A prágai vár és várnegyed

A magyarországi kisebb-nagyobb királyi, királynéi várak mellett (pl. Pozsony, Buda, Veszprém) a Habsburgok egyik legszebb hatalmi központja nem Bécs, hanem a prágai vár volt. 1578-tól egészen a 30 éves háborúig, tehát 50 éven keresztül Prága hivatalos uralkodói székhelyként is működött. Habár a Habsburgokat nem szoktuk nemzeti dinasztiaként számon tartani, V. Utószülött László a Habsburgok úgynevezett magyar ágához tartozott, és a Sz. Vitus székesegyházban nyugszik, illetve I. Ferdinánd és felesége, Jagelló Anna is itt várja a feltámadást. A prágai vár magyar nemesek és jelentős politikusok börtöne, száműzetési helye, illetve iskolája volt. Elég csak Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemre gondolni, aki visszatérési kísérletei után itt, a császári udvarban élte le utolsó éveit, és sírját szintén a Sz. Vitus székesegyházban találjuk. Báthory Zsigmond nagybátyja, Bocskai István is részben Bécsben, részben Prágában töltötte ifjúságát, ugyanis I. Miksa császár és magyar király nemes apródja volt. II. Rákóczi Ferenc fejedelem kényszerből ugyan, de szintén huzamosabban tartózkodott Prágában, és a prágai jezsuitáknál tanult. Emlékét máig őrzi a vár alatti volt jezsuita kollégium falán az emléktábla. A várnegyed és közvetlen környéke tehát nemcsak szép, hanem szoros magyar kötődéseket rejt. Jelen posztunk témájaként tehát ezt: a tágabb értelemben vett prágai várnegyedet választottuk.

A várfallal kerített várkomplexum a legnagyobb prágai épületegyüttes, és a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legnagyobb ősi vára. Az egész várnegyed neve csehül Hradčany, a királyi várkomplexum ezen belül csak egy relatíve kisebb részt foglal el. Sok turistához hasonlóan mi is a királyi várral kezdtük a látogatást, igaz ehhez először át kellett jutnunk a biztonsági ellenőrzésen.

A Régi királyi palota

A prágai várdomb a Moldva folyótól nem messze, KÉK–NyDNy irányban fekszik. A szláv lakosság már évszázadokkal a cseh államiság létrejötte előtt erődített helyként használta, és a hely apránként Csehország politikai, gazdasági és kulturális központjává vált, illetve Bořivoj fejedelem a Přemysl-ház állandó székhelyévé tette. Az eredeti Přemysl-kori épületekből nem sok maradt fenn. A régészek feltártak pár falmaradványt, illetve a Szent György templomnak még vannak részei az eredeti épületből. A vár mostani állapota IV. Károly német-római császár uralkodása alatt kezdett kialakulni. Károly a luxemburgi dinasztia tagjaként a családi hatalom bázisaként tekintette a Cseh Királyságra, így a dinasztikus kötődéseket hangsúlyozó reprezentációs eszközöket felhasználva nagyszabású építkezésekbe kezdett, és megpróbált egy új, a legkorszerűbb elvvárásoknak is megfelelő fővárost kiépíteni. Ennek köszönhető, hogy Károllyal – aki Franciaországban nevelkedett – a francia gótikus stílus is uralkodóvá vált a térségben. Mellesleg Közép-Európa első egyetemének, a Károly egyetemnek az alapítását is neki köszönhetjük (1348). Károly folytatta apja, János politikáját, aki egy Habsburg-ellenes összefogás jegyében a többi közép-európai dinasztiával, vagyis a magyarországi Anjoukkal (Károly Róbert), illetve a lengyel Piastokkal (I. Nagy Kázmér) is kereste az együttműködést: ennek köszönhető az 1335-es visegrádi királytalálkozó. Az együttműködés folytatását megpecsételte, hogy I. Nagy Lajos magyar király első felesége IV. Károly lánya volt (IV. Károly harmadik felesége pedig Károly Róbert unokája).

IV. Károly építkezései miatt a vár virágkorának a 14-15. századot tartják, ugyanis az uralkodó megbízta Peter Parlert az épületegyüttes gótikus stílusú átépítésével. A munkálatok már csak a király és az építész halála után fejeződtek be. A Szent Vitus székesegyház is ekkor kezdte elnyerni mai alakját, igaz 1344-ben hiába kezdték el építését, a 15. század elejéig csak a szentély, a kereszthajó és a déli oldal nagy tornya épült meg. A királyi palota mellé franciás ízlés szerint kápolnákat emeltek, és a 15. század elején épült az ugyancsak gótikus stílusú oszlopterem.

A huszita háborúk során a vár ideiglenesen elveszítette uralkodói székhely jellegét, ugyanis a királyok átköltöztek az óvárosba és csak Jagelló Ulászló, a magyarországi II. Ulászló uralkodása alatt költöztek vissza. Ekkor újabb épületeket emeltek, többek között az Ulászló termet. Ez Benedikt Rejt tervei alapján készült 1492–1502 között, és a középkori Prága legnagyobb alapterületű fedett helysége (62m x 16m x 13m). Ezt tekintik a reneszánsz stílus egyik első, Itália határán kívüli megjelenésének (ennek másik példája a budai Mátyás-korabeli királyi palota). Banketteknek, fogadásoknak, koronázásoknak, lovagi tornáknak és egyéb udvari eseményeknek adott otthont, ma is van hivatalos szerepe, ugyanis a cseh köztársasági elnök használja a nagyszabású állami rendezvények alkalmával. Mondjuk ebben a történelmi hagyományokat követi, ugyanis itt választották köztársasági elnökké 1935-ben Edvard Benešt, és azóta is hagyományosan itt választják meg a cseh elnököt.

A légies boltozatról öt reneszánsz ízlést tükröző bronzcsillár lóg: közülük három eredeti, 16. századi nürnbergi munka, kettő 1946-ban készült másolat. A terem falát kitüntetett helyen a cseh és a magyar címer díszíti, a fapadló 1791-ben készült.

A Jagellók nevéhez más épület elemek is köthetők, ugyanis az Ulászló teremtől a Moldva irányába vezető teremsort Lajos-szárnynak hívják, ugyanis a Csele patakba fúlt II. Lajos király építtette, 1503 és 1520 között, folytatva a palota Ried-féle átalakítását. Itt hivatalok működtek a 16-17. század fordulóján, ugyanis itt volt a cseh udvari kancellár két teremből álló irodája. A nagyobbik volt a tulajdonképpeni iroda és irattár, a kisebbik az ülésterem. A két termet összekötő ajtó reneszánsz keretét II. Lajos király címere díszíti (lásd lent). Az utolsó terem, vagyis az iroda ablakából hajították ki a cseh protestánsok a katolikus császári kormányzat tisztviselőit az úgynevezett második prágai defenesztráció alkalmából. Az persze egy másik történet, hogy a kárvallottak egy óriási szarkupacra estek, és pár horzsolással megúszták, amiből a várárok korabeli másodlagos felhasználására is következtethetünk. A tisztviselők további megmenekülését pedig a közeli Lobkowicz palota úrnője biztosította.

Visszatérve az Ulászló terembe, ennek végén, balra újabb hivatali helységek nyílnak. A régi gyűlésterem (diéta) eredetileg IV. Károly palotájának a része volt, majd az Ulászló-tereméhez hasonló stílusban, ugyancsak Benedict Ried tervei alapján építettek újjá. A keresztboltozatot Bonifaz Wohlmuth építette újjá az 1560-as években, és az ő munkája a legfőbb országos írnok emelvénye is. Alapvetően a tartományi gyűlések helye volt (1847-ig itt tartották a királyválasztó gyűléseket is), továbbá itt ülésezett a legfőbb törvényszék. Most is van hivatali szerepe, mivel az újonnan választott cseh köztársasági elnök itt írja alá az elnöki esküt. A termet 1627-ben rendezték be, eredeti bútorzatából csak a királyi trón alatt látható ezüst címeroroszlán maradt meg.

Amint visszaértünk az Ulászló terembe, benézhetünk a Mindenszentek kápolnájába, amit eredetileg 1185-ben szenteltek fel, igaz azóta többször is újjáépítettek, illetve egy csigalépcsőn felmehetünk az új Kancelláriához. Ez volt a törvénytár és itt őrizték az egyéb hivatalos iratokat. A termek falaira a cseh korona tartományainak és az 1600 körül ülésezett udvari bíróság tagjainak címereit festették fel.

Ezt követően újra visszamentünk az Ulászló terembe, ahonnan a Lovaglépcsőn keresztül kimentünk az udvarra. A Lovaglépcsőt IV. Károly uralkodása alatt építették, majd Benedict Ried alakította mai formájára. A lépcsőnek nagyon szép a gótikus boltozata, nevét onnan kapta, hogy a kialakítása lehetővé tette az Ulászló-terem lóval történő megközelítését.

A háborús időszak nem tett jót az épületegyüttesnek, ráadásul az 1541. június 2-án kitört kisoldali tűzvész a várra is átterjedt, majd szinte az egészet újjá kellett építeni. A munkálatokat Bonifaz Wohlmuth, a kor egyik legjelentősebb építésze vezette. A régi királyi palota ezt követően, II. Rudolf és II. Mátyás uralkodása alatt nyerte el végleges formáját, ugyanis II. Miksa uralkodása alatt eldőlt, hogy a régi királyi palota hivataloknak adjon helyet, míg lakóhelyként felépítették az Új királyi palotát. Az utolsó nagy átalakítást Mária Terézia rendelte el és az ő utasítására építették 1766–1768 között a róla elnevezett Terézia-szárnyat.

Új királyi palota

A királyi palota legnagyobb épülettömege az úgynevezett „Új királyi palota”. Ez több szárnyból áll: ide soroljuk a vár első udvarát kelet felől U alakban ölelő, második udvarát keretező épületszárnyak együttesét. Ennek a harmadik udvarba átnyúló része az elnöki palota. Habár ez utóbbi hivatali célokat szolgál, a reprezentációs feladatokat ellátó termek jelentős része ma is nyitva áll a látogatók előtt, viszont most mi nem mentünk be.

Sz. Vitus kincstára

A második udvar felé, az Új királyi palotának amolyan nyúlványaként épült a Szent Kereszt kápolna. Ezt 1758–63 között emelték A. M. Lurago tervei alapján udvari kápolnaként, a palota Mária Terézia alatti átépítési munkálatai részeként. A 19. század második felében, miután V. Ferdinánd magyar király (és I. Ferdinánd néven osztrák császár) lemondott, és feleségével a prágai várban élt élete végéig, és az ő igényei alapján végeztek kisebb változtatásokat a kápolnán. Ez mai funkcióját 1961-ban nyerte el, ugyanis azóta kincstárként várja a turistákat, akik itt csodálhatják meg a Szent Vitus székesegyház kincstárát. Nem mindent, ugyanis mi hiába kerestük Szent István kardját. Ezt valószínűleg IV. Béla halála után leánya, Macsói Anna vitte Prágába, amikor a vele ellenséges testvére, V. István király elől menekült vejéhez, II. Ottokár cseh királyhoz, és ez alkalommal a magyar királyi ház kincseit is meglovasította. Mint később kiderült, a kardot speciel a Szent Vitus székesegyház északi oldalhajója elején lévő neogótikus csigalépcső tetején található széfben őrzik és csak különleges engedélyek birtokában lehet megtekinteni.

A kincstár épületének otthont adó kápolnát kívülről E. Max szobrai díszítik; a mennyezetfreskó V. Kandler és J. Navrátil munkája; a belső szobrokat P. Prachner, I. F. Platzer és E. Max készítette; az egyéb festmények pedig F. X. Balko kezét dicsérik. Az első máig fennmaradt ereklyét – Szent Vitus karját – még Vencel herceg szerezte meg 929-ben Henrik szász hercegtől (Szent István feleségének, Boldog Gizellának a nagyapjáról van szó). Habár folyamatos volt az ereklyék gyűjtése, ez IV. Károly császár alatt nagyobb lendületet kapott. II. Jagelló Lajos uralkodásra tehető viszont Szent Vitus, Szent Adalbert és Szent Vencel felsőtestének a megszerzése, ami azért is fontos, mert ők a székesegyház védőszentjei. Habár a két uralkodó között eltelt zűrzavaros évek a kincstáron is rajta hagyták a nyomukat, ez továbbra is igen gazdag középkori ereklyékben. Természetesen barokk, 19. és 20. századi emlékeket is találunk: köztük például X. Károly francia király monstranciáját.

A szabadtéri emlékek

Most viszont jöjjenek a szabadtéri látványosságok, hiszen a templomokról már külön írtunk. Ahogy visszamegyünk a harmadik udvarba, a Sz. Vitus székesegyház mellett találunk egy gránit monolitot, és Sárkányölő Sz. György Szobrát.

A monolit a püspöki palota mellett áll, 1928-ban emelték J. Plečnik tervei alapján. Eredetileg a Paradicsom Kertbe szánták, de végül az első világháborús áldozatok emlékére állították fel a harmadik udvarban. Az eredeti monolit 20 méteres volt, de szállítás közben széttörött. A második példány is hasonló sorsra jutott, de még meg lehetett menteni belőle egy 15,5 méter magas darabot. A szállítást Masaryk, az első csehszlovák elnök magánadományából oldották meg, aki többek között ezzel járult hozzá a királyi rezidencia átalakításához egy demokratikus elnöki székhellyé. A monolit az eredeti tervekkel szemben egészen 1996-ig csupaszon állt, amikor egy két méter magas piramissal zárták le a tetejét.

A mellette lévő Szent György szobor számunkra annál érdekesebb. Ezt a Kolozsvári testvérek készítették 1373-ban, valószínűleg királyi megrendelésre, viaszveszejtéses módszerrel. A remekmű valószínűleg Nagy Lajos király diplomáciai ajándékaként került Prágába. A Hradzsinban se itt állt eredetileg, ugyanis a mostani helyén egy barokk szökőkút volt korábban. Ráadásul ez egy 1967-es másolat, ugyanis az eredetit állagmegóvás céljából a várban található Művészeti Galériába szállították, amely szintén nem teljesen eredeti, ugyanis kisebb kiegészítések, pótlások készületek hozzá: a 16. században alakították át kútszoborrá, ekkorról származik a ló lába előtt látható vízköpős sárkányfej. Feliratos pajzsa, és tőre a 18. században elveszett. Ekkor kaphatta zászlóval díszített lándzsáját is. A Kolozsvári testvérek neve ott szerepelt az 1749-ben elveszett pajzson, amelyet Szent György a baljában tartott. A pajzs faliratát többen lejegyezték: „A.D. MCCCLXXIII HOC OPUS IMAGINIS S. GEORGII PER MARTINUM ET GEORGIUM DE CLUSSENBERCH CONFLATUM EST.” (Ezt a művet, Szent György képmását az Úr 1373. esztendejében a kolozsvári Márton és György készítette). A barokk talapzatot 1929-ben cserélték ki a ma is látható, modern fekete gránittalapzatra. A mű itáliai előtanulmányok alapján készülhetett, viszont az öltözet és a nyereg tipikusan magyarországi, a szobor pedig jellegzetesen közép-európai művészeti jellegű.

A szoborról két másolat készült 1896-ban a magyar kormány kezdeményezésére, az egyik a budai Halászbástya alatt, a másik pedig a kolozsvári református templom előtt áll. Ezen felül találunk róla másolatot a budapesti Epreskertben, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, Sepsiszentgyörgyön, illetve Szegeden, a Béke téren. Az utóbbira az a magyarázat, hogy a kolozsvári egyetemet az első világháború után Szegedre költöztették, így a szobor a „hazai” emlékek sorát gyarapította.

Aranyművesek utcája és a vár keleti tornyai

Az utcácska kialakításra Jagelló Ulászló király idejére vezethető vissza, és eredetileg a várbeli szolgáló személyzetnek adott otthont. Hasonló céllal használtak más területet is a vár területén, majd 1597-ben II. Rudolf császár a várbeli lövészeknek engedélyezte itt a házépítést. A közeli Szent György kolostortól egy fal választja el, amelyet a 17. század elején a szerzetesek emeltek, hogy csökkentsék az utca felől érkező zajokat és szagokat. Miután feloszlatták a városi lövész zászlóaljat, új lakosok érkeztek, majd a 19. században ez a szegények lakhelyévé változott. A festői környezetet csak a 20. században fedezték fel, amikor művészek költöztek a kis házikókba: Franz Kafka a 20/22. százam alatt élt 1916–1917 között, és több művét itt írta. 1948 óta senki se lakik itt, a homlokzatokat felújították J. Trnka tervei alapján, majd boltokat alakítottak ki. A két legértékesebb ház a 16/20. sz. alatti (valószínűleg ez a legöregebb ránk maradt épület az utcából) és a 2/13. szám alatti, amely II. Rudolf korából maradt fenn. A nevével ellentétben viszont itt sohase laktak aranyművesek, vagyis alkimisták.

Miután végigsétálunk az utcán kijutunk a Daliborka toronyhoz, majd elérünk egy teraszhoz, ahonnan szép kilátás nyílik az Óvárosra. Innen a Fekete torony kapuján keresztül, a Lobkowicz palota szomszédságában visszajutottunk a Jiřská utcába. A Fekete torony magyar vonatkozása, hogy Hunyadi Mátyás itt raboskodott, amikor V. Utószülött László magával hurcolta Prágába, majd László halálakor Mátyás továbbra is itt maradt, Podjebrád György fogságában, aki úgymond megörökölte a foglyot királyi elődjétől. Mátyás ebben a toronyban jegyezte el Podjebrád Katalint, és ebbe a toronyba érkeztek az Arany János-féle Mátyás anyja című balladában említett „hollós” levelek.

Kalandozás a királyi váron kívüli várnegyedben

A királyi vár megtekintése után kimentünk a Mátyás kapun, és kijutottunk a Hradčanské náměstí-re, vagyis a Vártérre. Először persze visszanéztünk a királyi várra, majd végigjártuk a környező palotákat (legalábbis kívülről).

Ha háttal fordulunk a vár felé, akkor a jobb oldalon az első épület az Érseki palota. Ezt az 1660-as években alakíttatta ki a huszita korszak utáni első prágai érsek, Antonín Brus of Mohelnice, aki valójában a reneszánsz Gryspek palotát építtette át. Ez utóbbi valójában 1599-1600-ban nyerte el mai méretét, majd J. B. Mathey tervei szerint 1676-ban barokkosították. A mostani rokokó homlokzatot J. J. Wirch tervezte 1764–65-ben. A homlokzati szobrok már csak másolatok. Az épületnek nemcsak a homlokzata impozáns: négy udvara és gazdag barokk művészeti gyűjteménye van.

Az érseki palotával szemben, a királyi palota melletti sarkon található a Schwarzenberg palota. Ez igazából két részből áll. A klasszicista, három szárnyból álló épületet 1800 és 1810 között emelték F. Pawitschek tervei alapján Vilém Florentin prágai érsek, Salma grófja számára, aki a vár adminisztrációjával foglalkozó hivatalnokok irodáit helyezte el itt. 1811 óta viszont a palota a Schwarzenberg család tulajdona, amely összekötötte a saját szomszédos otthonával, a másik Schwarzenberg palotával. Ez utóbbi egy három szárnyból álló reneszánsz palota, amelyet ifjabb Jan Lobkowicz rendelt meg, és amelyet A. Galli tervei alapján építettek 1545–67-ben négy korábban leégett ház helyére. Ez a cseh reneszánsz egyik legjelentősebb emléke. A dekoráció 1567-ben készült, és észak-itáliai mintákat idéz. 1594-ben Jiří Lobkowicztól elkobozta II. Rudolf császár. Ekkor a Rožmberk, majd az Eggenberg, és 1719-től a Schwarzenberg család tulajdona lett. 1871–90-ben és az 1950-es években felújították a homlokzatát. Sokáig a Hadtörténeti Múzeum fegyvergyűjteményét és egyenruháit állították itt ki, most viszont a Nemzeti Galéria cseh barokk gyűjteményének ad otthont.

A tér királyi palotával szemben található oldalán áll az úgynevezett Toszkána palota (lásd balra lenn). Ezt római barokk stílusban építették 1689–91-ben G. A. Canevalle tervei szerint Michal Osvald Thun-Hohenstein gróf itteni lakóépületei helyére. Az ókori görög istenek szobrait J. Brokoff készítette, a sarkon Szent Mihály arkangyal szobra áll, amelyet pedig valószínűleg O. Mosto készített 1691 környékén. 1718 óta a palota a Toszkán nagyhercegek birtokában állt, akiknek a címere is fellelhető a barokk homlokzaton. Jelenleg az állam tulajdonában áll, és a Külügyminisztérium használja.

Miután végigjártuk a Várteret, elindultunk a Strahov könyvtár irányába. Az egyik első hangulatos sarkon belefutottunk a várbéli városháza épületébe (lásd jobbra fenn), amelyet 1598 után emeltek, amikor a Várnegyed királyi városi rangot kapott, és 1784-ig töltötte be ezt a funkciót, amikor a Prágát alkotó kisebb városi önkormányzatokat a ma is ismert Prágába olvasztották. Ekkor a városháza épületét eladták, és magánlakássá alakították. A homlokzat reneszánsz stílusú díszítése viszont megmaradt, ahogy a császári címer is, illetve a Iustitiát megszemélyesítő figura, ami alapján ma is kitűnik a többi lakóház közül, és lerí róla, hogy valamikor hivatalos funkciója volt. A kapuját a Várnegyed jelképe díszíti, illetve aki közel megy, az a prágai hosszmértékegység standardját is megtalálja, ami alapján a kereskedők ellenőrizhették a saját mérőeszközeik helyességét.

Ahogy tovább haladtunk a Strahov könyvtár felé, kijutottunk a Fekete Ökörhöz, vagy a Szent Lukácshoz címzett fogadóhoz. Ez a Loreto tér 1-es szám alatt található. Eredetileg itt csak egy gótikus városi lakóház állt, amelynek 1730-ban egy mutató barokk homlokzatot csináltak. Ezen ábrázolták a festők védőszentjét, Szent Lukácsot, amint éppen Szűz Máriát és a Kis Jézust festi. A festett ablakok is érdekesek itt, hiszen azt is megmutatják, hogy a barokk építészek vakablakok és ajtók festésével miként próbálták megteremteni az épület szimmetriáját. Ma az épületben egy hagyományos cseh kocsma üzemel.

Ugyanitt, a tér egyik meghatározó épülete az ennek nevet adó Loreto. A hasonló nevű város egy Mária kegyhely Olaszországban, ahova a legenda szerint az angyalok vitték el a názáreti Szent Házat, ahol Gábriel arkangyal megjelent Szűz Máriának. A legenda alapja, hogy a házat az Angeli, vagyis Angyal nevű család kezdeményezésére zarándokok szállították el a Szentföldről. 1291-ben Dalmáciába, majd innen 1294-ben az Anconához közeli Loretóba. A zarándokhely egyre népszerűbbé vált, és a 16. század második felétől hasonló jellegű kegyhelyek az Alpokon túl is feltűntek, és fontos volt, hogy ezek reneszánsz stílusjegyeket viseljenek.

A prágai Loretót több, mint 100 év alatt építették fel, és a barokk cseh terület egyik leghíresebb zarándokhelyévé vált. A legöregebb része a kis Szent Ház, amelyet 1626–31 között emeltek Giovanbattista Orsi tervei alapján, és Kateřina Benigna Popelovna Lobkowicz megrendelésére. A külső falakt eredetileg freskókkal borították, amelyek helyét az 1760-as és 70-es években G. B. Cometa stukkói vették át. A házon belül több tégla az eredeti loretói kegyhelyből származik, alatta pedig az alapító Lobkowicz család sírja található.

Négy évtizednyi munka után elkészült a Szent Ház, amelyet egy kolostorral is körbevettek, illetve 1740 után ráhúztak egy második szintet is. 1722 és 1737 között a Mi Urunk Születése templomot is felépítették a régebbi Szent Anna kápolna helyére. Ennek a tornyában kapott helyet a híres Loreto harangjáték, amelyet 1694-ben a prágai P. Naumann órás készített. A 27 harangból álló hangszert egy gazdag alsóvárosi kereskedő, glauchovi Eberhard adományozta a Loretónak. Ezen F. Škroup, Liszt Ferenc és F. Zappa is játszott, igaz manapság már egy gép működteti, ugyanis minden órában azt alábbi dalt adja elő.

A tér másik meghatározó épülete a Czernin palota, amely a cseh Külügyminisztérium épülete. Ez a legfontosabb és legnagyobb barokk palota Prágában, a homlokzata 136 méter széles és 32 méter magas. A helyén pár reneszánsz stílusú ház állt. 1669-ben kezdték el építeni, de a munkálatok elhúzódtak. A megrendelő a chudenicei Černín család volt, az első építész pedig F. Caratti, viszont később az alábbi személyek is dolgoztak rajta, mint pl. G. B. Alliprandi, F. M. Kaňka, A. M. Lurago, G. B. Maderna. A palotának két udvara, egy francia stílusú kertje, üvegháza és több szökőkútja is van. A Černín család olyannyira eladósodott a palota építésekor, hogy azonnal el is adta, amint elkészült és lényegében 1777 óta senki se lakott benne állandó jelleggel. Volt kórház, szegény emberek menedéke, bérház és gyár is. 1851-ben az állam tulajdonába került, amely először kaszárnyának használta, hogy végül egy hosszabb, 1928–34 közötti felújítást követően ide költözzön a Külügyminisztérium. Ekkora a belső tereket régi szövetekkel és berendezési tárgyakkal díszítették, illetve ásatásokat is végeztek, ugyanis alatta keresztény sírokat, illetve az évszázadok során lebontott templomok alapjait találták meg. A hely onnan is ismert, ugyanis itt került sor a harmadik prágai „defenesztrációra”, ugyanis 1948. március 10-én itt, a minisztérium egyik hátsó ablaka alatt találtak rá az első csehszlovák köztársaság elnök fia és akkori külügyminiszter, Jan Masaryk immáron élettelen testére. Azóta se sikerült kideríteni, hogy öngyilkos lett-e, vagy valaki „kisegítette” az ablakon.

A Czernin palota után kiértünk a Pohořelec térre, és lényegében egy saroknyira kerültünk a Strahov könyvtártól, hiszen ez az alábbi tér mögött található. Ezzel viszont szeretnénk zárni utolsó előtti prágai beszámolónkat, és remélhetőleg hamarosan, egy másik bejegyzésben a többi élményünket is be fogjuk tudni mutatni.

Itt láthatsz további képeket a várnegyedről.