2020. január 31., péntek

Az első magyarországi ciszterci kolostor anyatemploma – Heiligenkreuz


Zirci látogatásunk során már tervbe vettük, hogy elmegyünk Heiligenkreuz kolostorába, de a sok-sok terv mellett az utazásra csak 2019 őszén került sor. A ciszterci rend történetéről a zirci beszámolóban már írtunk, így ezt most mellőznénk. Heiligenkreuz kapcsán csupán annyit kívánunk kiemelni, hogy az első magyarországi ciszterci kolostor, a bátaszéki alapítói innen érkeztek, így ebben a csodás osztrák kolostorban tisztelhetjük a magyarországi ciszterci közösségek anyatemplomát. Heiligenkreuz a ciszterci kolostorok rangsorában előkelő helyet foglal el, mivel az első ciszterci közösség 1098-ban alakult Citeaux-ban, a heiligenkreuzi apátság pedig 1133-ban épült, ráadásul ez utóbbit Morimond-ból, a négy nagy eredeti ciszterci közösség egyikéből alapították. A fennállás terén is rekordokat állított fel Heiligenkreuz, hiszen az általunk már szintén bemutatott reini apátság után ez a világ második legrégebb óta folyamatosan működő ciszterci közössége.
Heiligenkreuz a bécsi erdőben található, könnyen megközelíthető, viszont ez a 12. században egyáltalán nem volt így. Akkoriban a ciszterci szerzetesek direkt a nagyvilági zsongástól távol kerestek megfelelő helyszínt a kolostoruknak. Babenberg III. Lipót osztrák herceg Párizsba küldte egyik fiát, Ottót, akit a történészek ma Freisingi Ottóként ismernek. Freisingi Ottó tanulmányai során hallott a ciszterciekről, a rendbe is belépett, és az ő kérésére alapította apja a Heiligenkreuzi kolostort, illetve a Bécstől észak-nyugatra található klosterneuburgit is.
Az eredeti épületből kevés részlet maradt fenn, hiszen az eredetileg román stílusú apátságot részben gótikus, később pedig barokk stílusban építették át. A látogató a belépőjegy megvétele után az udvarba kerül, itt indul a vezetett látogatás, és itt például az apátsági templom homlokzatát is megcsodálhatja, amely a jellegzetes bélletes kapuival tipikusan román stílusú. Ez 1187-ben készült el, a bejárat feletti három ablak a Szentháromságra utal, amely szimbolika jellegzetes a ciszterci templomoknál. A templom hajó kissé sötét, az itteni kórus stallumai hiába gyönyörűek, a faragott és intarziával teli részletek megtekintéséhez rendesen ki kellett nyitnunk a szemünket. Ti se rohanjatok át rajta, mert megéri (lásd lent).
Az orgona is érdekes, ugyanis Schubert nemcsak játszott rajta, hanem egy különleges darabot is komponált rá, így azóta Schubert-orgonának is hívják a hangszert (lásd jobbra fent).
A templom gótikus része 1295-ből származik. Senkit se csapjon be a főoltár: ez neogótikus stílusú, és 1887-ben áldották meg. A felette lévő kereszt is átverés, ugyanis 1980-ban készült másolat, mivel az 1138-as olaszországi eredetit nem sikerült megszerezni.
A festett üvegablakok csodálatosak, a tér a gótikus templomokra jellemző módon tágas és méltósággal teli.
A túra ezt követően a sekrestyében folytatódik, ami túlnyomó részt barokk stílusú, hogy végül az impozáns munkatermen (lásd fent) keresztül kijussunk a kerengőbe. Ennél több csodálatos részt is felfedeztünk. A kerengő 1220 és 1240 között épült, vagyis pont akkor, amikor folyamatban volt a váltás a román stílusról a gótikusra. Ennek megfelelően mindkét stílus jegyeit felfedeztük.
A Káptalanterem azóta is az egyik kedvencünk. Itt választják az apátokat, itt „öltöztetik be” a novíciusokat, így természetes, hogy ez a közösségi élet egyik központja. Ennek megfelelően szép freskók díszítik a falakat, amelyek az itt eltemetett Babenbergeket is bemutatják. A terem közepén található II. (Civakodó, avagy Harcias) Henrik osztrák herceg, az utolsó Babenberg síremléke. Őt mi onnan is ismerhetjük, hogy amikor IV. Béla király menekült a muhi csata után, II. Henrik herceg zsarolta meg ahelyett, hogy menedéket nyújtott volna neki. Ezen cseppet sem kedvező ausztriai fogadtatás után fordult délnek a menekülő magyar királyi család, és ezért születhetett Dalmáciában a budapesti Margit-szigetnek is nevet adó Árpád-házi Szent Margit.
A káptalanterem ablakai 19. századiak, a rózsaablak az 1879-es párizsi világkiállításra készült.

A kerengőről nyílnak kisebb-nagyobb helységek. Az egyik ilyen az úgynevezett Halottas kápolna, de a Káptalanterem mellett a másik kedvencünk a Kútház. Ez a ciszterci kolostorok egyik jellegzetessége, ugyanis az alapítók próbáltak mindig olyan helyet találni, ahol friss forrásvíz is elérhető. Számos ciszterci apátság neve is utal a vízbőségre, avagy a tisztaságra: pl. Clairvaux (tiszta völgy), Trois Fontaines (három forrás), vagy Bélakút a Szerémségben. A mai heiligenkreuzi kútház üvegablakai helyett jórészt modernkori pótlásokat találunk, igaz az egyik üvegtábla 1295-ből származik. A kút 1556-ban készült Rómában és öt ólommedencéből áll. Egészen a 16. század közepéig mosdóként is szolgált. Nagyon magas a víz ásványi anyag tartalma, az magyarázza a kutat borító lerakódást.

A látogatás csak vezetés keretei között történhet, ami angolul és németül zajlik, de adnak magyar nyelvű információs füzetet, így annak is hasznos a túra, aki nem ért a fenti nyelveken. Mi egy nagyon kedélyes, jól felkészült szerzetest fogtunk ki, aki csak tovább javította az amúgy is csodás élményeinket a vicces megjegyzéseivel.

Az apátsági látogatás után megebédeltünk, majd elmentünk a helység határában található temetőbe. Mivel a csodás őszi színeket nem hagyhattuk szó nélkül, így a hangulatos fasort is lefotóztuk. 131 éve, 1889. január 31-én ide temették el Marie von Vetserát, Rudolf trónörökös szeretőjét, és társát a halálban. A mayerlingi vadászkastélyban történt tragikus halálesetek máig nem tisztázottak, Marie sorsa pedig különösen tragikus. A vérbe fagyott holttestet a rokonok felsőbb utasításra hintóba rakták, mintha még mindig élt volna, és először a heiligenkreuzi temető öngyilkosoknak fenntartott részében temették el. A lány halálhírét szigorúan elkülönítették Rudolf trónörökösétől. A temetésen a család részéről csak Marie nagybátyja és gyámja vehetett részt, még az édesanyját is kizárták. Őt a császári udvar nyomására a temetés napján útnak indították Velencébe, de gyászában út közben visszafordult. A Vetsera családot kiközösítették, a lányuknak csak 1889. május 16-án emelhettek rendes síremléket, amit ma is láthatunk. Ezt a későbbiekben többször is meggyalázták: 1945-ben a szovjet hadsereg katonái, akik valószínűleg ékszereket kerestek, illetve 1991. július 8-án, amikor a mayerlingi tragédia megszállottja, Helmut Flatzelsteiner linzi bútorkereskedő elraboltatta a hamvakat, hogy azokat elemezhesse. A maradványok csak 1993. október 28-án térhettek vissza a helyükre. Morbid kuriózum, hogy az 1889-es koporsó megtekinthető a mayerlingi vadászkastély épületéből kialakított karmelita zárdában.

Itt találhattok további fotókat a templomról.
Itt pedig a kolostorról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése