A felhőkarcoló tégla-székesegyház városa – Albi

A nászutunk után többször emlegettünk, hogy más francia vidéket is szívesen megismernénk. Nemhiába szálltunk fel izgatottan a repülőre 2019 végén, hiszen karácsonyi ajándékként lehetőséget kaptunk Franciaország dél-nyugati részének felfedezésére. Ez csak egy rövidebb kóstoló volt, de apró lépésekkel kell kezdeni mindent. Az se volt elvetendő szempont az úti cél kiválasztásakor, hogy arrafelé kellemesebb a hőmérséklet télen.

Carcassonne-ról már írtunk, hamarosan beszámolunk Toulouse különleges helyeiről, most fogadjátok élményeinket a téglából emelt Albiról.

A város a Midi-Pyrénées tartományban található, és a Tarn folyó osztja ketté. A két partot hidak kötik össze, amelyek közül a legöregebb a 9. században kőből épült, 151 méter hosszú, nyolc boltívvel tagolt Pont-Vieux (Öreg híd) (lásd lent).

A település történelmében nagy szerepet játszottak a vallási mozgalmak. A 11-12. században kezdett kibontakozni a katár eretnekség, amelynek az itteni követőit albigenseknek is nevezték. A vallás hívei között nemesek és polgárok is voltak, egyes esetekben a főpapok is engedélyezték, hogy albigensek kapjanak adományokat. Az eretnek mozgalom a bogumil eszmékhez hasonlóan egy duális rendszerben gondolkodott, amely a jót és a rosszat is egyenértékű erőként kezelte. A társadalmi elfogadottsága olyan méreteket öltött, hogy III. Ince pápa egy keresztes hadjáratot hirdetett meg ellenük, amely véres leszámolásokra, illetve a dél-franciaországi politikai vezető réteg gyökeres lecseréléséhez vezetett. A hadjárat befejezése természetesen nem jelentett az összes hívő áttérését, így a katolikus püspök a hadjárat részleges eredményeinek ismeretében kezdte el építeni a püspöki palotát és a hatalmas katedrálist.

A püspöki város 2010 óta az UNESCO világörökség része, de mi teszi ennyire különlegessé?! Elvégre minden történelmi városban találkozhatunk ilyen klasszikus funkciókat betöltő épületekkel. Az albi tégla-épületek mérete, szimbolikus szerepe, történelmi jelentősége mind hozzájárult a világörökségi cím megszerzéséhez. A látvány pedig valóban festői, különösen a lenyugvó nap fényében!

Albi központja nagyon kicsi, egy délután alatt rendesen be lehet barangolni, de a látnivalók annál szebbek. Ha a környéken jártok, úgy semmiképpen se hagyjátok ki a Sainte-Cécile székesegyházat, a Berbie-palotát, valamint a Saint-Salvi templomot.

A jelenlegi katedrális helyén már a 4. századtól álltak vallási épületek. A most is látható gótikus székesegyházat viszont 1282-ben kezdték építeni Bernard de Castanet püspök kezdeményezésére, hogy csaknem kétszáz év múlva fejezzék be. A leglátványosabb munkálatok 1380-ig tartottak, majd 1480. április 23-án szentelték fel, de a mennyezet freskókat csak 1512-ben készítették. A meghatározó stílus a gótika, ezen belül az úgynevezett lángoló gótika, de a nagy orgona például már barokk (1734–1736 között készítették). A székesegyház hatalmas falai inkább egy erődre emlékeztetnek, amely mellett az ember csak eltörpül. Ezzel akarták demonstrálni a katolikus egyház erejét a keresztes háborúk alatt. A külső tégla borításnak is szimbolikus üzenete volt: a puritán külső az Egyház szegénységére utalt, amely az albigensek egyik fontos kritikájára volt a válasz, miszerint az Egyház elanyagiasodott.

