Subiaco, a bencés szerzetesrend „szülőhelye”

Szent Benedek Nursiában, a mai Norciában született. Igen korán Rómába került, de nem találta helyét, így a közelben, Subiaco térségében próbálta megélni a hitét. Subiaco Néró császárnak köszönheti „létrejöttét”, mivel Néró egy villát építtetett az Aniene folyó mellett és ezzel párhuzamosan a folyó szabályozását is elrendelte. Ekkor keletkeztek a tószerű szakaszok, amelyeket az Aniene gátjai hoztak létre. Innen jön a település neve is: sub-lacum. Szent Benedek tehát közel 18 évesen megtelepedett az egyik subiacói barlangban és remetének állt. Nem volt egyedül, hiszen mások is remetéskedtek a környéken. A korai szerzetesség ugyanis keletről terjedt el, ami a remeték laza közösségét jelentette. Szent Benedek ezt változtatta meg, amikor megírta a saját reguláját, amely a szerzetesek szoros szabályok szerinti együttélését írta elő: az Ora et Labora jelszava Subiacóban született.

Szent Benedek három évet remetéskedett, majd 500 tavaszán egy közeli szír szerzetesi közösség apátjává választották. A vicovaróiak megtapasztalták Szent Benedek elvárásait, és nem tetszett nekik. Az újdonsült apát magától nem távozott, így meg akarták mérgezni. A merénylet nem sikerült, Szent Benedek pedig visszatért Subiacóba és közel 30 évig a környéken élt, miközben 13 kolostort alapított. Ezek már a bencés regulát követték, mindegyik kolostor 12 szerzetest jelentett, akikhez társult tizenharmadiknak az apát. A kolostorok közül már csak egy aktív, ez a Santa Scolastica nevet viseli és közel másfél évezrede folyamatosan működik.

Az elnevezés Szent Benedek testvérére utal, de egyben meg is téveszt. A bencés rend női ága ugyanis sohase volt jelen a kolostorban, ez mindig is férfiakat fogadott. Ma is lakják, a legidősebb szerzetes, Don Luigi 102 éves, amiből kilencvenet a kolostorban töltött.

A Szent Benedek-féle épületből nem sok maradt. Eleve a homlokzat is csalóka, hiszen a második világháborúban keletkezett károkat Raffaele Perrotti építész tervei alapján meglehetősen modern formában javították ki. 1944-ben ugyanis a szövetségesek bombázták az itt működő német katonai kórházat, és pont a homlokzati részt találták el.

A három kerengő közül a legbelső a legrégebbi. Itt látható a legöregebb fennmaradt épületrész is: a harangtorony (lásd fent). Ezt a 9-11. században építették, két részletben, a felső szinteket ugyanis már a 11. században húzták fel. A román stílusú kerengőben fergetegesek az oszlopok és a freskók is nagyon tetszettek. Ezek egy része a környező bencés kolostorokra utal, amelyek ma már nem működnek.

A gótikus kerengő a 13-14. század fordulóján épült, legszebb eleme a lángoló gótika egyetlen helyi emléke: a németes stílusú portál.

A legutolsó, és a bejárathoz legközelebb eső reneszánsz kerengőben találjuk Szent Skolasztika szobrát. Itt az épületelemek egy részét csak festéssel jelezték, hiszen a második világháborús bombázás után a helyreállítás nem lehetett tökéletes.

A templom teljesen elüt a kolostor többi részétől, ugyanis Giacomo Quarenghi egy neoklasszikus épületet álmodott meg a gótikus templomba. Szó szerint belé, mivel a gótikus elemek egy része ma is fennmaradt, szinte körbe ölelik Quarenghi alkotását. Az építész ezt követően Oroszországba ment, ahol több szentpétervári palotát tervezett, a templom pedig kevés itáliai emlékeinek egyike.

A kolostor ingyenesen és vezetéssel látogatható, a túra végén adományt elfogadnak. A vezetés nyelve olasz, de alkalomadtán más nyelveket is ki lehet fogni. A hely sok rekordot tudhat magáénak: az csak egy apróság, hogy ez az első bencés kolostor, de emellett itt nyomtatták Itáliában az első könyvet. Egy latin nyelvkönyvről volt szó, amely a kolostorkönyvtárban azóta is megtekinthető. Persze csak engedéllyel, ugyanis a könyvtár ritka sérülékeny, nagyon gazdag, és különleges darabokat őriz. Például a római Colonna család levéltárát is presztízsokokból a Santa Scolastika kolostor könyvtárában helyezték letétbe.

A kolostorral szemben találjuk a vendégházat (Foresteria), ahol meg lehet szállni és nagyon jó a konyhájuk. Kipróbáltuk és tanúsítjuk, hogy korrekt áron helyi alapanyagokból nagyon jó az ellátás.

Ezt követően a másik subiacói kolostorhoz mentünk. A Sacro Speco (Szent Barlang) is a bencésekhez tartozik, de nem Szent Benedek alapította. A 13. században remeteségének a helyszínét átalakították kolostorrá és ez a barlangokból kialakított többszintes komplexum azóta is az egyik kedvencünk. Ráadásul a Santa Scolastica kolostorhoz hasonlóan a Sacro Speco látogatása is ingyenes, de adományt elfogadnak.

A látogató útja szinte rögtön a felső templomba vezet.

Innen több lépcső vezet le az alsó templomhoz, 

majd Szent Benedek barlangjához...

...és végül Szűz Mária kápolnájához.

A festmények a 14-15. századi sienai, illetve umbriai-marchiai festészet remekei, amelyek kiváló állapotban maradtak ránk.

A látogatók ma fentről ereszkednek le, hogy utána ugyanazon az útvonalon jöjjenek vissza. Eredetileg keletről és lentről jöttek. Az alsó templomhoz, illetve az onnan nyíló barlanghoz vezető lépcső ezért is kapta a szent lépcső nevet, hiszen a legszentebb helyhez vezet. A mostani látogatási iránnyal ez a testi/lelki emelkedés és felkészülés elmarad.

A Sacro Speco nagyon fontos a ferenceseknek is, ugyanis Assisi Szent Ferenc 1223–1224 fordulóján járt itt, és akkoriban készült róla egy festmény is. Ez az egyetlen hiteles ábrázolása, amelyet mi most csak fényképen láthattunk, mivel restaurálás következtében lezárták a barlang lenti részét, ahol a festmény is található.

A Sacro Speco után leereszkedtünk Szent Benedek tavacskájához. Ez valójában az Aniene folyót takarja, de ahol egy sziklán áttörve pazar vízesést produkál, ott valódi tó alakult ki. A belépés fizetős, de megéri, hiszen mesés egy hely. Hasonlót csak a tolmini szurdokban, illetve Pradisban láttunk.

Persze ne feledkezzünk el Subiaco városkájáról se. Itt született Gina Lollobrigida, aki már életében emléktáblát kapott, majd itt temették el.

Az Aniene csendesebb szakaszánál raftingolni is lehet.

A festő Szent Ferenc-híd mellett pedig az egész várost uralja a fellegvár.

Hiába, pompás vidék ez a Subiaco, sokat nyújt és tömegközlekedéssel is megközelíthető. Minden nap több Cotral busz is indul a római Ponte Mammolo állomásról, a jegy fillérekbe kerül, és a végállomás Subiacóban, pontosabban a város alatti Giovanni Falcone téren található. Innen nyaranta helyi busz visz el a fellegvárat érintve a kolostorokig, amúgy viszont gyalog is minden bejárható. Kapaszkodni viszont kell, mert van némi szintkülönbség, de megoldható. Nekünk tetszett, másnak is ajánljuk a látogatását.

Szent Ferenc festményéről a fotót innen töltöttük le:

A Sacro Specóról itt találtok további fotókat.

Helyzetjelentés l'Aquilából, avagy programjavaslatok 13 évvel a földrengés után

 L’Aquilában 2009. április 6-án rengett a föld. Nem először és valószínűleg nem utoljára. Abruzzo tartomány központjában ezúttal legalább 309-en meghaltak és 30-40 ezer ember otthona lakhatatlanná vált, ami különösen magas szám, hiszen a városi lakosság nem éri a 70 ezer főt. Balázs munka miatt Aquilában tartózkodott, és a helyi levéltár kutatóterme is egy 2009-es áldozat, Gianna Lippi levéltáros nevét viseli, így a kutatás végén esedékes hivatalos beszámoló mellett egy turisztikai összegzést is közreadunk. Végülis nem csak kutatással, hanem turizmussal is él az ember!

Habár a térségben már jóval korábban kimutatható az emberi jelenlét, a mai L’Aquila egy császári alapítású város. IV. Konrád német-római császár 1254. május 20-án engedélyezte a császári sas után Aquila névre hallgató település létrejöttét. Ez 99 közösség, hivatalosan várnép egyesülését jelentette, amelyre egyrészt a már korábban is posztolt 99 csövű kút, illetve a városháza harangjának 99 ütése emlékeztet. Állítólag mindegyik alapítónak volt saját tere és temploma. Mára ezek persze nem maradtak fenn, de az tagadhatatlan, hogy város első igazi műemléke a már említett kút. Tancredi mester remeke 1272-ben készült, de mai formáját több évszázadnyi átalakítás után nyerte el. Ez is szenvedett kisebb károkat a 2009-es földrengés során, de a bejárat melletti kiírás büszkén hirdeti, hogy ezek javítása még 2009 során megtörtént. A hely szabadon látogatható, a víz viszont nem iható. Ezt fontos kihangsúlyozni, mert a városban szinte mindenhol nagyon finom és egészséges a víz. A kút az egyik ritka kivétel, ahol nem.

L’Aquilába busszal, vonattal és kocsival lehet eljutni. A közelben van repülőtér is, de ide nem jár menetrendszerű járat. A Flixbus a város szélén tesz le, míg a TUA busztársaság járatai a Collemaggio buszterminálig visznek. Stratégiai okokból inkább ezt ajánljuk. A vasútállomás a völgyben van, a város pedig Olaszország harmadik legmagasabban fekvő megyeszékhelye, vasárnap ráadásul elég foghíjasan közlekednek a helyi buszok, így hétvégi érkezés esetén mindenképpen a TUA-t ajánljuk. A helyi tömegközlekedés, az AMA olasz mértékkel is tragikus. Sok türelem kell hozzá, és ugyan működik, sőt, még online is lehet jegyet venni rá (pl. a MyCicero applikáción keresztül), de csak haladóknak ajánljuk. Mozgólépcső a Collemaggio buszállomástól vezetne fel a Dómhoz, ha működne. Persze nem működik, és máshol ki se építettek ilyet. Perugiában és Potenzában bezzeg ez nem probléma, de valószínűleg nem ennek a mozgólépcső rendszernek a beüzemelése lesz a legfontosabb feladat a földrengés sújtotta l'Aquilában.

2009 óta már 13 év telt el, ami elegendő, hogy némi látványosságot biztosítsanak az ide tévedőknek, illetve több épület újra lakhatóvá vált. Sok belvárosi utca viszont még mindig kísértet járta, és csak a merevítő elemek, illetve az állványzatok tartják meg a homlokzatokat (lásd fent). A munkálatok viszont folynak. Egyszer tehát minden nyom eltűnik, de erre még sokat kell várni. Ennek ellenére már most ajánljuk a látogatást, mert a város kiváló adottságokkal rendelkezik, és hiába indult be a nyári szezon abszolút élhető.

A buszállomás szomszédságában a collemaggiói Szűz Mária bazilika folyamatosan nyitva van, helyreállították, és fontos látnivaló (lásd lent). A belépés ingyenes, mindenképpen érdemes megtekinteni. Az olasz mellett angol nyelvű kiírások is segítenek a hely felfedezésében, így meglehetősen turistabarát a templom információs „rendszere”. Itt temették el V. Celesztin pápát, XVI. Benedek előtt az utolsó katolikus egyházfőt, aki lemondott. Habár Dante igen rossz színekben festi le Celesztint, mégsem az ő nézőpontja a meghatározó, hiszen szentté avatták, és a Celesztin-féle megbocsátási esemény augusztus végén fontos aquilai rendezvény, amely pont a collemaggiói templomhoz kötődik. Ekkor, augusztus utolsó hetében nyitják ki a templom szentkapuját, és a vallási töltet mellett számos egyéb helyi program is kötődik ehhez az eseményhez.

Szintén nagyon fontos, és egész nap látogatható helyszín a Sienai Szent Bernardin nevét viselő bazilika (lásd lent). A névadó szent a számunkra is fontos Kapisztrán Szent Jánossal és Marchiai Jakabbal a ferencesek fellegvárává tette Abruzzo tartományt, így egyáltalán nem véletlen, hogy Bernardin l’Aquilában, a nevét viselő templomban nyugszik. A látogatást számos információs tábla segíti, amelyeken minden fontos információt megtalálunk.

Ezeken kívül két másik templommal készültek el, amelyek szintén nagyon különlegesek. A székesegyháztól egy saroknyira, a San Biagio téren találjuk a régen San Biagio, ma már Szent József néven emlegetett bazilikát, amelynek az apszisa a különleges (lásd balra lent), illetve a Pietro Lalle Camponeschi-féle mauzóleum nem hiába kapott országos védettséget (lásd lent).

A másik állandóan nyitva tartó templom a San Silvestro, amelyet találó módon a San Silvestro téren kell keresni. A rózsaablak pazar, bent pedig a Branconio kápolna a legszebb, de a többi aquilai templomhoz hasonlóan itt is a kis részletek, freskótöredékek adják meg a hely zamatát.

A többi érdekes templomot vagy még restaurálják, vagy még el se kezdődtek a helyreállítási munkálatok. A középkori eredetű templomokon kívül a Dóm téren találjuk a Santa Maria del Suffragiót. Látogatható, de ez kicsit kilóg a sorból, mert barokk. Szép, viszont mi inkább a régebbi emlékeket szeretjük.

A templomokból eltávolított szobrokat, festményeket jórészt az Abruzzói Nemzeti Múzeumban – rövidített nevén a MUNDA-ban – találjuk. Ez is nyitva van, a vasútállomás közelében, a 99 csövű kúttal szemben, a volt vágóhíd épületében várja a látogatókat. Felkeresése különösen ajánlott, mert egy igazán emészthető tárlattal nagyon jól bemutatja az abruzzói képzőművészet jellegzetes alkotásait. Az ókori leleteket egy teremben találjuk, majd a fő hangsúly a középkori, reneszánsz és barokk műveken van, míg mutatóban pár 19-20. századi alkotást is kiállítottak. Van magyar vonatkozású darab is: például ezen a lenti Kapisztrán Szent Jánost és életét bemutató festményen a bal alsó epizód az 1456-os nándorfehérvári csatát, a jobb alsó pedig a szent újlaki halálát ábrázolja.

A MUNDA eredetileg a belváros legmagasabb pontján álló spanyol erődben működött, viszont itt még zajlanak a helyreállítási munkálatok. Ennek ellenére a látogató mindenképpen járja körbe, hiszen látványos, és pazar kilátás nyílik a Gran Sassóra, az Appenninek legmagasabb pontjára (lásd a poszt nyitóképét).

A város pezsgő ütőere a Corso, amely Abruzzo tartomány székhelye, vagyis a fenti Palazzo dell’Emiciclo mellől indul, és a Fontana Luminosáig tart (lásd lent). A világító kutat nem láttuk kivilágítva, de a szomszédos erődhöz hasonlóan ide is leginkább a panoráma miatt érdemes elmenni. A Corsón egymást váltják a különféle éttermek, bárok. Van közöttük jó is, de mi inkább a mellékutcákban húzódó vendéglátóipari egységeket ajánljuk. A Palazzo dell’Emiciclo szomszédságában működő La Grotta di Aligi fogadó például kiváló, illetve a Corso túlsó végén, a Via del Gattóban üzemelő Vicoletto is bejött. Aztán mindenki felfedezi a neki tetszőt, de ezeket kipróbáltuk.

Aquila körülbelül egy nap alatt bejárható, viszont érdemesebb hosszabb időre foglalni szállást, hiszen a város kiváló kiindulópont a környék felfedezéséhez. A közelben van a Gran Sasso és a Campo Imperatoréhoz vezető felvonó aljához városi busz visz el minket a Collemaggio buszállomástól. Jövő héten a hétközepi posztunk erről szól majd. Hasonlóképpen érdekes az oly sok filmből ismert Calascio fellegvár, vagy a Stiffe barlang.

Bízunk abban, hogy adtunk ötletet a látogatásra készülőknek és csak hangsúlyozni tudjuk, hogy minden rom ellenére Aquila már várja a turistákat, akik számára tud mit nyújtani, tehát csak nyugodtan induljunk útnak.

Frissítés: 2026-ban Aquila az olasz kultúra fővárosa lesz, amely apropóból felgyorsultak a helyreállítási munkálatok.

Neogótikus mesekastély Nádasdladányban

Legfrissebb blogbejegyzésünkkel az egyik legszebb magyarországi Tudor-stílusú kastélyba invitálunk Benneteket. Gyerekkorotokban biztosan elképzeltétek milyen lehet egy mesebeli kastély: szerintünk a nádasladányi pont ilyen. Nemrég felújították, így visszanyerte korabeli szépségét, de az épület a renoválás előtt is népszerű volt a filmesek világában. Például az „Underworld”, a „Borgiák” és a „Drakula” sorozat néhány jelenetét, „A láperdő szelleme” című 1984-es magyar mesefilmet, a „Gyertyák csonkig égnek” című magyar filmet, illetve Magyar Golgota jeleneteit is itt forgatták. Mi sem először voltunk a településen. 2017 tavaszán, a nagy felújítás kezdete előtt, majd a megnyitás után próbáltunk szerencsét. 2021-ben viszont egy rendezvény miatt csak a kerítésig jutottunk, ahol elolvashattuk a tájékoztatást, majd eltelt közel egy év, és végre találtunk időt, hogy újra szerencsét próbáljunk.

A kastély Székesfehérvár közelében található, megközelítése könnyű, ráadásul a parkban parkolóhelyeket is kialakítottak. Induláskor féltünk, hogy nyakunkba szakad az ég, de érkezésünkkor már csak a drámai hátteret adták a felhők, és a kastély természetes megvilágítása még látványosabb lett. Miután megcsodáltuk a csipkézett homlokzatot a park felé vettük az irányt, melynek központjában a tó áll egy kis romantikus szigettel. Ez mai napig népszerű esküvői helyszín kreatív fotózások alkalmával.

A vízesés is romantikus, de elsősorban az oxigénellátásban van fontos szerepe. A parkot a 19. század végén alakították át angolparkká Kálmán János, Berger János főkertészek segítségével. Séta közben a tó melletti dombon egy bástyaszerű építményre lettünk figyelmesek: ez nem egy őrtorony, hanem egy víztorony. Reginának különösen tetszettek a park kacskaringós ösvényei, ahol rengeteg fa és növényfajta látható, amelyet úgy alakítottak ki mintha egy botanikus kertben lennénk. Egykor a parkot más épületek is határolták (templom, pálmaház, istállók, kocsiszín, egy parasztház, ahol a Nádasdy gyerekek játszottak), de ezek nem maradtak fenn.

Nádasdy Lipót 1851-ben Schmidegg Károlytól vette meg a ladányi birtokot, amelyet ekkor még Sárladány néven emlegettek, majd a család kérelmére átneveztek Nádasdladányra. A családfő ezután egy neobarokk stílusú kis kúriát épített, de halála után fia, Ferenc 1873-ban Hübner Nándor székesfehérvári építész és Linzbauer István budapesti műépítész tervei alapján átalakíttatta, bővítette, modernizálta az családi fészket. Ferenc feleségével, Zichy Ilonával együtt tervezett mindent. A kastélyba bevezették a vizet, a gázvilágítást, telefont, illetve kiépítették a csatornahálózatot is. Érdekes látvány volt számunkra a mosdó helyiség, ahol a WC is központi helyen van.

A fűtés is modernnek számított, a kályhák és a kandallók mellett tőzegkazán is biztosította a meleget. A legszebb kandallót az Ősök csarnokában láthattuk. Itt megismerhettük a családtagokat, és a hatalmas kovácsoltvas csillárok is ámulatba ejtettek minket.

Mi mégis a Hauszmann Alajos tervei alapján készült könyvtárat tartjuk a legszebbnek. Lehet ez szakmai ártalom, de itt a könyvtári bútorok, könyvek mellett a belsőépítészeti kialakítások lenyűgöztek. Sokáig ámultunk a kazettás mennyezet, a csavart oszlopok és a galérián látható kovácsoltvas korlát előtt. Az állomány is szenzációs. A kép- és könyvgyűjtemény jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum, a könyvek egy része pedig az Országos Széchényi Könyvtár és a keszthelyi Kastélymúzeum tulajdonában van. A 25 ezer kötetes könyvtárból közel másfél ezer darabot hoztak vissza.

A felújítás során igyekeztek a látogatok sokrétű igényét kielégíteni. Például rengeteget dolgoztak azon, hogy az előcsarnokban a mozaikpadlót helyreállítsák. Persze az előtérnek az emeleti része az, ami inkább tetszett.

A kiállítótermekben becsempésztek egy kis interaktivitást is. A gyerekek számára múzeumpedagógia foglalkozásokat tartanak és az egykori grófi gyerekek lakosztályában játszhatnak különböző egykori játék replikáival. A modern technika segítségével betekintést nyerünk család hétköznapjaiba, mindezt akár játékosan is applikáció segítségével. A virtuális idegenvezetőt ezen a linken tölthetitek le.

A főúri családokhoz hozzátartozott a vadászat, bálok, a vendéglátás is. A biliárd szoba (lásd fent) vadászati ereklyéi, az üvegház és a kávézó bútorai, díszei (lásd lent) pedig Nádasdy család kifinomult ízlésére utalnak.

Reginának különösen tetszett Zichy Ilona lakosztálya, ahol több a grófnőhöz kapcsolódó női ruhaneműt, tárgyat fedeztünk fel.

Sok más épülethez hasonlóan a háború után a Nádasdy-kastély is üresen maradt, majd kifosztották, majd az állaga is romlott. Csupán 1993-ban nyilvánították műemlékké, majd elindult a felújítási folyamat. 2018-ig csak kisebb munkálatokat tudtak elvégezni, de a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretén belül 2021 augusztusa óta újra látogatható. A megnyitón az utolsó Nádasdy leszármazott, gróf Nádasdy Borbála írónő is részt vett és a mai napig részt vesz a kastély ügyeiben.

Reméljük ezzel a kis ízelítővel felkeltettük a figyelmeteket és ellátogattok ebbe a kastélyba. Érdemes többször eljönni, mert újdonságokat is felfedezhettek. A mai napig találnak eredeti családi ereklyéket, amit megmutatnak a nagyközönségnek. Például a napokban egy antik ezüst ékszer dobozt és egy Nádasdy címeres ezüst tálcát mutattak be.

Itt találhatók további fényképek a kastélyról és a parkról.

Zichy-kúria és emlékmúzeum Zalán

Somogy megyében van egy Zala nevű település, a falu közepén pedig a festő és illusztrátor Zichy Mihály kúriáját találjuk. Ezt az emlékhelyet nem sokan ismerik, pedig nemcsak fontos, hanem gazdag is, így írtunk egy beszámolót élményeinkről, hogy reklámozzuk. Végülis a blog erre való: ötleteket adunk olvasóinknak.

A Zichyeké elég népes család, tagjait sokféle tehetséggel áldotta meg a sors. Voltak közöttük politikusok, diplomaták, gazdasági szakemberek, de csak egy Zichy van, akit az egész világon ismernek. Zichy Mihály 1827-ben született a családi kúriában, Zalán. Művészi tehetsége korán megmutatkozott, viszont jövőjét tekintve biztosra ment, ugyanis jogi tanulmányai mellett tanult Pesten Marastoni Jakabtól. Marastoni a romantika egyik elfeledett mestere, akinek a magyar festőművészek az első iskolai jellegű festőképzés megteremtését köszönhetik: például Zichy Mihály mellett Lotz Károly is nála tanult. A fiatal Zichy Mihály végül beutazta fél Európát, évtizedeken át az orosz cári udvarban dolgozott, neve viszont itthon két másik személyével forr össze: Madách Imre, illetve Arany János díszes kiadású műveit ő illusztrálta. Zichy európai ismertsége ellenére fontosnak tartotta hazai gyökereit, így Mihály családja, vagyis félig észt, félig orosz felesége, három lánya és egy fia 1866-ban költözött Szentpétervárról Zalára, a szülőházba: ez a ma is látogatható Zichy-kúria.

A család főleg nyáron használta az épületet, mert télen Budapesten tartózkodtak. Ennek ellenére a birtok fontos szerepet töltött be az életükbe, Zichy Mihály is aktívan töltötte itt az időt: ezért is építtette át bátyja műteremmé a családi üvegházat, amely 1880 óta ebben a formában várja a látogatókat. A rendetlenség csodákat rejt, így érdemes alaposan megfigyelni minden részletet, amelyek közül párat külön fotón is megörökítettünk. Fontos kiemelni, hogy mindegyik darab a művész szentpétervári lakásából származik.

A család teljesen tisztában volt Zichy Mihály munkásságának fontosságával, így a műtermet már ők nyilvánították Zichy Mihály Ereklyemúzeummá 1927-ben. A kiállított segédletek, vázlatok, bútorok mind eredetiek, ezeket a család mentette háborúktól, műgyűjtőktől. Különösen Csicsery-Rónay Istvánnak, a festőművész dédunokájának volt fontos szerepe a mai múzeum kialakításában és a gyűjtemény megőrzésében. Ezen példás magatartásnak köszönhetően a családi szoba például olyan ereklyéket őriz, mint Zichy Mihály bölcsője (lásd jobbra lent).

Hasonlóan kiemelkedő jelentőséggel bír a 4000 darabos családi könyvtár. A gyűjtemény legnagyobb része német és latin nyelvű, és természetesen a pipatórium legszebb darabjai is itt kaptak helyet.

Zichy Mihály manapság inkább a Madách és Arany művek reprint kiadása kapcsán maradt benne a köztudatban. Ez érthető, hiszen az Ember tragédiája, illetve számos Arany ballada is ma kötelező olvasmány. Zichy felkérésekor viszont ezek a művek még nem voltak feltétlenül „kötelezők”, így egyszerűen csak az írásművek elismertségét jelzi, hogy az 1880-as és 1890-es években Európa „rajzoló fejedelme” foglalkozott velük. Az emlékház kialakításakor is reflektáltak az életmű ezen darabjainak fontosságára, hiszen külön szobát kaptak a nevezett illusztrációk.

Zichy Mihály több nemzet számára is fontos, mivel az orosz birodalmon belül sokat utazott, és Grúzia annyira megtetszett neki, hogy Sota Rusztaveli középkori hőseposzához is készített illusztrációkat. „A párducbőrös lovag” különféle kiadásaihoz azóta is általában a Zichy-féle képeket használják, és Zichy Mihály azóta a grúzok szemében nemzeti festő. Zichy érdeklődése a grúz kultúra különféle darabjaira is kiterjedt, amelyek egy részét az emlékmúzeum grúz szobájában állították ki. Itt kapott helyet az a különleges sámánruha, amely egy szibériai népcsoporthoz, a tunguz-evenikhez köthető.

A kúria bemutatását egy különleges hazai darabbal szeretnénk zárni. A magyar állam Zichy Mihályt bízta meg, hogy fesse meg, amint Erzsébet királyné virágot helyez el Deák Ferenc ravatalánál. Deák eleve Zichy apjának volt a barátja, így a festőt családi szálak fűzték az elhunythoz. Ráadásul Deák volt a Kiegyezés szellemi atya, így a felkérés politikai jelentőséggel bírt. Ezért is fontos Zichy gesztusa, aki eredetileg a Kossuth által Torinóból küldött cipruságat is ábrázolta a festményen, amely politikai hitvallást jelentett. A művet viszont csak azt követően lehetett kiállítani, hogy eltüntette a cipruságat. Ez a változat ma is megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában. Az egyik vázlatot viszont az emlékmúzeumban őrzik.

További fotókat ide töltöttünk fel.

További információkat a kúria honlapján találunk.