Gyors látogatás Stájerországba: a Stift Rein-i apátság és az Österreichisches Freilichtmuseum

Az Őrség és a Batthányiakvárai után még ellátogattunk egy ciszterci rendhez tartozó apátsághoz, ami Graztól nem messze található. A szép barokk épület könyvtárát és történelmi termeit csak vezetővel és minden nap két időpontban (10:30-kor és 13:30-kor) nézhetjük meg. A tárlatvezetésről lemaradtunk, de utunk nem volt hiábavaló, ugyanis a Rein-i apátság részeként a templom szabadon látogatható.

A kolostor neve a szlovén „rauna” szóból származik, ami arra utal, hogy – a szabályok szerint – a kolostorokat víz mellé, völgyekben építették. A ciszterci rendről már a zirci beszámolónk során is beszéltünk, amit itt találtok.

A reini apátságot 1129-ben a korabeli stájer őrgróf, I. Lipót alapította, így ez a legrégebbi az Ausztriában ma is működő kolostorok közül. A közeli Ebrachból érkeztek az első szerzetesek, az évszázadok során számuk folyamatosan változott, közülük ma tizenhatan élnek az intézmény falai között. Az itteniek később további apátságokat létesítek: Szlovéniában Sittichben, Linzben a Wilheringit, Felső-Ausztriában Schlierbach apátságot, de Neukloster alapítása is az itteni közösséghez köthető.

A reinit a török támadások után átépítették, majd később barokk stílusban bővítették, melynek stilisztikai egységét Johann Georg Strengg grazi udvari építésznek köszönhetjük. A könyvtárukat a 18. század közepén hozták létre, melynek polcain sok könyvritkaság található. A 150 ősnyomtatvány közül a legöregebb az 1373-ból származó német nyelvű kalendárium. A szerzeteseknek – a kézművesség és a lelkipásztori feladatok ellása mellett – a gazdag termőterület is sok munkát adott. Például az osztrák hegyoldalakon jellemző volt a szőlőtermelés, de könyvkiadással is foglalkoztak, ugyanis scriptoriumuk jelentősnek számított.

Miközben a kolostor felé haladtunk, gyerek zsivajra lettünk figyelmesek: mint kiderült itt iskola is működik. A ciszterciek ugyanis a Habsburg uralom felvilágosult abszolutizmusának „hála” kénytelenek voltak oktatási feladatokat is magukra vállalni, hogy elkerüljék a feloszlatást. A hagyomány máig tart, de erről a zirci beszámolónkban is írtunk. A kapunál szemünk elé tárultak a barokk építészet jellegzetességei. A Mária mennybemenetele-templom oromzatos homlokzata szobrokkal díszített, az apátság nagy udvarára néz. A hagymakupolás tornyot Strengg újította fel. Érdekesség, hogy a főhomlokzat felső sávjában is találunk orgona sípokat: ez meglehetősen különlegesnek számít. Valójában ez csak dísz, és a egy bástyaszerű kitüremkedés harcias jellegének az eltussolására találták ki a zeneszerszámszerű kiképzést. A kitüremkedés a középkori erődítési hagyományok utánérzése, és a török veszély alatti katonai szerepkörre utal. A kapu fölötti fülkében az angyalok által közrefogott Szent Antal szobra áll, illetve a szobor fölött ábrázolták az apátság és az apát címerét is.

 

 

A templom tágas, egyhajós belső tere, illetve a Josef Adam Mölck által készített freskók a falain egyszerűen elkápráztattak minket. A templom tágasságát még jobban megnövelik a mennyezeten látható trompe-l’oeil festmények. A templom gazdag díszítése valóban méltó módon követi a barokk stílust. Természetesen ez nem jelenti, hogy a látszat a valóságot jelenti, ugyanis az oltárok és a díszítések jelentős része márvány imitáció, hiszen az esetek többségében csupán festett fa elemeket látunk, ami viszont nem rontja az illúziót.

A főoltár festménye Kremser Schmidt alkotása, és Jézus születését ábrázolja. Az oltár mellett láthatjuk Mária mennybemenetelét is. A Joseph Amonte festette oldaloltároknál Szent Bernát és Szent Benedek portréja kapott helyet, körülöttük különböző rendtagok figyelhetők meg. A szószéket sem szabad figyelmen kívül hagyni: ezt Jacob Payer készítette 1763-ban. Payer-féle szobrokat máshol is láthatunk a templomban. A templom déli oldalához egy 17. századi építésű keresztboltozatos kerengő is tartozik. Az öt kápolnája közül szerintünk a Mária kápolna volt a legszebb, amelyben felfedeztük a gótikus stílusban készített Reini Madonnát, de a Szentháromság-kápolna is lenyűgözően idézi a gótikus stílust a csodás keresztboltozatával, az ólomüveg ablakaival, fa díszítéseivel. Az apátsági templom 1786 óta plébániatemplom, illetve 1979-ben a II. János Pál pápa bazilika címet adományozott neki. A felújítások, régészeti feltárások során előkerült néhány római, román kori és gótikus lelet. Az egyik ilyen különlegesség az alapító sírja, amelyet a Mária kápolna alatt fedeztek fel, és 2006-tól látogatható.

Miután elhagytuk a kolostort, illetve a finom helyi specialitásokból álló ebéd után elindultunk az osztrák természeti kincsek felé: Peggau mellett, a vár romjától nem messze megnéztük a vízesést (lásd jobbra). Ez tetszett is, meg nem is. Akkor érdemes oda menni, miután több eső esett, ugyanis mi kissé szolid formájában ismerhettük meg. Ettől függetlenül a vízeséshez vezető út könnyen járható, a táj szép, és a friss levegőtől felfrissülve már várt minket Ausztrália egyik legnagyobb skanzenje.

Az „Österreichisches Freilichtmuseum” Graztól északra, a Mura patak völgyében található. A kellemes őszi napsütés, a patak csordogálása, a friss hegyi levegő, a madarak éneke lelkesített minket, hogy bejárjuk a 65 hektáros területet nagy részét. A látogatók október végéig naponta 9 és 17 óra között csodálhatják az osztrák falusi élet jellegzetes emlékeit, ugyanis a közel 100 eredeti ház között bepillanthatnak népi gyógyítás, állattartás és a mindennapi élet titkaiba. Hat századot felölelve, különböző osztrák tartomány jellegzetes épületein keresztül mutatják be az építészeti stílusokat, a berendezési és a használati tárgyakat, műhelyeket, hétköznapokat.

A skanzen létrehozásának gondolata Rudolf Meringer nevéhez köthető, de 1908-ban csak a helyszínek vizsgálatáig jutottak. Végül a terveket 1962-1970 között Viktor Herbert Pöttler valósította meg. Megalapították Osztrák Szabadtéri Múzeum Szövetségi Alapítványt, ami mai napig segíti a skanzen fejlesztési munkáit. 2002-ben ez a szabadtéri múzeum megkapta a Nemzetközi Múzeumok Tanácsa (ICOM) elismerését is. A főépületben időszaki kiállítások rendezésére is van lehetőség, 2016-tól egy kocsma is várja a látogatókat, ahol megkóstolhatjuk a régiók specialitásait.

A sétánk elején úgy éreztük magunkat, mintha egy ékszerdobozba csöppentünk volna. Rögtön egy mohás tetejű malom fogadott a skanzen teljes területén keresztülhaladó patak mellett. Az amúgy is meseszerű hangulatot a víz csobogása még inkább feldobta. Mondjuk a 48 fészkelőhellyel ellátott, hat méter magas galambház is érdekes volt rögtön az út legelején.

A területen elhelyezett épületek, házak többsége egyszerű faszerkezetű, csak a gazdagabb régiók építményein van vakolat, díszítés. Amikor beléptünk a házakba a kevés fényre lettünk figyelmesek, hiszen a kis ablakok nem sok fényt eresztettek be, viszont ez a kialakítás télen hasznos volt, ugyanis nem szökött ki a meleg. A helyiségek főleg egy konyhából és egy további térből állnak, ahol éltek, illetve aludtak a lakók, de a skanzen többi részében láttunk egy, vagy több szobás házat is. A konyha kemencéjével fűtöttek, melynek kormos falai olyan érzést keltettek, mintha most is használnák. Néhány ház falán méhkaptárokat is láthattunk, melynek segítségével mézhez jutottak. Az istállókat, és egyéb háziállatok elhelyezésére szolgáló ólakat, élelmiszer tárolókat is érdekesnek találtuk.

 

Kellemes időtöltést nyújtanak a történelmi játszósarkok, a megművelt földek és gyógynövénykertek melletti séta, de a múzeum munkatársai nem csak a nézelődni vágyó látogatókat várja. Interaktív foglalkozásokkal, állandó és tematikus időszaki kiállításokkal csalogatják a múzeumba a kicsiket és nagyokat egyaránt. Például szeptember utolsó vasárnapján – az élmenynapokon – kipróbálhatjuk a falusi élet mindennapjait. A kézműves foglalkozások keretében még a fűrészüzem, a feldbachi kötélverő műhely (ez a legfiatalabb épület, ugyanis már 20. századi) és a gabonaőrlő malom is működésbe lendül.
Látogatás közben megismerhetjük Ausztria tartományainak sajátosságait, mert ha keletről nyugatra haladunk, akkor Burgenlandtól eljuthatunk a Voralberg tartományra jellemző részekbe is.

A burgenlandi kis kuckók még igen szerények, kis méretűek. Ezek épületrészei a konyha, a kamra, az istálló és a pajta. Láttunk itt az Őrségből már ismert haranglábat is. Több kisebb tárolót nézhettünk meg, amelyekben élelmiszert, ruházatot tartottak, és falaikat agyaggal tapasztották be, hogy jobban szigeteljenek.

A stájer tartomány múltbéli épületeinek hála ismerhettük meg a különböző műhelyeket és berendezéseiket. A kovács, cipész, és más mesterségek szerszámai betekintést nyújtanak a szakma rejtelmeibe. Például séta közben az egyik erdős, dombos részen mintha egy erdőgazdálkodás területére léptünk volna, ugyanis a faipar is kihasználja a természet adta lehetőségeket. Az erdő mellett érdekesnek találtuk a faszállító szerkezetet és a fűrésztelepet is. A faiparban dolgozók a hegyekről a munka során nem tudtak mindig hazamenni, így fakéregből kunyhókat, szénégetőket, egyszerű rönkházakat építettek. Ezek közül itt láthattunk párat, és ahogy haladtunk, a fafeldogozás összes mozzanatát tanulmányozhattuk. Jó látni, hogy az egyszerű alapanyagokból milyen hasznos dolgok készülhetnek.

A további tartomány épületei – mint már említettük – sokkal díszesebbek és több szoba, berendezés látható bennük. Az egyik háznál sokáig nézelődtünk, fotóztunk ahogy a napsütésben a méhek a virágok és a fűszernövények között repdestek. Ettől nem messze egy zöld ablakos ház különösen megtetszett. Kívülről egy takaros családi házra emlékeztetett, de belépve csak ámultunk. A helyiségben egy múltbéli vegyesboltot rendeztek be. Jó volt felfedezni a régi márkákat, amelyek közül van olyan, ami a mai napig is híres. Egyébként, aki szeretne hazavinni emléket, az vásárolhat a bolt kínálatából.

Miután folytattuk múltbéli barangolásunkat egy teljes falu mintájához értünk, ahol különösen a szívünkbe zártuk egy régi iskola épületét. A régi időket idéző osztályterem, a kiállított iskolaszerek újra előhozták iskolás énünket. A főszezonban itt a gyerekeknek interaktív foglalkozásokat is tartanak, mintha ők is itt járnának iskolába.

A szabadtéri múzeum középső eszében már a többszintes házak, nagyobb tanyák a jellemzőek. Kár, hogy biztonsági okok miatt nem mindegyik szint látogatható, pedig a piros színben pompázó muskátlikkal díszített erkélyekről jó lenne szemlélni a tájat. Itt szerintünk az egyik legszebb ház az úgynevezett „Schwarzmaier-Hof“. A kétemeletes épület négy szárnya egy zárt udvar köré épült és közvetlenül a lakórész mögött található az istálló. A csempézett nyitott tűzhelyű füstkonyha, az emeleti stukkós mennyezetű szobák, illetve a festett bútorok már a jobb módra utalnak. A külső dekoráció is egyedi: a homlokzatot az „opus spicatum” névre hallgató díszítés teszi különlegessé (lásd jobbra).

A további házak már teljesen alpesi jellegűek: ezeket egy tűzvész miatt többször fel kellett újítani. Itt, hogy ne esteledjen ránk, egy kis halas tó mellett fordultunk vissza, nem sejtve, hogy még beljebb találhattunk volna szemrevaló, takaros házikókat, de sebaj ez motivál minket, hogy visszatérjünk még ide.

Nem tudjuk milyen lehet az év több részeben ez a hely, de a gyönyörű őszi színekben pompázó fák, a séta az avarban még mesésebbé tette számunkra a szabadtéri múzeumot. A gyerekes családoknak még nagyobb élmény lehet itt eltölteni a napot, s a túrázókat se hagyjuk ki ebből a felsorolásból, hiszen a környék őket is csalogatja. A több évszázadra visszanyúló időutazás maradandó élmény lehet mindenki számára.

A felejthetetlen napok után a friss hegyi levegővel megtelve indultunk haza, de nem bírtunk sokáig egy helyben maradni, így hamarosan a legújabb utazási élményeinkkel is jelentkezünk.

Itt találtok további képeket az apátságról.

Itt a vízesésről.

Itt pedig a skanzenről.