A Fourvière bazilika Lyonban

A Fourvière domb Lyon egyik legrégebbi része: a gallo-római időszakban itt volt az akropolisz. Maga a Fourvière név is erre utal, ugyanis ez a latin forum vetus torzult alakja (a bazilika a római kori Traianus-fórum helyén épült). A középkorban a dombról a folyópartra költözött a lakosság, és egészen a 19. századig itt a mezőgazdasági jellegű tevékenység volt a meghatározó.

A dombtetőn emelt bazilika a mellette található fém toronnyal együtt a város egyik meghatározó épülete, és a Mária-kultusz 19. századi megújulásának egyik példája. Keletkezésének másik szimbolikus értelmezési lehetősége politikai jellegű: a vallás diadala a lyoni kommün felett. Az építéshez az 1870-es francia-porosz háború is hozzájárult, mivel ez megkímélte a várost, így a város vezetése elkötelezte magát a templom építése mellett. Mellesleg nem ez volt az első eset, hogy a Szűznek tulajdonították a város megmenekülését: ez az 1643-as pestis és az 1832-es kolera járvány esetében is így történt. Ennek a hálának a jele a minden év december 8-án, a Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe alkalmából tartott Fényfesztivál, amely a Szűz Mária tiszteletére az ablakokban meggyújtott gyertyák hagyományából nőtte ki magát.

A bazilika közadakozásból épült 1872 és 1884 között Pierre Bossan tervei alapján. A belső terek kialakításával viszont csak 1964-re végeztek. A helyén már a 12. századtól ismert egy Mária zarándokhely létezése, illetve a 19. században egy kápolna helyére emelték a mostani templomot. Az itteni 1852-es Szűz Mária szobor a bazilika egyik legrégebbi dekorációs eleme. A templomot a korabeli historizmus határozza meg, de az épület a jóval megszokottabb gótikus stíluselemek helyett a bizánci és román építészet jellemzőit viseli magát. A helyiek hátára fordított elefántként is emlegetik, miszerint az épület az állat teste, a négy torony pedig a négy lába. Ezzel a profillal az építész szándékosan törekedett arra, hogy a városi látkép egyik jellegzetes elemévé tegye a templomot. A látogatók egy része ennek megfelelően a magaslati pont előnyeit is élvezik: amikor tiszta az idő és fel lehet menni a toronyba, akkor a Mont Blanc csúcsát is láthatjuk a tetejéről.

Az épület alsó és felső templomból áll. A mozaikdíszítést nagy valószínűséggel az építész palermói élményei, pontosabban az ottani bizánci stílusú mozaikok inspirálták. A felső templom északi falán található három mozaik Szűz Mária szerepét az egyetemes egyházon belül, a déli falon található három pedig a franciaországi egyházon belül mutatja be. A mozaik díszítések egyik legellentmondásosabb darabjai azok, amelyek az eretnekségeket mutatják be: ez a mostani békés egymás mellett élés szellemében kiegészült egy márványtáblával, amelyben a vallási felekezetek hitet tesznek amellett, hogy túllépnek fájdalmas történelmükön.

A Máriához kapcsolódó történetek és szimbólumok mellett a másik leggyakoribb téma az angyaloké: találunk itt kerubokat, őrangyalokat, imádkozó, térdeplő és éneklő angyalokat. A három kupola díszítése Szűz Mária és a Szentháromság kapcsolatát ábrázolja.

Az altemplomot Szent Józsefnek szentelték. Habár a főbejárat felől is megközelíthető, ezt az ajtót sohase használták: a felső templom jobb oldaláról vezet le ide egy lépcső. Ha a felső templomnál az eretnekségek, itt a hét főbűn mozaikja díszíti a padlózatot. Itt elég sok a befejezetlen építészeti elem, illetve azon se csodálkozzunk, ha ezeken plébániák neveivel találkozunk: ezek adományaiból épült az adott rész.

Mindenkinek ajánljuk a templom látogatását, jórészt ennek egyedisége miatt. Ha pedig már feljutottunk ide, akkor tekintsünk le a szomszédos teraszról a városra is: kevés hasonlóan jó hely létezik, ahonnan ennyire belátható lenne Lyon történelmi központja.

A képeket nagy felbontásban itt látod.

Lyon a "zárt" ajtók mögött

Az ember nem is gondolná, hogy Franciaország harmadik legnagyobb városa mennyi mindent rejt magában. Aki igazán meg szeretné ismerni Lyont, csak vegye fel a legkényelmesebb cipőjét és indulás...

A hosszú sétákra invitáló, átjárható francia utcácskák, az úgynevezett traboule-ok várják a kalandra vágyó turistákat. A traboule Amable Audin történész szerint a latin trans ambulare kifejezésből rövidült, jelentése „áthalad”, végülis ez utcákat összekötő járatokra utal. Számunkra igazi élvezet volt bejárni ezeket a sikátorokat. Az első traboule-ok a negyedik században a Saône folyóra merőlegesen épültek. A víz hiánya és a meghibásodott vízvezetékek miatt a lakók kénytelenek voltak a Saône folyó partján, az alsó városrészbe költözni, hogy gyorsabban vízhez jussanak. Később ezek az úthálózatok a selyemkereskedőket segítették azzal, hogy – rossz idő esetén – textilanyagaik a fedett utakon nem mentek tönkre szállítás közben. Ezen felül a traboule-ok háborúk alatt menekülési útvonalként, titkos találkozóhelyként is funkcionáltak.

A mai útikönyvek 400 traboule-ról beszélnek, köztük 200 a Vieux-Lyon kerületben található. Egyes városrészek teljes traboule hálózattal rendelkeznek. Minket néha igen kalandos helyekre vezetett a kíváncsiságunk, hiszen nem tudtuk hol bukkanunk majd ki, ha beléptünk egy traboule-ba. A fedett, sötét sikátorok ugyanis hol egy titokzatos utcácskába, hol egy belső udvarba, hol meg egy meglepetésszerűen elegáns kapualjba kalauzoltak el minket. Az átjárók szövevényében mindenesetre megismerhettük a város színes múltját, építészeti drágaköveit.

Legtöbb átjárót az óvárosban, és a domboldalra épült Croix Rousse negyedben fedezhetünk fel, ezek ma is a város szerves részét képezik. Itt haladva magánlakások, éttermek hátsó konyhái mellett, lelakatolt biciklik közt kacskaringózhattunk.

Szervezett utak is vannak idegenvezetővel, de ezek csak a legnépszerűbb részeket mutatják meg. Izgalmasabbá teheti a túránkat, ha saját magunk fedezzük fel a helyeket.

Nincs egyforma traboule, ettől izgalmas az egész. Ráadásul viszonylag szabadon lehet próbálni benyitni a kapukon, és ha nem sikerül, nem néznek rád rossz szemmel. A lyoniak megszokták a turisták ezreinek látogatását, de egy kedves mosoly sosem árt. A lakók nyugalmát mindenképp tartsuk tiszteletben, és ha sikerül bejutnunk elénk tárulhat akár egy csigalépcső, egy hatalmas emeletes lépcsőház, egy romantikus udvar kúttal, magas boltív (ezért érdemes felfelé is nézni), reneszánsz tornyok és még sorolhatnánk.

(Egy tipp: sok zárt ajtó megnyílik, ha egyszerűen megnyomjuk az intercom gombot a kaputelefonon.)

Mellesleg nem árt, ha van nálad egy térkép vagy esetleg – ha már modern világban élünk – egy applikáció, mely segítségével bejelölheted a keresett utcákat, és angol nyelvű információkat kaphatsz az összes regisztrált traboule-ról. Aki a francia nyelvtől se retten meg, annak pedig több honlap is javasol útvonalakat. A tájékozódást segíti az átjárókat jelző ikonok: a pajzs alakú bronzplakett és az oroszlánfej kék alapon.

Nem férne egy blogbejegyzésbe, ha megemlítenénk az összes általunk felfedezett helyet, de egy-kettőről részletesebben is szólunk, amely igazán a szívünkhöz nőtt a stílusa, a falak színe vagy a történelmi jelentősége miatt.
Lyon első kerületében, A Croix-Rousse lejtőin bukkantunk a Cour des Voraces-re, amelyet  Maison de la République néven is említenek. Az épület a hat emeletes homlokzatával 1840-ben épült és szép példája egy olyan népszerű építészetnek, amelyet "canuse" -nek neveznek.

A selyemiparhoz és szőlőiparhoz sorosan kapcsolódik, de ez egy olyan hely is, amely Lyon történelmének szellemiségét is magában hordozza, hiszen a második világháború alatt rejtekhelyként is szolgált. Történelmi emlékhelynek minősül.

 A Longue Traboule, ahogyan a neve is mutatja, a város leghosszabb traboule-ja. Az óváros négy házán keresztül vezet és összeköti a Rue du Boeufot a Saint Jean utcával, miközben három külön udvara is van (a fenti három lépcső máshol található).

A rózsaszín tornyot (La Tour Rose) Lyon egyik régebbi negyedében fedeztük fel (Saint-Jean, 5. kerület). A különleges színe miatt talán ez az egyik legjelentősebb traboule. Az udvarban pasztell és okker tónusúak a falak, melyet egy elegáns rózsaszín reneszánsz őrtorony ural, benne egy óriási csigalépcsővel és íves ablakokkal. (A lépcső része ma már nem látogatható a turisták számára.) Az udvar hátsó részében Frédéric Jean fénykép galériája és boltja található. Az épület leghíresebb lakója IV. Henrik király volt, aki 1600-ban néhány napig itt lakott, amikor házasságot kötött Medici Máriával.

Másik kedvenc helyünk a Juiverie utcában található, ami a romantikus, reneszánsz stílusa miatt ragadott meg minket. A Bullioud Hotelben Philibert Delorme (reneszánsz francia építész) galériája található. A kastélyszerű épületet a megrendelő olaszországi utazásai alatt tapasztalt élményei alapján tervezték 1536-ban. Ez az első reneszánsz stílusú épület Franciaországban. Az ablakokat pilaszterek keretezik, a torony alsó részét jón stílusjegyek uralják. A falak mintáját szarvasmarha koponyák (bucranium) és virágfüzérek adják. Az udvarban található egy kút is. Az építkezés során ez utóbbit mindenképpen meg kellett tartani, ezért tervezték aszimmetrikusra az épületet. A hely 1920-tól történelmi emlékhelynek minősül.

A múlt és a jelen éles kontrasztja repített minket ezeken a titkos járatokon, a titkok pedig mindig izgalmasak... Kutatás közben repesve vártuk, hogy a kilincset fogva vajon nyílik-e majd az ajtó, és elénk tárul-e valami csodálatos dolog a múltból… Másoknak is ajánljuk, hogy megtapasztalják ezeket a csodákat, hiszen Lyon világörökség részévé vált zárt ajtók mögötti világa várja a kalandokat szerető turistákat…

Zöldövezet lyoni módra: a Tête d'or park

Minden város próbál kialakítani városi parkokat, zöldövezeteket, ahol esetleg van vízfelület, vagy szórakozásra alkalmas infrastruktúra. Lyonban a hagyományos városi parknak egy kombinált válfajával találkozunk. A 117 hektáros, szó szerint aranyfej nevű parkot már a 16. században így emlegették, ugyanis egy városi legenda alapján egy Krisztus fejet is tartalmazó kincset ástak el benne. A terület egészen a park kialakításáig a Rhône folyó ártere volt, így egy jórészt rendezetlen területet alakítottak át a 19. század közepén városi parknak. Valójában már egy 1794-es Konvent rendelet is előírta a park kialakítását, amikor a nagyobb oktatási intézményeknek központilag előírták többek között botanikus kertek kialakítását. Erre eredetileg a túlparton található Croix-Rousse negyedben került sor, amikor 1804-ben megnyitották a Couvent de la Déserte nevű kertet. Az itteni növények később a Tête d'or parkot gazdagították.

Ez utóbbi a 19. század második felében nyerte el mostani formáját: 1857-ben nyitották meg, a télikertet két évre rá adták át, majd 1861-től már hajókázni is lehetett. 1877–1880. között emelték a nagy üvegházakat, 1896-1898 között pedig a kerítéseket és a díszes kapukat. Érdekesség, hogy ezeket nem a benti növények kivitelének, hanem illegálisan megszerzett javaknak a parkban történő elrejtése megakadályozása végett alakították ki. 1932-ben alakították ki a hősi halottak emlékművének helyet adó Hattyúk szigetét a szárazfölddel összekötő aluljárót (ennél tisztára olyan érzésünk volt, mintha a budapesti földalatti egyik megállójában járnánk).

Manapság a park az alábbi részekből áll: rózsakert, üvegházak, botanikus kert, állatkert, csónakázó tó és egy velodrom. A biciklipályát egy nagyobb szigeten alakították ki, amelyen egy gyermekvasút is közlekedik.

A városi park mindegyik része ingyenesen látogatható. Az állatkerti részen külön lehet venni állateledelt. Ha megéhezünk, akkor talponálló és kiülős vendéglátóipari egységeket is találunk. Amúgy a látogatók rendesen elkényeztették a csónakázó tó madarait: olyan etetési jeleneteknek voltunk tanúi, ahol a kacsák versenyt úsztak, hogy az ütemesen haladó vízibicikliből nekik dobált ételt elsőként érjék el.

Mindenki örömére az őzikék is nagy szabadságot élveznek. Megjegyzem, annyira hozzászoktak a kíváncsiskodó emberekhez, hogy a fülük botját se mozgatták, amikor történt valami a területüket övező árkon túl.

Külön kedvenc a ritkaságnak számító vörös macskamedve (Ailurus fulgens), vagy más néven kis panda. Ez valójában nem rokona az ismertebb óriáspandának, de mindketten bambuszt esznek. Apró érdekesség, hogy a kis panda ihlette a Firefox internetes böngésző logóját is.

A teknősöket éppen evés közben csíptük el: ők ezt is komótosra vették.

A pápaszemes mackó (Tremarctos ornatus) viszont olyan szabályos ütemben rótta a köröket, hogy egy elhivatott sportoló benyomását keltette.

Nem bírtuk kivárni, hogy a krokodilok befejezzék az ásítást és a mozdulatlan várakozást.

A majmok viszont hozták a formájukat: össze-vissza kergetőztek, és alig lehetett lekapni őket. Az egyedüli vakaródzó példány hátat fordított: a róla készült fotót csak azért se osztjuk meg.

Aki viszont a növényeket kedveli, az kedvére válogathat a rózsafajták, a húsevő növények, a tavirózsák, a kaktuszok, és még sok-sok érdekes fajta között.
Aki pedig megelégelte a sétát a parkban, az elmehet a szomszédos Modern Művészetek múzeumába.

A képeket nagy felbontásban itt látod.

A lyoni székesegyház

A lyoni székesegyház nem a francia gótika legismertebb példája, mégis az ezt jellemző stílusok kiegyensúlyozott egybefonódása az egyik legszebb francia templommá teszi. A történelmi múltja pedig mindezt csak még érdekessé varázsolja. A hely jelentőségét csak növeli, hogy 1079-től a lyoni érsek Franciaország prímása, tehát a franciák esetében a lyoni Sz. János székesegyház ugyanazt a funkciót tölti be, mint Magyarországon az esztergomi bazilika.

 Lyon jelenlegi székesegyházát 1180-ban kezdték el építeni egy ugyanitt található korábbi, meroving kori templom helyére. A munkálatok az apszissal és a két kereszthajóval, illetve a főhajó első négy ívével kezdődtek, a 13. és 14. században a hajók utolsó négy ívével és a homlokzat aljával folytatódtak, majd 1481-ben, a homlokzatnál fejeződtek be, amikor elhelyezték ennek csúcsára az Atya szobrát. Ezt követően már csak az úgynevezett Bourbon-kápolna kialakításával történt jelentősebb változtatás. A stílus ennek megfelelőn változik, és az apszis román jellegétől eljutunk a homlokzat lángoló gótikájáig. Az épület több alkalommal is károkat szenvedett: 1562-ben a kálvinista csapatok pusztították (ekkor fejezték le a portálok szobrait); 1791-ben a középkori kórust rombolták le, viszont ezt 1935-1936-ban újjáépítették; majd 1944-ben elpusztult pár eredeti üvegablak.

A homlokzat és a székesegyház előtti tér a nyári lyoni fényjátékok egyik állandó helyszíne. Mi sajnos ezt nem láttuk, de mások fotói alapján csodálatos élmény lehet.

A bélelt kapukat 320 kő dombormű díszíti. Érdemes részletesen megcsodálni őket. A középső portál két oldalán 32-32 dombormű található, a két szélső bejáratot pedig mindkét oldalról 24-24 dombormű díszíti. Ezek az alábbiakat ábrázolják: a Teremtés (43 dombormű), Keresztelő Sz. János élete (16 dombormű), az évszakok váltakozása (12 dombormű), a csillagjegyek (12 dombormű), szentek élete, illetve egyéb különálló események (237 dombormű). A pontos listát francia nyelven itt találod. A jeleneteket mindig az ajtótól kifelé haladva, alulról felfelé kell olvasni. Ezt a sorrendet tovább komplikálja, hogy mindig a jobb oldalon kell kezdeni, majd az ajtók bal és jobboldalán található oszlopok domborművei váltakozva következnek egymás után. Ez az olvasási sorrend az üvegablakokra is érvényes.

A központi portál felett a Kabbala 72 angyala sorakozik (részben fej nélkül). A jobb oldali (déli) kapu feletti dísz valószínűleg Szűz Mária megkoronázását, a bal oldali (északi) portál feletti pedig valószínűleg Sz. Péter apostolt ábrázolta.

Az ellenhomlokzat és a két kereszthajó rózsaablaka 1241 és 1392 között készült. Mindegyiket a kékes-lila árnyalatok jellemzik, de az északi kereszthajó rózsaablaka melegebb, a délié pedig hidegebb tonalitású, hogy kompenzálja a napfényt.

A főhajó bal oldalán található szószéket a 13. században készítették.

A baloldali mellék- és kereszthajó találkozásánál 1661 óta működik az asztronómiai óra, amely minden nap 12, 14, 15, illetve 16 órakor még egy kisebb órajátékot is játszik. 1379-es az ezt megelőző szerkezet legkorábbi említése, viszont ezt 1562-ben elpusztították, hogy majd 1661-ben újjáépítsék.

A jobb oldali mellékhajóból nyílik az úgynevezett Bourbon kápolna. Ezt 1486 és 1500 között építették lángoló gótikus stílusban. Eredetileg Charles de Bourbon lyoni érsek utasítására, majd 1488-as halála után testvére, Pierre II de Bourbon herceg fejeztette be.

A székesegyházban több jelentős esemény is történt. 1245-ben IV. Ince pápa itt tartotta az I. lyoni ökumenikus zsinatot (a pápa ekkor szentelte fel a főoltárt). A zsinat öt témája közül a pápa és II. Hohenstauf Frigyes német-római császár és szicíliai király konfliktusa volt a legfontosabb. Habár a zsinat Antikrisztusként bélyegezte meg II. Frigyest, sehogy se befolyásolta a két fél küzdelmét. 1274-ben X. Gergely pápa itt tartotta a II. lyoni zsinatot, amely ideig óráig újra összekötötte a keleti és a nyugati kereszténységet. Ennek emlékére található a főoltár mellett a két kereszt. 1316-ban itt szentelték fel XXII. János pápát, akit a világtörténelem második leghosszabb konklávéján választottak meg (a leghosszabb 1268–1271 között egy 1006 napos sede vacanténak, vagyis pápa nélküli időszaknak vetett véget, a lyoni 821 napig tartott, a harmadik leghosszabb 1292–1294-ben pedig csak 9 nappal volt rövidebb). A lyoni konklávé eredetileg Carpentras városában kezdett ülésezni 1314. május 1-jén, majd Lyonban fejeződött be 1316. augusztus 7-én. 1600. december 13-án itt celebrálták IV. Henrik francia király és Medici Mária esküvőjét. 1622. december 12-én itt kapta meg a bíborosi címet a többek között Dumas Három testőr című regényéből ismert Richelieu kardinális. 1805-ben I. Napóleon császár és első felesége, Joséphine is megfordult itt, ugyanis a lyoni érsek Napóleon nagybátyja, Fesch kardinális volt. Ennek a rokoni kapcsolatnak köszönhető, hogy a székesegyház kincstárában található az a ruha, amiben Fesch bíboros 1804. december 1-jén egyházilag is megeskette Napóleont és Joséphine-t.

Látnivaló tehát van elég. Bármikor érdemes menni, de a decemberi fényfestés mellett azok a napszakok a legjobbak, amikor erősen és kissé oldalról süt a nap, mivel ekkor gyönyörűek a fények.

A képeket nagy felbontásban itt látod.