"Mert mi is egy kicsit pápaiak vagyunk..."

A blogunkat folytatjuk a veszprémi utunk második állomásának beszámolójával. Most az egykor még bő vízzel csurdogáló Tapolca-patak völgyében, a Pápai-síkság központjában található városba kalauzolunk el benneteket, ahol a katolikus Nagytemplomot, az Esterházy–kastélyt és a Kékfestő Múzeumot látogattuk meg.

Pápa a nevét egy bajor lovagtól (Popo) kaphatta, de már a kelta korszakból is találtak itt régészeti leleteket. Igaz most Pápa történelmével nem untatnánk benneteket mert erről már meséltünk az „Élménybeszámolóegy bakonyi barangolásról” című írásunkban.

Először a kastélyhoz mentünk, de útközben láttuk Jókai Mór házát, ahol egy emléktábla jelzi, hogy itt lakott az író, amikor Petőfi Sándorral és Orlay Petrich Somával a pápai kollégium diákja volt.

Az Esterházy-kastély Pápa központjában, a katolikus templom mögött található. A barokk kastély és az egykori erődrendszer fontos szerepet töltött be a város életében. Ma a felújított kastély kiemelt idegenforgalmi helyszín.

A 15. században a kastély helyén a Garaiak által emelt vár állt. Komoly hadászati szerepet a török hódoltság kialakulásakor kapott, ugyanis a török hadsereg többször is megtámadta a várost, amely Győr egyik elővédjeként működött, tehát közvetve Bécs védelmében is szerepet kapott. Az első földsánc 1532-ben épült ki a város körül, majd ezt folyamatosan fejlesztették. Akkor is, amikor a vár rövid ideig (1594–1596) török uralom alá került. 1626-ban került a vár az Esterházy család tulajdonába, de egy jelentős tűzvész nagy mértékben megrongálta az épületet. Az erőd a Rákóczi-szabadságharcban töltött be utoljára katonai szerepet, amikor 1707-ben császári csapatok szállták meg. A háborúk és az elhanyagolás miatt az épület végül pusztulásnak indult.

Esterházy Ferenc 1743-ban a katonai funkció elvesztésével egy nagy rezidenciát terveztetett a vár helyére és Franz Anton Pilgram építészre bízta a munkálatokat, amelyeket később Fellner Jakab, majd Grossmann József folytatott. A vizesárokkal körbevett épület látványterve a kastély Nádor-termének falát díszítő festményen látható, ami számunkra is érdekes látványt nyújtott, mert olyan tájat ábrázol, ami nem teljesen pápai. A hegyek ábrázolásával ugyanis a nagyságot és gazdagságot akarták az Esterházyak illusztrálni. A festményen látható tó viszont jórészt valós: a kiterjedt vízfelületet ugyanis később, már Esterházy Károly püspök száríttatta ki, és a helyén alakította ki a mai parkot. A kastély átalakításának terve sohase valósult meg teljes egészében, ugyanis a birtokot megöröklő Eszterházy Károly már az egyházi építkezésekre helyezte a hangsúlyt.

A barokk stílusú építmény végül 1784-ben készült el és az Esterházyak cseszneki ágának egyik lakóhelyeként szolgált. Az épület pusztulása 1945-től kezdődött, ugyanis ekkor a szovjet hadsereg szállta meg, amely 1959-ig maradt itt, és ekkor a berendezési tárgyak vagy megsemmisültek vagy eltűntek. Ezt követően a városi könyvtár, a zeneiskola, a művelődési ház és a helytörténeti múzeum kapott helyet a kastélyban.

Az 1960-as évek közepén helyreállították a külső homlokzatot, 1990-ben a kastélykápolnát is helyrehozták, amely Európa Nostra-díjat kapott. A főépület felújítása 1988-ban kezdődött, kisebb megszakításokkal 2015-ben fejeződött be. A Grossmann József által tervezett váristálló és kocsiszín, illetve a mellette álló őrségházak felújítása még várat magára. Múzeumként 2015. április 17-től látogatható, ami egy 3600 négyzetméteres terület bejárását teszi lehetővé.

A ma már nem látható kastélykaput 1860-ban Párizsból hozatták. A díszudvaron így az 1790-es években készült kapuőrző, címertartó kő oroszlánok fogadtak minket. A kastélypark előtti ideiglenes kerítést azért emelték, mert hamarosan elkezdik a kapu helyreállítását.

Az egy emeletes barokk stílusú kastély a versailles-i palota mintáját követi kicsiben. Az épület parkra néző főszárnya íves oromzattal záruló középrizalittal és sarokrizalittal (gazdagon díszített homlokzat) tagolt. Az oromzaton láthatjuk az Esterházy-címert. A két szárnya manzárdtetővel fedett, azaz meredekebb tetősíkját egy alacsony hajlásszögű tető követi, és ez díszített. A központi épület nem zár be derékszöget a két oldalsó szárnnyal, ugyanis az épület kialakításakor a vár szabálytalan alaprajzát követték. Ezt a pontatlanságot a főbejárat előtt található kocsibeálló/terasz próbálja kompenzálni.

Az előcsarnokba belépve barokk pompájú, kőkorláttal és stukkós mennyezettel rendelkező lépcsőház tárult elénk, de mielőtt idegenvezetőnk végigkísért volna a kastély termein, a földszinten megnéztünk egy kiállítást, majd a moziterembe mentünk, ahol egy Pápáról szóló kisfilmet vetítettek le.

Az épületegyüttes középső szárnyában reprezentációs helyiségeket láthattunk, az oldalszárnyakban voltak a vendéglakosztályok, ezek mellett a nyugati szárnyban a tulajdonos lakott. A keleti szárnyban van a kastélykápolna, amelyet a helyreállítás előtt a városi könyvtár olvasótermeként használtak.

A belső tereket az 1860-as években Esterházy Pál újíttatta fel, ekkor került kialakításra a Nádor-terem és az Ősök csarnoka is.

A Nádor-terem berendezése lényűgöző. Az intarziás parketta, a barokk kályha sokat érzékeltet abból, milyen lehetett a kastély korábban. A családi birtokokat bemutató festmények közül viszont több hiányzik. A legfontosabb, a pápai kastélyt ábrázoló látványterv viszont szerencsére fennmaradt. A barokk főúri élet hétköznapjait bemutató vezetéssel megelevenedett előttünk a múlt, ami különleges élményt nyújtott számunkra, és valószínűleg más látogatót is megfog majd. A tapéta az eredeti mintáit követi: a család fényképek segítettek a rekonstrukcióban, így eredeti minták alapján lehetett újragyártatni sok díszítőelemet. Habár az eredeti bútorok megsemmisültek, ezeket sikerült korabeli bútorokkal, festményekkel, és használati tárgyakkal pótolni, így az illúzió meg van, és így megismerhetjük, hogy az akkori főúri családok mit csináltak mindennapjaikban. Ez a bemutatás szerves részét képezi a vezetésnek: a korhű ruhában idegenvezetőink úgy fogadtak, mintha a főúri család vendégei lennénk, és korabeli énekkel, tánccal, illetve szófordulatokkal varázsoltak 18. századi hangulatot a 21. századi turista számára.

A többi teremben is látványos barokk stílusú tárgyakat, műalkotásokat láthatunk. Az északkeleti szárnyat teljesen könyvtárrá alakították át, a végében nyolcszögletű kápolna látható, aminek a freskóit Joseph Ignaz Mildorfer készítette 1750-ben. A csegelyeken az angyalok tartják Jézus szenvedésének relikviáit (a töviskoszorút, a szögeket, a kalapácsot, a szivacsot, a lándzsát és a kelyhet), a kupolán Jézus Krisztus mennybemenetelét ábrázolták.

A kastély kápolnája 1945-től zárva volt és világi célra használták. 2015-től viszont újra felszentelték, és katolikus istentiszteleteket, esküvőket és keresztelőket lehet itt tartani.

Az Esterházy kastély parkja kiterjedt zöldfelületként övezi az épületet, igaz ez most téli időszakban kevésbé látványos. A háború előtt nagyobb volt, vadasparkot alakítottak ki benne, ahova a köznép nem tehette be a lábát. A háború után erdőirtások miatt kisebb parkká vált. Szerencsére maradtak még benne ősfák. Szép időben jókat lehet sétálni a juhar, kőris, gesztenye fák, sajmeggyek, vörösfenyők és bükkök alatt. A kastélypark van, amikor a rendezvényektől is hangos: az épület északi oldalán található szabadtéri színpadon rendszeresek a koncertek.

A vezetés végén megtudtuk, hogy hátra van még a kastély kerítésének helyreállítása, a kovácsoltvas díszkapu rendberakása, a kastélypark rendezése, a váristálló és az őrházak felújítása, újraépítése. A kastély falai között, olyan volt sétálni, nézelődni, mintha ha egy barokk családi látogatáson lettünk volna. Bátran mondhatjuk, mintha, mi is egy kicsit pápaiak lennénk.

A kastély után a Kékfestő Múzeum felé vettük az irányt. Útközben megnéztük a katolikus Nagytemplomot is, amelyet 1774-ben gróf Esterházy Károly egri püspök, pápai földesúr adományából építettek. Fellner Jakab halála miatt az építkezést Grossmann József vette át. A templom 15 évig épült, 1795. május 3-án szentelték fel. Hatalmas egyhajós, úgynevezett csarnoktemplom, amely copf stílusban, barokk és klasszicista jegyekkel épült. Hossza 42 méter, szélessége 22 méter, belső tere 24 méter, a gyönyörű rézborítású, összetett sisakban végződő tornyai 72 méter magasak. A homlokzata timpanonos, fölötte szobor-kompozícióval. A belső terében a márványborítás vörös és sárga színekben pompázik. A mennyezetfreskókat Franz Anton Maulbertsch (osztrák festő) készítette. A három kupolafreskó, a szegélyképek, és főoltárkép Szent István életét ábrázolja. Szent István és László szobrait, a gyóntatószéket, a bronz keresztelőkutat, és a libanoni cédrusból faragott szószéket Prokop Fülöp alkotta meg. A négy mellékoltár Zirckler János alkotása, amelyeket Nepomuki Szent Jánosnak, Szent Annának, Józsefnek és Borromei Szent Károlynak szenteltek. A Szűz Mária-kápolna, a sekrestye és a két oratórium freskóit is Maulbertsch festette. A falakon lévő stációkat Cziráki Lajos faragta. A templom alatti kriptában nyugszanak az Esterházy család pápai ágának tagjai.

A Kékfestő Múzeumban nagyon kedvesen fogadtak, elmesélték a kékfestés történetét, menetét, majd mi magunk fedezhettük fel, hogyan is készülnek a szép tárgyak, ruhák ezzel az eljárással.

A kékfestés egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, amely jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg. A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de ma is népszerű. Több kisvállalkozó foglalkozik ilyen termékek előállításával. A kékfestő kifejezés először 1770-ben a pápai Bengely István panaszos levelében fordul elő, majd innen terjedt el. Indiában, Kínában és Egyiptomban számos olyan leletet találtak, amelyek bizonyítják, hogy több ezer évvel ezelőtt ismert volt ez a technika.

A kékfestés alapvetően a gátlónyomás technológiáján alapul. Ez azt jelenti, hogy a szövetre a mintának megfelelően egy gátlószert nyomnak, amely a később felvitt színezéket elszigeteli a szövettől, így az csak a gátlószerrel nem fedett részeket fogja be. A kékfestő kelme előállítása két alapvető munkafázisból áll: mintázás a fedőanyaggal, majd színezés az indigócsávában.

Először a nyers szövetet kimossák forró (több mint 60 °C-os) vízben, hogy a szövésnél használt íranyagokat eltávolítsák, majd kiöblítik az anyagot és kiszárítják a szabad levegőn. Ezután kikeményítik kukorica- vagy burgonyakeményítővel, majd újra kiszárítják. Később a szövetet felfeszítik a nyomóasztalra és a gátlószer és a nyomódúc segítségével rányomják a mintát. Ezután újra szárítás következik, majd a színezést ismétlik, annak függvényében, hogy milyen árnyalatot szeretnének elérni. A gátlószert végül savas fürdővel távolítják el. Az utolsó alkalmazott eljárás a mángolás, amely hatására az anyag sima, ráncmentes lesz.

A technika alapjai ma se változtak, de az eszköztár sokat fejlődött a századok során. Az eredetileg fából faragott dúcokat ugyanis felváltották az alakos rézszegekkel és -huzalokkal kivert formák, illetve ez a munkafolyamat a gépesítésnek köszönhetően már nagyon régóta elvesztette manualitását.

Az európai kékfestők a gátlószert különböző vegyszerekből készült oldatban vitték fel. Színezékként növényi festékeket, a kék szín előállítására pedig az Indiában honos Indigofera tinctoria nevű növényből kinyert az indigót használták. A gátlószer összetétele – amit a magyar kékfestők papnak neveznek –, általában minden üzem féltve őrzött gyártási titka volt.

A nagyipari textilnyomás elterjedése természetesen visszavetette a kisüzemi kékfestést. Ennek ellenére tovább él, mint népművészeti tevékenység és néhány üzem ma is működik. Ilyen például az 1906-ban alapított, ma Tóth Ildikó és Gerencsér Zsolt által működtetett Győri Kékfestő Műhely, a dunaföldvári Gál Gyula, a nagynyárádi Sárdi János, szentendrei ifj. Kovács Miklós, a tiszakécskei id. Kovács Miklós, a szombathelyi Szakács, a bácsalmási Skorutyák János Kékfestő Műhely és a Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum, amelyek egyúttal látogatható bemutatóhelyek is.

A működő műhelyek részben a hagyományos vagy a tájegységhez igazodó népművészeti mintákat használják, de modern mintázat is előfordulhat. A kollekciók megjelennek a vásárlóközönség előtt és szerepelnek rangos kiállításokon is. Többen a kékfestők közül állami kitüntetésekben is részesültek művészi tevékenységükért. Bódy Irén textilművész, akadémikus állandó kiállítását mi is megnézhettük a pápai Kékfestő Múzeumban.

A múzeumot a Kluge-féle kékfestő műhelyben alakították ki. Ez a kékfestő műhelyek között az egyik leglátogatottabb bemutatóhelyeknek számít. Az üzem 1956-ig működött, majd az épületegyüttes és az egész berendezés műemléki védelem alá került. 1962-től nyílt meg a nagyközönség számára, majd 1983-ban a Kluge cég fennállásának 200. évfordulója alkalmából felújították. Az egykori üzem őrzi a tárgyi emléket, gyűjti a kékfestéssel kapcsolatos más kékfestő műhelyek munkáit emlékeit, termékeit is.

A céget Carl Friedrich Kluge alapította, akinek már több felmenője is kelmefestéssel foglalkozott. A családfő 1783-ban a szászországi Sorauból érkezett Magyarországra és Sárváron alapított kékfestő műhelyt. 1786-ban költözött át Pápára és ott a ma is álló épület helyén hozta létre üzemét. Akkoriban Pápán már 4-5 hasonló üzem működött, ami azt mutatja, hogy igen népszerű volt a „kékfestő” anyag.

Az alapító jelentős szakmai tapasztalatra tett szert különböző országok műhelyeiben. Ezt fia, Kluge Károly tovább bővítette, amikor apja nyomdokába lépett és az 1809-ből származó mintakönyvében 72 textildarabkából álló gyűjteményt állított össze a készítési eljárásokkal együtt. Ezek a jegyzetek az átlagosnál magasabb szakmai felkészültségről tanúskodnak. Nem hiába, az 1806-ban felvett vagyonleltár tanúsága szerint az akkori viszonyoknak megfelelően korszerűen felszerelt kékfestő műhely igen jól jövedelmezett, és a Kluge család a vagyonosak közé tartozott. Ennek jegyében 1896-ban készült el a család emeletes új lakóháza.

Kluge Károly 1895-ben halt meg, fia Kluge Ferenc is Európa szerte tanulta ki a kelmefestést, majd folytatta az apja által korábban már megkezdett korszerűsítést és új gépek beszerzését. Az üzem alapításának 100 éves évfordulójára, 1883-ban olyan szintre emelkedett a termelés, hogy azt 1884-ben „Blaudruck-Färberei” néven már a vezető cégek között emlegették. A 19-20. század fordulóján az üzemet tovább bővítették. A korábban használt vízkereket leszerelték, gőzgéppel hajtották meg a mángorlót, a keményítőgépeket, a szárítóhengereket. 1912-ben a favázas nyomógépet egy német gyártmányú fémvázas gépre cserélték.

Kluge Ferenc volt a család utolsó, szakmával foglalkozó férfi tagja. Lánya, Kluge Matild és férje ugyan átvette az üzem vezetését, de szakmailag nem értettek hozzá. Az üzemet tulajdonképpen az egyik segéd, Kovács József vezette egészen 1945-ig.

A háború miatt visszaesett a termelés, de így is hét Kluge generáció vitte az üzemet. 1956-ban az épületet és eredeti berendezését műemlékké nyilvánították és állami támogatással, helyreállítva múzeummá nyilvánították. Itt a hagyományos eszközöket és technológiát alkalmazva készítik a kékfestő textíliákat, és májustól októberig – előzetes egyeztetés alapján – csoportok is látogathatják.

Minket különösen megfogott a lenti műhely, ahol a mosómedencék a régi műhely hangulatát idézték.

Pápa városa természetesen nem csak a felsorolt nevezetességekről híres. Említésre méltó a református kollégium gyűjteménye, illetve érdemes sétálni a szép város utcáin, ugyanis a különféle épületek egytől egyik különlegesek. A kastély ráadásul múzeumpedagógiai szempontokból is érdekes: látogatását óvodás és iskolás csoportoknak is ajánljuk, mivel a kastély kiállítótermei, a marionett bábszínháza, a 3D-s moziterme, valamint rendezvénytermei egyaránt alkalmasak az egyéni és csoportos foglalkozásokra. A Kékfestő Múzeum is ajánl hasonló foglalkozásokat, vagyis itt is ki lehet bontakoztatni a kreativitást. Gyertek és fedezzétek fel Pápát!

A kastélyról itt látsz további képeket.

A Nagytemplomról készült további fotókat itt látod.

A Kékfestő Múzeumban készített további képeket pedig itt találod.

Ez pedig a pápai vegyes fényképválogatásunk.

Élménybeszámoló egy bakonyi barangolásról

Február elején Veszprém megyébe látogattunk el és feltérképeztük magunknak a környék télen is látogatható helyeit. Ebben a blogbejegyzésében egy összefoglalót olvashattok a három nap látnivalóiról, ezt követő írásainkban pedig egy-egy érdekesebb látnivalót bővebben is bemutatunk majd.

A kirándulás előtt nap mint nap bújtuk az időjárás-előrejelzést, mivel hó esetén városiasabbra kellett venni a programot. Az induláskor már eleve a havas B tervvel számoltunk, de így is meglepett, ahogy Várpalota után a szürkeségből a fehérség birodalmába értünk.

Utunk először egy kis falucskába, Tésre vezetett. A település a Bakonyban a Tési-fennsíkon található. Az állandó széljárást miatt alkalmas a szélenergia hasznosítására, így több szélmalmot is építettek, amelyek közül mára csak Táncsics utcai kertekben lévőket nézhetjük meg. Az időjárás miatt most csak a Helt – féle szélmalom belsejébe kukkanthattunk be.

A köralaprajzú, enyhén karcsúsodó háromszintes kőfalazatú épületet Picher János építette 1840-ben. Forgatható, zsindelyes, kúpos tetővel fedett, hatvitorlás szélkerék hajtású. A malom belsejében két pár kő van, ami napi négy mázsát őrölt. Ez ma is forgatható, és működőképes.

Az Ozi János asztalos által 1924-ben épített malom 200 méterre arrébb látható, persze ha nincs köd. Mi semmit se láttunk belőle, ugyanis nagyjából 10 méter volt a látótávolság. A metsző szél és a hó miatt pedig inkább letettünk a megközelítéséről. Majd akkor kerítünk sort erre, amikor jó idő lesz. A szerkezete amúgy hasonló, annyi különbséggel, hogy itt csak egy pár kő őrölt.

A kertben található kovácsműhely is érdekes. Tulajdonosa már nem kovácsként dolgozik, de gyűjteményével a mai ember is betekintést nyer az 1920-1930-as évek kovácsmesterének szakmájába. A tulajdonos látogatásunkkor nagy lelkesedéssel mesélt a gyűjteményről, amiről mi pár képet nektek is bemutatunk (lásd a lenti linket).

Ezt követően Zirc felé folytattuk utunkat, ahol ebéd után a Zirci Ciszterci Apátságot és a hozzá tartozó templomot, a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat és a Bakonyi Természettudományi Múzeumot néztük meg. Tartalmas tárlatvezetést kaptunk mindenhol, a látottakról részletesen beszámolunk majd egy külön blogbejegyzésben. A nagy hó miatt eleve kihagytuk Cseszneket, és a környező túralehetőségeket, így ezekről majd később fogunk írni.

A kirándulás fő úti céljához késő délután érkeztünk, és hamar előjöttek a gyerekkori emlékek. Persze nem elégedtünk meg azzal, hogy elfoglaljuk a szállást, így menet közben felmentünk a Harmat utcai kilátó ponthoz, ahonnan a viadukt és a vár képe fogadott. Igazából kék órás fotót szerettünk volna csinálni, de a szürkeségben ez nem volt lehetséges, így csak a szemünkkel ittuk a látványt. Veszprém egy kis ékszerdoboz, és könnyen bejárható gyalog is. Mi ezt megkönnyítettük azzal, hogy a várban foglaltunk szállást, de kissé melléfogtunk, ugyanis a székesegyház mellett minden nap reggel hatkor a harangszó ébresztett minket. A látottak viszont mindenért kárpótoltak: az ablakon kitekintve a napsütötte városka tárult elénk, távolban a Viadukt látványával.

A szállásról kilépve üdvözülni szerettük volna István királyunkat és Gizella királynénkat, de a szobrukat bebugyolálták, hogy óvják őket a téli fagytól. Sebaj, a székesegyház túloldalán indult a lépcső, amin leereszkedve kimentünk a Benedek-hegyi kereszthez (lásd a fenti képet). Néhány tájkép megörökítése után indultunk a vár „meghódítására”…

Az ajtók, kilincsek, kapuk és ablakok megörökítése közben elbandukoltunk a 48 méter magas Tűztoronyhoz. Jó idő esetén fel lehet menni az erkélyére, amit mi ki is használtunk, és szép panoráma várt ránk. A torony a középkorból származik, túlélte a török hódoltságot. Később azért nem rombolták le, mert tűzvédelmi célokat töltött be. A szomszédságában 1814-ben épült meg a Fecskendőház, amit a tűzoltók használtak. 1810-ben egy földrengés után Tumler Henrik építőmester újította meg copf (klasszicizáló késő barokk) stílusban. Azóta nem változtattak rajta, csak a vörös csillag helyett magyar címer került a csúcsára. Órája negyedóránként jelez, egész óránként pedig Csermák Antal veszprémi zeneszerző verbunkosát hallgathatjuk.

A torony után a Hősök Kapuja kiállítását néztük meg, ahol képek és leírások mesélnek az épület történetéről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, a világháborúkról, valamint az 1956-os veszprémi történésekről. (Információkat itt is találtok) A kapu az első világháborús emlékek sorába tartozik, ugyanis az elesett hősök emlékét ápolja. Eredendően a hatalmat reprezentáló és a katonai parádék díszletéül szolgáló emlékműben gondolkodtak az építtetők, majd a hadiárvák és a hadiözvegyek jelentette anyagi probléma gyorsan háttérbe szorította az eredeti elképzeléseket. A kezdeményezés 1924-ben vált újra aktuálissá, amikor egy belügyminiszteri körrendelet előírta egy háborús hősöket bemutató emlékkiállítás megszervezését. A kapu eredetileg ennek befogadására szolgált, és hosszas egyeztetés után csak az 1930-as évek közepén épült fel közadakozásból és 1939. október 5-én avatták fel. A csúszást részben magyarázza, hogy a katonaság számára nem tűnt alkalmasnak a terv, hogy a bajtársi összetartozást szimbolizálja. Ez vezetett oda, hogy a 31. honvéd gyalogezred 1939-ben a Vörösmarty téren állította fel a saját obeliszkjét, miközben a kapu a városi lakosság megemlékező helyszínévé vált. A belső térben helyezték el a veszprémi hősi halottak neveit tartalmazó táblákat, amelyek sajnos a második világháború után eltűntek. Egy névtelen katona földi maradványait pedig egy szarkofágba temették: a "fordulat évét" követően ezt is megsemmisítették, és a maradványokat szétszórták. A Hősök Kapuja eredeti emlékmű funkcióját csak az 1940-es évek végéig töltötte be, az 1956-os a forradalom alatt az épület golyó és gránát találat érte. Az 1960-as évektől az akkor szerveződő Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság vártörténeti kiállítást rendezett az épületben, de ezt a kiállítást az 1990-es években elhanyagolták, majd a kaput 2005-ben be is zárták. A várostörténeti és turisztikai jelkép 2013-ban európai uniós pályázati forrásokból megújult, Turányi Gábor és Zalavári István építészek tervei alapján és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai segítségével újra látogatható.

A kapu építésével egy időben más jellegzetes épületeket is emeltek a városban: ekkorra tehető a Veszprém szimbólummá vált Szent István Völgyhíd (Viadukt) átadása, amely a kor modern technikai vívmányait közé tartozott. Az Árpád-házi Szent (ekkor még csak Boldog) Margit tiszteletére szentelt templom építése is ekkor kezdődött, és ekkor állították fel a várhegy végén a kedvenc királyi szoborpárunkat is.

Ezt követően áttértünk az egyházi épületek és kiállítások megtekintésére. A Szaleziánum kivételével mindegyik egyházi jellegű gyűjtemény októbertől márciusig, tehát a téli szezonban csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Ennek megfelelően időpontot kértünk és kaptunk a Boldog Gizella Főegyházmegyei gyűjteménybe, illetve a Gizella és Szent György kápolnába. A gyűjtemény ideiglenesen átvette az érseki palota turisztikai bemutató-tér szerepét, mivel ez utóbbi előreláthatóan 2018 nyaráig munkálatok miatt nem látogatható. Ennek következtében a B. G. F. Gyűjteménybe hozták át a tavalyi „Kiegyezés és koronázás” című kiállítás anyagának egy részét. Az épületben egy első világháborús kiállítás is látható, illetve a két kápolnán kívül ide tartozik a Sz. Imre kápolna is. Ez utóbbit kihagytuk, hogy majd jó időben, amikor a székesegyház nyitva lesz, legyen még mit megnéznünk a várban. Tárlatvezetőnk nagyon kedvesen fogadott minket és sok-sok hasznos információval ellátott, miközben végigjártuk a helyszíneket. Erről hamarosan részletesen is írunk egy újabb blogbejegyzésben.

Utunk következő állomása a Szaléziánum volt. Az épület szintjein különböző kiállító termek kaptak helyet. Találhatunk itt egyházi témájú és barokk stílusú termeket, illetve egy érdekes, gyógynövényeket bemutató interaktív gyűjteményt is.

A barokk korszakot bemutató négy teremben freskókat, korabeli műtárgyakat láthattunk. Megismerkedhetünk a ház egykori híres lakóival, például Padányi Bíró Márton veszprémi püspökkel is, aki a korabeli művészek kiemelkedő mecénása volt. A 18. század végi tájkép témájú freskók is gyönyörűek. A „Képtálaló asztal” ad egy kis interaktivitást a kiállításnak, amelyben bemutatják a restaurátorok munkáját. A másik két teremben az Érseki Levéltár és Könyvtár rejtett kincseiben gyönyörködhettünk. Ezek között találtunk ősnyomtatványokat, emlékkönyveket, albumokat, kéziratokat, térképeket és okleveleket.

A második emeleten egy tetőtéri galéria várt ránk, ahol liturgikus tárgyakkal ismerkedtünk. Végezetül megtekintettük a Szalézium épületében található érdekes időszaki kiállítást, amely egy egy budapesti orvos-házaspár hagyatékát mutatja be. A gyönyörű használati és dísztárgyakat, bútorokat (Mária Terézia korabeli bútorok, herendi és más porcelántárgyak, Kovács Margit kerámiák) szebbnél szebb festmények egészítik ki (pl. Czóbel Béla, Nagy István és Egry József művei). A színvonalas, tartalmas kiállítást mindenkinek ajánljuk megtekintésre.

Megebédeltünk, majd folytattuk a veszprémi túránkat. Ekkor mentünk el megnézni a korábbi Veszprémi várbörtön, vagyis a legtovább működő várbörtön mínusz harmadik szintjén kialakított „Élet a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században” című kiállítást. A hely másoknak még a bezártságot jelentette 2003-ig, és a kiállítás csak 2015-ben nyitotta meg kapuit. Itt számos érdekes epizóddal szembesültünk: található itt Mindszenty József emlékszoba (az esztergomi érseki kinevezése előtt veszprémi püspök volt), kápolna, őrkilátó, parancsnoki szoba, vizesblokk… Hallottunk a bakonyi betyárokról, a második világháborús eseményekről és a város ’56-os múltjáról. Természetesen a hangsúly mindig a börtönön és az ítéleteken volt. A látogatás során egy hangfelvétel segítette a tájékozódást, majd az egészet egy rövidfilm zárta, amely az akkori börtön életét mutatta be 2002-ben. A tárlat igencsak kézzelfogható élményeket nyújt, a dohos szag és a zárt tér a végén már minket is nyomasztott. A kiállítást csak olyan személyeknek ajánljuk aki ezt bírja, de érdemes megnézni.

Jó érzés volt kijönni a napsütötte friss levegőre és rögtön a Lackó Dezső Múzeum felé vettük az irányt. Nem is sejtettük, hogy itt egy kiállítás erejéig mi is újra gyereknek érezhetjük majd magunkat, ugyanis a múzeumhoz érve láttuk: „Kockanapok” vannak. A veszprémi kulturális öröksége kiállítás mellett jó volt egy kicsit újra gyerekekké válni a Legó tárlatnak köszönhetően.

Mivel ekkor még messze volt az este, illetve kilométer hiányban szenvedtünk, így késődélután sétáltunk a városban, elmentünk a Petőfi Színház épülete mellett, és a különféle paloták közepette a bevásárló utcába is betévedtünk. Már ami a színházat érinti, az épület falán szép mozaikot láttunk, mert mi nem tudunk mozaikok nélkül élni… :) Az épület falán megtekintettük Latinovits Zoltán és Bujtor István emléktábláját, illetve fotózkodtunk a vándorszínészként ábrázolt Petőfi Sándor szobránál.

Ennyi élmény után már elégedetten térhettünk nyugovóra. Mivel amúgy is azt terveztük, hogy visszamegyünk még a városba amikor melegebb lesz, így erre a későbbi alkalomra tartalékoltuk az állatkertet, és a következő napot Veszprémen kívül töltöttük. Az úti célunk Pápa és Nagyvázsony volt.

Pápa a Tapolca-patak völgyében, a Pápai-síkság központjában található. A városban már a kelta időkből származó régészeti leleteket is találtak, de az első írásos említése – egy malom adományozása kapcsán – 1061-re tehető. Pápa eredendően mezőváros volt, és a 19. század első felében már 22 malom őrölte a gabonát a városban, amelyeket a Tapolca-patak hajtott. Az iparosodás miatt viszont ezek a malmok már csak látványosságként funkcionálnak, és egyre több gyár települt ide.

A város igazából a 18. század közepétől kezdett fejlődni, de iskoláinak köszönhetően már igen korán jó hírű iskolavárosnak számított. Országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református Kollégium, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. A pálosok által 1638-ban alapított iskolában (amit ma már Türr István Gimnázium néven ismerünk) pedig a Kiegyezés szellemi atyja, Deák Ferenc tanult.

Egyik fontos nevezetessége a jelenleg Kanadában élő Kluge család által 1786-ban alapított kékfestő műhely. A már korábban említett malmokhoz hasonlóan ezt is a Tapolca-patak vize táplálta. A kékfestés, amelyben a család a magyarországi élvonalhoz tartozott, a 19. századig kézi erővel történt, majd a gőzgépek bevezetését követően már egyre inkább gépesített keretek között zajlott. A műhely a mesterséggel együtt apáról fiúra szállt a Kluge családban, mígnem az államosítás során 1945-ben bezáratták és csak 1962 óta nyitotta meg a kapuit múzeumként. Nekünk különösen tetszett, sokáig elnéztük a gyönyörű kelméket, dísztárgyakat, de erről még olvashattok egy későbbi pápai írásunkban.

Pápa fő terét 2011 és 2013 között újították fel, amellyel egybekötve sor került az általunk is meglátogatott Esterházy kastély restaurálására is, de erről szintén olvashattok később.

Veszprém felé tartva rádöbbentünk, hogy a herendi porcelán manufaktúra télen nincs mindig nyitva, így helyette egyik hadvezérünk várát látogattuk meg Nagyvázsonyban.

A Kinizsi-vár a Séd-patak fölötti dombra épült, amelyet a Kinizsi utcából nyíló Vár utcán lefelé haladva közelítettünk meg. Katonai szemszögből előnytelen, elsősorban középnemesek lakóhelyeként szolgált és nem egy erős védelemmel rendelkező épület volt.

A vár nevét a 15-16. század egyik kiemelt hőséről, Kinizsi Pálról kapta, de Vázsony név szláv eredetű szó, a magyar Vázsony nemzetségtől ered.

A nemesi családból származó Vezsenyi László 1384-ben kapta meg a várépítési engedélyt Mária királynétól. Ekkor készült el a 25 m magas lakótorony, a hozzátartozó kisebb épületek és az udvart körülvevő fal.

A család fiú utód nélkül 1472-ben kihalt, így Hunyadi Mátyás király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsinek adományozta a várat. A négy kisebb toronnyal kiegészítve, ekkor épült ki a vár külső négyszögletes fala. Belső udvarát emeletes palotaszárnnyal bővítették, sarkában várkápolnával, míg a kaputornya elé az ágyúk elhelyezésére alkalmas barbakánt emeltek és mély árokkal vették körül a védelem erősítése érdekében. 1490-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosserege elfoglalta a várat, de egy évvel később Kinizsi fegyvereseivel visszafoglalta.

Kinizsi Pál a hadjáratok miatt nem sokat élt itt, a rezidenciát a felesége, Magyar Benigna úrnő lakta. Kinizsi halála után az özvegy kétszer is férjhez ment. Harmadik ura Kereky Gergely erőszakos, durva ember hírében állt, így Benigna bizalmas híveivel megölette. Benignát a királyi bíróság csak Kinizsi érdemeire való tekintettel nem ítélte el, végül örökös száműzetéssel büntették.

1526-ban János király Bodó Ferencnek adta át a várat, majd a 16. század második harmadától a Horváth nemesi família tulajdonában állt, akik megerősítették a falakat a törökök ellen. A 16. század közepétől a magyar végvárrendszer részeként megfigyelő szerepet töltött be.

1594-ben sikerült a törököknek elfoglalni, ám nem sokáig volt a kezükön. A vázsonykői Zichy főnemesi család 1649-ben szerezte meg a vár fölötti uralmat és hajdúkat telepítettek ide. A Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok kezén volt. Végül 1709-ben végleg a labancok birtokába került, katonai jelentősége ezután már fokozatosan csökkent, börtönként hasznosították 1848-ig. 1857-ben tűzvész tett kárt a toronyban, tetőzése is elpusztult, de ezt később pótolták. A századfordulón a palota emeleti magas falának maradványa is ledőlt.

1955 és 1961 között kezdődött a régészeti feltárása, majd 2005-ben is újabb feltárásokat végeztek. 2013-ban a lakótorony helyreállítására került sor. A várat jelenleg az önkormányzati tulajdonú Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. üzemelteti. 2013-óta folyamatosan fejlődnek a különböző kisebb-nagyobb programok a vár körül, amivel az embereket ide tudják csalogatni. A várat 2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják, reméljük a további években is turisták kedvelt helye lesz.

A három nap után hazafelé jó volt átgondolni, hogy mi szépet láttunk. Reméljük ajánlatainkkal Ti is kedvet kaptok egy rövidebb kirándulásra és nem feltétlenül kell megvárni ezzel a tavaszt, vagy a nyarat. Ígéretünkhöz híven egyes témákról külön is fogunk írni, és Várunk Benneteket vissza a blogunkra, ahol remélhetően hamarosan a környező túra lehetőségekről is be fogunk tudni számolni.

Tésről itt látsz további képeket.

Íme a többi kép a Legó kiállításról.

Itt láttok még veszprémi szobrokat és emlékműveket.

Ez pedig egy vegyes témájú veszprémi mappa.

Nagyvázsonyról itt látod a többi képet.