Az egyik kedvenc római nemesi gyűjteményünkben, vagyis a Doria-Pamphilj palotában jártunk

Létezik egy Doria néven ismert genovai család. Őseiket körülbelül a 10. századig lehet visszakövetni és tagjai igen hamar a Genovai Köztársaságot irányítói közé emelkedtek. Természetesen voltak mélypontok is a történelmükben, de az „Admirális”, Andrea Doria (1466–1560) kiemelkedő katonai teljesítménye az európai ismertséget is biztosította számukra. Ma több ága létezik a Doria családnak, köztük egyesek a hercegi címet is megszerezték, és szinte az egész itáliai félszigeten fellelhető a koronás sasos címerük, mi viszont most a római-genovai ág egyik palotájával fogunk foglalkozni.

A Doriák házasság útján kerültek Rómába. Volt ugyanis egy Pamphilj nevű család, amely Umbriából származott, majd a 15. század második felében betelepült Rómába. Nem volt nagy súlyuk az olyan római oligarchák mellett, mint az Orsinik vagy a Colonnák, de a tudatos házasodási politikájuknak köszönhetően egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A családi székhelyük a mai Piazza Navona mellett állt, ami a hagyományokhoz való ragaszkodásra is visszavezethető, hiszen az első római Pamphilj a szomszédos Pasquino téren vett házat. Amikor Giovanni Battista Pamphiljt X. Ince néven pápává választották, a családi címer már megfelelő patinával rendelkezett, Azzal persze mindenki tisztában volt, hogy a Pamphiljk kasszája többször volt üres, mint tele. X. Ince pápasága (1644–1655) annyiban biztosan hasonlított a kortársaiéra, hogy segítette a családját, viszont a nepotizmus vádját nem egyedül viselte, hiszen a sógornőjéről, Olimpia Maidalchiniról köztudott volt, hogy szereti a hatalmat és a pénzt, illetve hallgat rá a pápa. Donna Olimpiára így hamar ráragadt a papessa, vagyis pápanő gúnynév. Ekkorra tehető a ma brazil nagykövetségként működő családi palota felépítése a Piazza Navonán (lásd lent), illetve a Doria-Pamphilj park kialakítása a Via Aurelia mellett.

Donna Olimpia a korabeli római művészek mecénásaként is feltűnt, amiben a sógora is segített. Ennek köszönhető, hogy olyan római nevezetességeken találjuk a három liliom alatt olajágat tartó galambot, mint például a Gian Lorenzo Bernini-féle Folyók szökőkútja a Piazza Navonán, vagy a lateráni bazilika. Olimpiának csak egy fia született, és ez az elkényeztetett ficsúr, Camillo Pamphilj megcsinálta a család szerencséjét, ugyanis elvette feleségül az Aldobrandini vagyon örökösét, és ezzel anyagilag is a legtehetősebb rómaiak közé került. A római Doria-Pamphilj palota is ennek az Aldobrandini-örökségnek a része. Camillo természetesen volt, amikor kötelező jelleggel költötte a pénzét: a palota Collegio Romano felé eső homlokzatát például VII. Sándor pápa utasítására egy év alatt építtette, ugyanis a pápa méltó környezetet akart kialakítani a jezsuiták római kollégiuma számára. Ettől függetlenül nem kell nagyon sajnálni a családot, ugyanis volt miből költeni, és ez a pápai utasítás is csak egyike volt azon trükköknek, amelyekkel a X. Incét következő pápák vissza akarták csurgatni a közösbe a Donna Olimpia által elcsalt összegeket. A Pamphiljk nem sokáig élvezhették a gazdagságot, ugyanis Camillo fiaival a család férfiágon kihalt. Camillo Anna nevű lánya viszont egy genovai Doriához ment feleségül, és az ő gyermekeiktől származnak a Doria-Pamphiljik.

A Doria-Pamphilj családnak két rezidenciája van: a genovai Villa del Principe és a római Palazzo Doria-Pamhilj. Balázs egy genovai levéltári kutatása után a genovai palotát is megtekintette, viszont nem sok fotót csinált, ugyanis inkább megvette a helyi útikönyvet. 2019. január elején viszont sikerült közösen eljutnunk a római palotába, amiről rengeteg fényképet készítettünk, és a sok-sok élményünkből próbálunk megosztani veletek néhányat.

Ahogy már említettük: a Via Lata-i palota az Aldobrandini örökség részét képezte. Ha valaki megnézi a hatalmas épületet a Google Maps-on, akkor egy meglehetősen nagyszabású tömböt talál, ugyanis ez teljesen egybefüggő módon terül el a Via del Pleibiscito, a Via del Corso és a Piazza del Collegio Romano között. Sokáig a Collegio Romano felől kellett bemenni, majd a 2000-es évek eleje óta a Via del Corso felé eső bejáratot tartják nyitva. Ez annyiból jó nekünk turistáknak, hogy keresztül megyünk az udvaron, és nem csak az ablakból csodálhatjuk a látványt (lásd jobbra).

Csak az első emeleti piano nobile látogatható, és ebből se minden, de aki betéved ide, az garantáltan tömény kulturális élményben részesül, mert a termek kialakítása is pompás, illetve az olyan nagy nevek művei sorakoznak a falakon, mint Caravaggio, G. L. Bernini, Guercino, Filippo Lippi, Brueghel, Tiziano, vagy Velázquez. A látogatás során kétféle jegyet vásárolhatunk: az egyik „csak” a galériára érvényes, egy kisebb összeget ráfizetve viszont a magánlakosztályokba is be lehet jutni. Szerintünk mindkettőt érdemes megtekinteni. Arra viszont készüljünk, hogy a palota magántulajdon, így szinte csak a diákoknak adnak kedvezményt a jegyvásárláskor. Ennek ellenére nem győzzük hangsúlyozni, hogy megéri, mert csodálatos. Emellett az is fontos segítség, hogy a nyitvatartása is kedvező, ugyanis hétfőn is látogatható.

Az első emeleten fogadótermek követik egymást. Az elsőben érdemes átvenni az audioguide-ot (ingyenes), ugyanis a termekben nincsenek információs táblák és a képeknél sincs mindig feltüntetve ki festette és mi a címe. Ahol pedig ott a név, az sokszor félrevezető, hiszen a „másolat valaki után” helyett a kereten csak az eredeti festő nevét tüntették fel. A honlapon találunk ugyan részletes bemutatást, de mi inkább az audioguide-ot választottuk. Az audioguide-ból a család egyik tagjától hallottuk, hogy az első látogatható termet sokáig üresen hagyták, és ezt csak jelentős késéssel rendezték be. A Poussin termet díszítő festmények egy részét eredetileg valóban nem ide, hanem a család vidéki rezidenciáiba szánták.

Ahogy tovább haladunk, úgy válik egyre emberközelibbé a termek mérete. A Szövetek termében a hasított szövettapéta melegsége mellett két szép Algardi mellszobrot és különféle festményeket találunk. Nekünk leginkább Mattia Preti alkotása tetszett.

Érdekes módon a Bálterem nem is olyan nagy. A terem különlegessége a zenészeknek kialakított sarok, ahol két egyenruhát, illetve egy 18. századi hárfát találunk. Ez a terem a 19. század második felében nyerte el mai formáját. A mennyezet sem az eredeti. Ennek korábbi mintáját szemlélteti a zenész-sarokban található kisebb vázlat.

A múzeumi könyvesboltnak helyet adó teremből két irányba lehet haladni. Balra benézhetünk a kápolnába, majd jobbra következik a tulajdonképpeni galéria.

A kápolnát még Domenico Fontana tervei alapján alakították ki 1689–91-ben, de az évszázadok során többször is átalakították. A mostani trompe-l’oeil festés a 19. század közepén készült. A család hatalmát tanúsítja, hogy a katakombákból két szent teljes testét is sikerült megszerezniük.

A tulajdonképpeni galéria három szárnya a palota sorsát meghatározó három család, vagyis az Aldobrandinik, a Pamphiljk és a Doriák nevét viseli, míg a negyedik egyszerűen a Tükörfolyosó névre hallgat. Ha előre haladunk, akkor az Aldobrandini szárnnyal kezdjük a sétát.

 

Itt a kedvencünk a Guido Reni-féle Puttók harca című festmény, de találunk itt Annibale Carracitól, vagy akár Claude Lorraine-től is érdekes alkotásokat. Amikor végig megyünk a folyosón, akkor balra be lehet menni egy kis terembe, ahol X. Ince két ábrázolását találjuk: a Velázquez-féle realista portrét, és a Bernini-féle heroizált mellszobrot. Egyikünk a Bernini-féle, másikunk pedig a Velázquez-féle ábrázolásért volt oda, úgyhogy karácsonyi ajándék gyanánt szívesen elfogadjuk őket.

A kis terem valójában a palota egyik sarkánál található, és a megvilágítását a mennyezeten található ablak is segíti. Itt a szomszédos S. Maria in Via Lata templom tornyát találjuk, amely egyfajta családi templomként is működik, ugyanis a család tagjai átmehetnek közvetlenül a palotából a templom felső szintjén kialakított zárt páholyaikba.

A Galéria Via del Corso felé eső szárnyát nevezik Tükörfolyosónak. A mennyezeten Héraklész próbáit festette meg egy bolognai festő, a falakat pedig természetesen tükrök díszítik. Találunk itt egy Raffaello feliratú festményt is, de ez csak másolat (lásd balra lent).

A Via del Corso-felé eső folyosó folytatásaként még találunk pár termet. Anno itt állították ki Caravaggio Bűnbánó Magdolna című festményét, de ma már egy kivételével az összes Caravaggio az Aldobrandini teremben található. A Tükörfolyosó folytatásaként végig bóklásztuk a meglehetősen sötét termeket, majd visszatértünk a tükörfolyosóra. Ezt a Pamphilj folyosó követte, ahol nem tudtuk eldönteni, hogy Algardi mellszobrát, Battista di Giovanni Bellini Madonnáját, vagy Guido Reni Madonnáját másoltassuk le. Mondjuk a Dürer követője által festett Sz. Eustachius látomása is tetszett.

Ez még csak a kezdet volt, mert a folyosó végén balra kanyarodtunk, és az Aldobrandini teremben Balázst alig lehetett elrángatni a kedvenc Caravaggióitól. A késő középkori festők termében is láttunk pár érdekes alkotást, de itt annyira sötét volt, hogy egyáltalán nem tudtunk fényképezni.

A galéria utolsó folyosójának, vagyis a Doria szárnynak a mennyezeti díszítése a legkésőbbi, ugyanis ezt már a 19. században alakították ki. A Donna Olimpiát ábrázoló Algardi-féle mellszobor mellett itt sok-sok érdekességet találunk, de leginkább a Brueghel festményeknek örültünk, ugyanis lemaradtunk a bécsi nagy Brueghel kiállításról, így ezek a festmények kicsit kompenzálták a hiányérzetünket.

Erről a folyosóról lehet bejutni a magánlakosztályokba is. Ezek mennyezet freskói jórészt a 18. század végi római festőiskolák termékei. A berendezés kevésbé egységes, ugyanis ez magán viseli a az egymást követő hercegek ízlését.

A Vénusz öltözője nevű helység az első, ahova belépünk (ennek lásd fent a mennyezetét), majd ezt követi a hálószoba. A bölcső egy Doria-Pamphilj hercegé, akinek a „kalapos” király, II. József császár volt a keresztapja. Mellesleg a gyerek anyját Savoia Leopoldinának hívták, vagyis a Szárd-Piemonti uralkodóházzal is rokonságban álltak a Doria-Pamphiljk, ráadásul Leopoldina húga Marie Antoinette francia királyné legjobb barátnője volt. Azért nem semmi egy kapcsolati háló!

A hálószobát találóan Vörös Szalonnak hívják. Az ezt követő termeknek is a falakat borító drapéria színe alapján emlegeti, tehát van itt Sárga (lásd lent), Zöld és Kék szalon.

  

A Kék Szalonban találjuk V. Filippo Andrea Doria Pamphilj és felesége, az angol Mary Talbot arcképeit. Az ő házasságuk alapozta meg a család angol kapcsolatait: a mostani örökösök is angol állampolgárok. A lakosztályok utolsó terme a pápai trónterem. Itt érdekes a trónszék, amely a fal felé néz, ugyanis ezt csak a pápai látogatások alkalmával fordították a helyes irányba. Innen már a Poussin terembe lyukadunk ki, ahol visszaadhatjuk az audioguide-okat. 

Nekünk nagyon tetszett a palota, mindenkinek ajánljuk, hogy menjen el, és nézze meg. Már csak azért is, mert a Colonna és a Pallavicini-Rospigliosi palota mellett ez Róma leggazdagabb ma is látogatható nemesi gyűjteménye, viszont az utóbbiakkal ellentétben a Doria-Pamphilj család kincseit nem csak havi 3-4 alkalommal tekinthetjük meg. Reméljük beszámolónkkal és képeinkkel sikerült kedvet csinálnunk a látogatáshoz.

Addig is itt láthattok további fényképeket a termekről.

Itt a puttókról, és a többi díszítőelemről.

Itt pedig a válogatásunkat láthatjátok a különféle alkotásokról.

Ráadásként pedig íme pár fotó a látogatható udvarról.

Legvégül: a metszetet innen töltöttük le.