A téli Zircen jártunk

Korábbi ígéretünkhöz híven a veszprémi túránk egyes állomásairól részletesebben is írunk: ebben a bejegyzésben a Bakonyi hegység Zirci medencéjében található gyönyörű kisvárosról olvashattok.

A város Veszprémtől 25 km-re északra, Pápától 45 km-re keletre, a Balatontól 35, Győrtől 57 km-re fekszik. Legkönnyebben a Veszprémet Győrrel Cseszneken és Pannonhalmán keresztül összekötő 82-es főúton közelíthetjük meg.

Zirc nevének eredetére több magyarázat is létezik: ha a szláv „szerdce" szóból jön, akkor a jelentése „Bakony szíve”; amennyiben a „szirec” szóból, úgy ez a makkoltatásra utal; a harmadik változat szerint a „crk” szó az alap, aminek a jelentése egyedül álló kis templom; de nagy valószínűséggel a szintén szláv „szirici” szóból származik, ami árva gyermeket jelent.

A település több mint 900 éves, történelme szorosan összefonódott a ciszterciekkel és az apátságukkal. A ciszterci egy nagy múltú római katolikus szerzetesrend, amely a Szent Benedek-féle monaszticizmus 12. századi megújított változatához tartozik. Az alapítójuk Molesme-i Szent Róbert, aki 1098 márciusában húsz rendtársával Cîteaux (latinul Cistercium) mellett, egy elhagyatott helyen telepedett le, hogy ott könnyebben követhessék Szent Benedek szabályzatát. Már a második apát, Szent Alberik nevéhez köthető az ideiglenes szabályzat (Instituta monachorum Cisterciensium de Molismo Venientium) összeállítása, a ruházat színének meghatározása (fehér habitus, barna, később fekete skapuláréval) és II. Paszkál pápától 1100. április 18-án kapott védelmi okirat. Az új rend a teljes szervezettséget a harmadik apát, Harding Szent István alatt, 1119-ben érte el, aki megírta a Carta Caritatis-t, vagyis a végleges szabályzatukat. A rendet igazából a negyedik apát, Clairvaux-i Szent Bernát virágoztatta fel, aki a megszűnés határán ellensúlyozó kezdeményezésből egy dinamikusan terjeszkedő új szervezetet csinált. Szent Bernát halálakor a ciszterciek már Magyarországon is jelen voltak, ugyanis II. Géza király uralkodása alatt, 1142-ben már megjelentek a szerzetesek hazánkban is. A Magyar Királyság területén az első ciszterci apátság a cikádori volt (ma Bátaszék), amelyet a heiligenkreuzi szerzetesek alapítottak. Ezt követték a pilisi, pásztói, szentgotthárdi, és végül zirci apátságok. A lista természetesen nem teljes: a felsoroltak léteznek ma is. Eredetileg az apátságok rendszeres kapcsolatban álltak egymással, és az apátoknak az éves általános gyűlésen kellett volna találkozni. A nagy távolságok miatt ez egyre inkább megvalósíthatatlanná vált, így külön területi egységek, úgynevezett kongregációk alakultak ki. A magyarországi ciszterciek az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után alakították meg a saját kongregációjukat, amelynek a központja Zirc.

Itt az első apátságot 1182-ben III. Béla alapította, amely a 15. század elejéig a ciszterci apátságok között rendkívül jelentős szerepet töltött be. A virágzó életben a tatárjárás okozta az első törést: 1241-ben a mongolok támadásának számos apátság is áldozatul esett, de a központosított szervezetnek köszönhetően a katasztrófa után mindegyik apátságba visszatérhetett az élet. A 14. század közepére mégis, nagy valószínűséggel a megromlott egészségügyi problémák miatt a szerzetesek száma csökkent. 1480-ban Mátyás király és a ciszterci generális káptalan felszólítására a németországi apátok 12 fős konventet és apátot küldtek hét magyarországi monostor felélesztésére, így Zircre is. Később a törökök hódoltsága miatt kolostort a szerzeteseknek el kellett hagyniuk és Veszprém elfoglalása után a templom épülete is romba dőlt. A javak, a könyv- és levéltár gyűjteménye is valószínűleg megsemmisült, ugyanis későbbi sorsuk ismeretlen. Másfél évszázadon át Zirc teljesen lakatlanná vált. A szerzetesek 1629-ben térhettek vissza, ehhez az előkészületeket a lilienfeldi kolostor apátja kezdte meg. 1660-től Újfalussy Márton az új vezetője az apátságnak, aki sokat tett, hogy a szerzetesek száma növekedjen, de sajnos a portyázó törökök 1678-ban megölték. Innentől fogva a lilienfeldi apátok vették át az irányítást, majd 1699-ben a sziléziai Heinrich Kahler apát folytatta ugyanezeket a feladatokat. A visszatelepülést követően a helyreállítás sok időt vett igénybe, ugyanis a törökök teljes kiűzése után végül több évtizedbe telt, amíg újra benépesült az apátság.

A 18. századtól indult meg az újjáépítés. A középkori épületeket teljesen elbontották, és ezek elemeinek újrahasznosításával újakat emeltek. Lassan a függetlenség is elérkezett, ugyanis 1810-ben a porosz kormány megszüntette a sziléziai apátságot, majd az utolsó heinrichaui apát, Konstantin Gloger 1814-es halálát követően a zirci apátság önállóvá vált. Ettől kezdve Zirc a magyarországi ciszterci rend központja.

Időközben a szerzetesek az oktatásban is egyre nagyobb szerepet vállaltak: II. József feloszlatta az összes olyan szerzetesrendet, amely nem végzett az állam számára hasznos munkát, így aki maradni akart, jellegzetesen oktatási feladatokat vállalt (lásd a bencéseket, a cisztercieket és a piaristákat). Ennek köszönhetően 1814-től már a székesfehérvári és a pécsi gimnáziumok fenntartását is ők vállalták, majd a 20. század elején Baján és Budán is iskolát nyitottak. 1950-ben a zirci kolostort megszüntették, a szerzeteseknek újra el kellett hagyniuk a telephelyüket, ahova csak 1990-ben térhettek vissza. Azóta négy gimnáziumban újra a ciszterciek tanítanak.

Mielőtt az apátsághoz értünk volna, elmentünk a zirci arborétum mellett, ami télen sajnos zárva van. A havas, ködös időben így is szép látványt mutatott a ciszterciek apátságához tartozó épületegyüttes. A jegyvásárlás után, mielőtt elkezdődött volna az idegenvezetés – a templom csak vezetéssel látogatható –, fotóztunk és megnéztünk egy kisebb kiállítást az apátság történetéről. A tárlat az egykori narancsházban kapott helyet, és a látogatás egy vetítéssel kezdődik, amely a rend történetét mutatja be. A székek mellett a falakon két gyönyörű gobelin technikával készült faliszőnyeg található (ezek a Magyarország területén található legrégebbi hasonló faliszőnyegek), majd a többi helységben a gyűjteménybe tartozó műtárgyak, leletek, liturgikus kellékek mesélnek a rend életéről, múltjáról.

Az egyháztörténeti kiállítás után a templomot nézhettük meg, ami a város jelképe is. A Szent Máriának szentelt kéttornyú barokk épület különleges, belsejében minden fából készült: ez bizonyítja egy sérülés is amit az idegenvezetőnk megmutatott.

54 méter hosszával és 24 méter szélességével a templom igen szép kecses. Csigaszerű formák díszítik a külső felső szobrokat. A tető cakkozott kialakítású. Az épület nem csak barokk, hanem klasszicista jegyeket is hordoz: például a középső tornyokon látható boltíves díszítés is erre utal. A tornyok szélein felfedezhető timpanonok is jellegzetesen klasszicista stílusúak. A központi ablak fölött címerkép látható, amelyet indák, levelek, fáklyák és egy urna díszít, közepén egy korona látható szintén levél motívumokkal. A betűk Szűz Máriára utalnak, ezt a jellegzetes betűjelzést a templom belsejében is több helyen láttuk; az olajág a béke szimbóluma; az alsó címerkép a szerzetesrendre utal.

