A homok és a nádvilág a Kolon-tónál

A tél, valamint a rossz idő elmúlásával alig vártuk, hogy kimehessünk a friss levegőre és magunkon érezzük a napsugarakat. Balázs le is barnult rendesen, pedig nem is túráztuk agyon magunkat. Sebaj, a mostani helyzetben további helyeket osztunk meg veletek virtuálisan, ahova érdemes ellátogatni egy jó egészségügyi séta keretében, és valószínűleg tömeget se találunk majd.
Magyarországon rengeteg természetközeli élménnyel lehetünk gazdagabbak, csak körül kell nézni. Felfedezhetünk ismertebb, de eldugottabb helyszíneket is, mi leginkább az utóbbiakat kedveljük. Az 1975-ben létesített Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Kolon-tó is egy ilyen hely, amely Izsák határában található. A város Kecskeméttől 27 km-re fekszik és legkönnyebben az 52. számú főútról érhetjük el.
A Duna-Tisza között az úgynevezett Turján-vidék egyik mélyebb részén található a 2962 hektáron fekvő Kolon-tó, amely kb. 10-12 ezer évvel ezelőtt keletkezett. A tó körül több tanösvényt is felfedezhetünk, amelyek több oldalról is megközelíthetőek. Az általunk kinézett rész a városi sportpályától, a Mező utcából indul (tábla is jelzi), majd a nádas szélén halad tovább a kilátókig. Itt csak a sárga sáv jelzésű túrautat kellett követnünk. Mi a nádas melletti útvonalat, vagyis a 3500 méter hosszú Aqua Colun tanösvényt, és a 3000 méteres Bikatorok tanösvényt jártuk be. Az utóbbi ösvény azok számára is elérhető, akik nem feltétlenül akarják lejárni a lábukat (nekünk sikerült, de megérte). A környéken az élővilág, a fenyők illata elbódított minket. Jó érzés volt sétálni a csendben, ahol csak a madarak muzsikáltak, utunkon pedig gyönyörű színekben pompázó lepkék kísértek. Ha ellátogattok ide, akkor készüljetek jól záródó cipővel, mert a homok mindent beborít. Szerintünk pont attól különleges a hely, ahogy a homokbuckák és a lápvidék találkozik.

A nemzeti park legnagyobb édesvízi mocsarának igen gazdag növény- és állatvilága van, szóval a jó cipő mellé egy jó távcső se árt.
Az Aqua Colun tanösvényen a magaslesekről és a tó felé benyúló stégekről leshetjük a növényeket és madarakat. Felfelé is nézzünk, hiszen így sikerült nekünk egy nyári ludas szinkronrepülést is lencsevégre kapni. Egy jó tanács: minél csendesebbek vagytok, annál több állatot fedezhettek fel. Így láthattunk mi is közelről egy szürke gémet és egy őzikét is, de mivel sietős dolguk volt, hamar elillantak a szemünk elől. Az oxigénhiányos sekély vízben több halfajta is megél, de ebből csak a buborékokat láttuk. Állítólag a kétéltűek közül a gőte és a békafélék is felbukkanhatnak, de a sok madár miatt csak a félénk vartyogást hallottuk. Siklót láttunk élve és holtan is, de lencsevégre csak egy félig megemésztett példányt kaptunk, ahogy a fák ágai között megzavartunk ebéd közben egy bölömbikát (lásd lent). Szegény – nem mintha igényt tartottunk volna rá, de –  visszaöklendezte az ebédjét, majd nem tetszését kinyilvánítva továbbrepült.

Emellett egy másik szenzációs élmény volt számunkra, amikor egy lúdcsapat és egy betolakodó hattyú elkezdett egymással veszekedni. Nem győztük megörökíteni a harcukat.

Felfedező utunk során volt egy időszak, amikor felfigyeltünk a hirtelen csendre, hiszen még a repülő madarak is némák maradtak. Ekkor az égen egy ragadozó madarat fedeztünk fel, amint étel után kutatott. Szerencsére itt könnyen elbújhatnak az állatok, mert nagyon dús a növényzet. Reméljük a tó kincseit még sokig élvezhetjük, mert sajnos a tó öregedése előrehaladott, aminek a nyoma a kevés szabad vízfelület. Egyrészt sok szerves törmelék kerül a vízbe és a növények kivonják a szén-dioxidot, ami mészkiválást eredményez. Másrészt az öregedéshez a hullóporos feltöltődés (futóhomok-befúvás) és a lecsapolás is hozzájárul. Ma ezt a természetvédő szakemberek a nyílt vízfelületek kialakításával próbálják kompenzálni, hogy még sokáig élvezhessük e táj kincseit.
A nádas nem csak búvóhely az állatok számára, hanem a víz tisztítását is elősegíti, hiszen megköti a nitrogént és foszfort, de az se jó, ha túl sok a nitrogén, hiszen akkor minden rothadásnak indul. A múltban viszont a nádasok élővilágát az aratás igencsak befolyásolta. Annak idején a házak falát, tetejét, a bölcső és koporsó fenekét ezzel növénnyel takarták, de még hidak is készültek belőle, valamint fűtőanyagnak sem utolsó. Ma is értékes anyag a gazdaság számára, de a Kolon-tó nádasainak hasznosításakor természetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek a természetszeretők nagy örömére.

A tó tágabb környezetét telepített erdők és megművelt földek, tanyák övezik, illetve a nyugati oldalról közelíthető meg a Bikatorok tanösvény, ahol a magasabb homokbucka, az úgynevezett Bikatorok található. A kilátóról szuper lehet a kilátás, de ezt most a felújítás miatt nem tudtuk megnézni. A tanösvényt 2009-ben a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület készítette a Zöld Iránytű Alapítvány, az izsáki önkormányzat és a nemzeti park közreműködésével.
Egyébként az ösvény kiinduló pontjánál felfedeztünk egy 1920-as években épült házat, amely 1999-ben került a nemzeti park birtokába és a felújítás után ez lett a Kolon-tavi madártani kutatások központja, azaz a Madárvárta. Itt folyik az énekesmadarak és vízimadarak kutatása, megjelölése, hogy minél többet megtudjunk ezekről a fajokról. Évente 20 ezer egyedet jelölnek meg. 1999 és 2015 között 146 madárfaj 322121 egyedére került jelölőgyűrű, és 60 599 visszafogást regisztráltak. A Madárvárta szakemberei 2002 óta minden évben szerveznek külföldi expedíciókat is, ahol több hetes út alkalmával madarakat vizsgálnak. Jártak már Horvátországban, Olaszországban, Görögországban, Albániában és Bulgáriában is. Reméljük tudják folytatni munkájukat, mi meg élvezhetjük ennek gyümölcsét.
Ha majd lehet családostul, vagy egy biológia óra keretében látogassatok el erre a helyre, mert a Madárvárta a kiskunsági ornitológiai kutatások bázishelye, és szervezett utakat is ajánl. Az információkat itt találjátok. Addig is beszéljenek a képeink. Párat a szövegben is láthattatok, a többit ide kattintva érhetitek el.

A kastély, ahol a Széchényi-család élt

Tavaly novemberben, Burgenlandi kalandozásunk lezárásaként megálltunk Nagycenken. A nyugat-magyarországi határhoz közeli település története szorosan összefonódik a Széchenyi / Széchényi család sorsával, és a kastély méltó emléket állít a magyar nemzeti fejlődést oly sok felajánlásukkal elősegítő családtagoknak. 

Nem kenyerünk a lustálkodás, így a szállás elhagyását követően szinte mi nyitottuk meg a kastély kapuit, amelyeket stílszerűen kovácsoltvasból készültek. A kastély előtti barokk kert akkoriban őszi arcát mutatta, de így is tetszett nekünk a rendezettsége miatt.
A Széchényi család a Nógrád megyei Alsószécsénykéről (ma Szécsénke) származik és az első kiemelkedő alakja, valamint a vagyonuk megalapozója Széchényi György, a későbbi esztergomi érsek volt. A család generációkon át szolgálta hazáját, volt köztük politikus, államférfi, pap, valamint katonaként is értek el sikereket, amelyek viszonzásaként a grófi címet is megkapták. A Széchényiek számos generációjából először Ferencnek élte meg több gyermeke is a felnőtt kort, így az ő halálig a családi vagyon mindig egy kézben maradt. A reprezentatív családi székhelyet viszont csak relatíve későn építették meg, mivel a 17-18. században újabb és újabb sorscsapások közepette kellett újrakezdeniük a vagyon felhalmozását. Ma több Széchényi / Széchenyi kastélyról is tudunk Magyarországon, ezek mind Ferenc leszármazottainak a lakhelyei voltak, viszont ha a család neve elhangzik, akkor mindenki elsőre a cenki kastélyra gondol. Ezt Széchényi Antal generális és felesége, Barkóczy Zsuzsanna kezdte el építeni 1750-ben az egykori majorház helyén. Ahhoz képest, hogy egy nádfedelű tanyából indult el a család karrierje, ez a majorház se volt rossz, de a század közepén már egy rendes főúri lakra volt szükség, hogy reprezentálni is tudjanak. Hiába, a grófi címmel ilyen jellegű felelősség is járt. A terveket Franz Anton Pilgram készítette, de nagyszabású tervei csak iránymutatóak voltak. Mindenesetre erre az időszakra utal a kastély homlokzatán található  négyméretű Széchényi-Barkóczy egyesített családi címer, amely az 1750-es évekből származik. Ahogy közeledtünk a kastély bejáratához, nemcsak erre, hanem az épület fő homlokzatának díszítéseire is felfigyeltünk.

Természetesen a kastélyt valamennyi családtag a saját ízlésre formálta, és nem sok maradt meg az eredeti barokk külsőből. Széchényi Ferenc 1783-ban költözött a kastélyba és ezt át is építtette a soproni Ringer József építésszel. A felvilágosodás eszméiben jártas, és a köz javáért dolgozó politikust tudománypártoló tevékenysége miatt is kedvelték kortársai. Mi is nagyra becsüljük, különösen 1802-es tette miatt, hiszen az otthon őrzött felbecsülhetetlen értékű könyv-, kép-, térkép-, címer-, pecsét- és éremgyűjteményét a nemzetnek adományozta, amellyel megalapozta a hazai múzeum- és könyvtárügyet. Ez az alapítvány a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, illetve többek között a Természettudományi Múzeum születési okmánya. Ferenc klasszicista stílusban építtette át a kastély barokk homlokzatát, a dombormű alatt a kapuhoz hasonlóan kovácsoltvas korláttal egy erkélyt is kialakítottak. Ma itt esküvőt is lehet tartani, így a karzat alatt elképzeltük milyen szép látvány lehet, amikor az ifjú pár fentről tekint le a násznépre.
A kastély fogadótérben megmaradt az eredeti mozaikpadló és a barokk márvány kandalló. Ferenc halála után legkisebb fia Széchenyi István folytatta a kastély átalakítását. A gróf itt töltötte gyerekkora nagy részét, majd 1834 és 1840 között technikai újdonságokat honosított meg az épület falai között: Magyarországon itt működött először vízöblítéses mosdó és gázvilágítás.

A kastély mai belseje sajnos csak kevés eredeti bútort őriz, viszont a tereket megtöltő kiállítást korszerű múzeumpedagógiai szemlélet alapján alakították ki. A kastély termeiben leginkább Széchenyi István életének és munkásságának állítanak emléket. A földszinten összenyíló teremszobákban korabeli enteriőrök között sétáltunk, és leginkább István gróf dolgozó szobája  tetszett (lásd fent). A tárlókban műveit, a döblingi évek emlékeit, személyes tárgyait állították ki. A falakon Széchenyi ábrázolások, döblingi életképek függenek. Klimatizált tárlóban láthattuk Széchenyi István halálakor viselt ruhadarabjait is.

István naplóbejegyzéseiből megtudhatjuk, hogy nem lelkesedett annyira az otthonáért, hiszen egyrészt munkái révén állandóan Bécs, Pozsony, Pest között ingázott, másrészt szíve szerint teljesen átépítette volna ezt a családi kúriát. Ősei emléke miatt viszont ezt nem tette meg. Kis érdekesség, hogy a korabeli politikai elit tagjai, illetve három Habsburg főherceg, közöttük a leendő császár, Ferenc József is járt itt. A földszint folyósólyán 19. századi magyarországi látképeit, Ludwig Rohbock alkotásait láthatjuk.

Miután végigjártuk az földszintet, az emeletre a szép barokk lépcső vezet fel. Az emeleti termekben Széchenyi István közéleti munkásságát, gazdasági tevékenységét, műszaki alkotásait szemlélhettük meg. A nagyteremben látható a kastély egyetlen megmaradt rokokó kályhája, a falakat pedig neves művészek Széchenyi Istvánt és a család más tagjait ábrázoló festményei díszítik.

A magyar hajózás, az úthálózat alakulásában, valamit a mezőgazdaságban is nagy szerepe volt a „legnagyobb magyarnak”. Ízelítőt kaphattunk a tárgyi és képi anyag segítségével a  folyamszabályozásokból, a közlekedésfejlesztésből, az úthálózat korszerűsítéséből, megépítéséből, a korszerű majorgazdálkodásból, a ló, juh- és selyemhernyó-tenyésztésből, gőzmalomépítésből, amely témák különösen fontosak voltak István grófnak. A sok-sok nevezetes alapítvány, tett és terv között a budapesti Lánchíd építéstörténete is felbukkan, amelyre többek között az alapkő letételénél használt ezüst vakolókanál utal.

A kiállítótermek természetesen István fiairól sem feledkeztek meg: a két kastélyrészt összekötő teremben Széchenyi Béláról és Ödönről láthattunk emlékeket. Széchenyi István halála után legidősebb fia, Béla lett az új tulajdonos, aki az épületen már csak kisebb átalakításokat végeztetett és inkább a kert átalakítása kapott nagyobb hangsúlyt. Feleségével, Erdődy Hannával számos egzotikus növényritkaságot telepített a kastélykertben.
A fiatalabbik fiú, Ödön nevéhez fűződik többke között 1863-ban a pest-budai önkéntes, majd 1870-ben a magyar hivatásos tűzoltóság megszervezése, de Konstantinápolyba is ő a modern tűzoltóság „atyja”.

Sajnos a második világháború nem kímélte a kastélyt, a bombázások súlyos károkat okoztak. A kastély 1945-ig a család birtokában, majd elhanyagolták és a maradék bútorokat is  megsemmisítették. A romossá vált kastélyra 1950-es évek végén figyeltek fel.
Az 1960-as évek elején a tetőszerkezetet és az átázott falakat állították helyre, majd megkezdődhettek a belső felújítási munkálatok. A kastély rekonstrukciója után, 1973-ban nyílt meg a Széchenyi István Emlékmúzeum, amely Magyarország legnagyobb alapterületű emlékmúzeuma. Az felújítás természetesen ekkor még nem ért véget. A keleti szárny, az egykori istállók 1976-ra újultak meg, majd 1985-ben a kiállítás területe bővült. 2016-ban nemzeti emlékhellyé vált a kastély.

A kastély a koronavírus miatt jelenleg csak korlátozottan látogatható, de amint lehet nézzétek meg, mert megéri. Rengeteg állandó és időszaki programokkal várják az érdeklődőket érdemes tájékozódni a http://www.szechenyiorokseg.hu/ oldalon.. Ha az időjárás engedi, akkor sétálhatunk  a kastéllyal szemben, a főút túloldalán kezdődő híres 250 éves, 2600 m hosszú hársfasoron, amelynek végén található Széchenyi Bélának és feleségének a síremléke.

Itt találtok további fényképeket a kastélyról.

A régi képet innen töltöttük le.

Azay-Le-Rideau – reneszánsz kéjlak egy tó közepén

Hosszas távollétet követően – legalábbis virtuálisan – visszatérünk nászutunk színhelyére, Franciaország szerintünk egyik legszebb részére, a Loire folyó völgyébe, amelyről már olvashattatok a „Szösszenetek a nászútról”  című blogbejezésünkben. Vannak itt erődök, romantikus, tündéri, meglepő kinézetű kastélyok, kolostorok, amelyek közül oly sokat felkereshettünk. Mostani beszámolónk tárgya, Azay-le-Rideau kissé eltér a többitől, mert egy szigetre épült, amely körül egy tavacskává duzzasztották az Indre folyót. A korábban már említett bejegyzésben leírtuk, hogy elsőre egy másik kastélyt tekintettünk meg a település határában, de erre csak később döbbenünk rá.

A kastély egy természetes szigetre épült, amelyet cölöpökkel erősítettek meg. A középkorban ennek az építkezési formának gazdasági szerepe is volt, hiszen a folyókon haladó kereskedők hajóitól itt szedtek vámot. A település is hangulatos, de a kastély látványától szokás szerint leesett az állunk. Nem hiába áradozott róla többek között Balzac is. Az épület mintha egy tóból emelkedne ki, amely teljesen meseszerűvé teszi a helyet.

A 12. századi leégett erőd helyén a 15. században Gilles Berthelot, I. Ferenc kincstárnoka  építtetett egy kastélyt, de a munkálatokat elsősorban felesége, Philippe Lesbahy irányította. Az első építtetőre és a korabeli királyi házaspárra a kastély homlokzata is utal, ahol feltűnik többek között két kedvencünk, a hermelin és a szalamandra, amely Klaudia királyné és I. Ferenc francia király jelképe. A tulajdonosokra a kezdőbetűk utalnak.

A Berthelot házaspár nem sokáig élvezhette a kastély nyújtotta előnyöket, mivel sikkasztás miatt kegyvesztettek lettek. Ezután a kastélyt I. Ferenc felajánlotta egyik hűséges követőjének, Antoine Raffinnek. Számos tulajdonváltást követően, mielőtt az állam átvette volna a kastély irányítását, a Biencourt márkik három nemzedéke felújította a kastélyt és a kertet. A mostani mesebeli reneszánsz kéjlak ekkoriban jött létre. A kastély 1905-től állami tulajdon, ma már az UNESCO Világörökség része, legutoljára 2017-ben újították fel. Mi 2018-ban jártunk ott, így teljes pompájában csodálhattuk meg. Természetesen a 17. században épült melléképületek most már modern funkciókat kaptak és a turistákat szolgálják ki. Apropó, a kapu épületben üzemelő étteremben ebédeltünk és isteni volt a gourmet kávé, no meg a hozzá járó francia aprósütemények, de ne szaladjuk ennyire előre, hiszen van mit felfedezni a kastélyban és környékén.

A délelőtti órákban érkeztünk a kastélyhoz és az épület gyönyörűen tükröződött a víz felszínén, így mielőtt beléptünk volna a kastély termeibe sétáltunk egyet az angolkertben, és körbejártuk a kastély külső részét. Gyönyörködtünk az ikerablakokban, tornyokban, díszítésekben. Egyébként ajánljuk a látogatást a nyári estéken is, mert falra vetített fényjátékos előadásokat tartanak júniusban és júliusban.

A Loire-menti kastélyokat szerintünk azért sem lehet megunni, mert hiába köszönnek vissza mindenhol az olasz reneszánsz és a gótikus stílusjegyek (lásd például Chenonceau, Blois, vagy Amboise esetét) mindenhol vannak egyedi megoldások, amelyek valami pluszt adnak minden egyes kastélynak. Ezt magabiztosan állítjuk, hiszen volt mit összehasonlítanunk, mert a Loire-vidék nyolc napos bejárása alatt közel 15 kastélyt látogattunk meg. Kellett is némi idő, hogy feldolgozzuk az élményeket.

Itt a legimpozánsabb egyedi megoldásnak a bejáratnál a homlokzatból, díszítéseivel kidomborodó díszlépcsőt találtuk, amely végigvezet minket a kastély három emeletén. Az emeleteket egy-egy loggia osztja meg, ahonnan nehezen mozdultunk el, mert minden szintem megannyi apró részletet, díszítést lehet felfedezni. A faragott figurák, és nem utolsó sorban a kazettás díszítésű mennyezet a medáliakkal teszik egyedivé a részt. Egyszerűen imádtuk ezeket a tereket!

A kastélyban 14 helyiség van, viszonylag mindegyik elég tágas, nagy ablakokkal. A berendezésük viszont meglehetősen eklektikus, hiszen a késő reneszánsztól egészen a kortársig majdnem mindegyik irányzatot képviseli valami.

A legnagyobb terem az első emeleti fogadó helyiség. Itt a belmagasság miatt pöttömnek éreztük magunkat, viszont az ajtóknál vigyázni kell, mert mert könnyen beverhetjük a fejünket. A terem központi helyén áll az eredeti kandalló, ahol természetesen a király motívumok is megjelennek. Az épületben összesen két eredeti kandalló maradt meg, a másodikat az egyik lakosztályban fedeztük fel. A több szoba falán a Hollandiából származó 16. századi falikárpitok a múltat mutatják meg a látogatóknak: ezek díszítőelemként és szigetelő rétegként is funkcionáltak, mivel a kőfalak hidegek voltak. A fogadó helyiség mellett egy érdekes könyvet fedeztünk fel, melyben az építkezés kezdetét írták le.

Mivel folyosók nincsenek, így a szobák egymásból nyílnak, ezért fura érzés volt, amikor szobánként változott a berendezés stílusa. Néhány bútor máshonnan származik, és átalakítás után került a kastélyba. Más darabokat viszont kifejezetten ide rendeltek: például a bársonyfüggönyöket és az ülőbútorokat. Reginának leginkább a kárpitos négyoszlopos reneszánsz ágyak tetszettek, de a kis fiókos elefántcsontból és diófából faragott szekretereket is elfognánk.

A fali szőttesek mellett a festményeken királyokat vagy éppen királyi kegyelteket ismerhetünk fel. A díszesebb helyiségek királyi lakosztályok voltak, ugyanis a francia nemességnek fenn kellett tartani egy helyet, ahol az esetlegesen átutazó uralkodót szállásolhatták el. Azay-Le-Rideu-ben több király is aludt, amikor itt vendégeskedett. Köztük például XIII. Lajos, aki 1619-ben két éjszakát töltött, amikor állítólag áradozott a kastélyról.

A kastély utolsó tulajdonosa rengeteg dísztárgyat gyűjtött, így az egyik szobát az ő ízlésese alapján újították fel egy 19. századi fénykép alapján.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: biliárd szoba, padlástér, könyvtár, étkező, konyha. A fergeteges lépcsőkről pedig ne is beszéljünk... Mi alig győztük csodálni a látottakat. Amint tehetitek, ti is látogassatok el ebbe a bájos francia reneszánsz kastélyba.

Addig itt találtok további képeket a kastély külsejéről.

Itt a belsejéről.

Itt pedig a városról.

„Mindig van lejjebb” – azaz egy bauxit bányában jártunk

Székesfehérvártól nem messze, Gánt hátárában egy különleges helyre bukkanhatunk, ami a sorozatrajongóknak is ismerős lehet, hiszen a „Vaják” legutolsó feldolgozása során néhány jelenetet a Gánti Bauxitföldtani Parkban forgattak.

A vörös bolygót idéző különleges hely története a 20. század elején kezdődött, amikor is Balás Jenő erdélyi bányászmérnök bauxit kutatás céljából érkezett Gántra. A már létező geológiai térkép  helyett egy sajátot készített, és a helyszín bejárása közben bauxitra lelt, majd ez alapján bányaföldtani kutatásba kezdtek. Lázár Andor ügyvéd nyújtott anyagi segítséget a Bagoly-hegy melletti fúrásokhoz és a további kutatásokhoz. Az ismert magyarországi bauxit lelőhelyek a trianoni határokon kívülre kerültek, így Balás Jenő felfedezése egy fontos hiányt pótolt. Ennek ellenére a külszíni bányát csak 1926-ban nyitották meg, viszont az 1930-as években a gánti lett a világ egyik legsikeresebb bauxitbányája. Az alumínium többek között a második világháborús hadiiparnak is nélkülözhetetlen alapanyaga volt, így a második világégés alatt a németek hadiipar szolgálatába állították a Gánton kitermelt nyersanyagot. A bányát többször gépesítették, újabb és újabb termelési csúcsokat értek el, például 1943-ban csak Gánton 566 000 tonna ércet nyerte ki. Az itteni bányát az ALUÉRC vállalat kezelte, amely az országban más településeken is létesített bányákat (Sümeg, Iszkaszentgyörgy, Óbarak), és a 8 millió tonna bauxitot termelő, illetve értékesítő vállalat szinte kizárólagos felvásárlója a német alumíniumipar lett. A háború után a termelés visszaesett, de Potsdami egyezmény és a szovjet-magyar jóvátételi egyezmény lendületet adott a bányáknak, így 1946 májusában újra nőtt a felpörögtek a statisztikák. 1953-ban a gánti bánya elérte a 600 000 tonna termelési csúcsot, amely a későbbi évek gépesítésének köszönhetően milliós nagyságrendű lett. A 80-as évekre viszont teljesen kiapadtak ezek a telepek, így szép lassan bezárták a bányákat.

A gánti bánya ma már egy egyedülálló szabadtéri geológiai múzeumként működik, amit – ha majd lehet – nézzetek meg. A múzeumhoz tartozik a 13 állomásból álló tanösvény és a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum is. A belépőárak nem vészesek (a felnőttek belépőjegye 900 Ft, a kedvezményes jegy a diákoknak és a nyugdíjasoknak 500 Ft) és a hely április elejétől október végéig látogató. A helyet 2017 áprilisától a GÁNT-ÉRT Nonprofit KFT működteti, és esetenként korábbi / későbbi nyitvatartást is meg lehet beszélni (telefonszám: +36/20-989-3673 vagy 22/354-485).

A helyszín könnyen megközelíthető, hiszen az M1-es és az M7-es autópályától sincs messze. Már a falu határában izgatottan vártuk mit tartogat számunkra ez a bányaterület, mert már messziről csalogattak minket a vörös árnyalatokban pompázó dombok. A múzeummal szemben kialakítottak egy parkolót, igaz erre is érdemes kirándulni, mert itt a burjánzó természet teljesen más képet mutat, mint a tulajdonképpeni tanösvényen. Először a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot néztük meg, amely előterében egykori bányászati gépeket és szállítóeszközt is felfedeztünk. Ezt a gyerekek, főleg a fiúk biztosan értékelik. A múzeum egy régi táróban kapott helyet. Az első helységben inkább leírásokat találunk a bánya történetéről, majd a kiállított kisebb-nagyobb tárgyak, földtani minták és eszközök rávilágítanak a bánya világára.

A leglátványosabb rész viszont a szabadtéri tanösvény, minket is leginkább a sziklákon, dombokon tobzódó vörös árnyalatok ejtettek ámulatba. Erről persze beszéljenek a fotóink, amelyek láttán talán Ti is kedvet kaptok, hogy megismerjétek ezt a mesebeli táját.

Itt találtok további fényképeket a bányáról.

Itt pedig magáról a tanösvényről.

Mór ékessége, a Lamberg-kastély

Magyarországon elsőre nem is gondolunk bele mennyi hasznosítható kastély maradt fenn, hiszen a szóbeszéd a Habsburgokat teszi felelőssé erősségeink felrobbantásáért, majd pedig a szovjeteket hibáztatja a kastélyok végleges romba dőléséért. Valóban sok a romos erőd és kastély, de számos esetben ezeket a reprezentatív épületeket hasznosítja valaki, és új funkciót is találtak nekik. Mór az a település, amely példát mutathat hogyan kell a relatíve kevésből minél többet kihozni, és ezt látványosan, szakszerűen bemutatni.

A Lamberg-kastély építtetője Adam Franz Anton von Lamberg-Stockerau, aki a család nyári rezidenciáját Fellner Jakab tervei alapján építtette 1762–1766 között. A mai főhomlokzat a Szent István térre néz, de a kocsifeljárót a kastélypark felőli homlokzatnál alakították ki, vagyis az idők során a fő frontot 180 fokkal megfordították.

Mór az úgynevezett móri árokban található, amely erősen szeizmikus terület. A kastély sorsát is befolyásolták ezek a földrajzi jellemzők, ugyanis már az építés kezdetekor, 1763-ban is megrongálta a kastélyt a komáromi rengés. Az 1810-es rengést követően pedig bizonyos részeit újjá kellett építeni. A vezetés során megtudtuk, hogy ez a természeti katasztrófa nagyon sokáig elhúzódott, és tudományosan is feldolgozták, így erről az eseményről készült hazánk első földrengés térképe. A polgármesteri hivatalnak otthont adó Láncos (Luzsénszky) kastély főlépcsője teljesen leomlott, a Lamberg-kastély órája pedig 1810. január 14-én 18:10-kor állt meg. Az angolkert felé eső szobák olyan súlyos károkat szenvedtek, hogy teljesen le kellett őket bontani, és a helységeket újra kellett építeni.

A barokk épület első tulajdonosai házasság útján kerültek Mórra, és a házasságok később is fontos szerepet töltöttek be a birtokviszonyok alakításában. Lamberg Ernestina, az 1848-ban Pesten meggyilkolt Lamberg gróf lánya ugyanis Szécsen Antal gróf felesége lett, és hozományként a móri kastélyt is a Szécsen családnak juttatta. Az utolsó tulajdonos az unokájuk volt, Szécsen Antal Miklós Károly, akit a bevonuló szovjet csapatok gyilkoltak meg feleségével együtt. A cselédek segítségével még ki tudták menekíteni csöpp gyermekeiket, akik ma is élnek. A kastély helyreállításakor részben nekik köszönhetően sikerült fényképeket szerezni a második világháború előtti állapotokról, és a család móri mindennapjairól. Szécsen Miklós és felesége, Esterházy Alice sírja megtekinthető a móri Kálvária temetőben.

1945 után kirabolták a gazdátlan épületet, és szokás szerint a „munka” jelentős részét nem a szovjetek, hanem a helyi lakosok végezték. Egyes bútorok, díszítőelemek máig fennmaradtak, Móron – Gödöllővel ellentétben – viszont nem sikerült elérni ezen eltulajdonított tárgyak esetében, hogy legalább másolatot állíthassanak ki belőlük az eredeti környezetben. Ez is magyarázza, hogy eredeti bútorból csak egy van, a lenti asztal, amely valószínűleg a könyvtár bútorzatához tartozott.

Eredetiek viszont a töredékesen megmaradt falképek. Sajnos nagyon kevés pénz van ezek restaurálására, így állagvédelmi okokból a jelentős részük ma sem látható, inkább hagyják, hogy a rajtuk található mészréteg védje őket, viszont az emeleten vannak nagyobb, egybefüggő részek is, amelyek igencsak szemet gyönyörködtetőek.

A második világháborút követően a kastély számos funkciót kapott: volt itt szociális otthon, óvoda, majd az 1970-es években zajló nagyszabású helyreállítást követően 1978-ban költözött ide a Radó Antal Könyvtár, a földszintre pedig a Művelődési Központ irodái. Mi is a kastély termeit ezen modern intézmények szükségletei alapján berendezve látogathattuk. Van pár tematikus kiállítóterem is. Mór szülötte Wekerle Sándor, a dualizmus kori Magyarország egyik kiemelkedő politikusa. Olyan intézkedések köthetők a nevéhez, mint a polgári anyakönyvezés és a polgári házasság bevezetése, vagy például az izraelita vallás tényleges egyenjogúsítása. Budapesten a Wekerle-telep is az ő nevét viseli. Wekerle emlékét őrzi az egyik földszinti terem. Az egyik emeleti terem Dr. Zimmermann Ágoston életét mutatja be, aki az állatorvos-tudomány doktoraként vált ismertté. A professzor személyes és szakmai tevékenységéről is találunk információkat, többek között a humorérzékéről is tanúskodott egyik-másik dokumentum.

Az épület egyik terme az 1848. december 31-i móri csatát mutatja be, amely következtében elkerülhetetlenné vált a főváros Debrecenbe költöztetése. Egy másikban pedig a móri Vasarely gyűjteményt állították ki. Még a Mór környéki szénbányászatra is kitér a kiállítás egyik része.

Ugyanúgy kaptak egy szegletet a régészeti leleteket bemutató vitrinek. Ez a pár darab senkit se tévesszen meg, ugyanis a térség nagyon gazdag régészeti lelőhelyekben, de a kincsek jelentős részét a székesfehérvári, illetve a budapesti múzeumok őrzik.

Egyik kedvenc részünk a parkban található: ez egy sváb tájház az 1900-as évek elejéről, amely egy módosabb móri szőlősgazda otthonát mutatja be, miközben a család éppen a második gyermek keresztelőjére készül. A berendezési tárgyak eredetiek, és vannak igencsak különleges darabok is. Az egyik kedvenc a mosógép, amely egy kézi meghajtású, meleg vizes, forgatható dobbal rendelkező szerkentyű (lásd balra lent). A tájházban a helyi kulináris különlegességekkel is megismerkedtünk. A kvircedli, a macskapracni és a nuszstagli receptje elérhető a Lamber-kastély honlapján. Biztos ami biztos mi is ide rakjuk az elkészítési útmutatót (lásd jobbra lent).

A park nem nagy, szabadon látogatható. A kútházban egy keramikus, Kováts Judit várja az érdeklődőket, illetve a második világháború előtti hagyományokhoz híven egy madárházat is találunk a kastély szomszédságában.

Mi voltunk az utolsók, akik megtekinthették a kastélyt, mielőtt a koronavírus miatt bezárt volna. Nagyon köszönjük Viola Andrea segítségét, hogy sor kerülhetett látogatásunkra. Reméljük a jelenlegi rendkívüli helyzet mihamarabb megoldódik, és újra látogathatóvá válik ez a kultúrkincs. Addig is fogadjátok szeretettel beszámolónkat, és tekintsétek meg fényképeinket.

Itt találtok további fotókat a kastélyról és a parkról.