Subiaco, a bencés szerzetesrend „szülőhelye”

Szent Benedek Nursiában, a mai Norciában született. Igen korán Rómába került, de nem találta helyét, így a közelben, Subiaco térségében próbálta megélni a hitét. Subiaco Néró császárnak köszönheti „létrejöttét”, mivel Néró egy villát építtetett az Aniene folyó mellett és ezzel párhuzamosan a folyó szabályozását is elrendelte. Ekkor keletkeztek a tószerű szakaszok, amelyeket az Aniene gátjai hoztak létre. Innen jön a település neve is: sub-lacum. Szent Benedek tehát közel 18 évesen megtelepedett az egyik subiacói barlangban és remetének állt. Nem volt egyedül, hiszen mások is remetéskedtek a környéken. A korai szerzetesség ugyanis keletről terjedt el, ami a remeték laza közösségét jelentette. Szent Benedek ezt változtatta meg, amikor megírta a saját reguláját, amely a szerzetesek szoros szabályok szerinti együttélését írta elő: az Ora et Labora jelszava Subiacóban született.

Szent Benedek három évet remetéskedett, majd 500 tavaszán egy közeli szír szerzetesi közösség apátjává választották. A vicovaróiak megtapasztalták Szent Benedek elvárásait, és nem tetszett nekik. Az újdonsült apát magától nem távozott, így meg akarták mérgezni. A merénylet nem sikerült, Szent Benedek pedig visszatért Subiacóba és közel 30 évig a környéken élt, miközben 13 kolostort alapított. Ezek már a bencés regulát követték, mindegyik kolostor 12 szerzetest jelentett, akikhez társult tizenharmadiknak az apát. A kolostorok közül már csak egy aktív, ez a Santa Scolastica nevet viseli és közel másfél évezrede folyamatosan működik.

Az elnevezés Szent Benedek testvérére utal, de egyben meg is téveszt. A bencés rend női ága ugyanis sohase volt jelen a kolostorban, ez mindig is férfiakat fogadott. Ma is lakják, a legidősebb szerzetes, Don Luigi 102 éves, amiből kilencvenet a kolostorban töltött.

A Szent Benedek-féle épületből nem sok maradt. Eleve a homlokzat is csalóka, hiszen a második világháborúban keletkezett károkat Raffaele Perrotti építész tervei alapján meglehetősen modern formában javították ki. 1944-ben ugyanis a szövetségesek bombázták az itt működő német katonai kórházat, és pont a homlokzati részt találták el.

A három kerengő közül a legbelső a legrégebbi. Itt látható a legöregebb fennmaradt épületrész is: a harangtorony (lásd fent). Ezt a 9-11. században építették, két részletben, a felső szinteket ugyanis már a 11. században húzták fel. A román stílusú kerengőben fergetegesek az oszlopok és a freskók is nagyon tetszettek. Ezek egy része a környező bencés kolostorokra utal, amelyek ma már nem működnek.

A gótikus kerengő a 13-14. század fordulóján épült, legszebb eleme a lángoló gótika egyetlen helyi emléke: a németes stílusú portál.

A legutolsó, és a bejárathoz legközelebb eső reneszánsz kerengőben találjuk Szent Skolasztika szobrát. Itt az épületelemek egy részét csak festéssel jelezték, hiszen a második világháborús bombázás után a helyreállítás nem lehetett tökéletes.

A templom teljesen elüt a kolostor többi részétől, ugyanis Giacomo Quarenghi egy neoklasszikus épületet álmodott meg a gótikus templomba. Szó szerint belé, mivel a gótikus elemek egy része ma is fennmaradt, szinte körbe ölelik Quarenghi alkotását. Az építész ezt követően Oroszországba ment, ahol több szentpétervári palotát tervezett, a templom pedig kevés itáliai emlékeinek egyike.

A kolostor ingyenesen és vezetéssel látogatható, a túra végén adományt elfogadnak. A vezetés nyelve olasz, de alkalomadtán más nyelveket is ki lehet fogni. A hely sok rekordot tudhat magáénak: az csak egy apróság, hogy ez az első bencés kolostor, de emellett itt nyomtatták Itáliában az első könyvet. Egy latin nyelvkönyvről volt szó, amely a kolostorkönyvtárban azóta is megtekinthető. Persze csak engedéllyel, ugyanis a könyvtár ritka sérülékeny, nagyon gazdag, és különleges darabokat őriz. Például a római Colonna család levéltárát is presztízsokokból a Santa Scolastika kolostor könyvtárában helyezték letétbe.

A kolostorral szemben találjuk a vendégházat (Foresteria), ahol meg lehet szállni és nagyon jó a konyhájuk. Kipróbáltuk és tanúsítjuk, hogy korrekt áron helyi alapanyagokból nagyon jó az ellátás.

Ezt követően a másik subiacói kolostorhoz mentünk. A Sacro Speco (Szent Barlang) is a bencésekhez tartozik, de nem Szent Benedek alapította. A 13. században remeteségének a helyszínét átalakították kolostorrá és ez a barlangokból kialakított többszintes komplexum azóta is az egyik kedvencünk. Ráadásul a Santa Scolastica kolostorhoz hasonlóan a Sacro Speco látogatása is ingyenes, de adományt elfogadnak.

A látogató útja szinte rögtön a felső templomba vezet.

Innen több lépcső vezet le az alsó templomhoz, 

majd Szent Benedek barlangjához...

...és végül Szűz Mária kápolnájához.

A festmények a 14-15. századi sienai, illetve umbriai-marchiai festészet remekei, amelyek kiváló állapotban maradtak ránk.

A látogatók ma fentről ereszkednek le, hogy utána ugyanazon az útvonalon jöjjenek vissza. Eredetileg keletről és lentről jöttek. Az alsó templomhoz, illetve az onnan nyíló barlanghoz vezető lépcső ezért is kapta a szent lépcső nevet, hiszen a legszentebb helyhez vezet. A mostani látogatási iránnyal ez a testi/lelki emelkedés és felkészülés elmarad.

A Sacro Speco nagyon fontos a ferenceseknek is, ugyanis Assisi Szent Ferenc 1223–1224 fordulóján járt itt, és akkoriban készült róla egy festmény is. Ez az egyetlen hiteles ábrázolása, amelyet mi most csak fényképen láthattunk, mivel restaurálás következtében lezárták a barlang lenti részét, ahol a festmény is található.

A Sacro Speco után leereszkedtünk Szent Benedek tavacskájához. Ez valójában az Aniene folyót takarja, de ahol egy sziklán áttörve pazar vízesést produkál, ott valódi tó alakult ki. A belépés fizetős, de megéri, hiszen mesés egy hely. Hasonlót csak a tolmini szurdokban, illetve Pradisban láttunk.

Persze ne feledkezzünk el Subiaco városkájáról se. Itt született Gina Lollobrigida, aki már életében emléktáblát kapott, majd itt temették el.

Az Aniene csendesebb szakaszánál raftingolni is lehet.

A festő Szent Ferenc-híd mellett pedig az egész várost uralja a fellegvár.

Hiába, pompás vidék ez a Subiaco, sokat nyújt és tömegközlekedéssel is megközelíthető. Minden nap több Cotral busz is indul a római Ponte Mammolo állomásról, a jegy fillérekbe kerül, és a végállomás Subiacóban, pontosabban a város alatti Giovanni Falcone téren található. Innen nyaranta helyi busz visz el a fellegvárat érintve a kolostorokig, amúgy viszont gyalog is minden bejárható. Kapaszkodni viszont kell, mert van némi szintkülönbség, de megoldható. Nekünk tetszett, másnak is ajánljuk a látogatását.

Szent Ferenc festményéről a fotót innen töltöttük le:

A Sacro Specóról itt találtok további fotókat.

Kötelező körök a Bükkben, avagy a Fátyol-vízeséstől Bélapátfalváig

Ha eljön a hétvége – és még az idő is kedvező – felvesszük a nyúlcipőt és felfedezzük a világot. Na jó, nem az egészet, csak egy kisebb szegletét. Augusztus első szombatját ezúttal a Bükkben töltöttük. A kellemes nyári melegben Szilvásváradon jó volt feltöltődni a friss levegőn, a fák alatt csordogáló patak, a vízesések és pisztrángok között sétálva visszatértek gyermekkori emlékeink. A természet viszont nem volt elég, így a nap folyamán megnéztük Bélapátfalván a ciszterci apátságot.

A Északi-Bükk területén található Szilvásvárad, vagyis pontosabban a Szalajka-völgy igen kedvelt kirándulóhely és természetileg védett, a Bükki Nemzeti Park része. A Gemenci erdőhöz hasonlóan erdei vonattal, illetve gyalogosan is kirándulhatunk benne. Ez a vasút 1908-ban épült, de a több mint 30 km hosszú hálózatból csak egy 4 km-es szakasz maradt meg, amelynek végállomása a Gloriett-tisztás. Mi inkább a sétát ajánljuk, mert akkor több mindent fedezhettek fel és esetleg pisztrángot is kóstolhattok. Az útvonal elején – miután átjutunk az éttermek tengerén – egy kis vadaskertet pillanthatunk meg, ahol dámszarvas párra lettünk figyelmesek. Elég szelídek voltak ahhoz, hogy közel jöjjenek a kerítéshez. 

A völgyben több kiemelt hely van, ahol érdemes időzni több időt és fotózni. Például a Tótfalusi-völgy torkolata is, vagy a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum, amitől nem messze a Nagy-tó felé néz a 2002-ben faragott Kárpátok őre elnevezésű szobor (lásd balra lent). A tiszta vizű vízben rengeteg hal és kacsa úszkált.

Ha utunkat folytatjuk, akkor eljuthatunk a pisztrángnevelőhöz, amely már „ősidők” óta működik, és az illat magáért beszél. A víz itt gazdag kvarcban, így a víz teljesen átlátszó és a barlangjáratokon keresztül tör a felszínre, így gyönyörű látvány tárul elénk például a Szikla-forrásnál (lásd jobbra lent). A forrástól nem messze található a másik természeti gyönyörűség, a jól ismert 17 méteres magas Fátyol-vízesés.

A Szalajka-tó után elsétálhattunk volt még az Istállós-kői-barlang felé, ami a Bükk-hegység második legmagasabb csúcsának oldalában található, de ezt máskorra halasztottuk, mert még a Bélapátfalvai apátság is várt ránk. Egy gofris édesség elfogyasztása után új erőre kaptunk és indultunk is tovább. Mellesleg ezt is ajánljuk nektek, mert frissen készítik és feltétet nem csak étlap szerint választhattok. A Szalajka-völgy programjairól és egyéb információkról itt tájékozódhattok. 

Bélapátfalva Heves megyében, Egertől északra található. Egy medence peremén helyezkedik el az Eger-patak folyásának felső részén. Az apátságot két oldalról is megközelíthetjük., mindkét részen kiépített parkoló várja a turistákat, mi a temető melletti, távolabbit ajánljuk. Egyrészt látványos, ahogy az apátság felé sétálunk, és a szemünk elé tárulnak a 816 méter magas Bél-kő sziklái, illetve az apátság szomszédságában több forrás is fakad, amelyek vizét részben a távolabbi parkoló felé vezeti a sétaút melletti meder. Ez ugyan nem a Szalajka-patak, ettől viszont ugyanúgy hangulatos.

A templom története a középkorba nyúlik vissza, ugyanis II. Kilit püspök 1232-ben a ciszterci szerzeteseknek építette. A templom mellett egy monostor is állt, de ennek már csak a maradványait láthatjuk, amit a későbbi feltárások során találtak meg. A történelem során sok megpróbáltatáson áteső épület mégis kitartott, így ez Magyarország egyetlen megmaradt román stílusú ciszterci temploma.

Nagyboldogasszonynak szentelt templom, illetve a hozzá monostor építését a tatárjárás ugyan megállította, de a szerzetesek igen hamar beköltöztettek, és gótikus elemekkel is bővítették. 1495-től az egri püspökség irányítása alá került, majd sajnos a legtöbb ciszterci apátsághoz hasonlóan (például a zirci) ez is elnéptelenedett. 

Később az egri káptalan, majd az egri papnevelő intézet vette kezelésbe, akik már arról számoltak be, hogy igen romossá vált az építmény. A helyreállítás kezdeményezője Baranyi István remete volt. Annak ellenére, hogy a felújítás már a barokk korszakban történt igyekeztek megőrizni a régi építési stílusjegyeket. 1745-ben gróf Endrődy Gábor egri püspök szentelte fel.

Az épület külső és belső részein is jó észrevehető a különböző építészeti stílusok. A ma látható berendezések is már a barokk korszakból valók. A vallási történetekkel díszített szószéket érdemes jól szemügyre vennetek (lásd balra lent). Érdekes, hogy hátoldalán egy festett alakot vettünk észre, ez arra utalhat, hogy újrahasznosított fából készült. A mellékszentélyben található Szent Imre oltár is figyelemre méltó (lásd jobbra lent), mert ez viszont a magyar rokokó művészet kiemelkedő alkotása. Sőt, itt található az ország legrégebbi templomi orgonája is. A templom belsőben kiállítottak néhány – a műemléki feltárás során talált – régi épületmaradványt, amelyeket szintén érdemes szemügyre venni. Újabb érdekesség, hogy 1965-ben találták meg monostor romai mellett a 800 évvel korábbi vízvezeték elemeit.

Összességében számunkra inkább a különleges helyszín, mint maga templom kinézete fogott meg. Persze emellett a bélletes kapu (lásd jobbra lent) és a rózsaablak a kedvencünk. Ha erre jártok mindenképp nézzétek meg, de látogatás előtt érdemes a hivatalos honlapjukat böngészni, ahol a nyitvatartásról, a programokról és belépődíjakról kaphattok bővebb információkat. Sőt különleges tárlatvezetéseket is ajánlanak az érdeklődők számára.

A nosztalgia, friss levegő feltöltött minket az újabb munkás hétköznapra. Nemhiába tervezzük az újabb kirándulásokat, de addig is nézzétek meg képeinket.

Itt találtok további fotókat a Szalajka-völgyről.

Itt pedig a bélapátfalvi templomról.

A nápolyi Versailles és egyéb királyi lakok nyomában (III. rész)

A poszt utolsó részében elérkeztünk ahhoz a palotához, amelyet a Bourbonok Nápoly Versailles-ának szántak, és amely nekünk is a kedvencünk.

Caserta királyi palotája és parkja

Először is pár számadat:

– Versailles építése és folyamatos átalakítása 1662-től körülbelül 1837-ig tartott, míg Caserta esetében a munkálatok 1752–1845 között zajlottak, habár 1780-tól már laktak benne;

– Versailles alapterülete 67 121 m², Casertáé 47 000 m² (természetesen mindkét esetben csak az épületé);

– Versailles-nak 700 szobája, 2 513 ablaka, 352 kéménye (1 252 volt az Ancien régime idején), 67 lépcsője van; míg a casertai palotának 1 200 szobája, 1 742 ablaka, 1 026 kéménye és 34 lépcsője;

– a teljes versailles-i park 800 hektár (ebből 300 hektár erdő), míg Caserta esetében a park 120 hektár.

A caserta királyi palota tehát nagynak nagy, de a mintaképet nem éri utol. Ha viszont csak Olaszországot nézzük, akkor a casertai palotánál csak a Külügyminisztérium épülete nagyobb (ez 120 000 m²-en terül el, 1300 szobája van, 720 000 m³ a teljes kiterjedése).

Röviden: Caserta hatalmas!

Ezt a monstrumot Bourbon Károly kezdte el építtetni a többi Nápoly-környéki rezidenciához hasonlóan, de csak a fia, Ferdinánd alatt vált kiemelt beruházássá a palota. Persze Károly uralkodása során is volt ennél elhanyagoltabb építkezés, ugyanis Capodimonte épülete talán az egyik leglassabban elkészülő Bourbon palota volt. Károly Versailles mintájára egy városon kívüli rezidenciára vágyott, ahol a teljes udvara elfér, és a lakosság soraiból érkező potenciális fenyegetések mellett a tenger felül is védhetőnek bizonyul. 1742. augusztus19-én ugyanis a brit királyi haditengerészet fenyegette Nápolyt, így az uralkodó a saját bőrén tapasztalhatta meg mennyire védtelen a tengerpart mellett fekvő városi rezidenciájában.

A palota tervezője, Luigi Vanvitelli 1700-ban született Nápolyban egy bevándorolt holland festő gyermekeként, aki akkoriban éppen a nápolyi királyi palotán dolgozott. Luigi Rómában nőtt fel, eleinte ő is festőnek készült, de Filippo Juvarra hatására építész lett belőle. Habár már korábban is kapott jelentősebb megrendeléseket, Vanvitelli számára Caserta a nagy kitörési lehetőséget jelentette, a Bourbonok égisze alatt ugyanis a Nápolyi királyság szinte összes királyi palotáján ott hagyta a keze nyomát. Caserta sajnos túl nagy falatnak bizonyult, a munkálatokat már a fia vezetésével fejezték be, ugyanis Luigi Vanvitelli 1773-ban, pont Casertában halt meg. A palota mai formájában csonka, ugyanis a sarkok hangsúlyosabbá tétele érdekében tornyokat álmodott Vanvitelli, és a központi kupolát is hangsúlyosabbra tervezte (lásd fent). Az elvártnál „sivárabb” valóság mögött a Bourbonok anyagi gondjai álltak, amely például a kert kialakításakor is éreztette hatását.

IV. Ferdinánd fő uralkodói székhelyként kezelte, a felesége pedig különös figyelemmel követte az itteni munkálatokat. A napóleoni időszakban Murat uralkodása alatt is sokat szépült Caserta, viszont a Bourbon Restauráció után már csak vadászkastélyként kezelték, és elkezdődött a lassú hanyatlása. 1860-ban a Savoia család birtokai közé került, de alig használták. 1919-ben III. Viktor Emánuel az olasz népnek adományozta, amivel lényegében csak a fenntartása terhétől szabadult meg, de a palota helyzetét nem sikerült rendeznie. Az állag megőrzéséhez állandó felügyeletre volt szükség, így nagy segítség volt, hogy 1926–1943 között itt működött a Katonai Repülési Akadémia. A szövetséges csapatok előretörésével a palota vált a szövetségesek főparancsnokságává, igaz előtte némi bombakár is keletkezett benne (ennek nyomait ma is láthatjuk a kápolnában), és 1945. április 29-én itt írták alá az olaszországi német csapatok a fegyverletételről szóló dokumentumot. Az olasz légierő a második világháború után is használta a helyet, ugyanis 1948. október 1-től 2016. január 16-ig ez volt a légierő egyik altisztképző iskolájának a székhelye. Ezt követően is találunk errefelé légierős futókat, csak ők már nem a palota épületében, hanem közvetlenül emellett tanulnak. A Légierő sokáig próbált megszabadulni a palotától, ugyanis a használatért minden évben busás összegeket perkált le bérleti költség címen, majd amikor végre sikerült elérni, hogy kiköltözhessenek, természetesen majdnem túllépték a kiszabott határidőt. A kiürített termek egy részét már kiállítótérként használják, de messze vagyunk még a teljes kihasználtságtól.

A palota belső kialakítása meglehetősen szabályos. Négy nagyszabású udvara van (az egyiket lásd fent), amelyeket négy belső szárny választ el egymástól. Ezek közül a nyugati belső szárny jelentős részét elfoglalja a Vanvitelli-féle díszlécsőház, amelynek az oroszlánjai talán a legjobbak, amelyeket királyi palotában láthattunk (lásd balra lent). Ez a lépcső az egész épület központját jelentő központi oszlopcsarnokhoz vezet (lásd jobbra lent), ahonnan betekinthetünk a kápolnába, illetve elkezdhetjük a különféle lakosztályok megtekintését.

