Az európai nemzeti képtárak, vagyis az országos gyűjtőkörű
szépművészeti gyűjtemények kialakulása hagyományosan az
uralkodó dinasztiához, vagy jelentős nemesi családokhoz kötődött.
Az előbbire lásd a francia példát (Louvre), az utóbbira a
magyart. A Magyar Királyság műkincseit az ország területén
kívül székelő Habsburgok legfeljebb Bécsben gyűjtötték, és
1699-től kizárólagos befolyásuk volt az országban, így ettől
kezdve pl. a török hódoltság korabeli államok – jellegzetesen Erdély –
uralkodói sem hozhattak létre közgyűjteményeket. Az országos
műveltség összegzőjeként viszont egyre nagyobb igény volt
„nemzeti” jellegű kollekciók létrehozására, amellyel a
tudást, a művelődést is elő lehetett segíteni / be lehetett mutatni: ennek
jegyében jött létre pl. 1802-ben Széchényi Ferenc
felajánlásaként a Magyar Nemzeti Múzeum. Itt jellegzetesen egy
főúri adományon alapuló, apránként bővülő gyűjteményről
beszélhetünk.
Az Országos Képtár egy vegyes modellt követ: 1870-ben az állam
megvásárolta az Esterházy-gyűjteményt, és ebből alakult meg
1871-ben a Szépművészeti Múzeum őse, igaz ekkor még a Magyar
Tudományos Akadémia épületében. Itt tehát szintén egy
magángyűjtemény volt az alap, de már az állam tudatos
tevékenysége tette lehetővé ennek „közgyűjteménnyé”
alakítását. A képek száma folyamatosan bővült, pl. 1872-ben
Ipoly Arnold püspök gyűjteményével, és 1875-ben a Magyar
Nemzeti Múzeum 1800 előtti képzőművészeti állománya is az
Országos Képtárhoz került.
A képek beszerzése a hazai meglévő gyűjtemények mellett
külföldi vásárlások útján történt. Ennek esett áldozatul
Pulszky Károly, aki 1884–1896 között vezette az intézményt, és
jelentős mértékű külföldi vásárlást eszközölt. 1895-ben beszerezte
Sebastiano del Piombo Férfiképmás című festményét, amely
botrányt kavart, ugyanis ezt hamis Raffaello képnek titulálták,
így a kifizetett árat túl drágának ítélték, illetve Pulszky
nem tudott elszámolni a pénzzel, így sikkasztással is vádolták.
Pulszky Károly öccse visszafizette az összeget, az érintett
viszont a botrány nyomán idegösszeomlást kapott, és végül
Ausztráliába emigrált, ahol öngyilkos lett.
Ahogy az epizódból is kitűnik, akkoriban még bevett eljárásnak
számított, hogy az ilyen kép és szobortárnak egyetemes tudást
kell közvetíteni. Ami nem állt rendelkezésre, arról pedig
másolat készült. Ennek köszönhető a Szépművészeti Múzeum
részben ma is létező gipszmásolat-gyűjteménye: jellegzetesen
antik, középkori és reneszánsz alkotások másolatait szerezték
be. Eredetileg barokk és 18. századi alkotások is szerepeltek
volna a terekben, például a Barokk Csarnokban, ám a
másolatgyűjtemény végül a reneszánsz bemutatásával lezárult.
Ennek oka, hogy az 1910-es évekre, amikorra a gyűjtemény
kialakult, Európa többi részén már kezdett idejétmúlttá válni
a szobrászat történetének ez a típusú bemutatása. Ennek
ellenére a gipsz másolatok a kiállítások szerves részét
képezték a második világháborúig. Erre jellegzetes példa
Colleoni lovasszobra a Reneszánsz csarnokban (a második világháború
során megrongálódott tető miatt havas a szobor), mellette pedig
az eredeti Velencéből. Legalul a Reneszánsz csarnok mennyezete
látható.
A Múzeum ma is álló épülete csak 1906-ban került átadásra:
ezt Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervei alapján
emelték neoreneszánsz és neoklasszicista stílusban. Akkoriban
jelentősen különbözött a múzeumi koncepció a maitól: kevesebb
látogatóra számítottak, kevesebb irodában is kiszolgáló térben
gondolkodtak. Akkoriban a tanulni vágyó középosztály magától
ment, most viszont az „egyéb” funkciókkal kell becsábítani a
potenciális látogatókat. Ennek köszönhetjük pl. a múzeumi
boltot, vagy a kávézót. Azóta a gyűjtemény is nőtt és részben
a második világháborús károknak köszönhetően a rendelkezésre
álló területet se sikerült teljes mértékben kihasználni.
Ahogy a fenti alaprajzból is kitűnik, a múzeum épülete
csarnokokra oszlott, amelyek különféle stílusokat mutatnak be.
