méretei segítenek bemutatni fénykorában mekkora is lehetett a Santa Maria Novella szerzetesi közössége (lásd jobbra fent). Az 1966-os árvíz a kerengőkben is komoly károkat okozott, így Paolo Uccello freskói eléggé sérültek (lásd fent). Ne rémüljünk meg, a művészettörténészeken kívül a nézelődők számára is maradtak érdekes részek, viszont a káptalanterem mindent visz.

Ez is kerengőkből nyílik, másik neve a spanyolok kápolnája. Egyrészt Firenze alsó erődjében egy ideig spanyol helyőrség állomásozott, és ők használták ezt a kápolnát, illetve az akkori firenzei nagyherceg felesége, Toledói Eleonóra környezetében is sok volt a spanyol, akik szintén itt gyűltek össze, ráadásul a freskók témája is spanyol vonatkozású, hiszen többek között a domonkos rend dicsőségét hirdetik, amelyet a spanyol Domingo de Guzmán, vagyis Szent Domonkos alapított. A freskók viszont jóval korábbiak, Andrea di Bonaiuto 1365-67-ben festette őket.

Ha a firenzei dómot is ábrázoló falat nézzük (lásd fent), akkor olyan korabeli hírességek portréját is megtaláljuk a freskón, mint Cimeabue, és tanítványa, Giotto, vagy az építész és szobrász Arnolfo di Cambio, illetve az irodalom fejedelmei, Dante, Petrarca, és Boccaccio. Az összes részletet most sem írjuk le: menjetek el, megéri. Több nyelvű feliratokat fogtok találni, vagyis van segítség, amely alapján értelmezhetőekké válnak a freskók utalásai.

Reméljük felkeltettük a kíváncsiságotokat, addig is íme még pár fénykép a Tornabuoni kápolnáról.

Itt pedig magáról a komplexumról találtok még fényképeket.

A firenzei Medici palota kápolnája

Mostanában láttuk az olasz–amerikai koprodukcióként forgatott Medici sorozat második évadját. Ha figyelembe vesszük, hogy ez egy fiktív történet, akkor könnyű szívvel megbocsájthatjuk a változtatásokat, az egyszerűsítéseket, a szólamok pufogtatását. A forgatási helyszíneken viszont mindig nagyot nevettünk, mert Róma helyett előkerült a bagnaiai Lante villa parkja, illetve a viterbói Pápák palotája; Milánót Mantova alakította a Szent György erőddel, a Te palotával, illetve a S. Lorenzo rotundával; a firenzei jeleneteket részben Pienzában, részben Montepulcianóban vették fel. Valami viszont legalább hasonlítani akart az eredeti helyszínhez: ilyen a pienzai Piccolomini palotába varázsolt Háromkirályok kápolnája. A Piccolomini palota „alakítja” a firenzei Via Larga-i Medici palotát, ahol valóban van egy ilyen kápolna, igaz kissé más az alaprajza. A sorozatban gyakran előkerül a kápolna egyik ismert részlete, amin az idealizált aranyhajú ifjú vezeti a családját, és népét. A sorozatban nagyobb a tér, az alaprajz téglalap alakú, az oltár szélesebb a valóságosnál, és közvetlenül a Lorenzót ábrázoló képrészlet előtt található. Nagyon szeretjük ezt a kápolnát, így a sorozat, Lorenzo il Magnifico, a festő Benozzo Gozzoli és un bloc a kápolna rajongóinak szeretnénk egy kicsit kedveskedni pár fényképpel a helyről, illetve pár magyarázattal mindenhez.

A freskót valamikor 1459 és 1463 között készítette Benozzo Gozzoli a Medici palota első, vagyis „nemesi” emeletén. A kápolna alaprajza nagyjából egy T betűre emlékeztet, aminek a szára az apszis, a feje pedig a „családi” tér, ugyanis ez a család magánkápolnája. A freskó a Napkeleti bölcsek vonulása helyett a pápa által vezetett 1459-es menetet ábrázolja, amely Firenzén keresztül tartott Mantovába. A résztvevők pedig az 1439-es firenzei zsinatra is utalnak, amely a nyugati és a keleti kereszténység közötti szakadás megszüntetését célozta.

Az egész élén álló aranyhajú ifjú hivatalosan Gáspár király, valójában viszont ez a fiatal Lorenzo il Magnifico idealizált portréja. Erre utal az arcát övező babér is (laurus/Laurentius). Előtte két apród viszi az ajándékait: a mirhát és a királyi hatalmat jelképező kardot. Lorenzót lóháton követi az apja (Köszvényes Piero) és szamárháton a nagyapja, az akkori családfő (Öreg Cosimo, a Haza Atyja). Piero előtt áll egy a ló szemébe néző figura: ő valószínűleg Cosimo törvénytelen fia (Carlo), vagy a Medici család egyik azonosítatlan tagja. A Piero és Cosimo közötti fekete hajú lovast pedig általában Piero öccseként, Giovanniként azonosítják. Cosimo után egy afrikai személy töri meg a sort, akit két felénk forduló lovas követ: a pej lovon a milánói hercegség örököse (Galeazzo Maria Sforza), a barnán pedig Rimini ura (Sigismondo Malatesta) ül.

Galeazzo Maria Sforza feje mellett van két lófej, amelyek felett két fiatal gyerek portréját találjuk: ezek a festés pillanatában ábrázolják Köszvényes Piero fiait: a 11-13 éves Lorenzót és a 7-9 éves Giulianót. Ha még egy sorral feljebb megyünk, akkor pont Lorenzo és Giuliano fölött találjuk a festő, Benozzo Gozzoli önarcképét. Ő az, akinek a piros sapkáján egy aranyszínű felirat fut végig, amely egyben aláírás is: OPUS BENOTII (Benozzo műve). Benozzo Gozzolitól balra és jobbra is találunk szakállas alakokat: ők görög hivatalnokok. A festő feletti sorban a piros alapon arany mintás fejfedős, lefelé konyuló szájú alak pedig a pápa: II. Pius, eredeti nevén Enea Silvio Piccolomini. Mellesleg Pienza az ő nevét viseli, ugyanis a pápa reneszánsz városként átterveztette szülőhelyét, aminek a nevét is megváltoztatta.

Ha jobbra fordulunk, akkor a sarokban három lovon ülő lányt látunk (lásd balra lent): ők Lorenzo és Giuliano testvérei: balról jobbra haladva Nannina, Bianca e Maria dei Medici, habár az azonosításuk kérdéses. A sorozatban amúgy csak Bianca szerepel. Az ajtó felett pedig Boldizsár király képében a bizánci császár, VIII. Palaiologosz János portréját találjuk (lásd jobbra lent). A vasrácsos ablak a császár és a lányok között későbbi betoldás, eredetileg itt voltak a király ajándékait hozó szolgák.

A császárt követően el is jutottunk a lépcsőház felé nyíló sarokhoz, amely szintén egy későbbi módosítás eredménye. Az eredeti freskó most teljesnek tűnik, de ennek csak egy része eredeti. Jacopo Chiavistelli a felújítás során azt az utasítást adta, hogy az elveszett részekre stilárisan illeszkedő, de amúgy semmitmondó elemeket kell festeni, így nem tűnik fel elsőre, hogy sérült a kompozíció. A sarkot követően kezdődik a nyugati fal. Itt bal oldalt találjuk a harmadik napkeleti bölcs ősz szakállú portréját: ő lenne Menyhért, habár az alak valójában József konstantinápolyi pátriárka vonásait viseli. Előtte haladnak az ajándékot szállító apródok: az aranyból készült toronyszerű tárgy az egyik kezében a tömjént tartalmazza.

Ha eljutunk a kép kétharmadáig, akkor egy kék ruhában, a lován leopárdot szállító ifjat látunk: ez Giuliano de Medici idealizált portréja. Tőle jobbra pedig a Medici család támogatóinak népes táborát találjuk, amint éppen a hegyi ösvényen haladnak felfelé. A majom felett Bernardo Giugni alakja található: ő Öreg Cosimo barátja és firenzei követ volt. Tőle kettővel balra található Neri Capponi, amint az ég felé emeli a szemét. Ő is Cosimo szövetségese volt. Tőle balra hátrafelé, vagyis felénk fordul Benozzo Gozzoli a kékes fejfedőjével. A felettük lévő sorban a fal felől balra haladva Angelo Tani alakját csodálhatjuk (ő volt a Medici bank Brugge-i fiókvezetője), akitől balra Francesco Sassetti található (ő genfi és lyoni fiókot irányította). Benozzo Gozzoli alakja felett található Dietisalvi Neroni, Cosimo későbbi ellenfele, tőle balra pedig a szeme sarkával hátrafelé sandító alak Roberto Martelli, a Medici bank római fiókvezetője. Egy újabb sorral feljebb, a zöld csúcsos sapkás fiatal mögött látunk egy kék fejfedős fogurát: ő Luca Pitti, a Pitti palota építtetője. A sorozat második évadjának első részében merényletet követnek el Köszvényes Piero ellen. A valóságban ezt a merényletet Luca Pitti szervezte, a megbízó nem menekült meg, sőt, börtönben halt meg.

A mennyezet faborítását, illetve az intarziás padokat Giuliano Sangallo rajza alapján készítették. Az apszis (lásd balra) két oldalát is Benozzo Gozzoli festette: itt angyalokat ábrázolt a mestere, Beato Angelico stílusában. Az oltár feletti kép másolat: Filippo Lippi Gyermek Jézus imádata című festményének eredetije ma Berlinben található.

Cserében a palotában egy másik Filippo Lippi-féle Madonna a Gyermekkel témájú képet találunk (lásd lent középen). Igaz ennek még az a különlegessége, hogy a hátoldalán fennmaradt Lippi stílusgyakorlata (lásd lent jobbra).

A palotát Öreg Cosimo építtette az 1440-50-es évek fordulóján és szerintünk a kápolna mellett az egyik legszebb eleme pont az udvar.

1659-ig az épület a család tulajdonában maradt, viszont ekkorra már a Pitti palotában székelt a nagyhercegi udvar, a régi Medici palota elvesztette funkcióját, így egy firenzei bankár család, a
Ricciardik vásárolták meg. Hozzájuk köthető a tükörterem kialakítása, amelynek a mennyezeti freskóját Luca Giordano készítette az 1680-as években. Szépnek szép, de a Benozzo Gozzoli-féle freskókat jobban szeretjük.

Amúgy még különféle termeket találunk itt, de talán csak az egyik fogott meg: ez az olasz köztársasági elnök hivatali hálószobája, amikor Firenzében tartózkodik (lásd lent).

Itt találtok még képeket a kápolnáról.

Itt pedig egyben láthatjátok a freskósorozatot.