Az úgynevezett Nagy Sándor terem osztja ketté a lakosztályokat (lásd lent): ettől balra vannak az úgynevezett régi lakosztályok, jobbra pedig az újak. A Nagy Sándor terem mennyezetén a makedón uralkodó és Rhóxané kézfogóját ábrázolták, a falakon pedig a Bourbonok nápolyi hatalmát megalapozó velletri csatát, illetve Bourbon Károlynak a nápolyi trónról történő lemondását, és IV. Ferdinánd uralkodóvá történő kinevezését festették meg. A helyzet pikantériája, hogy a terem díszítőelemei pont a Bourbonokat száműzetésben tartó Murat megrendelésére készültek.

A termek kialakítása különböző korokhoz kötődik. Egyes helységek már Ferdinánd, és felesége első uralkodása alatt elkészültek, a trónterem kialakításával viszont csak az 1830-as években foglalkoztak (lásd balra lent), az utolsó nápolyi királyné lakosztálya pedig az 1850-es évek végén nyerte el mai formáját (lásd jobbra lent).

 Egyes szobák esetében máshonnan átszállított bútorokat láthatunk (lásd balra lent Murat ágyát, amely eredetileg a Portici királyi palotában volt), de olyan termeken is áthaladunk, ahol oda csak részben illő tárgyakat találunk. Ilyen például a lenti két bölcső, amelyeket nápolyi mesteremberek készítettek: a jobb oldalit 1869-ben Margherita királynőnek a fia, a későbbi III. Viktor Emánuel születése alkalmával, a bal oldalit pedig 1934-ben az utolsó olasz királynénak (akkor még csak a trónörökös feleségének), Maria Jozénak, első gyereke születésekor.

A belső terek bejárását a királyi betlehem megtekintésével fejezzük be, amely hihetetlenül gazdag, és rengeteg életképet mutat be (ennek két részletét lásd lent).

A látogatás nem teljes, ha nem járjuk be a kertet. Ez két fő részből áll: a francia kertből, amely az egész park hosszanti tengelyét képezi, illetve az angol kertből, amely ennek a nyugati végével határos. A palota hátsó része mellől kisbuszok viszik a kert végéig a turistákat: odafelé érdemes befizetni a jegyet, visszafelé pedig sétálni.

A francia kert szintkülönbségét több mesterséges vízesés és szökőkút töri meg: ezek elkészültek, a palota melletti parterre virágágyásai viszont már nem, helyette csak gyepet találunk. A palotától a meredek zuhatag-sorig öt nagy szökőkutat találunk, a kedvencünk az utolsó, Diana és Akteón kútja, amely két külön szoborcsoport segítségével mutatja be, amint a Dianát megleső Akteónból szarvas lesz, akit a saját vadászkutyái tépnek szét. Régen tovább is lehetett menni, egészen a zúgók kiindulópontjáig, de sajnos ebben az évben lezárva találtuk a felfelé vezető ösvényt. Mondjuk a nagy hőségben fel se merült, hogy felcaplatnánk, de hűvösebb időben kár, hogy ez a lehetőség már nem áll fenn.

Ha a kúttól viszont jobbra haladunk, akkor bejutunk az angol kertbe. Itt műromokat, hangulatos tavacskákat és sétányokat, illetve kisebb-nagyobb vízeséseket találunk. Sajnos még nem sikerült teljesen befejezni a helyreállítási munkálatokat, ugyanis a pálmaházak egy része még torzó, de a korábbi évekhez viszonyítva már látszik, hogy haladnak. Összességében tehát ez egy mesés hely és egyáltalán nem véletlen, hogy az összes eddigi királyi palotából ez a kedvencünk!

A poszt első részét itt olvashatod.

A második részt pedig itt találod.

Itt láthatjátok a francia kertben készült fényképeinket,

Itt az angol kertben kattintott felvételeket,

Itt pedig a palota belsejében készülteket.

A tervrajzot innen töltöttük le.