Élménybeszámoló egy bakonyi barangolásról

Február elején Veszprém megyébe látogattunk el és feltérképeztük magunknak a környék télen is látogatható helyeit. Ebben a blogbejegyzésében egy összefoglalót olvashattok a három nap látnivalóiról, ezt követő írásainkban pedig egy-egy érdekesebb látnivalót bővebben is bemutatunk majd.

A kirándulás előtt nap mint nap bújtuk az időjárás-előrejelzést, mivel hó esetén városiasabbra kellett venni a programot. Az induláskor már eleve a havas B tervvel számoltunk, de így is meglepett, ahogy Várpalota után a szürkeségből a fehérség birodalmába értünk.

Utunk először egy kis falucskába, Tésre vezetett. A település a Bakonyban a Tési-fennsíkon található. Az állandó széljárást miatt alkalmas a szélenergia hasznosítására, így több szélmalmot is építettek, amelyek közül mára csak Táncsics utcai kertekben lévőket nézhetjük meg. Az időjárás miatt most csak a Helt – féle szélmalom belsejébe kukkanthattunk be.

A köralaprajzú, enyhén karcsúsodó háromszintes kőfalazatú épületet Picher János építette 1840-ben. Forgatható, zsindelyes, kúpos tetővel fedett, hatvitorlás szélkerék hajtású. A malom belsejében két pár kő van, ami napi négy mázsát őrölt. Ez ma is forgatható, és működőképes.

Az Ozi János asztalos által 1924-ben épített malom 200 méterre arrébb látható, persze ha nincs köd. Mi semmit se láttunk belőle, ugyanis nagyjából 10 méter volt a látótávolság. A metsző szél és a hó miatt pedig inkább letettünk a megközelítéséről. Majd akkor kerítünk sort erre, amikor jó idő lesz. A szerkezete amúgy hasonló, annyi különbséggel, hogy itt csak egy pár kő őrölt.

A kertben található kovácsműhely is érdekes. Tulajdonosa már nem kovácsként dolgozik, de gyűjteményével a mai ember is betekintést nyer az 1920-1930-as évek kovácsmesterének szakmájába. A tulajdonos látogatásunkkor nagy lelkesedéssel mesélt a gyűjteményről, amiről mi pár képet nektek is bemutatunk (lásd a lenti linket).

Ezt követően Zirc felé folytattuk utunkat, ahol ebéd után a Zirci Ciszterci Apátságot és a hozzá tartozó templomot, a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat és a Bakonyi Természettudományi Múzeumot néztük meg. Tartalmas tárlatvezetést kaptunk mindenhol, a látottakról részletesen beszámolunk majd egy külön blogbejegyzésben. A nagy hó miatt eleve kihagytuk Cseszneket, és a környező túralehetőségeket, így ezekről majd később fogunk írni.

A kirándulás fő úti céljához késő délután érkeztünk, és hamar előjöttek a gyerekkori emlékek. Persze nem elégedtünk meg azzal, hogy elfoglaljuk a szállást, így menet közben felmentünk a Harmat utcai kilátó ponthoz, ahonnan a viadukt és a vár képe fogadott. Igazából kék órás fotót szerettünk volna csinálni, de a szürkeségben ez nem volt lehetséges, így csak a szemünkkel ittuk a látványt. Veszprém egy kis ékszerdoboz, és könnyen bejárható gyalog is. Mi ezt megkönnyítettük azzal, hogy a várban foglaltunk szállást, de kissé melléfogtunk, ugyanis a székesegyház mellett minden nap reggel hatkor a harangszó ébresztett minket. A látottak viszont mindenért kárpótoltak: az ablakon kitekintve a napsütötte városka tárult elénk, távolban a Viadukt látványával.

A szállásról kilépve üdvözülni szerettük volna István királyunkat és Gizella királynénkat, de a szobrukat bebugyolálták, hogy óvják őket a téli fagytól. Sebaj, a székesegyház túloldalán indult a lépcső, amin leereszkedve kimentünk a Benedek-hegyi kereszthez (lásd a fenti képet). Néhány tájkép megörökítése után indultunk a vár „meghódítására”…

Az ajtók, kilincsek, kapuk és ablakok megörökítése közben elbandukoltunk a 48 méter magas Tűztoronyhoz. Jó idő esetén fel lehet menni az erkélyére, amit mi ki is használtunk, és szép panoráma várt ránk. A torony a középkorból származik, túlélte a török hódoltságot. Később azért nem rombolták le, mert tűzvédelmi célokat töltött be. A szomszédságában 1814-ben épült meg a Fecskendőház, amit a tűzoltók használtak. 1810-ben egy földrengés után Tumler Henrik építőmester újította meg copf (klasszicizáló késő barokk) stílusban. Azóta nem változtattak rajta, csak a vörös csillag helyett magyar címer került a csúcsára. Órája negyedóránként jelez, egész óránként pedig Csermák Antal veszprémi zeneszerző verbunkosát hallgathatjuk.

A torony után a Hősök Kapuja kiállítását néztük meg, ahol képek és leírások mesélnek az épület történetéről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, a világháborúkról, valamint az 1956-os veszprémi történésekről. (Információkat itt is találtok) A kapu az első világháborús emlékek sorába tartozik, ugyanis az elesett hősök emlékét ápolja. Eredendően a hatalmat reprezentáló és a katonai parádék díszletéül szolgáló emlékműben gondolkodtak az építtetők, majd a hadiárvák és a hadiözvegyek jelentette anyagi probléma gyorsan háttérbe szorította az eredeti elképzeléseket. A kezdeményezés 1924-ben vált újra aktuálissá, amikor egy belügyminiszteri körrendelet előírta egy háborús hősöket bemutató emlékkiállítás megszervezését. A kapu eredetileg ennek befogadására szolgált, és hosszas egyeztetés után csak az 1930-as évek közepén épült fel közadakozásból és 1939. október 5-én avatták fel. A csúszást részben magyarázza, hogy a katonaság számára nem tűnt alkalmasnak a terv, hogy a bajtársi összetartozást szimbolizálja. Ez vezetett oda, hogy a 31. honvéd gyalogezred 1939-ben a Vörösmarty téren állította fel a saját obeliszkjét, miközben a kapu a városi lakosság megemlékező helyszínévé vált. A belső térben helyezték el a veszprémi hősi halottak neveit tartalmazó táblákat, amelyek sajnos a második világháború után eltűntek. Egy névtelen katona földi maradványait pedig egy szarkofágba temették: a "fordulat évét" követően ezt is megsemmisítették, és a maradványokat szétszórták. A Hősök Kapuja eredeti emlékmű funkcióját csak az 1940-es évek végéig töltötte be, az 1956-os a forradalom alatt az épület golyó és gránát találat érte. Az 1960-as évektől az akkor szerveződő Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság vártörténeti kiállítást rendezett az épületben, de ezt a kiállítást az 1990-es években elhanyagolták, majd a kaput 2005-ben be is zárták. A várostörténeti és turisztikai jelkép 2013-ban európai uniós pályázati forrásokból megújult, Turányi Gábor és Zalavári István építészek tervei alapján és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai segítségével újra látogatható.

A kapu építésével egy időben más jellegzetes épületeket is emeltek a városban: ekkorra tehető a Veszprém szimbólummá vált Szent István Völgyhíd (Viadukt) átadása, amely a kor modern technikai vívmányait közé tartozott. Az Árpád-házi Szent (ekkor még csak Boldog) Margit tiszteletére szentelt templom építése is ekkor kezdődött, és ekkor állították fel a várhegy végén a kedvenc királyi szoborpárunkat is.

Ezt követően áttértünk az egyházi épületek és kiállítások megtekintésére. A Szaleziánum kivételével mindegyik egyházi jellegű gyűjtemény októbertől márciusig, tehát a téli szezonban csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Ennek megfelelően időpontot kértünk és kaptunk a Boldog Gizella Főegyházmegyei gyűjteménybe, illetve a Gizella és Szent György kápolnába. A gyűjtemény ideiglenesen átvette az érseki palota turisztikai bemutató-tér szerepét, mivel ez utóbbi előreláthatóan 2018 nyaráig munkálatok miatt nem látogatható. Ennek következtében a B. G. F. Gyűjteménybe hozták át a tavalyi „Kiegyezés és koronázás” című kiállítás anyagának egy részét. Az épületben egy első világháborús kiállítás is látható, illetve a két kápolnán kívül ide tartozik a Sz. Imre kápolna is. Ez utóbbit kihagytuk, hogy majd jó időben, amikor a székesegyház nyitva lesz, legyen még mit megnéznünk a várban. Tárlatvezetőnk nagyon kedvesen fogadott minket és sok-sok hasznos információval ellátott, miközben végigjártuk a helyszíneket. Erről hamarosan részletesen is írunk egy újabb blogbejegyzésben.

Utunk következő állomása a Szaléziánum volt. Az épület szintjein különböző kiállító termek kaptak helyet. Találhatunk itt egyházi témájú és barokk stílusú termeket, illetve egy érdekes, gyógynövényeket bemutató interaktív gyűjteményt is.

A barokk korszakot bemutató négy teremben freskókat, korabeli műtárgyakat láthattunk. Megismerkedhetünk a ház egykori híres lakóival, például Padányi Bíró Márton veszprémi püspökkel is, aki a korabeli művészek kiemelkedő mecénása volt. A 18. század végi tájkép témájú freskók is gyönyörűek. A „Képtálaló asztal” ad egy kis interaktivitást a kiállításnak, amelyben bemutatják a restaurátorok munkáját. A másik két teremben az Érseki Levéltár és Könyvtár rejtett kincseiben gyönyörködhettünk. Ezek között találtunk ősnyomtatványokat, emlékkönyveket, albumokat, kéziratokat, térképeket és okleveleket.

A második emeleten egy tetőtéri galéria várt ránk, ahol liturgikus tárgyakkal ismerkedtünk. Végezetül megtekintettük a Szalézium épületében található érdekes időszaki kiállítást, amely egy egy budapesti orvos-házaspár hagyatékát mutatja be. A gyönyörű használati és dísztárgyakat, bútorokat (Mária Terézia korabeli bútorok, herendi és más porcelántárgyak, Kovács Margit kerámiák) szebbnél szebb festmények egészítik ki (pl. Czóbel Béla, Nagy István és Egry József művei). A színvonalas, tartalmas kiállítást mindenkinek ajánljuk megtekintésre.

Megebédeltünk, majd folytattuk a veszprémi túránkat. Ekkor mentünk el megnézni a korábbi Veszprémi várbörtön, vagyis a legtovább működő várbörtön mínusz harmadik szintjén kialakított „Élet a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században” című kiállítást. A hely másoknak még a bezártságot jelentette 2003-ig, és a kiállítás csak 2015-ben nyitotta meg kapuit. Itt számos érdekes epizóddal szembesültünk: található itt Mindszenty József emlékszoba (az esztergomi érseki kinevezése előtt veszprémi püspök volt), kápolna, őrkilátó, parancsnoki szoba, vizesblokk… Hallottunk a bakonyi betyárokról, a második világháborús eseményekről és a város ’56-os múltjáról. Természetesen a hangsúly mindig a börtönön és az ítéleteken volt. A látogatás során egy hangfelvétel segítette a tájékozódást, majd az egészet egy rövidfilm zárta, amely az akkori börtön életét mutatta be 2002-ben. A tárlat igencsak kézzelfogható élményeket nyújt, a dohos szag és a zárt tér a végén már minket is nyomasztott. A kiállítást csak olyan személyeknek ajánljuk aki ezt bírja, de érdemes megnézni.

Jó érzés volt kijönni a napsütötte friss levegőre és rögtön a Lackó Dezső Múzeum felé vettük az irányt. Nem is sejtettük, hogy itt egy kiállítás erejéig mi is újra gyereknek érezhetjük majd magunkat, ugyanis a múzeumhoz érve láttuk: „Kockanapok” vannak. A veszprémi kulturális öröksége kiállítás mellett jó volt egy kicsit újra gyerekekké válni a Legó tárlatnak köszönhetően.

Mivel ekkor még messze volt az este, illetve kilométer hiányban szenvedtünk, így késődélután sétáltunk a városban, elmentünk a Petőfi Színház épülete mellett, és a különféle paloták közepette a bevásárló utcába is betévedtünk. Már ami a színházat érinti, az épület falán szép mozaikot láttunk, mert mi nem tudunk mozaikok nélkül élni… :) Az épület falán megtekintettük Latinovits Zoltán és Bujtor István emléktábláját, illetve fotózkodtunk a vándorszínészként ábrázolt Petőfi Sándor szobránál.

Ennyi élmény után már elégedetten térhettünk nyugovóra. Mivel amúgy is azt terveztük, hogy visszamegyünk még a városba amikor melegebb lesz, így erre a későbbi alkalomra tartalékoltuk az állatkertet, és a következő napot Veszprémen kívül töltöttük. Az úti célunk Pápa és Nagyvázsony volt.

Pápa a Tapolca-patak völgyében, a Pápai-síkság központjában található. A városban már a kelta időkből származó régészeti leleteket is találtak, de az első írásos említése – egy malom adományozása kapcsán – 1061-re tehető. Pápa eredendően mezőváros volt, és a 19. század első felében már 22 malom őrölte a gabonát a városban, amelyeket a Tapolca-patak hajtott. Az iparosodás miatt viszont ezek a malmok már csak látványosságként funkcionálnak, és egyre több gyár települt ide.

A város igazából a 18. század közepétől kezdett fejlődni, de iskoláinak köszönhetően már igen korán jó hírű iskolavárosnak számított. Országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református Kollégium, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. A pálosok által 1638-ban alapított iskolában (amit ma már Türr István Gimnázium néven ismerünk) pedig a Kiegyezés szellemi atyja, Deák Ferenc tanult.

Egyik fontos nevezetessége a jelenleg Kanadában élő Kluge család által 1786-ban alapított kékfestő műhely. A már korábban említett malmokhoz hasonlóan ezt is a Tapolca-patak vize táplálta. A kékfestés, amelyben a család a magyarországi élvonalhoz tartozott, a 19. századig kézi erővel történt, majd a gőzgépek bevezetését követően már egyre inkább gépesített keretek között zajlott. A műhely a mesterséggel együtt apáról fiúra szállt a Kluge családban, mígnem az államosítás során 1945-ben bezáratták és csak 1962 óta nyitotta meg a kapuit múzeumként. Nekünk különösen tetszett, sokáig elnéztük a gyönyörű kelméket, dísztárgyakat, de erről még olvashattok egy későbbi pápai írásunkban.

Pápa fő terét 2011 és 2013 között újították fel, amellyel egybekötve sor került az általunk is meglátogatott Esterházy kastély restaurálására is, de erről szintén olvashattok később.

Veszprém felé tartva rádöbbentünk, hogy a herendi porcelán manufaktúra télen nincs mindig nyitva, így helyette egyik hadvezérünk várát látogattuk meg Nagyvázsonyban.

A Kinizsi-vár a Séd-patak fölötti dombra épült, amelyet a Kinizsi utcából nyíló Vár utcán lefelé haladva közelítettünk meg. Katonai szemszögből előnytelen, elsősorban középnemesek lakóhelyeként szolgált és nem egy erős védelemmel rendelkező épület volt.

A vár nevét a 15-16. század egyik kiemelt hőséről, Kinizsi Pálról kapta, de Vázsony név szláv eredetű szó, a magyar Vázsony nemzetségtől ered.

A nemesi családból származó Vezsenyi László 1384-ben kapta meg a várépítési engedélyt Mária királynétól. Ekkor készült el a 25 m magas lakótorony, a hozzátartozó kisebb épületek és az udvart körülvevő fal.

A család fiú utód nélkül 1472-ben kihalt, így Hunyadi Mátyás király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsinek adományozta a várat. A négy kisebb toronnyal kiegészítve, ekkor épült ki a vár külső négyszögletes fala. Belső udvarát emeletes palotaszárnnyal bővítették, sarkában várkápolnával, míg a kaputornya elé az ágyúk elhelyezésére alkalmas barbakánt emeltek és mély árokkal vették körül a védelem erősítése érdekében. 1490-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosserege elfoglalta a várat, de egy évvel később Kinizsi fegyvereseivel visszafoglalta.

Kinizsi Pál a hadjáratok miatt nem sokat élt itt, a rezidenciát a felesége, Magyar Benigna úrnő lakta. Kinizsi halála után az özvegy kétszer is férjhez ment. Harmadik ura Kereky Gergely erőszakos, durva ember hírében állt, így Benigna bizalmas híveivel megölette. Benignát a királyi bíróság csak Kinizsi érdemeire való tekintettel nem ítélte el, végül örökös száműzetéssel büntették.

1526-ban János király Bodó Ferencnek adta át a várat, majd a 16. század második harmadától a Horváth nemesi família tulajdonában állt, akik megerősítették a falakat a törökök ellen. A 16. század közepétől a magyar végvárrendszer részeként megfigyelő szerepet töltött be.

1594-ben sikerült a törököknek elfoglalni, ám nem sokáig volt a kezükön. A vázsonykői Zichy főnemesi család 1649-ben szerezte meg a vár fölötti uralmat és hajdúkat telepítettek ide. A Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok kezén volt. Végül 1709-ben végleg a labancok birtokába került, katonai jelentősége ezután már fokozatosan csökkent, börtönként hasznosították 1848-ig. 1857-ben tűzvész tett kárt a toronyban, tetőzése is elpusztult, de ezt később pótolták. A századfordulón a palota emeleti magas falának maradványa is ledőlt.

1955 és 1961 között kezdődött a régészeti feltárása, majd 2005-ben is újabb feltárásokat végeztek. 2013-ban a lakótorony helyreállítására került sor. A várat jelenleg az önkormányzati tulajdonú Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. üzemelteti. 2013-óta folyamatosan fejlődnek a különböző kisebb-nagyobb programok a vár körül, amivel az embereket ide tudják csalogatni. A várat 2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják, reméljük a további években is turisták kedvelt helye lesz.

A három nap után hazafelé jó volt átgondolni, hogy mi szépet láttunk. Reméljük ajánlatainkkal Ti is kedvet kaptok egy rövidebb kirándulásra és nem feltétlenül kell megvárni ezzel a tavaszt, vagy a nyarat. Ígéretünkhöz híven egyes témákról külön is fogunk írni, és Várunk Benneteket vissza a blogunkra, ahol remélhetően hamarosan a környező túra lehetőségekről is be fogunk tudni számolni.

Tésről itt látsz további képeket.

Íme a többi kép a Legó kiállításról.

Itt láttok még veszprémi szobrokat és emlékműveket.

Ez pedig egy vegyes témájú veszprémi mappa.

Nagyvázsonyról itt látod a többi képet.