Ezek a csarnokok fogadták be eredetileg a stílus tekintetében
odaillő másolatokat. A Román csarnokba pl. síremlék, szószék,
portál, vagy freskó másolatok kerültek. Helyhiány miatt pár
magyar szárnyas oltárt is itt állítottak ki, majd az 1926-os átrendezést
követően már csak gipszöntvények maradtak. Ekkortól
Donatello Gattamelata-lovasszobrának a másolata határozta meg a
teret (az eredeti Padovában található, a Padovai Sz. Antal
bazilika előtti téren). Ezek a gipsz másolatok az 1920-as évekre
már devalválódtak, így a második világháború során nem
helyezték őket biztonságba, ezért a gyűjtemény többi darabjához
mérten nagyobb károkat szenvedtek. A második világháború után
ezeket a sérült darabokat bezsúfolták a múzeum egyedüli nem
restaurált termébe: a Román csarnokba. Ez vezetett a csarnok raktár funkciójának a kialakulásához. Mára ez megváltozott, hiszen a munkálatok
jelentősen előrehaladtak, és 2018. március 15. és április 2.
között a felújított Román csarnok fogadta a látogatókat. Mi is
megragadtuk a lehetőséget, és Húsvét
hétfőn délután, egy relatíve nyugodtabb időszakban jutottunk
be.
A még folyamatban lévő munkálatok egy összetettebb rendszerbe
illeszkednek. Első lépésként ugye ki kellett üríteni a termet.
Ehhez szükség volt egy olyan területre, ahol tárolják,
restaurálják és lehetőleg kiállítják a másolatokat. A második
világháború után több helyszín (Tata, Kecskemét, Komárom)
között szétosztott anyag java a komáromi Csillag erődbe kerül,
ahol egy önálló kiállítás keretében várja majd a látogatókat.
Másik részük a Szabolcs utcai kórház épületéből kialakított
Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ
látványtárában lesz látható 2019-től.
Emellett sor kerül a Múzeum többi terének a rehabilitálására:
a Könyvtárból kialakított raktár lesz például a kreatív
foglalkoztató, és a mélyföldszint terei is teljesen megújulnak.
Az 1957-től önállósodott Magyar Nemzeti Galéria visszakerült a
Szépművészeti Múzeum alárendeltségébe és az előbbinek a
Liget projekt keretében épülő új székhelyébe kerül majd a
korábban a mélyföldszinten látható legújabb kori kollekció. A
mélyföldszint átszabásával létrejön egy nagy méretű
ideiglenes kiállítói tér. Ez azért fontos, mert a Szépművészeti
Múzeum korábbi nagy nemzetközi szintű kiállításainak fogadása
érdekében átalakították a Jón és a Pergamoni csarnokot. A
Munkálatok után viszont ezek újra láthatóak lesznek és az
állandó kiállítások bemutatására szolgálnak majd.
Ezen folyamat első igazán látványos terméke az immár
látogathatóvá varázsolt Román csarnok. Ennek román stílusú
belső díszítését az épület tervezői Schickedanz Albert és
Herzog Fülöp 1900 végén álmodhatták meg. A bazilikát idéző
teret oszlopfők és pillérek tagolják: ezek különbözőek, pécsi
és gyulafehérvári mintákat követnek, ugyanis itt is a tanítás
igénye irányította az alkotókat (lásd a jobb oldali képen az egyik oszlop talapzatát). Az
oszlopfők aranyozásának a helyreállítására amúgy 5,5 kg
aranyra volt szükség.
A festészeti dekorációk Reissmann Károly Miksa és Glaser János
munkái, akik 1903 és 1904 között dolgoztak ezen. A falakat
figurális ábrázolások és heraldikai elemek díszítik. A
diadalívek falára magyar szentek (Szent István, Szent László,
Szent Erzsébet és Szent Margit), illetve Mária és Jézus alakjai
kerültek. Ezen felül a rövidebb falakat még állatövi jegyek
díszítik.
Az Állatkert felé néző hosszanti oldalfalon Árpád-házi
uralkodók (Könyves Kálmán és valószínűleg IV. Béla), a
főbejárat felé eső oldalfalon pedig Ozorai Pipo és Szécsi Dénes
püspök alakja látható. Az alakjaikat különféle keresztény
jelképek és jelmondatok övezik, visszatérő motívum az életfa,
és az örök életet jelképező páva. Az ábrázolások
ikonográfiája pedig szorosan kötődik a milleneumi gondolatkörhöz.
A főhajó falaira a magyar állami, társországi és tartományi
címereket, a körüljáró folyosókra pedig magyar nemzetségi
címereket festettek. A körüljáró folyosók boltozatainak griff-
és sárkányfiguráit a német középkori fal- és táblafestészet
inspirálta.
A csarnokba 1905 és 1906 között helyezték el a német késő
román korszak kiemelkedő emlékének, a freibergi Aranykapunak a
méretarányos gipszöntvényét (az eredeti 1225 környékén készült).
A másolat a második világháború után különös fontosságra
tett szert, mivel az eredeti kapu károkat szenvedett, és ezt
részben ennek a másolatnak köszönhetően sikerült
helyreállítani. A kapu kissé kakukktojás, ugyanis pár másik
kevésbé látványos elem mellett ez is kissé elüt a Román
csarnok díszítésétől, viszont a többi gipsz másolattal együtt
ezt azért se lehetett elszállítani, mert ezzel a múzeum épülete
és a kapu másolat is sérült volna, illetve az egyedisége miatt
már ez a másolat is műtárggyá vált. Nekünk mindenesetre
tetszett, hogy ezt itt láthattuk. A csarnok másik különleges
eleme a gyulafehérvári kapu gipszből készített másolata, amely
a freibergi Aranykapu mellett látható, erről viszont nem
készítettünk fényképet.
Nekünk nagyon tetszett, amit láttunk, és alig várjuk, hogy a
felújítás további eredményeit is megtekinthessük.
Itt találjátok az alaprajzot és a havas Colleoni szobor fotó
lelőhelyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése