Közös múltunk kincsei a bécsi Császári Kincstárban

2020. augusztus 1-jén újra megnyílt a Kaiserliche Schatzkammer. A COVID jelentette bezárkózást lassan követte az újrakezdés, manapság pedig a plexi maszkokat és a sok-sok fertőtlenítőt leszámítva szinte minden olyan, mint régen: egyszerűen pazar. Klasszikus kérdés a „Mit is adtak nekünk a Rómaiak?” Hasonlóan klasszikus probléma a magyarok viszonya a Habsburgokhoz, pedig a kérdés bonyolultabb. Valójában az a nagy kérdés, hogy milyen a viszonya a magyar államiságnak a német birodalomhoz, legyen az a középkori Német Nemzet Szent Római Birodalma (ismertebb nevén a Német-Római Császárság), vagy a mostani német gazdaság szerepe Magyarországon. Ha ilyen szemszögből nézzük, akkor a magyar állam valamilyen módon vagy része volt a közép-európai nagyhatalmi konglomerátumnak, vagy ezzel folytatott macska-egér harcot. Végülis az oszmán fenyegetésig jól szerepeltünk, a magyar állam egy európai középhatalommá vált, majd a török terjeszkedéssel párhuzamosan behúzódtunk a Habsburgok védőernyője alá. Trianon kapcsán egy keveset emlegetett pozitív hozadék, hogy közel 500 év után újra helyreállt a független a magyar államiság. Ez persze azt is eredményezte, hogy a korábbi közös múlttal el kellett számolni, és ennek a folyamatnak egy nagyon különleges eredményét tisztelhetjük a közösen kezelt intézményekben, mint például a bécsi közös levéltári felügyeletben, vagy a Schatzkammer-ben őrzött magyar vonatkozású kincsekben. Ezeket már csak azért se kértük el, mert akkor a trianoni határokon túlról származó, Magyarországon őrzött kincsek átadását is figyelembe kellett volna venni. A Bocskai korona például így Bécsben maradt, de ez nem baj, hiszen bármikor elmehetünk megnézni őket, és ajánljuk is a megtekintésüket.

A Schatzkammer nagyon régi múltra tekint vissza, a Hofburgban ugyanis már 1337-ben dokumentálhatóan létezett a Habsburgok kincstára. III. Frigyes és I. Miksa alatt viszont Bécs veszített a jelentőségéből, és a Hofburg csak I. Ferdinánd alatt vált újra a Habsburg családi kincstár őrzőhelyévé. Ezek a 18. század közepén kerültek a mai helyükre, és a mostani termek és megközelítési útvonalaik végleges kialakításáig az 1980-as évekig kellett várni. Mostanában a kincstárat a svájci udvarról lehet megközelíteni, egy belső lépcsőn kell felmenni az első szintre, és innen 16 terem megtekintésére van lehetőségünk.

A vazallusi viszonnyal kapcsolatos első terem szép, és érdekes, de az igazi látványosságok a második teremmel kezdődnek. A gyűjtemény kialakítása kronológiailag fordított sorrendet követ, és mindehhez közbeékelődik még az úgynevezett egyházi kincstári rész is. A 2. teremben láthatjuk a II. Rudolf-féle koronázási ékszereket. Valójában ez a szekció az Osztrák császárságról szól, amelynek a Rudolf-féle korona vált a hivatalos jelképévé (lásd balra lent). A műpártoló császár költségekkel nem törődő drága kincse közelről hihetetlen látvány. 1602-ben készítették, magáncélra. A császári koronát ugyanis csak hivatalos alkalmakkor lehetett viselni, így kellett egy hétköznapi darab. Az országalmát és a jogart már Rudolf utódja, II. Mátyás csináltatta, majd II. Ferdinánd nyilvánította az Ausztriai ház dinasztikus tulajdonává. A korona jelentése sokrétegű, mindenkinek ajánljuk, hogy vegye meg a könyvesboltban árult katalógust: megéri és többek között ezeket is elolvashatjuk benne. A 3. és 4. teremben az Osztrák császársággal kapcsolatos, jórészt fiktív koronázási öltözékek láthatók. Ezek azért is fiktívek, mert az osztrák császárnak, ahogy például a lombard-venetói királynak se volt szüksége koronázásra a beiktatáshoz. A ruhák szépek, de nekünk jobban tetszettek a lovagrendek öltözékei, közöttük az egyik a Szent István lovagrendé.

Az 5. teremben találhatók a Napóleonnal kapcsolatos emlékek. Napóleon második felesége Habsburg lány volt, így érthető, hogy Mária Lujza a férje bukása után pár „apróságot” hazavitt Bécsbe. Ezek között szerepel az ékszeres ládikája, a férje arcképe, de például a fiuk bölcsője is (lásd jobbra fent). A római király bölcsője az egyik kedvencünk. Párizs Önkormányzata készíttette 1811-ben, amikor Mária Lujza várandósága kitudódott, és a szülés előtt két héttel már Napóleonnál volt. A fiúk, a későbbi Reichstadti herceg használta, valószínűleg a halála után, 1836-ban került be a kincstárba.

A 6. teremben a keresztelőknél használt tárgyak között is vannak gyöngyszemek. A középen kiállított kancsót és tálat a főhercegek keresztelőjekor használták és több, mint 10,5 kg aranyból készült. A kedvencünk viszont a fenti ruhácska. Ezt Ferenc József és testvérei keresztelőjekor használták!

A 7. teremben különféle emléktárgyak vannak. A smaragd váza például egy 2680 karátos egybefüggő smaragd, amelynek nincs párja a világon. Vele szemben pedig ott van a Bocskai korona (lásd balra lent). Ez a Rákos-mezei koronázáskor, 1605. november 11-én került Bocskai kezébe, aki a Habsburg uralkodóval történő megbékélés jegyében próbálta magánékszerként kezelni. Az 1606-os bécsi, illetve zsitvatoroki békét követően Bocskai meghalt, a korona Homonnai Drugeth Bálint tulajdonába került, majd az örökösei 1610-ben adták oda a bécsi Kincstárnak. Ez egy tipikus oszmán ötvösmunka, és mivel a szultánok nem hordtak koronát, így az ortodox koronák mintáját követi. Mellette kiállították a korona tokját, amely szintén különleges!

A 8. teremben a kedvencünk az achát tál, amely a maga 58 cm-es átmérőjével, és több, mint 1600 éves történetével a világ egyik legrégebbi drágakőből készült tárgya. Innen nyílik az egyházi kincsek gyűjteménye, ahol a II-es teremben található a másik magyar vonatkozású kedvencünk: Nagy Lajos magyar király relikviatartó keresztje (lásd jobbra fent). Ezt valamikor 1370-82 között készítették, az alkotó a sienai Pietro di Simeone műhelyéhez tartozott. 1865–75 között restaurálás céljából odaadták egy ötvösnek, aki csinált róla egy másolatot, az eredetit pedig megtartotta magának. A másolat 1921-ben, az osztrák-magyar közös javak felosztásakor Budapestre került, az eredetit pedig egy véletlenszerű felfedezést követően 1957-ben két részletben szerezte vissza a Kunsthistorisches múzeum egy londoni múzeumból és egy dán gyűjtőtől.

A 9-12. számú termek a német-római császári örökséggel foglalkoznak. Ezen kincsek hivatalosan nem ide valók, hanem Frankfurtba, de mivel az utolsó császár Habsburg volt, így ez náluk maradt. A császári koronázási ékszerek is sokfélék. A palást (lásd fent) a 10. teremben található, 1133/34-ben készítették Palermóban, vagyis a szicíliai normann-bizánci-arab kultúra egyedi örökségét képezi. A 11. teremben a korona (lásd a borítóképen) valamikor a X. század második felében készült, így a magyar Szentkoronánál is idősebb darab!

A különféle ceremoniális ruhák, kincsek és kiegészítők mellett pedig szintén a 11. teremben található az a szablya, amelyet Nagy Károly szablyájaként ismernek, igaz Attila kardjának is neveznek. Az utóbbi elnevezés valószínűleg nem egy valós tulajdonjogi viszonyt feltételez, de az biztos, hogy a szablya a magyar ötvöskultúrához is köthető. Feltételezések szerint Salamon királyunk adományozta a bajor hercegnek, amikortól pedig elterjedt, hogy ez Nagy Károlyé volt, a császárkoronázások alkalmával is elkezdték használni. Végülis egész jó helyre került, Bécsben pedig bárki megnézheti.

A Schatzkammer utolsó négy terme (a 13–16-os) az úgynevezett burgundi örökséget járja körbe. I. Miksa elvette feleségül az utolsó burgundi herceg, Merész Károly lányát, és ezzel nemcsak megszerezte Németalföldet, illetve Burgundia egy részét, hanem az Aranygyapjas rend adományozásának a jogát is. Ez a korszak leghíresebb lovagrendje volt, amely máig megőrizte presztizsét. Csak az igazán kiemelkedő személyek lehettek tagjai, nemhiába, a Magyar Királyság lakói közül is nagyon nagy jelentőséggel bírt, ha valaki lovag lett. A ruhák, kardok, kelyhek, képek mellett fent az úgynevezett potence-t, vagyis nyakpántot láthatjuk, amelyet a lovagrend heroldja viselt. A címereket ki lehetett cserélni, hogy mindig csak az aktuális tagok jelképét mutassa a herold, így a nyakpánt mellett pár csere-címert is kiállítottak.

A Schatzkammer szó szerint egy kincstár: a gyűjteménye varázslatos, felmérhetetlen értékű, és többek között a magyar múltnak is több fontos darabját tartalmazza. Látogatását így mindenkinek ajánljuk!

Kötelező körök a Bükkben, avagy a Fátyol-vízeséstől Bélapátfalváig

Ha eljön a hétvége – és még az idő is kedvező – felvesszük a nyúlcipőt és felfedezzük a világot. Na jó, nem az egészet, csak egy kisebb szegletét. Augusztus első szombatját ezúttal a Bükkben töltöttük. A kellemes nyári melegben Szilvásváradon jó volt feltöltődni a friss levegőn, a fák alatt csordogáló patak, a vízesések és pisztrángok között sétálva visszatértek gyermekkori emlékeink. A természet viszont nem volt elég, így a nap folyamán megnéztük Bélapátfalván a ciszterci apátságot.

A Északi-Bükk területén található Szilvásvárad, vagyis pontosabban a Szalajka-völgy igen kedvelt kirándulóhely és természetileg védett, a Bükki Nemzeti Park része. A Gemenci erdőhöz hasonlóan erdei vonattal, illetve gyalogosan is kirándulhatunk benne. Ez a vasút 1908-ban épült, de a több mint 30 km hosszú hálózatból csak egy 4 km-es szakasz maradt meg, amelynek végállomása a Gloriett-tisztás. Mi inkább a sétát ajánljuk, mert akkor több mindent fedezhettek fel és esetleg pisztrángot is kóstolhattok. Az útvonal elején – miután átjutunk az éttermek tengerén – egy kis vadaskertet pillanthatunk meg, ahol dámszarvas párra lettünk figyelmesek. Elég szelídek voltak ahhoz, hogy közel jöjjenek a kerítéshez. 

A völgyben több kiemelt hely van, ahol érdemes időzni több időt és fotózni. Például a Tótfalusi-völgy torkolata is, vagy a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum, amitől nem messze a Nagy-tó felé néz a 2002-ben faragott Kárpátok őre elnevezésű szobor (lásd balra lent). A tiszta vizű vízben rengeteg hal és kacsa úszkált.

Ha utunkat folytatjuk, akkor eljuthatunk a pisztrángnevelőhöz, amely már „ősidők” óta működik, és az illat magáért beszél. A víz itt gazdag kvarcban, így a víz teljesen átlátszó és a barlangjáratokon keresztül tör a felszínre, így gyönyörű látvány tárul elénk például a Szikla-forrásnál (lásd jobbra lent). A forrástól nem messze található a másik természeti gyönyörűség, a jól ismert 17 méteres magas Fátyol-vízesés.

A Szalajka-tó után elsétálhattunk volt még az Istállós-kői-barlang felé, ami a Bükk-hegység második legmagasabb csúcsának oldalában található, de ezt máskorra halasztottuk, mert még a Bélapátfalvai apátság is várt ránk. Egy gofris édesség elfogyasztása után új erőre kaptunk és indultunk is tovább. Mellesleg ezt is ajánljuk nektek, mert frissen készítik és feltétet nem csak étlap szerint választhattok. A Szalajka-völgy programjairól és egyéb információkról itt tájékozódhattok. 

Bélapátfalva Heves megyében, Egertől északra található. Egy medence peremén helyezkedik el az Eger-patak folyásának felső részén. Az apátságot két oldalról is megközelíthetjük., mindkét részen kiépített parkoló várja a turistákat, mi a temető melletti, távolabbit ajánljuk. Egyrészt látványos, ahogy az apátság felé sétálunk, és a szemünk elé tárulnak a 816 méter magas Bél-kő sziklái, illetve az apátság szomszédságában több forrás is fakad, amelyek vizét részben a távolabbi parkoló felé vezeti a sétaút melletti meder. Ez ugyan nem a Szalajka-patak, ettől viszont ugyanúgy hangulatos.

A templom története a középkorba nyúlik vissza, ugyanis II. Kilit püspök 1232-ben a ciszterci szerzeteseknek építette. A templom mellett egy monostor is állt, de ennek már csak a maradványait láthatjuk, amit a későbbi feltárások során találtak meg. A történelem során sok megpróbáltatáson áteső épület mégis kitartott, így ez Magyarország egyetlen megmaradt román stílusú ciszterci temploma.

Nagyboldogasszonynak szentelt templom, illetve a hozzá monostor építését a tatárjárás ugyan megállította, de a szerzetesek igen hamar beköltöztettek, és gótikus elemekkel is bővítették. 1495-től az egri püspökség irányítása alá került, majd sajnos a legtöbb ciszterci apátsághoz hasonlóan (például a zirci) ez is elnéptelenedett. 

Később az egri káptalan, majd az egri papnevelő intézet vette kezelésbe, akik már arról számoltak be, hogy igen romossá vált az építmény. A helyreállítás kezdeményezője Baranyi István remete volt. Annak ellenére, hogy a felújítás már a barokk korszakban történt igyekeztek megőrizni a régi építési stílusjegyeket. 1745-ben gróf Endrődy Gábor egri püspök szentelte fel.

Az épület külső és belső részein is jó észrevehető a különböző építészeti stílusok. A ma látható berendezések is már a barokk korszakból valók. A vallási történetekkel díszített szószéket érdemes jól szemügyre vennetek (lásd balra lent). Érdekes, hogy hátoldalán egy festett alakot vettünk észre, ez arra utalhat, hogy újrahasznosított fából készült. A mellékszentélyben található Szent Imre oltár is figyelemre méltó (lásd jobbra lent), mert ez viszont a magyar rokokó művészet kiemelkedő alkotása. Sőt, itt található az ország legrégebbi templomi orgonája is. A templom belsőben kiállítottak néhány – a műemléki feltárás során talált – régi épületmaradványt, amelyeket szintén érdemes szemügyre venni. Újabb érdekesség, hogy 1965-ben találták meg monostor romai mellett a 800 évvel korábbi vízvezeték elemeit.

Összességében számunkra inkább a különleges helyszín, mint maga templom kinézete fogott meg. Persze emellett a bélletes kapu (lásd jobbra lent) és a rózsaablak a kedvencünk. Ha erre jártok mindenképp nézzétek meg, de látogatás előtt érdemes a hivatalos honlapjukat böngészni, ahol a nyitvatartásról, a programokról és belépődíjakról kaphattok bővebb információkat. Sőt különleges tárlatvezetéseket is ajánlanak az érdeklődők számára.

A nosztalgia, friss levegő feltöltött minket az újabb munkás hétköznapra. Nemhiába tervezzük az újabb kirándulásokat, de addig is nézzétek meg képeinket.

Itt találtok további fotókat a Szalajka-völgyről.

Itt pedig a bélapátfalvi templomról.

A bencések levendulájától a csillagokig, avagy Bakonybélen jártunk

Legutóbbi blogbejegyzésünkben Csesznek várát mutattuk be Nektek, de ezzel nem zárult le a mostani bakonyi körútunk. Ezúttal a térség északi részére csalogatunk el Benneteket, ahol a Kőris-hegy közelében, a Gerence-patak partján fekvő Bakonybélen jártunk. Ha erre visz az utatok ezt különleges helyet nem szabad kihagyni. A környék  és a falu természeti értékei, a klasszikus faluszerkezete mellett egy bencés monostor és egy csillagda is színesíti. Csak ajánlani tudjuk, akár fúj a szél, akár süt a nap. Amikor megérkeztünk, meglepő módon a nyüzsgésre lettünk figyelmesek. Meg is említettük, hogy mintha itt megáll volna az idő a vírushelyzet előtti időben. Jó volt látni vidám, nézelődő embereket. Rengeteg túralehetőség van a környéken, de a rossz idő miatt csak a Pannon Csillagdát és Szent Mauríciusz Monostort látogattuk meg. Egyik helyen a csillagok közé repültünk, a másik helyen pedig a levendulaillat mámorított minket.

Mielőtt élményeinkről és a látnivalókról mesélnénk íme némi információ a hely történelméről, ami fontos, hiszen a település története tejesen összefonódott a Szent István által alapított Szent Günter féle bencés monostorral. Günter rokoni kapcsolatot ápolt István király felségével, így érthető a közvetlen királyi alapítás. Eredetileg itt egy remeteközösséget hoztak létre, amelyhez később Szent Gellért is csatlakozott. A monostor védőszentjeként Szent Mauríciuszt választották. Mauríciusz harcos szent volt, a thébai légió tagja, és 932-től a Német Római Birodalom védőszentje lett. A választást pont annak a dinasztiának köszönhetjük, amelyhez Gizella is tartozott. A közösség tehát választásában közelebb állt a királyi udvar ízléséhez, mint egy egyszerű remete közösséghez. A királyi kegy az alapító pár halála után se szűnt meg, a későbbi Árpád-házi királyok adományai is bővítették a monostor birtokait. Részben ennek köszönhetően a monostor az évek során – rengeteg viszály és háború ellenére – mindig talpra állt.

A török hódoltság alatt több rendet is kifosztottak, így erre a sorsra jutottak a bencések is. 1693-ban Göncz Celesztin, pannonhalmi szerzetes lett az új apát, aki megkezdte az újraalapítást. A későbbi betelepítéseknek köszönhetően a község is újjászületett, a monostor barokk épületegyüttese pedig 1754-re lett teljesen kész. A ma látható templom berendezései ebből az időből származnak.

A további fejlesztéseket viszont a más eszméket való II. József megakadályozta amikor 1786-ban Magyarországon feloszlatta a bencés rendet és ez csak 1802-ben alakult újra, amikor I. Ferenc király a szerzetesekre oktatói munkát bízott. A tanításnak köszönhetően a reformkor során Bakonybél szellemi központtá fejlődött, ugyanis itt működött a rend tanárképző főiskolája is. A szerzetesek több lábon álltak, a tanítás mellett folyóiratot szerkesztettek, és a monostor melletti kertben növénytermesztéssel is foglalkoztak, vagyis foglalkoznak a mai napig is. Sajnos a világháborúk sem kedveztek a bencéseknek, újra el kellett hagyni szeretett helyüket és 1998-ig nem is tudtak visszatérni. Azóta folyamatos a jelenlétük, ráadásul most már a turisták nagy örömére programokat is szerveznek a monostor területén.

Az angolkert mellett a gyönyörű konyhakertben gyógynövények sora látható. Szóval, ha erre jártok  az orrotok is elvezethet erre a helyre, amely nyáron elsősorban a levendula illatát jelenti. A turistákat a „Szedd magad” akcióval is csalogatják. 

Nem kaphatunk teljes képet a monostorhoz tartozó közép- és kora újkori épületekről, de az tudjuk, hogy a ma látható templomot 1754-ben szentelték fel. A monostor teljes területét nemrégiben teljesen felújították a turisztikai igényeknek megfelelően. A fogadóépület helyiségében válthatjuk meg a jegyet, itt található az ajándékbolt és a büfé is. Az illatok már itt is csalogattak minket a kert és a múzeumi rész felé. Érdemes végigsétálni a területen, majd választani az illóolajak és krémek közül, sőt kézműves söröket is tartalmaz a kínálat. A bolt fölött az egyik szárítópadlást is megcsodáltuk. Sok-sok fűszer között, az előállítás és használta módjáról is megtudhatunk hasznos információkat.

Az egykori magtárépületben és a hozzá csatlakozó új épületrészben kapott helyet a monostor ezeréves történetét bemutató kiállítás. Itt visszarepültünk a múltba, többek között láthattuk a monostor alapítólevelének másolatát is. Ez utóbbi egy hamisítvány, ugyanis IV. Béla uralkodása elején, a sorozatos birtokvisszavételek miatt szükség volt egy bizonyítékra, hogy a közösség jogosan birtokolta a javait. A másolat bemutatása mellett részletesen bemutatták mit melyik szövegből emelt át a névtelen szerző, így a középkori jogi ügyeskedés módszertanába is betekintést nyertünk.

A felújításkor gondoskodtak az interaktivitásról is. Például Regina egy kis időre elkalandozott egy térkép mellett, melynek kitüntetett pontjaira kattintva számos érdekességet megtudott a monostorral kapcsolatban. Főleg a régi fotók kötötték le a figyelmét, amelyet a helyiek gyűjtöttek össze. A monostor területén akár a könyvkötés és bronztárgy, ékszer készítésébe is becsatlakozhatnak a látogatók. Most ez zárva volt, de reméljük mások szerencsével járnak és ezt is kipróbálhatják. A kiállítás után még sétáltunk a monostor kertben majd vártak minket a csillagok. 

A falu központjában, egy kis utcában található a Pannon Csillagda, ahol egy kis időre csillagásszá is válhatunk. Miközben olvassátok beszámolónkat biztos felmerül Bennetek egy kérdés, hogyhogy ezen a kis településen építettek meg egy csillagdát. Ideális, mert kevesen laknak így minimális a fényszennyeződés. Amúgy egy csillagot is elneveztek Bakonybélnek. Az intézmény kialakítását a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetősége kezdeményezte és 2012-es megnyitása óta ők is működtetik. A modern kupolás épületben betekintést nyerhetünk mi látható a bolygók, csillagok világában. A Toulouse-i űrváros hatalmas, interaktív kiállítása után féltünk, hogy ez majd eltörpül mellette, de kellemesen csalódtunk. Tény, hogy kiállítási részlegben jóval kevesebb látni való volt, de a 3D vetítőteremben vetített film és a Planetárium sokkal jobban tetszett, mint a francia változat. Persze a légkondit leszámítva, ha ellátogattok a csillagdába készüljetek melegebb holmival, mert vetítőtermekben hűvös van. Mindenesetre nem szabad kihagyni a Mars – útikalauz stopposoknak című legújabb filmünket és itt van Magyarország legmodernebb digitális planetáriuma. A 8 m átmérőjű, félgömb alakú kupolára vetített kép nézése közben  felejthetetlen vizuális űrutazásban vehetünk részt. Sajnos a távcsöveket nem próbálhattuk ki, mert a sűrű fellegek miatt erre már nem volt lehetőségünk. Szóval jó időben érdemes ide is jönni, mert akkor nem csak virtuálisan nézhetjük meg „közelebbről” a Tejútrendszert.

Zárásként megnéztük a híres Gibeon meteoritot, a régi távcsöveket, a Galilei munkásságát bemutató kiállítást, majd élményekkel telten elindultunk a Római fürdő vízeséshez.

Ha erre látogattok, akkor érdemes tájékozódni a http://csillagda.net/, https://www.bakonybel-monostor.hu/ oldalakon.

Itt találtok további fotókat a kolostorról.

Csesznek, avagy lovagvár a bakonyi rengetegben

Regina a munkahelyén szervezett két hetes kalandtábor között sem akarta abbahagyni a kalandozást, így július második hétvégéjét szunnyadós pihenés helyett túrázással töltöttük. Ezen élmények hatásai alatt ezúttal a Bakonyba kalauzolunk el Benneteket, ahol a cseszneki várat látogattuk meg, és ha már ott voltunk, akkor a várhegy tövében meghúzódó sziklás Kőmosó-szurdokban is sétáltunk egyet.

A falu Zirctől 11 kilométerre északra fekszik, és a 82-es főúton közelíthető meg. Budapestről korán indultuk, hogy elkerüljük a nagy balatoni forgalmat, ami kisebb nagyobb akadályoktól függetlenül sikerült is. Csesznek határában pedig már messziről látszódtak a 350 méter magas szikla tetején álló vár jellegzetes tornyai. Néhányan parkoltak a vár közelében kialakított ingyenes parkolóban, de a többiek nem a várromra voltak kíváncsiak. A hegymászó felszerelésük miatt arra következtettünk, hogy ők Magyarország első „via ferratája”-t, szeretnék meghódítani. Ők a sziklákat, mi a rá épült impozáns várromot hódítottuk meg. Szerencsénkre a vár területén még senki sem volt, így szabadon fotózgathattunk, nézelődhettünk. Ma már nem sok látszik a vár régi pompájából, mégis lenyűgöző, ahogy a szikla tetején kiemelkedik a hatalmas formájával. Habár csak a csupasz falak maradtak fenn, ezek impozánsak és akkor még nem is említettük a panorámát. A bejáratnál a pénztáros említtette, hogy Pannonhalmát is lehet látni a messzeségben, igaz, ez nekünk nem sikerült.

A több mint 700 éves vár történelme igencsak mozgalmas volt, és ebből kapunk egy kis ízelítőt a vár területén felállított információs táblákat olvasva. Ezeket azért is érdemes tanulmányozni, mert egy teszt kitöltésével emléktárgyakat lehet nyerni (részleteket itt olvashattok). Magyarországon a tatárjárást követően sok várat építettek. A csesznekit valószínűleg Cseszneki Jakab királyi kardhordozó építtette 1263-ban. Az akkori kisebb erődítményt az Árpád-korban a Csáki és a Cseszneki család tagja birtokolták, majd a 14. századot követően többek között a Garai, a Szapolyai, és a Csaby-Wathay család tulajdonában is állt. A birtokosok címerei sorakoznak a várhoz vezető lépcső oldalán, így a segédanyagok alapján könnyen azonosíthatjuk a tulajdonosok heraldikai jelképeit. Fontos kiemelni, hogy a feliratozás többnyelvű, így külföldi látogatók számára elérhetők az információk. Ez különösen fontos, hiszen az egyre táguló világban fontos ezen kincsek elérhetővé tétele minél nagyobb közönség számára.

A hely első virágkora a Garaiakhoz köthető, ugyanis ekkor az erődítményből egy szép gótikus lovagvárat alakítottak ki. Az építmény nagy részét elbontották és csak az ötszögletű Öregtornyot hagyták meg. A Keleti-palotában voltak az urak lakosztályai, és a két épületrészt összekötötték egy fallal. A falak mentén egy másik különálló toronyhoz vezető híd és ennek alátámasztó pillérje adta a vár sajátos megjelenését. Ezek ma is megmaradtak, de a ma már romos állapota miatt nem lehet átmenni rajta. A tervezett felújítás részét képezi az átjárhatóság újbóli megteremtése, illetve többek között a toronycsúcsok visszaépítése.

A Garai család 1482-ig, a család kihalásáig birtokolta a várat, amely ekkor az ősiség törvénye alapján visszaszállt az uralkodóra. Csesznek nem sokáig maradt királyi birtok, ugyanis megszerezték a Szapolyaiak. Az erősség ezt követően többször is gazdát cserélt, majd fontos szerepet kapott a dunántúli végvárrendszerben. A törökök-elleni küzdelmet követőn az akkor már cseppet sem korszerű erősség még kapott egy utolsó szereplési lehetőséget. A vár és a környező birtok 1636-ot követően az Eszterházy család úgynevezett cseszneki ágáé volt. A Rákóczi-szabadságharc alatt a család hűsége megoszlott, és a fraknói ághoz tartozó Eszterházy Antal tábornok 1708-ban Heisler generális császári csapatai ellen védte az erősséget. A tulajdonos cseszneki grófok viszont megőrizhették a szabadságharc után is a birtokot. A szabadságharc így az erősség utolsó aktív használatát is jelentette, például a kurucok lőszer- és élelmiszerraktárként használták, de börtönként is működött. A háborúk után az Eszterházy család tagjai egy kényelmes, lakható barokk kastéllyá formálták át a rideg kővárat, de egyre inkább csak vadászatok alkalmával használták. Emiatt a vár hanyatlásnak indult, és a folyamatot felgyorsította az 1810-es földrengés, és az azt követő természeti katasztrófák. A 20. század viharai se tettek jót az épületnek, de a második világháború után megkezdődött egy felívelés. 1947-ben például itt forgatták a Valahol Európában című filmben látható vár külső jeleneteit. 1970-ben pedig elindult a helyreállítási folyamat. Ez a mai napig tart, és 2017-től a Nemzeti Várprogram keretében zajlik. A friss hírek szerint jelentős fejlesztések várhatók a közeljövőben, illetve a  völgyben új turisztikai elemek gazdagítják majd a kínálatot. Kíváncsian várjuk. Most a különleges vírusügyi helyzet miatt elmaradtak, de nyaranta játékokat is rendeznek, amelyek a hely középkori és kora-újkori múltját idézik. Ekkor és úgy általában is ajánljuk a hely megtekintését.

A bevezetőben is említett Kőmosó-szurdokban készült fotókat ide kattintva tekinthetitek meg.

A várról pedig itt találtok további fotókat.

Kincsem és a Blaskovichok, vagyis ami megmaradt az örökségükből

Nagy örömünkre sorba nyitnak a múzeumok, kastélyok és egyéb zárt kulturális terek, így a pihenőnapokat kihasználjuk a még ismeretlen helyek felkutatására. Ezúttal Tápiószelén jártunk, amely Cegléd felől könnyen megközelíthető. A város és a közeli Tápiószentmárton szorosan összekapcsolódott a Blaskovich család nevével. Az előbbi helyen kúriájuk, az utóbbin pedig a híres lótenyésztő birtokuk volt több generáción át. A tápiószelei Blaskovich Múzeum egykor két testvér, Blaskovich János és György tulajdonában állt. A családnevük ismerősen csenghet többek számára, hiszen 1863-ban alapított tápiószentmártoni birtokon született Magyarország leghíresebb és egyetlen veretlen versenylova, Kincsem. Pontosabban Blaskovich Ernő (János és György nagybátyja) volt az, aki tenyésztette és felismerte a kiváló paripa tehetségét. Feltételezzük néhányan láttátok 2017-ben a filmvászonra vitt Kincsem című romantikus kalandfilmet, amelyben Nagy Ervin játszotta a lótenyésztő nemes urat, igaz ez a film jócskán túllépte a fikció mércéjét. Most nem szeretnénk belemenni egy filmelemzésbe, így térjünk vissza a tápiószelei kúriához, amelyben nem csalódtunk. Az épületen már látszik az idő vas foga, de bent csak ámultunk. Nemhiába, hiszen ez az egyetlen magyarországi kúria, amely a második világháború után berendezésében is épségben megmaradt.

Az 1906-ban épült neoklasszicista épülethez egy gyönyörű botanikus kerten keresztül jutottunk el, ahol néhány fotó erejéig nézelődtünk. A szúnyogok majd megettek, de így se szegték a kedvünket a további nézelődéshez. Egyébként az 1910-ben kialakított parkot 2008-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjjal jutalmazták, 2011-ben pedig Blaskovics János korabeli tervei alapján felújították. 

A kúriával szemben felállított szoborcsoport olyan érzést keltett bennünk, mintha ha testvérek hívogatnának. A szolnoki szobrászművész, Pogány Gábor Benő az urakat Dick nevű kutyájukkal ábrázolta.

Blaskovich György és János 1912-ben vásárolta ezt a kis birtokot. A birtok körül mindent maguk intéztek, maximum a nagyobb emberigényű mezőgazdasági munkákhoz béreltek fel napszámosokat. A település lakói körében is közkedveltek voltak. Ha nem a birtokon tevékenykedtek, akkor szenvedélyeiknek hódoltak. A régészet, a vadászat és műgyűjtés iránti szeretetüknek köszönhetjük, hogy ilyen gazdag tárlatot láthattunk. Hét szobán át azt se tudtuk hova nézzünk, annyi minden csalogatott minket. A fogadószobában, a szalonban, a nappaliban szinte megelevenedett az akkori élet.

A fivérek vadász trófeai főleg a fogadó részben találhatóak, amelyek közül a falon három preparált medvebőrre és az eredeti medvekoponyákra lettünk figyelmesek. A tárlat vezetője igen emlékezetes történetet mesélt róluk. A fivérek a három medvét a Kárpátokban, Visk vadászterületén (Máramaros) egyszerre két lövéssel terítette le. Ez azért történhetett meg, mert a három közül egy még medvebocs volt, aki szorosan az anyja mellett állt, így ezt a lövés pillanatában nem vették észre. A példátlan vadászszerencsét a korabeli lapok is megírták.

Szintén ebben a szobában találjuk a szkíta aranyszarvas másolatát, valamint az ásvány-, csiga- és kagylógyűjteményt is. Az aranyszarvast ugyanis a régészek a Blaskovichok kúriájához közel találták.

Természetesen az egyik szobát teljesen a lovasversenyek emlékét őrzi, és főleg Kincsemről szól. A versenyei listája, az egyedüli fennmaradt díja (lásd fent), a vitrinekben dísztárgyak, használati eszközök. A falon láthattunk képet Kincsem leszármazottairól is, akik ugyan sikeresek voltak, de nem érték utol ősüket. Az egyik vitrinben látható az az emléktábla töredék is, amely egyedüli emlékként maradt fenn a tápiószentmártoni Blaskovich kúriából, pontosabban Kincses istállójából. Az utóbbit ugyanis a megszálló csapatok kifosztották, a környező lakosok pedig az utolsó tégláig széthordták.

A kúria legszebb terme az empire szalon (lásd fent), tele szebbnél szebb festményekkel, ahol találkozhattunk Kisfaludy Károly, Barabás Miklós, Györgyi Giergl Alajos, valamint 17-19. századi olasz és németalföldi mesterek alkotásaival is. A 19. századi bútorok közül a késő barokk házi oltár, a rokokó vitrin és iratszekrényke tetszett nekünk. Ezek az egri Pyrker hagyatékból származnak, amelyből kvalitásos darabokat vásárolt a család 1848-ban.

A nappali legimpozánsabb darabja a gömb alakú, zenélő empire varrószekrényke (lásd fent)). A dolgozó szoba egyben a könyvtárszoba (lásd lent). A könyvek nagyobb részét a család vásárolta 1870-től. A dokumentumok kölcsönzésére nincs lehetőség, de kutatási célokra felhasználhatóak. Az állományban történeti, honismereti, képző- és iparművészeti, régészeti, építészettörténeti, kulturális és művelődéstörténeti szakkönyvek találhatóak. Ezek mellett megyei és országos múzeumok évkönyveit, levéltári kiadványokat is kereshetnek az érdeklődők.

A Kincsem emlékét őrző szoba mellett másik kedvencünk a fegyver- és pipagyűjtemény volt (lásd lent). A gondosan kimunkált, kifaragott pipák figurái szinte életre kelnek a vitrinekben. A 300 darabból álló gyűjtemény Magyarország második legnagyobb pipagyűjteménye, de más is van itt, hiszen a pipák mellett a kardok ötvösmunkai is szemet kápráztatóak.

Ha erre jártok, ne hagyjátok ki a helyet. Ne lepődjetek meg, a belépő ára csekély, de a fotózásért külön kell fizetni. Vakuzni tilos, műtárgyvédelmi okokból nincs nagy fény, vagyis mobillal ne akarjatok díjnyertes alkotásokat lőni. Még egy érdekes dolog, ami egyedivé teszi ezt a helyet. A fivérek otthonukat 1940-ben megnyitották a nyilvánosság előtt, amely 1947-ben a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtőhelyévé vált. Hivatalosan közgyűjteményként 1957-től üzemel. A Blaskovich fivérek halálukig igazgatták a kúriamúzeumot. Manapság nyári tábort is tartanak gyerekeknek, ezzel és a látogatással kapcsolatban itt érdeklődhettek. A hely 2017. január 1-től a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tagintézményeként működik, amit szintén meglátogattunk azon a hétvégén. Amúgy érdemes még 2020 szeptembere előtt útba ejteni a Blaskovich kúriát, mert ha minden igaz, az őszi hónapokban elkezdik a felújítási munkálatokat, amelyre igencsak rászorul már az épület.

Itt találtok további fényképeket a kúriáról.