2018. június 10., vasárnap

Prága: ami kimaradt az előzőkből

A március 15-ei hosszú hétvégén voltunk Prágába, de beszámolónk meglehetősen kezd hasonlítani a rétes tésztához, ugyanis a záró rész megírása közben mindig újabb helyeken jártunk, amelyekről gyorsan posztoltuk élményeinket. Nem kívánjuk tovább csigázni az olvasóinkat, így íme, ami kimaradt a korábbi írásokból.

Prága mellett sok-sok érv szól, ezek egyike, hogy az ide látogató könnyen eljut A-ból B-be, illetve a meglehetősen érintetlen belváros minden sarkán talál valamit magának. Mi írtunk már a várnegyedről, ezen belül a Lobkowicz palotáról, a templomokról, és a könyvtárakról. Most az Óváros egyéb, eddig nem említett nevezetességeiről lesz szó.

A Károly-híd
Prága egyik legismertebb nevezetessége, a 14. század óta garantálja a folyamatos összeköttetést a Moldva két partja között. Lényegében csak a nagyon extrém időpontokban lehet tömeg-mentesen átsétálni rajta, ami mondjuk kissé lehangoló élmény, de aki nem tömegturisztikai helyre akar menni, az ne Prágát válassza úti céljának. Természetesen a lassan cammogó, lépten-nyomon szelfiző embertársaink ellenére a hídról, és a híd környékéről is kiváló fotókat készíthetünk, illetve hangulatos életképeket örökíthetünk meg. Lehetőség van a magasból is megszemlélni a hidat: a várnegyed mellett ott van a sok-sok torony, kupola. Íme pár példa: a Klementinum tornya, a Szent Miklós templom kupolája, vagy akár a Károly-hív Malastrana-felőli végén magasodó torony. Természetesen ezek mind fizetős helyek, de a kilátásért megéri. Nem igazán akarunk ennél a közismert helynél belebonyolódni az építés történetébe, illetve a híd két oldalán sorakozó szentek szobrait se fogjuk felsorolni: ezek minden útikönyvben fellelhető információk.
Inkább csak egy tévhit eloszlatását tartjuk fontosnak (kiemelve, hogy a felfedezés nem a miénk, de sohase mondják elégszer): Nepomuki Szent János szobra is fellelhető a hídon. Róla majdnem minden második magyar településen hallottak már, vagyis egy igen ismert személyről van szó. Róla terjed egy olyan teljesen megalapozatlan történet, miszerint IV. Vencel cseh és német-római király azért fogatta el, kínoztatta meg, és végeztette ki, mert nem volt hajlandó elárulni a hűtlenséggel vádolt királyné gyónási titkát. Erről a verzióról csak a halál után minimum fél évszázaddal írt források szólnak. A korabeli iratok alapján mindössze annyit tudunk, hogy Nepomuki Szent János a király és a prágai érsek közötti konfliktus egyik áldozata volt, és a vita főleg az egyház királyságon belüli helyzetére, illetve anyagi természetű vitákra vezethető vissza. A gyónási titokról szóló epizód utólagos belemagyarázásával viszont János a királyi önkény áldozatából a katolikus hit egyik védelmezőjévé vált, ami különösen fontos, hiszen a 15. század közepét kitöltötték a huszita háborúk, és a cseh korona területén megrendült a katolikus hit helyzete. A hit mártírjaira pedig nagy szükség volt, különösen a huszita Podjebrád György kormányzósága és királysága alatt.

Az Arany Kút-ház
A Károly-hídtól a legrövidebb út a Klementinum mellett vezet el. Emellett, a Karlova 3 szám alatt találjuk többek között az Arany Kút-házat. Ennek különleges stukkó díszítését (Szent Sebestyén és Szent Rókus domborműve között a nyolcágú csillagban Mária a gyermek Jézussal látható. Fölötte Szent Vencel és Nepomuki Szent János, még feljebb pedig Loyolai Szent Ignác és Borromei Szent Károly látható. A tető alatt Szent Rozália fekszik a barlangjában.) a ház 18. századi tulajdonosa rendelte el annak emlékére, hogy megmenekült a pestistől. A mű 1701-ben készült és Jan Oldřich Mayer alkotása.


A főtér
A prágai városháza és a környező tér szintén a legismertebb helyek egyike. A városháza órája az Orloj, amelyet mi azért nem láttunk, mert éppen felállványozták a városháza tornyát. A csillagászati óra előreláthatólag 2020-tól lesz újra látható.
Mellette viszont most is látható a Régi Prágai Városháza, illetve ennek díszes ablak, amelyen egy felirat hirdeti a fővárosi státuszt. Habár elég korán nyilvánvalóvá vált Prága fővárosi jellegi, ez mindig mást takart: IV. Károly cseh király és német-római császár uralkodása alatt ez például a császári fővárost is takarta, miközben a fia, IV. Vencel uralkodása végére alatt a várost már csak a cseh korona központjaként tartották számon, ami a morva részeket se foglalta magába. Emellett a kiírás Prágája se volt egységes: csak 1784-ban egyesítették négy különböző városrészből (ez a Hradzsanyt, a Kisoldalt, az Újvárost és az Óvárost jelentette). A Várnegyed volt városházáról itt írtunk is.

A díszes ablakon túl természetesen a téren még sok más látnivaló is akad. Elég csak a sgraffitós homlokzatú házra néznünk az Óvárosi tér és a Zelezna utca sarkán. Ezt úgy hívják, hogy Ház a Perchez: reneszánsz stílusú formáját a 16. században nyerte el, és 1611-ben került rá a sgraffito díszítés, amely az erényeket, illetve ókori és biblikus jelenetek ábrázolja. Az épület a 19. században a földszinten működő dohányboltról kapta a nevét.

Ahogy tovább haladunk a téren a Tyn templom irányába, már majdnem a templom melletti sarkon áll egy különleges díszítésű ház: a Storch-ház, avagy a Kőszűz-háza. Legkönnyebben a Szent Vencel harci ménjén című freskóról ismerjük fel. A díszítés 1897-ben készült, Mikoláš Aleš műve.
A Tyn templom túloldalán található a Goltz-Kinsky-palota. Ezt 1755 és 1765 között építették Kilian Ignaz Dientzenhofer tervei alapján, és Prága egyik legszebb rokokó épületéről van szó. Az építész tervezte például az egri volt minorita templomot, ahogy a lenti Szent Miklós templomot is.

Ahogy a Régi Városháza felé tovább követjük a házak ívét, elég látványos lesz a kissé sárgás barokk templom, amely a malastranaihoz hasonlóan Szent Miklós nevét viseli. A mostani épületet 1735-ben fejezték be, de nem sokáig maradt templom, ugyanis II. József császár feloszlatta a társadalmilag nem hasznos szerzetesrendeket, így ezt a bencés kolostorhoz kapcsolódó templomot is elérte a vég. Ezt követően volt gabonaraktár, majd hivatali épület is. Igazából csak 1871-ben lett újra templom, amikor az orosz ortodox egyház kezelésébe került, majd 1920-ban itt élesztették fel újra a huszita egyházat, amely azóta is kezeli.

A tér közepén áll Husz János szobra, Vladislav Saloun alkotása. A prédikátort, és az őt körülvevő jelképes alakokat ábrázoló nagyszabású kompozíció már 1906-ban készen állt, de csak 1915-ben, Husz máglyahalálának 500. évfordulóján leplezték le. Az emlékmű politikai jelentéssel is bír, ugyanis a mindenkori hatalommal szemben állók tiltakoztak itt.


A Görgey emléktáblára
A főtértől pár saroknyira, a Kozná 499/8. szám alatti ház homlokzatán találjuk Görgey Artúr emléktábláját. A szabadságharc neves tábornoka, az egyik legtehetségesebb magyar hadvezér ugyanis 1845 és 1849 között ebben a házban lakott, miközben vegyészetet hallgatott a Károly egyetemen, majd ott dolgozott tanársegédként.

A rendi színház (Stavovské divadlo)
Amennyiben tovább sétálunk a Zeletna utca felé, hamar eljutunk a Rendi Színházhoz (lásd középen és jobbra lent). A jelző a cseh korona rendjeire utal. Az épületet rokokó stílusban építették az 1780-as évek elején, és az 1780/90-es évek fordulóján több Mozart mű ősbemutatóját is itt tartották. A helyet amúgy Miloš Forman Amadeus című Mozart-filmjéből is ismerhetjük. A színház előtti baljós figura szobra is Mozarthoz kötődik: a Don Giovanni 1787. október 29-ei ősbemutatója emlékére készítette 2000-ben Anna Chromy, és az opera egyik figuráját, a kormányzót ábrázolja, pontosabban annak nyomasztó szellemét.

A színház szomszédságában található a Károly egyetem egyik gótikus épületrészlete (lásd balra fent). A Karolinum Közép-Európa harmadik legöregebb egyeteme a bécsi és a krakkói után, viszont az alapítás korából vajmi kevés maradt fenn. A kecses kiugró ablakfülke azon kevés építészeti elem egyike, amely elkerülte a barokkosítást, és a 14/15. század fordulójáról maradt ránk.

Mi ezt követően elmentünk a Havas Boldogasszony templomba (erről lásd a prágai templomos posztunkat), illetve visszaballagtunk a Klementinumhoz (erről pedig a könyvtárak kapcsán olvashatsz), és hamarosan újra az óváros főterén találtuk magunkat. Éppen nem esett a hó, a szél is alábbhagyott, időnk is volt még, így végigsétáltunk a Celetná utcán. Ez egy igazi kincsesbánya, hiszen tele van szebbnél szebb kapualjakkal, ablakokkal, kilincsekkel. A végén pedig ott a lőportorony (lásd balra lent).
Ez a Károly-híd túloldalán található toronyra emlékeztet, és valóban, a Peter Parler-féle munka inspirálta az Óváros egyedüli megmaradt tornyának a készítőit. A lőportorony volt a Királyi út eleje, vagyis innen indult a cseh királyok koronázási menete, viszont lőport csak a 17. században tároltak benne: korábban új, majd hegyi toronyként emlegették. A mostani torony 1475-1508 között épült, II. Ulászló uralkodása alatt, viszont a hét éves háború során, Prága ostromakor találat érte, így a késő gótikus díszítések egy része megrongálódott, amelyeket 1799-ben el is távolítottak. A mostani díszek neogótikus stílusúak, és 1875-1886 között készültek, viszont a torony olyan mértékben befeketedett, hogy az ékítmények cseppet sem látványosak. A torony fénykora amúgy közvetlenül az építés időszakára tehető, ugyanis a szomszédságában állt a királyok városi palotája, amelyet a 15. században használt IV. Vencel, Luxemburgi Zsigmond, II. Habsburg Albert, majd Podiebrád György és Jagelló Ulászló is. II. Ulászló innen költözött vissza a várnegyedbe, ami felgyorsította a királyi vár építési munkálatait, de lelassította a torony kialakítását.

A Reprezentációs ház (lásd jobbra fent)
A hely funkciójára utal a közeli Královodvorská utca, ugyanis a lőportorony szomszédságában található szecessziós épület a Királyok Udvara helyén áll. A sárga reprezentatív épületet 1906–1911 emelték, ez a prágai szecesszió egyik legjelentősebb alkotása: kávéháznak, étteremnek, borozónak, hangversenyteremnek, táncteremnek, és kiállítóteremnek ad otthont. Történelmi jelentősége is van: 1918-ban itt kiáltották ki Csehszlovákia függetlenségét, 1989 őszén pedig itt tartották a Vaclav Havel vezette Polgári Fórum és az állampárt közötti első megbeszélést.

A Vencel tér
Megcsodáltuk az épületet, majd a Vencel tér felé vettük az utunkat. Ehhez a Na Příkopě utcán kellett végigsétálnunk. Mivel újra rákezdett a havazás, így alig találkoztunk valakivel, viszont ez is egy tipikus sétáló és bevásárló utca. Ez persze az esztétikai látványosságok iránt érdeklődő turistákat se rettentse el, ugyanis szép házból is akad elég a környéken.

Amikor kijutottunk a Vencel térre, itt is kirakodóvásárt találtunk. Az olvasó megnyugtatása végett: ez nincs mindig így. A tér végén látható múzeum sincs mindig felállványozva: a Nemzeti Múzeum az alapítás 200. évfordulójára készül, így 2018 októberéig ne akarjunk bemenni, hiszen az alapoktól a tetőig mindent felújítanak.

Prágában rengeteg olyan dolog van még, amit érdemes megnézni: mi például időhiány miatt teljesen kihagytuk a zsidónegyedet. Akinek pedig lehetősége van a környék bejárására, az semmiképpen se hagyja ki a környező kastélyokat/várakat. A közismert Karlštejn mellett Dobříš és Veltrusy is szerepelt a tartalék listánkon, viszont annyira kifutottunk az időből, hogy végig a városon belül maradtunk. Sebaj, még visszatérünk.

Íme azok a fotók, amelyek nem kerültek be egyik blogbejegyzésbe se:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése