A Kunság szívében, Bács-Kiskun megye közepén található Kiskőrös jelenleg járási székhely és gazdag múltra tekint vissza. Valószínűleg a 15. században már lakták, de a török hódoltság következtében szinte teljesen elnéptelenedett. Az 1718-as újratelepítés után felvidéki szlovák telepesek érkeztek, akik felvirágoztatták az egykori mezővárost.
A szülőházhoz közeledve a közeli parkban nagy nyüzsgésre lettünk figyelmesek. Később kiderült, hogy a XII. Duna-Tisza közi Agrárexpó programjait hallhattuk, de minket ez nem érdekelt, alig vártuk, hogy láthassuk azt a bizonyos nádfedeles házikót, ahol egykor Petőfi Sándor született és gyermekkorát töltötte.
A városban 1857-ben kezdődött a költő emlékének tudatos ápolása, amikor a költő aszódi szobatársa és barátja, Sárkány János lelkész közzétette az újságban a keresztelési anyakönyvi adatokat. 1876-ban még egy szervezet is alapult, hogy ápolja Petőfi emlékét.
A kapun belépve olyan érzés volt, mintha visszarepülnénk a múltba. A kertben a gémeskút mellett egy szobrot vettünk észre: ez volt az első Petőfit ábrázoló köztéri alkotás (lásd fent). 1861-re készült el, a megrendelők titokban szállították a városba. A nádfedeles ház mellett később egy emlékház is épült, ami olyan, mint egy kincsesbánya. Telis-tele olyan tárgyakkal, műalkotásokkal, amelyek kapcsolódnak a költőhöz és életútjához. 1983-ban hirdetették meg először azt a pályázatot, amivel a kortárs művészeket kiállítással támogatták. Azóta minden évfordulón érkeznek a szebbnél szebb alkotások. Most mi is láthattuk a legutóbb beérkező műveket, melyek közül néhány megtetszett. Főleg azok az alkotások, amelyek valamelyik versének vagy elbeszélő költeményének szereplőit ábrázolják. Legjobban a „Helység kalapácsa” című alkotás nyerte el a tetszésünket. Kár hogy nem vihetjük őket haza. Reginának egy másik alkotás is tetszett, ami úgy nézett ki, mint egy többször átlapozott verseskötet.
A további kiállítótermekben az egykor betelepített szlovák nép használati tárgyai, bútorait láthattuk. A múzeumhoz tartozik még egy Szlovák tájház is, de a felújítás miatt nem láthattuk, így biztos visszajövünk még.
Az emlékház után a vert nádfedeles házikó felé vettük az irányt, ahol három szobácska mutatja be Petrovicsék otthonát. A szülői házba nehéz elfogultság nélkül belépni, főleg annak, aki szereti a költőt. A Petrovics szülők 1821. november 1-jén költöztek Szabadszállásról Kiskőrösre. Petőfi apja mészárosként dolgozott és három éves szerződést kötött a helyi mészárszék üzemeltetésére. Ez a ház 1780 körül épült és 1864-ben Pesty Frigyes igazolta, hogy itt született a költő. A szülőház helye Petőfi életében még nem volt egyértelmű, így több város vallotta magáénak. 1845-ben még élt néhány családtag, így az ő segítségükkel sikerült feleleveníteni az emlékeket. Az épület 1859-ig Makovinyi Márton borbélymester tulajdona volt, majd Makovinyi Klára örökölte meg. Tőle Martinovics Pál kötelesmester és felesége, Varga Teréz vásárolta meg. Az 1870-es évektől fontossá vált az épület sorsa és végül a Magyar Írók és Művészek Társasága szerezte meg a tulajdonjogot.
1880-ban Jókai Mór nyitotta meg a látogatók számára, így ez lett Magyarország első irodalmi emlékháza. A társaság központja a fővárosban volt, így a tulajdonjogot Kiskőrös városának adták. Ekkor még nem volt múzeumi jellege, sőt az egyik szobában gondnok élt. Sok ismert személy, többek között Liszt Ferenc, Teleki Sándor, Feszty Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond beszámolója alapján a forradalom és a szabadságharc után teljesen átalakították a ház helyiségeit. Végül elhozták a család bútorait Budapestről és 1953-ra nyerte el a múzeum mai arculatát.
Lelkesen néztünk körbe a kis házikóban, ahol néhány tárgy igen tetszett. Például a faragott sarokpadok és a szép faliszekrények (lásd fent). A hagyományos modellt követő épület középső helyiségében volt a nyitott kéményes konyha, ahol a dajka krumplinyomója és fából készült tésztaszűrője is egyedi. Nem utolsó sorban érdekes volt látni a korabeli szülőszéket és Petőfi baba ruhái is szívünkhöz nőttek, ahogy a költő keresztelőjekor használt kancsóért is oda voltunk (lásd balra lent). A család bútorain túl számos dokumentumra, tárgyra lettünk kíváncsiak, például az apja nyitott vándorládájában látható okiratokra. A belső szobában láthattuk a költő pipa gyűjteményét is (lásd jobbra lent), ami valószínűleg szintén az apjáé lehetett eredetileg.
Az egyik legkülönlegesebb tárgy Grimm Rezső litográfiájának másolata volt. A kőnyomat azért jelentős, mert a teljes családot ábrázolja (lásd lent). A szülők, Petőfi és felesége, fiuk, Zoltán, valamint István látható rajta. Egyedülálló, hogy Szendrey Júliát a családdal ábrázolták, mert sokan megvetették az asszonyt, amikor Petőfi halála után hamar férjez ment. Pedig az asszony abban a korban nem tehetett mást, hiszen másképpen nem tudta volna felnevelni a fiát.
A szülőház után a szomszédos szoborpark felé vettük az irányt. A költő műveit nem csak Magyarországon szeretik, így más nyelvekre is lefordították azokat. A parkot a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Társaság hozta létre 1985. július 26-án, itt Petőfi műfordítóinak szobrai találhatóak. Azért is érdekes ez a szoborpark, mert lehetőséget nyújt, hogy az irodalmon segítségével is kapcsolatot teremtsünk más országokkal. A szoborállítást komoly diplomáciai egyeztetés előzi meg, a talapzatot Kiskőrös biztosítja. Azért is érdemes többször visszatérni ide, mert mindig új műfordító szobrát állítják ki.
A múzeumi látogatás után még sétáltunk a városban, ahol egy egész alakos Petőfi Sándor, illetve egy Szendrey Júlia szobor őrzi a költő emlékét. Érdemes lesz majd 2023-ban is ellátogatni a városba, hiszen a költő születésének 200. évfordulója lesz. A város már most elkezdte a készülődést a programsorozatokra és létrejött a Kiskőrös Petőfi 200 Emlékbizottság is. Kíváncsian várjuk munkájuk eredményét. Mi még biztosan visszatérünk még, és reméljük írásunk olvasása közben Ti is kedvet kaptok egy látogatáshoz.
