A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bencés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bencés. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. július 2., szombat

Subiaco, a bencés szerzetesrend „szülőhelye”

Szent Benedek Nursiában, a mai Norciában született. Igen korán Rómába került, de nem találta helyét, így a közelben, Subiaco térségében próbálta megélni a hitét. Subiaco Néró császárnak köszönheti „létrejöttét”, mivel Néró egy villát építtetett az Aniene folyó mellett és ezzel párhuzamosan a folyó szabályozását is elrendelte. Ekkor keletkeztek a tószerű szakaszok, amelyeket az Aniene gátjai hoztak létre. Innen jön a település neve is: sub-lacum. Szent Benedek tehát közel 18 évesen megtelepedett az egyik subiacói barlangban és remetének állt. Nem volt egyedül, hiszen mások is remetéskedtek a környéken. A korai szerzetesség ugyanis keletről terjedt el, ami a remeték laza közösségét jelentette. Szent Benedek ezt változtatta meg, amikor megírta a saját reguláját, amely a szerzetesek szoros szabályok szerinti együttélését írta elő: az Ora et Labora jelszava Subiacóban született.

Szent Benedek három évet remetéskedett, majd 500 tavaszán egy közeli szír szerzetesi közösség apátjává választották. A vicovaróiak megtapasztalták Szent Benedek elvárásait, és nem tetszett nekik. Az újdonsült apát magától nem távozott, így meg akarták mérgezni. A merénylet nem sikerült, Szent Benedek pedig visszatért Subiacóba és közel 30 évig a környéken élt, miközben 13 kolostort alapított. Ezek már a bencés regulát követték, mindegyik kolostor 12 szerzetest jelentett, akikhez társult tizenharmadiknak az apát. A kolostorok közül már csak egy aktív, ez a Santa Scolastica nevet viseli és közel másfél évezrede folyamatosan működik.

Az elnevezés Szent Benedek testvérére utal, de egyben meg is téveszt. A bencés rend női ága ugyanis sohase volt jelen a kolostorban, ez mindig is férfiakat fogadott. Ma is lakják, a legidősebb szerzetes, Don Luigi 102 éves, amiből kilencvenet a kolostorban töltött.

A Szent Benedek-féle épületből nem sok maradt. Eleve a homlokzat is csalóka, hiszen a második világháborúban keletkezett károkat Raffaele Perrotti építész tervei alapján meglehetősen modern formában javították ki. 1944-ben ugyanis a szövetségesek bombázták az itt működő német katonai kórházat, és pont a homlokzati részt találták el.

A három kerengő közül a legbelső a legrégebbi. Itt látható a legöregebb fennmaradt épületrész is: a harangtorony (lásd fent). Ezt a 9-11. században építették, két részletben, a felső szinteket ugyanis már a 11. században húzták fel. A román stílusú kerengőben fergetegesek az oszlopok és a freskók is nagyon tetszettek. Ezek egy része a környező bencés kolostorokra utal, amelyek ma már nem működnek.


A gótikus kerengő a 13-14. század fordulóján épült, legszebb eleme a lángoló gótika egyetlen helyi emléke: a németes stílusú portál.

A legutolsó, és a bejárathoz legközelebb eső reneszánsz kerengőben találjuk Szent Skolasztika szobrát. Itt az épületelemek egy részét csak festéssel jelezték, hiszen a második világháborús bombázás után a helyreállítás nem lehetett tökéletes.

A templom teljesen elüt a kolostor többi részétől, ugyanis Giacomo Quarenghi egy neoklasszikus épületet álmodott meg a gótikus templomba. Szó szerint belé, mivel a gótikus elemek egy része ma is fennmaradt, szinte körbe ölelik Quarenghi alkotását. Az építész ezt követően Oroszországba ment, ahol több szentpétervári palotát tervezett, a templom pedig kevés itáliai emlékeinek egyike.
A kolostor ingyenesen és vezetéssel látogatható, a túra végén adományt elfogadnak. A vezetés nyelve olasz, de alkalomadtán más nyelveket is ki lehet fogni. A hely sok rekordot tudhat magáénak: az csak egy apróság, hogy ez az első bencés kolostor, de emellett itt nyomtatták Itáliában az első könyvet. Egy latin nyelvkönyvről volt szó, amely a kolostorkönyvtárban azóta is megtekinthető. Persze csak engedéllyel, ugyanis a könyvtár ritka sérülékeny, nagyon gazdag, és különleges darabokat őriz. Például a római Colonna család levéltárát is presztízsokokból a Santa Scolastika kolostor könyvtárában helyezték letétbe.

A kolostorral szemben találjuk a vendégházat (Foresteria), ahol meg lehet szállni és nagyon jó a konyhájuk. Kipróbáltuk és tanúsítjuk, hogy korrekt áron helyi alapanyagokból nagyon jó az ellátás.

Ezt követően a másik subiacói kolostorhoz mentünk. A Sacro Speco (Szent Barlang) is a bencésekhez tartozik, de nem Szent Benedek alapította. A 13. században remeteségének a helyszínét átalakították kolostorrá és ez a barlangokból kialakított többszintes komplexum azóta is az egyik kedvencünk. Ráadásul a Santa Scolastica kolostorhoz hasonlóan a Sacro Speco látogatása is ingyenes, de adományt elfogadnak.


A látogató útja szinte rögtön a felső templomba vezet.


Innen több lépcső vezet le az alsó templomhoz, 


majd Szent Benedek barlangjához...


...és végül Szűz Mária kápolnájához.


A festmények a 14-15. századi sienai, illetve umbriai-marchiai festészet remekei, amelyek kiváló állapotban maradtak ránk.
A látogatók ma fentről ereszkednek le, hogy utána ugyanazon az útvonalon jöjjenek vissza. Eredetileg keletről és lentről jöttek. Az alsó templomhoz, illetve az onnan nyíló barlanghoz vezető lépcső ezért is kapta a szent lépcső nevet, hiszen a legszentebb helyhez vezet. A mostani látogatási iránnyal ez a testi/lelki emelkedés és felkészülés elmarad.

A Sacro Speco nagyon fontos a ferenceseknek is, ugyanis Assisi Szent Ferenc 1223–1224 fordulóján járt itt, és akkoriban készült róla egy festmény is. Ez az egyetlen hiteles ábrázolása, amelyet mi most csak fényképen láthattunk, mivel restaurálás következtében lezárták a barlang lenti részét, ahol a festmény is található.



A Sacro Speco után leereszkedtünk Szent Benedek tavacskájához. Ez valójában az Aniene folyót takarja, de ahol egy sziklán áttörve pazar vízesést produkál, ott valódi tó alakult ki. A belépés fizetős, de megéri, hiszen mesés egy hely. Hasonlót csak a tolmini szurdokban, illetve Pradisban láttunk.



Persze ne feledkezzünk el Subiaco városkájáról se. Itt született Gina Lollobrigida, aki már életében emléktáblát kapott, majd itt temették el.



Az Aniene csendesebb szakaszánál raftingolni is lehet.



A festő Szent Ferenc-híd mellett pedig az egész várost uralja a fellegvár.


Hiába, pompás vidék ez a Subiaco, sokat nyújt és tömegközlekedéssel is megközelíthető. Minden nap több Cotral busz is indul a római Ponte Mammolo állomásról, a jegy fillérekbe kerül, és a végállomás Subiacóban, pontosabban a város alatti Giovanni Falcone téren található. Innen nyaranta helyi busz visz el a fellegvárat érintve a kolostorokig, amúgy viszont gyalog is minden bejárható. Kapaszkodni viszont kell, mert van némi szintkülönbség, de megoldható. Nekünk tetszett, másnak is ajánljuk a látogatását.



Szent Ferenc festményéről a fotót innen töltöttük le:
A Sacro Specóról itt találtok további fotókat.


2020. augusztus 1., szombat

A bencések levendulájától a csillagokig, avagy Bakonybélen jártunk

Legutóbbi blogbejegyzésünkben Csesznek várát mutattuk be Nektek, de ezzel nem zárult le a mostani bakonyi körútunk. Ezúttal a térség északi részére csalogatunk el Benneteket, ahol a Kőris-hegy közelében, a Gerence-patak partján fekvő Bakonybélen jártunk. Ha erre visz az utatok ezt különleges helyet nem szabad kihagyni. A környék  és a falu természeti értékei, a klasszikus faluszerkezete mellett egy bencés monostor és egy csillagda is színesíti. Csak ajánlani tudjuk, akár fúj a szél, akár süt a nap. Amikor megérkeztünk, meglepő módon a nyüzsgésre lettünk figyelmesek. Meg is említettük, hogy mintha itt megáll volna az idő a vírushelyzet előtti időben. Jó volt látni vidám, nézelődő embereket. Rengeteg túralehetőség van a környéken, de a rossz idő miatt csak a Pannon Csillagdát és Szent Mauríciusz Monostort látogattuk meg. Egyik helyen a csillagok közé repültünk, a másik helyen pedig a levendulaillat mámorított minket.
Mielőtt élményeinkről és a látnivalókról mesélnénk íme némi információ a hely történelméről, ami fontos, hiszen a település története tejesen összefonódott a Szent István által alapított Szent Günter féle bencés monostorral. Günter rokoni kapcsolatot ápolt István király felségével, így érthető a közvetlen királyi alapítás. Eredetileg itt egy remeteközösséget hoztak létre, amelyhez később Szent Gellért is csatlakozott. A monostor védőszentjeként Szent Mauríciuszt választották. Mauríciusz harcos szent volt, a thébai légió tagja, és 932-től a Német Római Birodalom védőszentje lett. A választást pont annak a dinasztiának köszönhetjük, amelyhez Gizella is tartozott. A közösség tehát választásában közelebb állt a királyi udvar ízléséhez, mint egy egyszerű remete közösséghez. A királyi kegy az alapító pár halála után se szűnt meg, a későbbi Árpád-házi királyok adományai is bővítették a monostor birtokait. Részben ennek köszönhetően a monostor az évek során – rengeteg viszály és háború ellenére – mindig talpra állt.
A török hódoltság alatt több rendet is kifosztottak, így erre a sorsra jutottak a bencések is. 1693-ban Göncz Celesztin, pannonhalmi szerzetes lett az új apát, aki megkezdte az újraalapítást. A későbbi betelepítéseknek köszönhetően a község is újjászületett, a monostor barokk épületegyüttese pedig 1754-re lett teljesen kész. A ma látható templom berendezései ebből az időből származnak.
A további fejlesztéseket viszont a más eszméket való II. József megakadályozta amikor 1786-ban Magyarországon feloszlatta a bencés rendet és ez csak 1802-ben alakult újra, amikor I. Ferenc király a szerzetesekre oktatói munkát bízott. A tanításnak köszönhetően a reformkor során Bakonybél szellemi központtá fejlődött, ugyanis itt működött a rend tanárképző főiskolája is. A szerzetesek több lábon álltak, a tanítás mellett folyóiratot szerkesztettek, és a monostor melletti kertben növénytermesztéssel is foglalkoztak, vagyis foglalkoznak a mai napig is. Sajnos a világháborúk sem kedveztek a bencéseknek, újra el kellett hagyni szeretett helyüket és 1998-ig nem is tudtak visszatérni. Azóta folyamatos a jelenlétük, ráadásul most már a turisták nagy örömére programokat is szerveznek a monostor területén.
Az angolkert mellett a gyönyörű konyhakertben gyógynövények sora látható. Szóval, ha erre jártok  az orrotok is elvezethet erre a helyre, amely nyáron elsősorban a levendula illatát jelenti. A turistákat a „Szedd magad” akcióval is csalogatják. 
Nem kaphatunk teljes képet a monostorhoz tartozó közép- és kora újkori épületekről, de az tudjuk, hogy a ma látható templomot 1754-ben szentelték fel. A monostor teljes területét nemrégiben teljesen felújították a turisztikai igényeknek megfelelően. A fogadóépület helyiségében válthatjuk meg a jegyet, itt található az ajándékbolt és a büfé is. Az illatok már itt is csalogattak minket a kert és a múzeumi rész felé. Érdemes végigsétálni a területen, majd választani az illóolajak és krémek közül, sőt kézműves söröket is tartalmaz a kínálat. A bolt fölött az egyik szárítópadlást is megcsodáltuk. Sok-sok fűszer között, az előállítás és használta módjáról is megtudhatunk hasznos információkat.
Az egykori magtárépületben és a hozzá csatlakozó új épületrészben kapott helyet a monostor ezeréves történetét bemutató kiállítás. Itt visszarepültünk a múltba, többek között láthattuk a monostor alapítólevelének másolatát is. Ez utóbbi egy hamisítvány, ugyanis IV. Béla uralkodása elején, a sorozatos birtokvisszavételek miatt szükség volt egy bizonyítékra, hogy a közösség jogosan birtokolta a javait. A másolat bemutatása mellett részletesen bemutatták mit melyik szövegből emelt át a névtelen szerző, így a középkori jogi ügyeskedés módszertanába is betekintést nyertünk.
A felújításkor gondoskodtak az interaktivitásról is. Például Regina egy kis időre elkalandozott egy térkép mellett, melynek kitüntetett pontjaira kattintva számos érdekességet megtudott a monostorral kapcsolatban. Főleg a régi fotók kötötték le a figyelmét, amelyet a helyiek gyűjtöttek össze. A monostor területén akár a könyvkötés és bronztárgy, ékszer készítésébe is becsatlakozhatnak a látogatók. Most ez zárva volt, de reméljük mások szerencsével járnak és ezt is kipróbálhatják. A kiállítás után még sétáltunk a monostor kertben majd vártak minket a csillagok. 
A falu központjában, egy kis utcában található a Pannon Csillagda, ahol egy kis időre csillagásszá is válhatunk. Miközben olvassátok beszámolónkat biztos felmerül Bennetek egy kérdés, hogyhogy ezen a kis településen építettek meg egy csillagdát. Ideális, mert kevesen laknak így minimális a fényszennyeződés. Amúgy egy csillagot is elneveztek Bakonybélnek. Az intézmény kialakítását a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetősége kezdeményezte és 2012-es megnyitása óta ők is működtetik. A modern kupolás épületben betekintést nyerhetünk mi látható a bolygók, csillagok világában. A Toulouse-i űrváros hatalmas, interaktív kiállítása után féltünk, hogy ez majd eltörpül mellette, de kellemesen csalódtunk. Tény, hogy kiállítási részlegben jóval kevesebb látni való volt, de a 3D vetítőteremben vetített film és a Planetárium sokkal jobban tetszett, mint a francia változat. Persze a légkondit leszámítva, ha ellátogattok a csillagdába készüljetek melegebb holmival, mert vetítőtermekben hűvös van. Mindenesetre nem szabad kihagyni a Mars – útikalauz stopposoknak című legújabb filmünket és itt van Magyarország legmodernebb digitális planetáriuma. A 8 m átmérőjű, félgömb alakú kupolára vetített kép nézése közben  felejthetetlen vizuális űrutazásban vehetünk részt. Sajnos a távcsöveket nem próbálhattuk ki, mert a sűrű fellegek miatt erre már nem volt lehetőségünk. Szóval jó időben érdemes ide is jönni, mert akkor nem csak virtuálisan nézhetjük meg „közelebbről” a Tejútrendszert.
Zárásként megnéztük a híres Gibeon meteoritot, a régi távcsöveket, a Galilei munkásságát bemutató kiállítást, majd élményekkel telten elindultunk a Római fürdő vízeséshez.

Ha erre látogattok, akkor érdemes tájékozódni a http://csillagda.net/, https://www.bakonybel-monostor.hu/ oldalakon.

Itt találtok további fotókat a kolostorról.