A templom tervezőjéről nem tudunk semmit, de a freskókat Wagmaister József, a Mária mennybevételét ábrázoló főoltárképet pedig Franz Anton Maulbertsch készítette.

A belső tér hármas tagolású, ahol a főhajó áll központban, a két oldali kápolna sor pedig mellette keskenyebb. Három boltozattal rendelkezik. A szószék és a 25 méter magas szentély melletti faragott stallumok (kóruspad) igazi remekművek. A bibliai jeleneteket ábrázoló szószék domborművein Szent Ambrus, Jeromos, Ágoston és Gergely egyházatyákat láthatjuk. A szélein az isteni erényeket ábrázoló női alakok kaptak helyet (Hit, Remény, Szeret). Az északi oldalon, az utolsó kápolnánál a falba épített kőtáblán feliratot fedeztünk fel, amely Imre király (1196-1204) oltáralapításáról tanúskodik: In nomine Patris et Fili et Spiritus Sancti. Hoc altere fundatus est per Aimerici rege Ungarino (Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében ezt az oltárt Imre magyar király alapította). A templomnak két orgonája van: a szentély mellettit a régebbi, a homlokzat felőlit pedig a romantikus zeneművek eljátszására használják.

1982-ben a templom – alapításának 800 éves évfordulójára – a pápától basilica minor rangot kapott. Helyreállítását nemrég fejezték be. A freskók restaurálása közben jöttek ugyanis rá, hogy az eredetileg fiatal személyek arcát idősnek festették át, illetve a kőszerű fehérrel átfestett szobrokat korábban arannyal vonták be. A falakon is megtisztították a későbbi átfestésektől a freskókat, amire látványos példákat mutatott előtte/utána fotókkal az idegenvezetőnk. Ahogy korábban említettük, az oltárok is mind fából készültek. Pápáról hozták őket, és csak a szószék mellett, egy kisebb sérülés tanúskodik ezek valódi alapanyagáról.

A közvetlenül a templom mellett álló ciszterci monostor jellegzetes épületének 18. századi szárnyait Witwer Márton karmelita szerzetes tervezte. A monostor klasszicista stílusára jellemző, hogy tetején timpanon látható és korinthoszi oszlopok övezik. A homlokzat alatt két angyal által közrefogott címer látható.

A bővítésének köszönhetően az apátságnak még két látogatható intézménye van. Az egyik az ország egyetlen vidéki természettudományi múzeuma, a Bakonyi Természettudományi Múzeum és a másik a Reguly Antal Műemlékkönyvtár (Reguly a magyarországi finnugrisztika egyik legelső, kiemelkedő alakja volt). Mindkét intézmény érdekes kincsei lenyűgözőek. A második emeleten látható műemlékkönyvtárat néztük meg először, ami szintén vezetővel látogatható. A templom és a könyvtár esetében is a látogatások időpontjait a honlapon is előre kikereshetjük.

A könyvtár története a rendház történetével párhuzamosan alakult. A mostani állomány alapját Sziléziából hozott kötetek képezték. Az intézmény egy nagy teremből állt, amit Leopord Peiss tervezett. A könyvtári állomány beszerzések és a szerzetes-tanárok hagyatéka révén gyarapodott, és miután az oktatók tudományos tevékenysége növekedett, így a könyvtárat már a múlt század végén bővíteni kellett: ekkor alakították ki az egyszerűbb berendezésű Kistermet.

A könyvtár legnagyobb érdemű könyvtárosa Szabó Otmár volt, aki huszonhét éves korától, haláláig óriási szorgalommal rendezte és katalogizálta a gyűjteményt. Ennek hatására az állomány 65 000 kötetre nőtt.

A második világháború harcai ugyan elkerülték az apátsági épületét, de egy német vadászrepülőgép súlyos kárt okozott a térőszerkezetbe, ami ma is látszik, mert már nem tudták a régi boltozatot eredeti állapotában helyrehozni. A bejárattól jobbra, a boltozat utolsó pár sor rozetta díszítései csak festettek: itt keletkezett a kár. A rend betiltása után az épület nemzeti tulajdonba került. Rövid ideig kaszárnyaként, szociális otthonként szolgált, majd végül szakmunkásképző intézetet és kollégium kapott helyet az épületben. 1953-ban a zirci könyvtár felügyeletét az Országos Széchényi Könyvtár vette át és a mai napig gondozza könyvtárat (a tulajdonjog a cisztercieké). Nemzeti könyvtárunk ezzel nagy gondot vállalt magára. A háborús és az azt követő nehéz gazdasági helyzetben a könyvtári épületrészen csak a legszükségesebb tatarozásokat lehetett elvégezni. Az állomány egy részét rovarfertőzés is rongálta. A helyreállítás után, csak 1955-ben sikerült megnyitni a könyvtár a látogatók számára. Ez ekkor vette Reguly Antal nevét. 1966 és 1970 között a könyvtártermeket is helyrehozták.

A könyvtár hatalmas állománya szemet kápráztattató volt számunkra, sok érdekes kötetet fedeztünk fel. Az állományban több, mint 70 ősnyomtatvány, több mint 300 antikva is megtalálható, amelyek közül sok egyedülálló Magyarországon. A polcokon elsősorban teológiai témájú dokumentumok, de más tudománnyal kapcsolatos kötetek is sorakoznak: például görög és római klasszikusok, jogi és a filozófiai és természettudományi kötetek. A gyakorlati vallásos könyvek mellett fellelhetőek a forráskiadások is. Az egyházatyák és tanítók műveinek kiadásai is megtalálhatóak Láttunk például Kempis Tamás és Luther Márton műveket is.

Az ősnyomtatványok, vagyis a 15. században nyomtatott könyvek közül a legrégebbit is felfedeztük. Ambrosius: De officiis című munkáját 1470 körül Ulrich Zell nyomtatta Kölnben. Rengeteg alkotás képviseli Anton Koberger nürnbergi nyomdáját; közülük megtaláltuk Hartmann Schedel híres, gazdagon illusztrált latin, és német nyelvű világkrónikáját.

Az ősnyomtatványok túlnyomó része latin, de megtalálhatók itt Petrarca olasz nyelvű költeményei is, amelyek 1491-92-ben két kötetben jelentek meg Velencében. Egyetlen magyarországi példány Johannes Reuchliri 1481-ben Baselben megjelent nyelvészeti munkája, ami csak itt van meg teljes egészében. A 15. századi magyar irodalmat három könyv képviseli. Közülük az egyik legjelentősebb Thuróczy János Magyar Krónikájának 1488. évi augsburgi kiadása.

Könyvészeti ritkaság még egy Aldus Manutius-kiadvány is. Aldus Manutius Európa egyik első könyvkiadója volt, aki felkutatta az ókori szerzők különböző könyvtárakban, kéziratokban fennmaradt műveit, kijavította a másolatok torzításait. Velencei nyomdájához köthető többek között a dőlt karakter bevezetése (innen jön a kurzív elnevezése az angol nyomdászatban. „italic type”), és az első mindkét oldalán számozott könyv kiadása. Az általa alapított nyomdász dinasztia sok olyan művet bocsátott útjára, amelyért máig megdobban a gyűjtők szíve.

A 16. századi görög klasszikusok is gazdagon képviseltek az állományban, de a későbbi korok legnagyobb gondolkodóinak művei is fellelhetőek, mint például Erasmus: Colloquia familiaria című művének 1522-es kiadása, de itt van Apophthegmata 1550-ben megjelent bázeli kiadása is. Ne felejtsük ki Heltai Gáspár 1571. évi kolozsvári magyar nyelvű Werbőczy-kiadását sem.

A könyvtár 17. századi anyaga igen gazdag és változatos. Erre példa Robert Fludd 1617-1618 körül Oppenheimben megjelent Utriusque cosmi maioris scilicet et minoris metaphysica, phisica atquae technica historia című műve. 

A bibliakiadások közül különösen értékesek a poliglott (sok nyelvű) bibliák. A 18. századi könyvek jelentős része már kiadásuk után rögtön bekerült a könyvtári állományba, mint például Augustin Calmet 1734-1735 körül megjelent 8 kötetes, díszesen kötött bibliakommentárja. A 19. századból származó könyvek között nagy íróink és költőink – Jókai, Petőfi, Táncsics művei – első, vagy korai kiadásaiból is sok megtalálható a gyűjteményben. A politikai műveket Kossuth Lajos és Széchenyi István írásai képviselik.

A hírlap- és folyóirat-gyűjtemény is jelentős. Fontosnak tartják a könyvtár munkatársai a régi hírlapok gyűjtését így a Pesti Hírlap, Pesti Napló számai láthatóak a gyűjteményben. A könyvtár legkorábbi kis nyomtatványai (röpiratok, röplapok, hirdetmények, plakátok) is képviselik magukat. A térképek a 19. század első feléből származnak. Ezek között találunk világtérképeket és Európa részeinek térképeit.

Mi elég sokáig gyönyörködtünk a kötéstáblák változatos díszítésében, és áhítattal olvastuk a különféle művek címeit.

Persze itt nemcsak a tartalom, hanem a forma is szép: ne felejtsük el a könyvtár egyik legnagyobb értékéről, a 17. század első feléből származó két darab Blaeu-féle glóbuszokról. A földgömb és éggömb hazánk legrégebbi fennmaradt glóbuszai, és a nagy hírű Blaeu amszterdami térképkiadói üzemben készültek.

Az a növekedés, amely a múlt század második felében jellemezte a könyvtár gyarapodását az első világháborúig tartott. A két világháború közötti években a nehéz gazdasági helyzet miatt itt is erősen visszaesett a gyűjtés. Az 1945 után pedig már kevesebb volt a kötetek gyarapítása.

1953 óta a könyvtár fő feladata a régi állomány megőrzése és feldolgozása. Manapság a beszerzés olyan művekre korlátozódik, amelyek szorosan kapcsolódnak az eredeti gyűjteményhez, vagy kiegészítik azt. Például a bakonyi térségre vonatkozó természet- és társadalomtudományi szakirodalmat is gyűjtik.

Elidőzhettünk volna még az állomány tanulmányozásában, de várt minket a természeti kiállítás. A természettudományi múzeum 1972 óta működik, de előtörténete a 19-20. századra nyúlik vissza. A Balaton hínarasodására figyeltek fel és ennek kapcsán létrejött egy olyan tudományos testület, mely feladatául tűzte ki a balatoni környék természet- és társadalomtudományi feltárását. A munkában részt vett Laczkó Dezső piarista tanár, geológus is. Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott a gyűjtemény kialakítása.

A múzeum feladata a Bakony hegység faunájának, flórájának és geológiájának vizsgálata. Az egyik állandó kiállítása a bakonyi élővilágról szól, az apró és nagy állatoktól a növényekig. A másik tárlat a jégkorszaki óriásokról szól, ahol az őstulok, az ősbölény, az ősló, az óriásszarvas, a barlangi hiéna, a medve, a gyapjas mamut és az orrszarvú kinézetét tanulmányozhattuk.

Láthattunk gyönyörű ásványokat is, ami számunkra különlegesebb, hiszen a kitömött állatok látványa nem mindenkit vonz, még akkor is ha, így megtudhatunk egy-kettőt a növényekről és állatfajokról.

Ez a különleges kis városka még biztosan tartogat számunkra újdonságot, hiszen az arborétumhoz visszatérünk még a melegebb hónapokban. Addig viszont zárnánk zirci élménybeszámolónkat, és hamarosan újra jelentkezünk a veszprémi túránk egy újabb állomásáról írt bejegyzéssel.

További képeket itt láthatsz a Bakonyi Természettudományi Múzeumról.

Itt pedig egyéb zirci képek következnek.