Belekóstoltunk az Őrségbe

A világ és más kultúrák megismerése nagyszerű dolog, de ez csak akkor sikeres, ha a saját kultúránkkal és hagyományainkkal is tisztában vagyunk. A sok külföldi csavargás után így az októberi hosszú hétvégére Magyarország egyik legszebb vidékét, az Őrséget ütemeztük be. Sok-sok helyen jártunk, átmentünk Ausztriába is. Az Őrség bemutatását egy általános beszámolóval kezdjük, majd a későbbiekben olvashattok az általunk felfedezett többi helyszínről is.

A régiót a határ védelmében betöltött feladatai miatt miatt nevezték el így, ugyanis az úgynevezett gyepű részét képezte. A gyepű egy széles határ menti földsáv volt, amelyet a honfoglaló magyarok hagytak elvadulni, hogy csak kevés helyen lehessen rajta átjutni, így elég volt csak ezen átjárók védelmével törődni. A gyepű mellé jellegzetesen az alávetett népeket telepítették. Ez lett a sorsa például a székelyeknek is, akik a dél-keleti határsávot őrizték. Nyugaton elsősorban török nyelvű népek feladata volt a határvédelem. Az Árpád-korban főleg az ismétlődő német betörések miatt volt fontos a nyugati gyepű, amely egyáltalán nem volt áttörhetetlen. Gondoljunk csak a Szent István halála utáni trónharcokra. Lásd a Vértes elnevezését, vagy Búvár Kund legendáját.

A terület a 16. században a Batthyány család tulajdonába került, viszont ekkor már két oldalról is határnak számított a terület, hiszen a a török hódoltság és az osztrák örökös tartományok között terült el, így értelemszerűen az itteni lakosok a magyar és a török földesúrnak is adóztak. Mivel a határ menti állapotok sohase voltak állandóak, így a reformáció és az ellenreformáció harca se vezetett végleges eredményre, vagyis a helyi templomok többször is gazdát cseréltek.

A trianoni békeszerződés kettévágta az Őrséget. A szomoróciak ezzel nem értettek egyet, aminek fegyveresen adtak hangot, így a hősiességüknek köszönhetően elnyerték „a legbátrabb falu” jelzőt, illetve Kercaszomoróc részeként továbbra is Magyarországhoz tartoznak.

A kellemes őszi napsütés hatására még inkább megjött a kedvünk a túrázásra, de rögtön tettünk egy kis kitérőt. Útközben ugyanis megpihentünk az egyik kedvenc városunkban, Kőszegen, ahol éppen a „Natúrpark ÍzeiGasztronómiai Fesztivál és Orsolya-napi Vásár” zajlott. A nívós sokadalomban sok szép dolgot láttunk. A róla készített fényképeinket itt láthatjátok (LINK). A friss erdei levegő is hívogatott minket, hogy elsétáljunk a Hörmann-forráshoz. Az erdő őszi színei már itt ámulatba ejtetek minket, és természetesen fényképezőgép se maradhatott a táska mélyén.

Az Őrséget keletről, Körmend felől közelítettük meg, ahol a legfontosabb műemlék a Batthyány-kastély. Ennek lenyűgöző kiállításáról majd olvashattok egy következő blogbejegyzésünkben.

A gyönyörű színekben pompázó fákkal szegélyezett, kacskaringós utakon haladva éreztük, hogy a nyugalom földjére érkeztünk. Egy-egy településen keresztül haladva az utak mentén láthattuk, ahogy az itt élők árulják a szebbnél szebb kézműves fazekas tárgyaikat. Mint később megtudtuk, az őrségi agyagot régóta használják ilyen célra, és a fazekasmesterek ma is a bevált hagyományos módszerekkel, díszítési mintákkal dolgoznak. Néhány településen az érdeklődő turisták bepillantást nyerhetnek a kerámiatárgyak készítésébe és kipróbálhatják a munkafolyamatokat.

Az esti órákban érkeztünk a Zalaegerszeg melletti Bagodra, ahol egy lovasparkban tértünk nyugovóra.

Reggel első utunk a Pro Equus Lovaspark lakóihoz vezetett. A játékos lovak örültek a látogatásunknak, amiből nagy simogatás és kaja utáni kuncsorgás lett. Az egyik paci még egy könyvre is rámozdult (képanyagunkat itt találjátok).

A lovak megadták a naphoz a kezdő lökést, így elindulhattunk a további úti céljaink felé. Magyarszombatfán az 1790-ben épült Fazekasház és a Czúgh János emlékszoba sajnos zárva volt de meg tudtuk nézni az Őrségi Vadászati kiállítást. Ez egy magángyűjtemény, amelyet az „Őriszentpéteri Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vadászmestere”, Gömbös Mátyás hozott létre. Gömbös úr vadászatai során sok relikviát gyűjtött össze, amelyeket eleinte saját otthonában őrizte, de ezt 15 éve a település szélén, egy „kódisállásos” házban láthatjuk. Mivel máshol is találkozunk ezzel az Őrségben, így mindenképpen érdemes szólni pár szót a háztípusról: a konyha elé felhúzott oszlopokkal díszített kis tornácot nevezték gúnyosan koldusállásosnak, vagy kódisállásosnak. Majd Ispánk kapcsán újra lesz szó ezekről a háztípusokról. Ami tehát a Vadászati kiállítást illeti, itt trófeákat és vadászati szerszámokat láthattunk. A vadászmester már nehezen birkózik meg a teherrel, így elmondása szerint a tárlat hamarosan egy újabb helyre költözik az őriszentpéteri önkormányzat segítségével.

Az összegyűjtött trófeák között különböző, különleges agancsokat, preparált állatfajtákat és vadászati felszereléseket fedeztünk fel. A madarak közül az egyik legérdekesebb az Őrségben utoljára vadon látott siketfajd, de még kivételesebbnek találtuk az afrikai vadászzsákmányokat. Még Reginát is lenyűgözte a gyűjtemény, pedig ő nincs oda a vadászatért. A házhoz tartozik egy vadaspark is, ahol éppen egy dámszarvas család lakik. Csak messziről csodálhattunk meg a felnőtt állatokat, mert a hím a párjától egy pillanatra sem mozdult el, védelmezve őt.

Magyarszombatfa után folytattuk az őrségi kirándulást, amikor is egy gyöngyszem falucskába érkeztünk. Magyarország nyugati határán, az úgynevezett Vendvidéken található Velemér az Őrségi Nemzeti Park része, aminek nemcsak az épített öröksége, hanem a gasztronómiája is kiváló. No, de ne menjünk ennyire előre, mert Velemér megérdemli, hogy többet írjunk róla. A falu Árpád-kori templomát, Falumúzeumát nem szabad kihagyni. Nézzetek meg Ti is, ha erre jártok. Különlegességeiről egy következő blogbejegyzésünkben bővebben olvashattok.

Velemér után utunkat a Zala folyó menti kisváros felfedezésével folytattuk. A térség fővárosának is nevezett Őriszentpéteren szintén egy 1230 körül téglából épített egyhajós román stílusú Árpád-kori templom található. Gótikus bővítést a 14-15. században kapott. A török veszély miatt védelmi célból bástya és sánc erősítést kapott, és árkokat is kialakítottak körülötte. Az 1600-as évek elejétől a reformátusok elfoglalták a templomot, amelyet a katolikusok csak ellenreformáció után kaptak vissza.

A templomhoz vezető úton először egy fából faragott királyszobrot pillantottunk meg, majd a fák lombjai közül a Szent Péternek szentelt templom tárult a szemünk elé, amely a jáki apátságra emlékeztetett. A legszebb jellegzetessége szerintünk a déli oldalon található bélletes kapu. A falait résablakok és lizénák tagolják. Nyugati oromfalát a homlokzatból kinyúló, gúlasisakos torony tagolja, amelyen egy körablak és egy félköríves, középoszlopos ikerablak látható. A belseje elszomorított minket, mert a templomra jellemző freskók – amelyek kívül-belül is díszítették – nagy része elpusztult, csak egy Biblia részletekre utaló írást figyelhettünk meg az egyik sarokban. A berendezés közül Gellért Károly őriszentpéteri fafaragó művész alkotásai; a tölgyfából készült oltár, az ülőfülkék és a keresztelő kút tetszett. A szentélyben látható Szent Pétert ábrázoló festményt Michl Márton festette 1801-ben. A feszület pedig Szabolcs Péter szobrászművész alkotása, de még szépnek találtuk a kerámia keresztelő tálat és a kancsót, amelyet Németh János zalaegerszegi keramikus készített.

A templomtól nem messze egy téglaégetőt is feltártak. A templom közvetlen közelben pedig síremléket láthatunk.

A finom helyi specialitású ebéd elfogyasztása után folytattunk utunkat Ispánk és Pankasz felé. Az előbbi faluban nem jártunk sikerrel, mert többszöri keresés után csak kívülről láthattunk pár „koldusállásos” lakóházat, de magyarázó táblát, vagy akár látogatható portát sehol se találtunk.

A napot Pankaszon zártuk, ahol megnéztük az őrség legrégebbi haranglábát. A Zala folyó bal partján található kis faluban a földművesből élő embereknek a reformáció idején nem volt lehetősége templomot építeni, így 1755-ben a falu legmagasabb pontjára egy tölgyfából épült szoknyás haranglábat emeltek. A masszív szerkezet sokáig kiállta az idők próbáját, majd 1965-ben felújították. Az elrongálódott részeit – a torony és a sátortető jó állapota miatt – a harangtorony lebontása nélkül is helyre tudták állítani.

Az őrségi kirándulás alatt több minden megérintet bennünket. Láttunk szép helyeket, de csalódást okozott, hogy sok látnivaló zárva volt, miközben a szállások terén telt ház volt, így lett volna kit becsábítani a múzeumokba, templomokba, emlékhelyekbe. Mivel hamar kiderült, hogy visszatérünk még, így most direkt kihagytuk a halomsírokat, és a többi nap során már az Őrségen kívül túráztunk. Mi biztosan visszatérünk még, és menjetek el Ti is, mert jól fel lehet töltődni a friss levegőn és a nyugodt környezetben.

Itt találtok további képeket a vadászati kiállításról.

Itt az őriszentpéteri templomról.

Itt pedig a pankaszi haranglábról.