A Miramare kastély, ahonnan valóban érdemes csodálni a tengert

Ferenc József osztrák császár és magyar király öccsének, Miksa főhercegnek a tenger volt a szenvedélye. Amellett, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett a trieszti kikötő, és a Habsburg birodalom flottájának fejlesztésében, egy olyan kéjlak építése is fűződik a nevéhez, amely máig Trieszt egyik legismertebb nevezetességének számít.

A kastély az úgynevezett Grignanói-öböl melletti sziklára épült, ahonnan valóban pazar kilátás nyílik mind Trieszt városára, mind a tengerre. Miksa 1855-ben találta ki, hogy ide egy kastélyt fog építtetni. A munkálatok 1856-ban kezdődtek, és a gyorsan haladó építkezés 1859-ben már lehetővé tette, hogy Miksa és felesége először a jelenleg nem látogatható kiskastélyba, majd 1860 karácsonyakor a főépületbe költözzön. Miksa időközben (1857–59) a Lombard-Venetói királyság kormányzója volt, és habár Milánóban székelt, gyakran utazott Triesztbe, hogy meglátogassa az építkezést, illetve a felsége, Charlotte is hamar megbarátkozott a kastélyépítés gondolatával, így a gyakori ellenőrzéshez támogató magatartás párosult. A házaspár sohase látta a kastélyt teljes pompájában, ugyanis 1864-ben elindultak Mexikóba, ahol Miksát francia támogatással császárrá kiáltották ki. A lenti képen lásd, amint Miksa fogadja az őt trónra meghívó mexikói delegációt, illetve amint elindul Miramaréból.

Az újdonsült uralkodó csak Amerikában döbbent rá, hogy mennyire csekély a támogatottsága, és amikor az USA felszólítására kivonták a francia csapatokat Mexikóból, Charlotte is elhagyta az országot. Hivatalosan azért, hogy segítséget kérjen, amire viszont már nem volt szükség, ugyanis Miksát 1867. június 19-én kivégezték. Charlotte megőrült, és eleinte a kiskastélyban, majd 1927-es haláláig Belgiumban ápolták.

A kastély természetesen ekkor sem maradt kihasználatlanul, ugyanis az első világháború után az olasz királyi család kezébe került, és itt alakították ki a Savoia dinasztia aostai ágából származó Amadeo herceg hivatali rezidenciáját, ugyanis Amadeo 1930–1937 között a környéken teljesített katonai szolgálatot. Először, mint a trieszti 23. tüzérezred, majd a 21. (goriziai), és végül a 4. (goriziai) repülőezred parancsnoka. Ekkor az első emeleten 11 szobát kissé átalakítottak, amelyek most már ugyanúgy műemléknek számítanak, ugyanis a 30-as évek hangulatát képviselik. Nekünk nem tetszettek annyira, de csak azért, mert nem ez a kedvenc belsőépítészeti stílusunk.

 

Amadeo 1937-ben innen indult Etiópiába, ahol alkirályként igazgatta a gyarmatot, és a második világháború legelején ő is angol fogságba esett a parancsnoksága alatt szolgáló olasz gyarmati katonákkal együtt. 1942. március 3-án Kenyában halt meg (elkapta a maláriát, illetve tüdőgyulladásban szenvedett), vagyis Miramare egyik tulajdonosa se volt túlságosan szerencsés, amikor elindul a tengerentúli „álomkirályság” felé.

A kastély komolyabb károk nélkül úszta meg a második világháborút, de ezt követően egymást váltogatták benne a szövetséges katonai parancsnokságok, amelyek nem mindig voltak tekintettel a kastély műemlék jellegére. Csak 1954-ben vonultak ki, és a régi fotókon, illetve terveken alapuló helyreállítást követően megnyílt az a kastély és park együttes, amit ma is látogathatunk. Ennek nem a mostani időszak a fénypontja. A park meglehetősen elhanyagolt, egyedül a kastély állapota megfelelő. Mondjuk itt se a legmodernebb a világítástechnika, és a múzeumi állagmegőrzés is lehetne hatékonyabb. Persze nem csak állagmegóvásról és részleges hanyatlásról beszélhetünk, mert a parkolótól a kastély felé haladva a jobb kezünknél találjuk a korábbi istálló épületét, amelybe egy érdekes kiállítást láthattunk Miksáról. Ez a kiállítótér pedig relatíve új dolog. Nekünk mindenesetre nagyon tetszett és bármikor visszamennénk, hogy újra megcsodáljuk.

Mi novemberben jártunk a kastélyban, egy kora délutáni időpontban, amikor alig volt valaki. Hétvégén azért nagyobb a látogatottság, de a jó idő beköszöntével özönlik el igazából a helyet a turisták. A látogató beállhat a fizetős parkolóba is, de ez hamar megtelik, úgyhogy számoljunk azzal, hogy picit kijjebb – igaz ingyen parkolhatunk. Mi is ez utóbbi opciót választottuk.

A park bejárata egy erőd kapujára emlékeztet, rajta ma is ott díszeleg a savoiai címer (hála Amadeónak).

A parkban a turisták mellett voltak sétáló és sportoló helyiek is. A kastély bejáratával szemben található nagy szökőkút természetesen működik (lásd kicsit feljebb), de a többi kisebb kút már csak hellyel-közzel. Nem csak a fő csapásokon érdemes sétálni, ugyanis a lugasok meglehetősen hangulatosak. Sok szobrot is találunk a kertben. Jelentős részük még a Miksa-féle terv részeként került a helyére, de van közöttük későbbi is, mint például az Amadeo tiszteletére emelt műemlék (lásd balra fent), amin jól látszik, hogy a herceg milyen magas volt (a 190 cm-ével különösen kitűnt, amikor a csupán 153 cm magas uralkodó társaságában mutatkozott). Ez persze csak a magunkfajta „ínyenceknek” különleges, de a Belvedere teraszhoz mindenképpen érdemes elsétálni, ugyanis innen lehet talán a legjobb képet csinálni a kastélyról (innen készült a legfelső kép). A szemfülesek a növényeket tanulmányozva is rábukkanhatnak érdekességekre, ugyanis a park élővilágát Miksa tengeren túli gyűjteménye alapozta meg.

A nagy kastélynak két szintjét látogathatjuk. Az előtér és a lépcsőház monumentális, viszont érdekesség, hogy a reprezentatív fogadótermeket, mint például a tróntermet nem a földszinten, hanem az első emeleten találjuk. Az is eltér a megszokott szoba-elrendezéstől, hogy az egyik legelső terem Miksa hálószobája, amely a „Novara” hajón használt kabinját idézi. Természetesen „Novarából” több is volt, tehát a „vájt fülűek” nehogy a Horthy Miklós miatt ismert első világháborús gyorscirkálóra asszociáljanak, hanem a Novara fregattra, amely végül Miksa holttestét is hazaszállította Mexikóból. A bútorok és a szobák díszítésénél alkalmazott stílus amúgy a 17. századi angol–holland mintákat követi, amelyeket a korabeli művészek műveiről lesett el az építtető.

Persze Miksa birodalma nem csak a hálókajütből áll, hiszen volt könyvtára, dolgozószobája, illetve többféle fogadóhelyisége is, de ezeket inkább nem részletezzük.

 

 

A látogató kérhet audioguide-ot, de minden szobában olasz-angol-német nyelvű kiírás segít a látottak azonosításában, vagyis fölösleges egy pontos „leltárt” készítenünk. Sajnos magyar nyelvű audioguide nincs, de a könyvesboltjukban árulnak magyar nyelvű könyvet, amely segít az eligazodásban.

Hamar eljutunk a Charlotte által használt lakosztályokba. Amúgy a szokásos családi portrék mellett (rengeteg Ferenc József és Sissi kép van a kastélyban, ami valószínűleg azt kompenzálta, hogy Miksa és a bátyja, illetve a két sógornő is valójában ki nem állhatták egymást) Charlotte-ot is láthatjuk brianzai népviseletben (Brianza a Milánó környéki terület neve, már önálló megyét alkot, Monza a központja, a képet lásd balra lent).

Természetesen egymást követik a hagyományos elnevezésű szobák, mint például az ebédlő, vagy a rajz szalon, de hamar eljutunk a közös hálószobához is. Az ágyat a hagyomány szerint Milánó városa adományozta az ifjú párnak házasságuk alkalmából. Az ágy felett Raffaello sixtuszi Madonnájának a másolatát láthatjuk.

Miksa mexikói kötődésére utalnak a kápolna piros függönyei (lásd lent), amelyeken már a mexikói sas szerepel, viszont Miksa a saját származásáról sem felejtkezett meg, hiszen a családi címert is többfelé megtaláljuk, és ebből természetesen következik, hogy néhol a magyar címerre is rálelhetünk (lásd Charlotte portréja mellett).

A már fent említett ágy nem az egyedüli a kastélyban. Miután felmentünk a német gótikából ihletet merítő lépcsőn (lásd balra lent), az Amadeo-féle modern szobákat követően jutunk el az úgynevezett uralkodók szobájába, ahol az aktuálisan trónon ülő személyek portréja között egy igazi unikumot láthatunk: III. Napóleon francia császár Miksának ajándékozta XV. Lajos francia király utolsó hivatalos szeretőjének, Du Barry hercegnőnek az ágyát. Ebből viszont Miksa már semmit se látott, ugyanis az első emeletet Miksa mexikói tartózkodása alatt, illetve halála után fejezték be. Az ágy viszont még olyan értelemben időben érkezett, hogy a szöveteket a kápolnából már jól ismert mexikói sas motívumokkal húzták át (lásd jobbra lent). Amúgy a szobában található kis asztalon írta alá Miksa, hogy elfogadja a meghívását a császári trónra.

Természetesen itt is egymást követik a szebbnél szebb helységek, amelyeket már a neoreneszánsz és neobarokk motívumok jellemeznek.

Ilyen például az audienciák terme (lásd fent), vagy a társalgó (lásd lent), amelyet Daedalus és Icarus termének is neveznek, az itt található szoborcsoport miatt. Amúgy elég sok helyen találunk keleti tárgyakat, főleg vázákat. Ez mind a soha ki nem haló kínai őrületnek az eredménye.

Ezt követően érünk el a trónterembe, ahol újra a neogótika vált uralkodóvá.

 

Itt a falon Habsburg uralkodók portréi között egy érdekes családfát találunk. Ez azt hirdeti, hogy a Habsburg és a Lotharingiai családnak közös az őse, vagyis amikor a történelem órákról jól ismert Mária Terézia feleségül ment Lotharingiai Ferenc Istvánhoz, akkor a leszármazottaik valójában csak ugyanazon család két különböző ágának egyesítését teljesítették be. Ezt természetesen nem sikerült bebizonyítani, de a családfa egy egyedi példa annak bemutatására, hogy a Habsburg család nem halt ki férfiágon Mária Terézia apjával.

Ezt a sok gyönyörűséget végül a csodálatos naplemente koronázta meg, mi pedig természetesen egymással versengve próbáltuk visszaadni ennek hangulatát.

Nekünk nagyon tetszett a hely. A park miatt érdemes akkor menni, amikor tényleg minden zöld, de a hely mindig nyújt valami különlegeset, így valóban könnyű a szívünk zárni ezt a mesekastélyt.

Itt találtok további képeket a kastély belsejéről.

Itt pedig a külsejéről.

Itt vannak a park kútjairól készült fotók.

Itt pedig a szobrokról.

Itt pedig a többi két a parkról és a környékről.