Közös múltunk kincsei a bécsi Császári Kincstárban

2020. augusztus 1-jén újra megnyílt a Kaiserliche Schatzkammer. A COVID jelentette bezárkózást lassan követte az újrakezdés, manapság pedig a plexi maszkokat és a sok-sok fertőtlenítőt leszámítva szinte minden olyan, mint régen: egyszerűen pazar. Klasszikus kérdés a „Mit is adtak nekünk a Rómaiak?” Hasonlóan klasszikus probléma a magyarok viszonya a Habsburgokhoz, pedig a kérdés bonyolultabb. Valójában az a nagy kérdés, hogy milyen a viszonya a magyar államiságnak a német birodalomhoz, legyen az a középkori Német Nemzet Szent Római Birodalma (ismertebb nevén a Német-Római Császárság), vagy a mostani német gazdaság szerepe Magyarországon. Ha ilyen szemszögből nézzük, akkor a magyar állam valamilyen módon vagy része volt a közép-európai nagyhatalmi konglomerátumnak, vagy ezzel folytatott macska-egér harcot. Végülis az oszmán fenyegetésig jól szerepeltünk, a magyar állam egy európai középhatalommá vált, majd a török terjeszkedéssel párhuzamosan behúzódtunk a Habsburgok védőernyője alá. Trianon kapcsán egy keveset emlegetett pozitív hozadék, hogy közel 500 év után újra helyreállt a független a magyar államiság. Ez persze azt is eredményezte, hogy a korábbi közös múlttal el kellett számolni, és ennek a folyamatnak egy nagyon különleges eredményét tisztelhetjük a közösen kezelt intézményekben, mint például a bécsi közös levéltári felügyeletben, vagy a Schatzkammer-ben őrzött magyar vonatkozású kincsekben. Ezeket már csak azért se kértük el, mert akkor a trianoni határokon túlról származó, Magyarországon őrzött kincsek átadását is figyelembe kellett volna venni. A Bocskai korona például így Bécsben maradt, de ez nem baj, hiszen bármikor elmehetünk megnézni őket, és ajánljuk is a megtekintésüket.

A Schatzkammer nagyon régi múltra tekint vissza, a Hofburgban ugyanis már 1337-ben dokumentálhatóan létezett a Habsburgok kincstára. III. Frigyes és I. Miksa alatt viszont Bécs veszített a jelentőségéből, és a Hofburg csak I. Ferdinánd alatt vált újra a Habsburg családi kincstár őrzőhelyévé. Ezek a 18. század közepén kerültek a mai helyükre, és a mostani termek és megközelítési útvonalaik végleges kialakításáig az 1980-as évekig kellett várni. Mostanában a kincstárat a svájci udvarról lehet megközelíteni, egy belső lépcsőn kell felmenni az első szintre, és innen 16 terem megtekintésére van lehetőségünk.

A vazallusi viszonnyal kapcsolatos első terem szép, és érdekes, de az igazi látványosságok a második teremmel kezdődnek. A gyűjtemény kialakítása kronológiailag fordított sorrendet követ, és mindehhez közbeékelődik még az úgynevezett egyházi kincstári rész is. A 2. teremben láthatjuk a II. Rudolf-féle koronázási ékszereket. Valójában ez a szekció az Osztrák császárságról szól, amelynek a Rudolf-féle korona vált a hivatalos jelképévé (lásd balra lent). A műpártoló császár költségekkel nem törődő drága kincse közelről hihetetlen látvány. 1602-ben készítették, magáncélra. A császári koronát ugyanis csak hivatalos alkalmakkor lehetett viselni, így kellett egy hétköznapi darab. Az országalmát és a jogart már Rudolf utódja, II. Mátyás csináltatta, majd II. Ferdinánd nyilvánította az Ausztriai ház dinasztikus tulajdonává. A korona jelentése sokrétegű, mindenkinek ajánljuk, hogy vegye meg a könyvesboltban árult katalógust: megéri és többek között ezeket is elolvashatjuk benne. A 3. és 4. teremben az Osztrák császársággal kapcsolatos, jórészt fiktív koronázási öltözékek láthatók. Ezek azért is fiktívek, mert az osztrák császárnak, ahogy például a lombard-venetói királynak se volt szüksége koronázásra a beiktatáshoz. A ruhák szépek, de nekünk jobban tetszettek a lovagrendek öltözékei, közöttük az egyik a Szent István lovagrendé.

Az 5. teremben találhatók a Napóleonnal kapcsolatos emlékek. Napóleon második felesége Habsburg lány volt, így érthető, hogy Mária Lujza a férje bukása után pár „apróságot” hazavitt Bécsbe. Ezek között szerepel az ékszeres ládikája, a férje arcképe, de például a fiuk bölcsője is (lásd jobbra fent). A római király bölcsője az egyik kedvencünk. Párizs Önkormányzata készíttette 1811-ben, amikor Mária Lujza várandósága kitudódott, és a szülés előtt két héttel már Napóleonnál volt. A fiúk, a későbbi Reichstadti herceg használta, valószínűleg a halála után, 1836-ban került be a kincstárba.

A 6. teremben a keresztelőknél használt tárgyak között is vannak gyöngyszemek. A középen kiállított kancsót és tálat a főhercegek keresztelőjekor használták és több, mint 10,5 kg aranyból készült. A kedvencünk viszont a fenti ruhácska. Ezt Ferenc József és testvérei keresztelőjekor használták!

A 7. teremben különféle emléktárgyak vannak. A smaragd váza például egy 2680 karátos egybefüggő smaragd, amelynek nincs párja a világon. Vele szemben pedig ott van a Bocskai korona (lásd balra lent). Ez a Rákos-mezei koronázáskor, 1605. november 11-én került Bocskai kezébe, aki a Habsburg uralkodóval történő megbékélés jegyében próbálta magánékszerként kezelni. Az 1606-os bécsi, illetve zsitvatoroki békét követően Bocskai meghalt, a korona Homonnai Drugeth Bálint tulajdonába került, majd az örökösei 1610-ben adták oda a bécsi Kincstárnak. Ez egy tipikus oszmán ötvösmunka, és mivel a szultánok nem hordtak koronát, így az ortodox koronák mintáját követi. Mellette kiállították a korona tokját, amely szintén különleges!

A 8. teremben a kedvencünk az achát tál, amely a maga 58 cm-es átmérőjével, és több, mint 1600 éves történetével a világ egyik legrégebbi drágakőből készült tárgya. Innen nyílik az egyházi kincsek gyűjteménye, ahol a II-es teremben található a másik magyar vonatkozású kedvencünk: Nagy Lajos magyar király relikviatartó keresztje (lásd jobbra fent). Ezt valamikor 1370-82 között készítették, az alkotó a sienai Pietro di Simeone műhelyéhez tartozott. 1865–75 között restaurálás céljából odaadták egy ötvösnek, aki csinált róla egy másolatot, az eredetit pedig megtartotta magának. A másolat 1921-ben, az osztrák-magyar közös javak felosztásakor Budapestre került, az eredetit pedig egy véletlenszerű felfedezést követően 1957-ben két részletben szerezte vissza a Kunsthistorisches múzeum egy londoni múzeumból és egy dán gyűjtőtől.

A 9-12. számú termek a német-római császári örökséggel foglalkoznak. Ezen kincsek hivatalosan nem ide valók, hanem Frankfurtba, de mivel az utolsó császár Habsburg volt, így ez náluk maradt. A császári koronázási ékszerek is sokfélék. A palást (lásd fent) a 10. teremben található, 1133/34-ben készítették Palermóban, vagyis a szicíliai normann-bizánci-arab kultúra egyedi örökségét képezi. A 11. teremben a korona (lásd a borítóképen) valamikor a X. század második felében készült, így a magyar Szentkoronánál is idősebb darab!

A különféle ceremoniális ruhák, kincsek és kiegészítők mellett pedig szintén a 11. teremben található az a szablya, amelyet Nagy Károly szablyájaként ismernek, igaz Attila kardjának is neveznek. Az utóbbi elnevezés valószínűleg nem egy valós tulajdonjogi viszonyt feltételez, de az biztos, hogy a szablya a magyar ötvöskultúrához is köthető. Feltételezések szerint Salamon királyunk adományozta a bajor hercegnek, amikortól pedig elterjedt, hogy ez Nagy Károlyé volt, a császárkoronázások alkalmával is elkezdték használni. Végülis egész jó helyre került, Bécsben pedig bárki megnézheti.

A Schatzkammer utolsó négy terme (a 13–16-os) az úgynevezett burgundi örökséget járja körbe. I. Miksa elvette feleségül az utolsó burgundi herceg, Merész Károly lányát, és ezzel nemcsak megszerezte Németalföldet, illetve Burgundia egy részét, hanem az Aranygyapjas rend adományozásának a jogát is. Ez a korszak leghíresebb lovagrendje volt, amely máig megőrizte presztizsét. Csak az igazán kiemelkedő személyek lehettek tagjai, nemhiába, a Magyar Királyság lakói közül is nagyon nagy jelentőséggel bírt, ha valaki lovag lett. A ruhák, kardok, kelyhek, képek mellett fent az úgynevezett potence-t, vagyis nyakpántot láthatjuk, amelyet a lovagrend heroldja viselt. A címereket ki lehetett cserélni, hogy mindig csak az aktuális tagok jelképét mutassa a herold, így a nyakpánt mellett pár csere-címert is kiállítottak.

A Schatzkammer szó szerint egy kincstár: a gyűjteménye varázslatos, felmérhetetlen értékű, és többek között a magyar múltnak is több fontos darabját tartalmazza. Látogatását így mindenkinek ajánljuk!