A padovai Scrovegni kápolna

A padovai Scrovegni kápolna Giotto di Bondione azon kevés freskóciklusai közé tartozik, amely komolyabb károk nélkül, a maga organikus egységében maradt ránk. Giotto már túl volt az assisi és római megrendeléseken, amikor Enrico Scrovegni, a Dante Isteni Színjátékában később pokolra "juttatott" (Pokol, 17. ének, 64-66. sor) Reginaldo Scrovegni bankár hasonló mesterséget űző fia megbízta, hogy fesse ki az apja lelki üdvéért emelt kápolnát. Giotto 1303 és 1305 között tartózkodott Padovában, és feltételezések szerint nem csak a freskókat, hanem az épület terveit is neki köszönhetjük.

Egy fogadalmi kápolnáról van szó, amely a - mostanra már lebontott - családi palota szomszédságában családi temetkezési helyként is szolgált. Eleve két bejárata volt: egy baloldalt, a család számára, ahonnan ma is belépnek a turisták, és a főbejárat, a hívek számára.

Az apszisban, a főoltár mögött található a megbízó sírja,

aki a főbejárat felett is megjelenik, amint felajánlja a Szűznek a kápolnát:

A belső homlokzat az Utolsó Ítéletet ábrázolja. A terv Giottóé, de a megvalósítás jórészt a segédeknek köszönhető. Ez alól kivétel a kápolna felajánlását ábrázoló jelenet, ami többek között azért is fontos, mert az ábrázolt személyek arányosak: hosszú évszázadok után megszűnt a hatalommal arányos nagyság ábrázolása, vagyis Giotto visszaadta az ember istenivel szembeni méltóságát.

Giotto a szentek és kárhozottak seregével több olyan mintát alkalmazott, amely másokat is megihletett. Elég csak Michelangelo Buonarroti Utolsó Ítéletére gondolni a Sixtusi kápolnában, ahol Sz. Bertalan úgy tartja a lenyúzott bőrét, rajta Michelangelo arcvonásaival, mint ahogy Giotto lógatta a kárhozottjait a saját kompozícióján.

A csillagokkal teli ég a teremtés nyolcadik napját, vagyis az örök végtelenséget ábrázolja. Az itt sorjázó nyolcszögű csillagok is a végtelent jelképezik.

 

Maiestas Domini ábrázolás a mennyezeten (részlet)

Az oldalfalak négy sávra oszlanak. A legalsó szintre, jobbra a hét erény, balra pedig a hét bűn trónszéken ülő, grisaille technikával megfestett alakja került.

Ezek egymással szemben párt alkotnak, mint:

fenn balra az igazságosság, jobbra az igazságtalanság;

lent balra a bőkezűség, jobbra pedig a fösvénység.

A második és a harmadik szintet bibliai jelenetek töltik ki, de a köztük található hamis építészeti elemeket is apróbb ótestamentumi epizódok díszítik. Pl. jobbra Jónást éppen elnyeli a cet, balra pedig Illést elragadja a tüzes szekér.

A legfelső sávból csak az Izsák feláldozását ábrázoló részt fotóztuk le.

A betlehemi gyermekgyilkosság képénél Giotto még az anyák arcán legördülő könnyet is ábrázolta.

Júdás csókja esetében Paolo Uccello is San- Romanói csata című alkotásánál is megfigyelhető a vonalak összevisszasága, csak itt nem fáklyákról, hanem lándzsákról van szó.

A halott Krisztus siratása című résznél - ha megfigyeljük a tekinteteket - egy angyal kivételével mindenki Jézus szemébe néz.

A Noli me tangere részleténél a katona úgy eldőlt, ahogy majd Piero della Francesca Feltámadás című freskójánál is láthatjuk.

A sort Jézus mennybemenetele, illetve Pünkösd zárja:

A kápolna melletti palotát 1827-ben lebontották, amikor elkezdődött az épület állagának a romlása. A helyzetet tovább súlyosbította a homlokzat vakolat rétegének eltűnése. Egy több évtizedes restaurálási folyamat eredményeképpen viszont jórész sikerült helyrehozni a károkat, és 2001 óta a turisták újra látogathatják. Megéri!

Palazzo del Bo - a padovai egyetem főépülete

A padovai Európa második legrégebbi egyeteme. Bolognában ugyanis a tanárok és a diákok nem voltak elégedettek az oktatói szabadsággal, így 1222-ben megalapították a saját egyetemüket. A Palazzo del Bo 1493-tól az egyetem székhelye és központja. Korábban bérelt épületeket használtak, mert nem érte meg egy sajátot építeni.

A lenti lépcsőház az 1932-42 közötti bővítési munkálatok eredménye, rajta Gio Ponti és Fulvio Pendini festménye (a Tudás lépcsője):

A látogatók a lépcső és az új udvar után a régi udvaron keresztül folytatják az egyetem megtektekintését. A történelmi központot 1501-ben adták át, hogy befogadja a népes diáksereget, akiket két natio-ra osztottak: az itáliaiakra és a külföldiekre. Eredetileg két fakultás létezett: a jogi kar és a hét szabad művészetet elsajátító hallgatók kara, tehát a bölcsészkar. Mindkét karnak volt egy rektora, akiket a hallgatók közül választottak, és az ő címereik díszítik az épület udvarát, folyosóit és termeit. A címereket 1688-ig lehetett kitenni, amikor a várost irányító velencei kormányzat betiltotta a gyakorlatot: ekkor a már több, mint 3000 címer mellé nem fért el több, tehát a régieket kellett volna átfesteni, vagy leszedni ahhoz, hogy újabbakat rakjanak ki.

Az egyetemre számos magyar diák járt. Csak pár példa: Janus Pannonius; Báthory Miklós váci püspök; Brodarics István, akinek köszönhetjük a leghitelesebb beszámolót a mohácsi csatáról; Zsámboky János humanista; Forgách Ferenc püspök és történetíró; Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király hasonnevű unokaöccse.

Akit érdekel a teljes lista: Veress Endre: A Paduai egyetem magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai (1264--1864). Budapest, 1915.

 

A központi székhelyen mára csak a vezetőség irodái és a reprezentatív termek maradtak. A tényleges oktatás a városban szétszórt épületekben zajlik. Mi például egy konferencia keretében bejutottunk a Régi Levéltár elnevezésű terembe, ahol a fapolcokon elmúlt korok hallgatóinak az iratai sorakoznak.

 A leghíresebb részeknél nem lehetett fotózni: ebben az épületben működött Európa első anatómiai színháza, ahol 1594-től kezdve körülbelül 300 diák követhette élőben a boncolást. A fa szerkezet ma már nem teszi lehetővő, hogy felmenjünk a karzatokra, így a tetem számára fenntartott asztal alól lehet ide bekukkantani.

Ezen felül érdekes még az Aula Magna, vagyis a díszterem, ami eredetileg a jogászhallgatóké volt, ugyanis a legnagyobb termet a legtöbb diákot tömörító fakultásnak kellett fenntartani. Ezt a hagyományt csak Galileo Galilei törte meg, amikor a neves professzor hírnevének köszönhetően a matematikusok száma meghaladta a jogászokét, és ez utóbbiak ideiglenesen kiszorultak a termükből.

További belső tereket a Google Street View segítségével tekinthetünk meg.

A képeket nagy felbontásban itt látod.

A középkori városigazgatás és jogszolgáltatás helyszínei Padovában

A turista Olaszország-szerte találkozik olyan szavakkal, amelyek a középkori városok működésével függtek össze. Ezzel a poszttal a padovai példán keresztül próbálunk segíteni  értelmezni ezeket a kifejezéseket.

Itália jellegzetes középkori államformája volt a városállam, vagyis a comune. Manapság ez a szó az önkormányzatot jelöli. Élén különféle választott tisztviselők álltak (a capitano del popolo, vagyis a nép kapitánya, illetve a podestà, tehát a polgármester), amíg a tartományi államok be nem kebelezték őket. Padova esetében a Velencei Köztársaság térnyerése vetett véget a város függetlenségének. A comune sohase volt igazi köztársaság, az irányítás mindig a vagyonos rétegek kezében összpontosult.

A független comunék irányítását általában megszerezte egy ember, és kialakította a signoriát. Ez egy olyan személy uralma, aki látványosan, vagy magát magánembernek álcázva lényegében zsarnokként igazgatta a várost. A korábbi köztársaság-kori irányító testületeket viszont tovább is működtette a látszat fenntartása érdekében. Padova esetében a signore a Carrarák családjából származott.

A Carrarák várából mára csak pár épületrészlet maradt, a jobb oldali óratorony volt eredetileg a rezidenciájuk keleti kapuja (lásd fent). Az óra a csillagjegyeket is mutatja és mostani formáját 1436-ban nyerte el. Hosszas restaurálás után 2010 óta újra mutatja az időt. Miután a Carrarák uralmának leáldozott, és Velence kiterjesztette az igazgatását a városra, a Carrarák palotájából lett a Palazzo del Capitanio, vagyis a köztársaságot képviselő tisztviselő hivatala.
A bal oldali Loggia del Consigliót a városi tanács számára kezdték el építeni 1496-tól, de sohase fejezték be. A városok élén sokféle tanács állhatott: a Vének Tanácsa, a Nagytanács, vagy a kisebb taglétszámmal dolgozó testületek, mint pl. a velencei Tízek Tanácsa. Padovában a Nagytanács elnevezés dívott.