A 113 méter hosszú, 35 méter széles, 40 méter magas épülethez egy 78 méter magas nyolcszögletű harangtorony is társul. Amikor megközelítettük a várost, a torony azonnal a szemünk elé tárult, közelebb haladva pedig a hatalmas építmény is egyre csak fölénk tornyosult. A 19. században hozzáadott 7 méteres fióktornyok pedig csak tovább növelik az elképesztő tömeget. Az épület környéke nem mindig volt ennyire „üres”: a környező teret is a 19. században alakították ki César Daly irányításával. A nagy harangtornyot a 14. században csak a mostani tető szintjéig építettek meg, hogy a 15. században érje el mai magasságát. A torony biztonságot is jelentett, a városi, és a püspöki védművek részét képezte, így szóba se jöhetett, hogy ezen keresztül vezessen a templom főbejárata. Ennek megfelelően a tökéletes kelet-nyugat tájolású székesegyháznak több bejárata van, főbejáratként pedig a dél oldal közepén nyíló, 1392-ben kialakított, Dominique de Florence-féle kaput használják (lásd fent). A kaput szinte teljesen elfedi a körülbelül 1530-ból származó előtető, ami a lángoló gótika egyik remeke. Természetesen a lenyűgöző külsejét több szögből is lefotóztuk, majd beléptünk a főkapun. A katedrális belseje még látványosabb. Az építmény kívülről egy vár, belülről egy művészeti gyűjtemény. A hosszú, négyszög alakú alaprajza egy csarnoktemplomot takar, aminek az a lényege, hogy a templom minden pontjáról lehessen látni a miséző papot. Itt viszont ez azért sem valósulhat meg, mivel a kórus pontosan a templom felét hagyta meg a hívőknek, és az két részt egy magas fal választja el. A mostani főoltár senkit se csapjon be, ez ugyanis 1980-ból származik. A falak mentén két sorban freskókkal díszített kápolnákat, a keleti oldalán pedig öt sokszögű kápolna látható. Ezek oldalkápolnák a 15. században felső galériákat kaptak.

Ennyi faragott csipke díszítést, freskót még nem sokat láthattunk más katedrálisokban. Nemhiába ez a világ legnagyobb kifestett székesegyháza! A gyönyörű boltíves mennyezettet 1509-1512 olasz festők készíttették és még soha nem kellett restaurálni. A harangtoronytól az apszis felé haladva a mennyezeti díszítést követve eljutunk az ószövetségi prófétáktól az újszövetségi jelentekig. Ha a kórust és a kincstárat is megnézzük, akkor kapunk egy több nyelven összeállított füzetecskét is, amely segítségével mindegyik jelenetet be lehet azonosítani, ami ugye a látvány megemésztésében is segít.

A már említett festményeket itáliai, valószínűleg bolognai művészek készítették korai reneszánsz stílusban. Szerintünk a leglátványosabb a nyugati falon látható. Az „Utolsó ítélet” című alkotást érdemes közelebbről is elemezni (lásd lent), amelyet egy francia-flamand festő festett 1474 és 1484 között. Felette az orgona, Christophe Moucherel alkotása és a 18. századból származik. Az orgona nem csak miséken szólal meg, ugyanis a Christophe Moucherel nevéhez fűződő egyesület koncerteket szervez júliusban és augusztusban.

A kincstárat és a kórust a templom másik felében láthattuk ezt a részt hajótól a kőből készült csipkerítés választja el. A kórust nemrég újították fel. A kincstárban a kiállítás a világörökségi védettség elnyerését is elősegítő albi térképet mutatja be. Ez az egyik legkorábbi ismert európai térképábrázolás. Az eredeti hét lakat alatt, és a megfelelő környezeti előírásoknak megfelelően a városi könyvtárban őrzik, közönséges halandó nem láthatja. A Mappa Mundi a 8. század közepén rajzolt térkép, amelyet oktató dokumentumként használták a püspöki könyvtárban. Patkó formájában ábrázolja a világot, amelyet kecskebőrének, vagy juh bőrének vastag pergamenjére festettek. 2015 októberében felkerült az UNESCO „A világ emléke” listájára, így Albi két UNESCO listán is szerepel. A térképen kívül a 14. és 19. századból származó értékes tárgyakból láthattunk ízelítőt a kincstárban. Akit viszont nem érdekel a kora-középkori térképészetet körüljáró tárlat, annak elegendő befizetni a kórusra, amit viszont mindenkinek melegen ajánlunk! Itt kapunk audioguide-ot is, amely 11 nyelven hallgatható. Az egyházi figurákkal díszített kórus külseje az Ószövetséget, a belső tér pedig az Újszövetséget idézi. A nyitvatartásról és az árakról infókat itt olvashattok, igaz csak francia, angol, illetve spanyol nyelven.

A mennyezeti festmények tematikájához hasonlóan a kórus falait kívülről az Ószövetség, a belső falakat pedig az Újszövetség személyiségeit ábrázolják. Az oltár a 20. század elején készült, a szentségtartó 18. századi, minden más a 15. század végén készült. Az oltárnál, Szűz Mária két oldalán az apostolok sorakoznak. Szűz Máriával szemben, a kórus nyugati kapuja felett pedig a névadó, Szent Cecília szobrát találjuk, aki Isten dicsőségére történő éneklésre buzdít minket.

A kórus a kanonokok és egyéb egyháziak számára fenntartott hely volt, ahol minden nap miséztek. A fa stallumok is a hierarchiát jelölték: a püspök külön ült, a kanonokoké volt a felső sor, az alsó helyeken pedig az egyéb klerikusok, vagy szolgáló testvérek foglalhattak helyet. A falakon 70 darab kerubot is találunk, és mindent beborít a márványcsipke. Mi nem győztünk betelni a látvánnyal, reméljük más is eljut majd ide. Addig is a poszt alján található link segítségével megtekinthetitek a többi fotónkat.

A katedrális után a mellette álló Berbie-palota felé vettük az irányt (lásd lent). A különös alakú egykori püspöki székhelyet 1265-ben építették, de később többször átalakították. A középkorias erődjelleg viszont most is nyilvánvaló. Érdekesség, hogy ez Franciaország egyik legrégebbi, és legjobban megmaradt palotája, és egyben az első francia világörökségi helyszín is! Az albi püspöknek 1905-ben kellett kiköltözniük. A város híres szülöttje, Henri Toulouse-Lautrec 1901-es halálát követően pedig a család egy alkalmas kiállítóteret keresett a festő életművének bemutatására: az 1922. július 30-án megnyitott Berbie-palota azóta is Henri Toulouse-Lautrec életművének egyik legfontosabb bemutató helye.

A posztimpresszionizmus egyik legeredetibb mestere Albiban született egy arisztokrata család gyermekeként. Sajnos gyerekkori balesetei miatt lábai sosem fejlődtek együtt testével. Szülei miután tudomásul vették, hogy a művészetet választotta hivatásául, műtermet rendeztek be számára Párizsban. Henri 1882-ben Léon Bonnet iskolájában, majd később Fernand Cormonnál tanult. 21 évesen anyagilag is függetlenné vált és Montmartre-on műtermet bérelt. Nappal dolgozott és kiállításokra járt, esténként szórakozott: gyakori vendége volt a Molin Rouge-nak, amely környezet számos művének szolgált ihletül. Témáit ugyanis a pezsgő éjszakai életből merítette. Emellett a modern plakátművészet egyik megalapozóját is tisztelhetjük személyében. Az Elles című litográfia-sorozat megjelenése után fizikai és lelki állapota is romlani kezdett. Munkáját hanyagolta és az italozás felé fordult. Annak ellenére, hogy egy kezelés után nem ivott egy évig ez a gyógyulás nem volt tartós. A lábait paralízis támadta meg, és 1901. szeptember 9-én meghalt. A műteremében maradtak befejezetlen munkák, de párizsi kiállítótermében nem fogadták be ezeket, nem úgy mint Albiban. Így a Berbie-palotában az érdeklődők valamivel több mint ezer darabot számláló gyűjteményt láthatnak. Ez a legnagyobb Lautrec-anyaggal rendelkező közgyűjtemény, amely a kortársak művészetét is bemutatja. Néhány művet mi is lefotóztunk, de itt találtok információkat. Természetesen pár terem esetében az eredeti enteriőrök is fennmaradtak. Ezek is nagyon szépek (lásd lent).

A múzeum után nem bántuk meg, hogy még a kertet is megnéztük, ahonnan lenyűgöző panoráma tárult elénk, akár a folyó, akár a katedrális felé néztünk. A 17. század végén francia stílusban létrehozott kert ingyen látogatható. A két teraszon és a klasszikus kertben kellemes sétát tehetünk, valamint mi a fotózás szerelmesei is kiélhettük magunkat.

A városban egy kisebb román stílusú templomot is felfedeztünk. A Saint-Salvy a beszámolónk végén szerepel, de érdemes ezzel kezdeni a látogatást, hogy a székesegyház után ne tűnjön kevésnek a látvány. Egy régi, hangulatos templomról és szép kerengőjéről van szó. Salvi a városka egyik első püspöke volt a 6. században. A templom pedig a kanonokok temploma volt, akik a püspök után a második egyházi hatalomnak számítottak Albiban. Érdemes megfigyelni az építőanyagot, ugyanis a legrégebbi részek a 11-12. századból származnak, román stílusúak, és kőből készültek. A későbbiek viszont gótikusak, de ezekhez téglát, vagyis már egy olcsóbb anyagot használtak. A stílusok váltakozását leginkább a harangtoronynál figyelhetjük meg. Itt román stílusú és kő az alsó rész, miközben a teteje már tégla és gótikus. Ezt egy kilátó rész koronázza, amin a város címere található.

A templom is aranyos, viszont látszik, hogy kevésbé gondozzák, mint a székesegyházat. Pár részlet, dekoráció neogótikus, de ezek nem rontják az összhatást.

A gyönyörű várost nehezen hagytuk el, így még sétáltunk egyet a gondozott utcákon. Természetesen kipróbáltuk az egyik utcai árusnál a gesztenyés palacsintát, és nagyon ízlett. Semmiképpen se hagyjátok ki, ha Franciaországban jártok!

Itt láttok további képeket a székesegyház külsejéről.

Itt meg a belsejéről.

Itt pedig a Berbie-palotáról.