Amikor a Velencei Köztársaság is elbukott, akkor a loggiában az osztrák katonai parancsnokság kapott helyet, innen a másik neve: Loggia della Gran Guardia, vagyis a Nagy Őr loggiája.

Padovában három tér határolja a város fontos épületeit: a Palazzo del Capitanio és a Loggia del Consiglio a Piazza dei Signorin, tehát az Urak terén áll. Innen egy rövid utcán jutunk el a Piazza della Fruttára, tehát a Gyümölcs terére, amely a hagyományos gyümölcsvásárról kapta a nevét. A térre néz a Városháza középkori szárnya, és a Torre degli Anziani, vagyis  a Vének tornya. A sok városi torony közül 1215 után ebből lett az önkormányzatiság jelképe, hiszen ennek a tetején lengett a város zászlója. Az épület manapság is a városháza része, amit jelentős mértékben átépítettek az 1920-as években.

A Városháza mellett található a Palazzo della Ragione épülete, amely elválasztja egymástól a gyümölcspiacot a középkori gyógynövények piacától, tehát a Piazza delle Erbétől.
A Palazzo della Ragione a törvényszéki palota szerepét töltötte be a XVIII. század végéig. 1797-ben egy vihar jelentős károkat okozott benne, és a helyreállítási munkákat követően a népünnepélyek helyszínévé vált. A földszinten kialakított fedett piac máig működik.

Az épület mostani formáját több átalakítás után nyerte el, de az eredeti 1219-es épület főbb jellegzetességei nem változtak. Máig négy lépcsőn mehetünk fel az első emeletre. Ezt eredetileg több részre osztották, és csak 1306 és 1309 között alakították ki Giovanni degli Eremitani ágostonrendi szerzetes tervei alapján a ma is látható boltívet, illetve az egybenyitott fenti teret.

 

Az eredeti freskókat Giotto készítette, de ezek elpusztultak az 1420-as tűzvészben. A most látható képeket Pietro d'Abano padovai filozófus, asztrológus és orvos irányításával  készítette Niccolò Miretto és Stefano da Ferrara. A több, mint 200 folyóméternyi freskó 12 részre osztható. Mindegyik részben találunk egy apostolt, az aktuális hónap, csillagjegy, és bolygó allegóriáját, amelyeket kiegészítenek a jellegzetes munkák és csillagképek. A freskó legalsó sávjában a város védőszentjei, az egyház doktorai, és az erényeket ábrázoló alakok is szerepelnek.

A terem nyugati végében találhatjuk Gattamelata hadvezér lovának a fa modelljét, amely a Donatello-féle Gattamelata lovasszobor előtanulmányaként készült. A terem keleti végében van egy Foucault-inga, illetve két szfinx, amelyeket a város szülötte, a híres egyiptológus, Giovan Battista Belzoni küldött haza az egyik ásatásáról.

 

A padovai botanikus kert

A padovai a világ legöregebb botanikus kertje, amelyet 1545-ben alapítottak az egyetem orvostanhallgatói számára, hogy tanulmányozhassák az úgynevezett egyszerű füveket, vagyis a gyógynövényeket. Ezek annyira egyszerűnek számítottak, hogy fallal kellett körülvenni a kertet, mivel a lakók előszeretettel szolgálták ki magukat ahelyett, hogy drágán megvették volna ezeket a patikustól. A korabeli ovális belső kert máig zárható. A botanikus kert azóta kinőtte magát, ma 2,2 hektár a területe, amely különleges védelmet élvez, ugyanis 1997-ben a világörökség részévé nyilvánította az UNESCO.

Minden kertnek egész évben megvan a maga szépsége, de a lombhullató erdők növényei ősszel különleges színekben pompáznak, így ekkor a szokásosnál is nagyobb élményben részesül a látogató. A kert továbbra is ellát oktatási feladatokat, két nagyobb diákcsoporttal is összefutottunk a kalandozásunk során. Minden növénynél szabályszerűen megtalálható a latin elnevezés, vagyis akit érdekel, az könnyűszerrel tud tájékozódni. A növények katalógusa is elérhető itt, amiből lehet rendelni.

A történelmi rész, a falakkal övezett "Hortus Cintus" máig négy részre oszlik, középen pedig az egyik szökőkútban tavirózsákat találunk.

 

Az egyik negyedben éppen sikerült kifognunk a gyümölcsökkel teli datolyaszilvafát. A mögötte lévő üvegkalitkában pedig a kert legöregebb növénye, egy lószőrpálma (Chamaerops humilis) található, amely 1585 óta nyűgözi le a látogatókat. Ezt 1786-ban Goethe is megcsodálta, és 1799-ben írt is róla a "Die Metamorphose der Planzen" című művében. A pálma ágai mára elérik a 10 m-es hosszúságot.

Vele szemben pedig éppen a vasfű virágzott.

A történelmi kertrészben található növények sok esetben koruk miatt, és azért is különlegesek, mert először itt termesztették őket Olaszországban: 1662 óta itt található pl. Olaszország első fehér akáca (Robinia pseudoacacia); és az 1750-es örökzöld liliomfa (Magnolia grandiflora) is valószínűleg az első ilyen jellegű növény az itáliai félszigeten; ahogy ez igaz az 1828 óta itt élő himalájai cédrusra is (Cedrus deodara). A történelmi kertrész szélén látható pavilon mellett sorakoznak a húsevő növények, az épület földszintjén található a könyvtár és a levéltár, a felső szinten pedig a magokat őrzik.

2002 májusában a szomszédos jezsuita kollégium eladott egy 15.000 m²-es telket a botanikus kertnek, amelyen 2008-ban elkezdték építeni az új szárnyat: egy 100 méter hosszú és 18 méter magas épületet, amelyben 1.300 új növény kapott helyet. A teljesen önellátó üvegházat (napenergiát használ, termálvízzel fűt stb) 2014-ben adták át.

Itt négy éghajlatra, vagyis a trópusi és a szubtrópusi esőerdőre, a mérsékelt és a mediterrán égövre, illetve a száraz sivatagokra jellemző növényekkel találkozhatunk. A mozgáskorlátozottakat lift viszi fel a felső szintre és a gyerekekre is gondoltak: a piknik sarok mellett játékos szemléltető eszközöket is találunk. A városközpont szélén található épületben mindenféle rendezvényt tartanak. Amikor mi voltunk, éppen Titus Liviusról értekeztek egy konferencia előadói.

A 3. hadsereg padovai múzeuma, avagy a város első világháborús múltja

Padova 1404 után, amikor elvesztette függetlenségét és a Velencei Köztársaság része lett, csak igen kevés alkalommal kapott szerepet fegyveres összecsapásokban. Ennek az az egyik oka, hogy a padovai háborúval Velence megszerezte azt, amit ma Veneto tartományként ismerünk, és hirtelen olyan szárazföldi hátországra tett szert, aminek Padova sohase volt a határvárosa. Ettől függetlenül a Velencei Köztársaság területi épségét se sikerült megőrizni, elég csak utalni a cambrai liga harcaira (1508-1509), amit Padova is megszenvedett, hiszen 1509-ben többször is tulajdonost cserélt, kifosztották, és egy nagyon súlyos ostromot is kiállt.

Padovai Sz. Antal védi Padovát a cambrai liga 1509-es ostroma során
freskórészlet a padovai Sz. Ferenc templom melletti kolostor kerengőjéből

Ezt követően Padova erődítményei elvesztették jelentőségüket és a fegyverek csak az első világháború éveiben kaptak újra szerepet a város életében. A város ugyanis a Monarchia repülőgépeinek a hatósugarán belül volt, így a katonai célpontok számának növekedésével nőtt a légitámadások veszélye is. Nem hiába alakították át katonai megfigyelőállássá a Specolát, vagyis a csillagvizsgáló tornyát. Az első támadás 1916. július 13-án teljesen váratlanul érte a várost, de ekkor senki se halt meg. Az első éjszakai támadásra 1916. július 13-án került sor, ekkor ketten haltak meg. Az első komolyabb kárt az 1916. november 11-ei támadás okozta, amikor 93-an haltak meg és 96-an sebesültek meg. Az áldozatok magas száma okozta negatív visszhangnak köszönhetően a légitámadások csak a caporettói áttörés után folytatódtak. 1917. október 24-én ugyanis elkezdődött a XII. isonzói csata, amiben a Monarchia erőinek – némi német segítséggel – a várt célt is felülmúlva az olasz csapatokat egészen a Piavéig sikerült visszaszorítaniuk. A volt isonzói front összeomlott, a 2. olasz hadsereg megsemmisült, a tengerparttól nagyjából Gabria térségéig illetékes 3. olasz hadsereg csak azért menekült meg a harapófogóból, mert a Monarchia csapatai az előrenyomulás során összekeveredtek. Az olasz magasabb egység így Aosta hercege parancsoksága alatt megőrizhette a „győzhetetlen” jelzőt, amelyet majd az 1918. november 4-ei erősen propagandisztikus szólamokat használó olasz győzelmi jelentés is kihangsúlyozott.

1917. december 28-29-30-án folytatódtak a légitámadások, amelyeknek már két katona áldozata is volt a további 15 civil mellett. Ekkor a bombák többek között a dóm homlokzatát is eltalálták. A várost összesen 19 alkalommal érte támadás, legalább 912 bomba ért földet (egy nem robbant fel), 129-en haltak meg és 108-an sebesültek meg (ezek elenyésző hányada volt csak katona), illetve 211 épületben esett kár.

A Palazzo Romanin Jacur homlokzata. Az erkélytől balra a felirat Dante 1306-os látogatásáról szól, jobbra viszont az első világháborús osztrák-magyar bombatámadás emlékét őrzi.

A caporetói áttörést követően Padova és közvetlen térsége adott otthont több olasz parancsnokságnak, mivel 1919. július 31-én 18 óráig a Padova melletti Abanóban működött az olasz főparancsnokság, a padovai Via Altinate 59 szám alatti Palazzo Cameriniben pedig a 3. hadsereg parancsnoksága székelt. Ez ma a 3. hadsereg múzeuma, igaz a város életében más miatt is fontos: 1527 után itt élt Pietro Bembo, amikor éppen Padovában tartózkodott. Mindkét eseményről márványtábla emlékezik meg a palota portikuszában. A 40-es évektől katonai parancsnokság üzemelt benne, Padova csak 2012-ben tudta elcserélni egy másik ingatlanra. Azóta a városé.

A belépés ingyenes. A nyitvatartást érdemes megnézni a neten, ha érdeklődünk, akkor idegenvezetést is kapunk. Amúgy egy hagyományos olasz állami katonai múzeumról van szó, tehát a tárlat kialakítása muzeológiai szempontból elavult, a kiállítás anyagát valószínűleg az utóbbi három-négy évtizedben senki se frissítette, és a feliratok java rész is kizárólag olasz nyelvű. Persze kivétel itt is akad, ugyanis az első emeleten olasz–angol magyarázó szövegekkel is találkozunk. Akit érdekel, annak viszont mindenképpen érdemes megtekinteni a gyűjteményt.
A kiállítást Alberto Aliberti tábornok kezdeményezésére 1956. augusztus 30-án nyitották meg. Eredetileg a Savoia, illetve Villasanta család hagyatékából állt (Aosta hercege a Savoia dinasztia tagja, III. Viktor Emánuel olasz király unokatestvére volt, Nino Villasanta tábornok pedig Aosta hercegének titkáraként tevékenykedett), de ezt azóta újabb műtárgyakkal is kiegészítették. Találunk itt korabeli egyenruhákat, kitüntetéseket, sajtótermékek címlapjait, fegyvereket és emléktárgyakat. Térképeken követhetjük a 3. hadsereget érintő hadműveleteket, de az 1918. augusztus 9-ei bécsi röplapszóró propagandarepülés egyik résztvevője, Natale Palli százados fotóira is ráakadhatunk, ha figyelmesen nézelődünk.

Amúgy a tojáskézigránát mellett, a nagyító alatt osztrák–magyar rohamcsapatok jelzése látható.

Külön vitrinben csodálhatjuk meg az Aostai hercegnek adományozott marsallbotot.

A Padovát ért légitámadások apropójából egy repülőlégcsavar mellett láthatjuk hogyan és milyen bombákat hajigáltak ki a repülőkből a pilóták.

Egy repülőgépen használatos 1916-os 6,5 mm-es Fiat géppuska alatt pedig egy ugyanúgy repülőn használt M.07/12-es Schwarzlose is fellelhető.

Padova az első világháború lezárásában is szerepet kapott, ugyanis a közeli Villa Giustiban írta alá 1918. november 3-án a Monarchia küldöttsége az Antant és a Monarchia közötti fegyverszüneti egyezményt. A villa ma is áll, múzeum található benne. A padovai fegyverszünet (olaszul armistizio di Villa Giusti) szövegét a delegáció magyar tagja, Nyékhegyi Ferenc igen korán publikálta, ezt lásd itt.

Akit tehát érdekel az első világháború, az nem kevés magyar vonatkozású látnivalóra számíthat.

A képeket nagy felbontásban itt látod.
A padovai dóm homlokzatáról készült archív fotó innen származik.
A Villa Giusti homlokzatáról készült archív fotó innen származik.
A fegyverszünet aláírásának helyet adó szobáról készült archív fotó innen származik.