A bencések levendulájától a csillagokig, avagy Bakonybélen jártunk

Legutóbbi blogbejegyzésünkben Csesznek várát mutattuk be Nektek, de ezzel nem zárult le a mostani bakonyi körútunk. Ezúttal a térség északi részére csalogatunk el Benneteket, ahol a Kőris-hegy közelében, a Gerence-patak partján fekvő Bakonybélen jártunk. Ha erre visz az utatok ezt különleges helyet nem szabad kihagyni. A környék  és a falu természeti értékei, a klasszikus faluszerkezete mellett egy bencés monostor és egy csillagda is színesíti. Csak ajánlani tudjuk, akár fúj a szél, akár süt a nap. Amikor megérkeztünk, meglepő módon a nyüzsgésre lettünk figyelmesek. Meg is említettük, hogy mintha itt megáll volna az idő a vírushelyzet előtti időben. Jó volt látni vidám, nézelődő embereket. Rengeteg túralehetőség van a környéken, de a rossz idő miatt csak a Pannon Csillagdát és Szent Mauríciusz Monostort látogattuk meg. Egyik helyen a csillagok közé repültünk, a másik helyen pedig a levendulaillat mámorított minket.

Mielőtt élményeinkről és a látnivalókról mesélnénk íme némi információ a hely történelméről, ami fontos, hiszen a település története tejesen összefonódott a Szent István által alapított Szent Günter féle bencés monostorral. Günter rokoni kapcsolatot ápolt István király felségével, így érthető a közvetlen királyi alapítás. Eredetileg itt egy remeteközösséget hoztak létre, amelyhez később Szent Gellért is csatlakozott. A monostor védőszentjeként Szent Mauríciuszt választották. Mauríciusz harcos szent volt, a thébai légió tagja, és 932-től a Német Római Birodalom védőszentje lett. A választást pont annak a dinasztiának köszönhetjük, amelyhez Gizella is tartozott. A közösség tehát választásában közelebb állt a királyi udvar ízléséhez, mint egy egyszerű remete közösséghez. A királyi kegy az alapító pár halála után se szűnt meg, a későbbi Árpád-házi királyok adományai is bővítették a monostor birtokait. Részben ennek köszönhetően a monostor az évek során – rengeteg viszály és háború ellenére – mindig talpra állt.

A török hódoltság alatt több rendet is kifosztottak, így erre a sorsra jutottak a bencések is. 1693-ban Göncz Celesztin, pannonhalmi szerzetes lett az új apát, aki megkezdte az újraalapítást. A későbbi betelepítéseknek köszönhetően a község is újjászületett, a monostor barokk épületegyüttese pedig 1754-re lett teljesen kész. A ma látható templom berendezései ebből az időből származnak.

A további fejlesztéseket viszont a más eszméket való II. József megakadályozta amikor 1786-ban Magyarországon feloszlatta a bencés rendet és ez csak 1802-ben alakult újra, amikor I. Ferenc király a szerzetesekre oktatói munkát bízott. A tanításnak köszönhetően a reformkor során Bakonybél szellemi központtá fejlődött, ugyanis itt működött a rend tanárképző főiskolája is. A szerzetesek több lábon álltak, a tanítás mellett folyóiratot szerkesztettek, és a monostor melletti kertben növénytermesztéssel is foglalkoztak, vagyis foglalkoznak a mai napig is. Sajnos a világháborúk sem kedveztek a bencéseknek, újra el kellett hagyni szeretett helyüket és 1998-ig nem is tudtak visszatérni. Azóta folyamatos a jelenlétük, ráadásul most már a turisták nagy örömére programokat is szerveznek a monostor területén.

Az angolkert mellett a gyönyörű konyhakertben gyógynövények sora látható. Szóval, ha erre jártok  az orrotok is elvezethet erre a helyre, amely nyáron elsősorban a levendula illatát jelenti. A turistákat a „Szedd magad” akcióval is csalogatják. 

Nem kaphatunk teljes képet a monostorhoz tartozó közép- és kora újkori épületekről, de az tudjuk, hogy a ma látható templomot 1754-ben szentelték fel. A monostor teljes területét nemrégiben teljesen felújították a turisztikai igényeknek megfelelően. A fogadóépület helyiségében válthatjuk meg a jegyet, itt található az ajándékbolt és a büfé is. Az illatok már itt is csalogattak minket a kert és a múzeumi rész felé. Érdemes végigsétálni a területen, majd választani az illóolajak és krémek közül, sőt kézműves söröket is tartalmaz a kínálat. A bolt fölött az egyik szárítópadlást is megcsodáltuk. Sok-sok fűszer között, az előállítás és használta módjáról is megtudhatunk hasznos információkat.

Az egykori magtárépületben és a hozzá csatlakozó új épületrészben kapott helyet a monostor ezeréves történetét bemutató kiállítás. Itt visszarepültünk a múltba, többek között láthattuk a monostor alapítólevelének másolatát is. Ez utóbbi egy hamisítvány, ugyanis IV. Béla uralkodása elején, a sorozatos birtokvisszavételek miatt szükség volt egy bizonyítékra, hogy a közösség jogosan birtokolta a javait. A másolat bemutatása mellett részletesen bemutatták mit melyik szövegből emelt át a névtelen szerző, így a középkori jogi ügyeskedés módszertanába is betekintést nyertünk.

A felújításkor gondoskodtak az interaktivitásról is. Például Regina egy kis időre elkalandozott egy térkép mellett, melynek kitüntetett pontjaira kattintva számos érdekességet megtudott a monostorral kapcsolatban. Főleg a régi fotók kötötték le a figyelmét, amelyet a helyiek gyűjtöttek össze. A monostor területén akár a könyvkötés és bronztárgy, ékszer készítésébe is becsatlakozhatnak a látogatók. Most ez zárva volt, de reméljük mások szerencsével járnak és ezt is kipróbálhatják. A kiállítás után még sétáltunk a monostor kertben majd vártak minket a csillagok. 

A falu központjában, egy kis utcában található a Pannon Csillagda, ahol egy kis időre csillagásszá is válhatunk. Miközben olvassátok beszámolónkat biztos felmerül Bennetek egy kérdés, hogyhogy ezen a kis településen építettek meg egy csillagdát. Ideális, mert kevesen laknak így minimális a fényszennyeződés. Amúgy egy csillagot is elneveztek Bakonybélnek. Az intézmény kialakítását a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetősége kezdeményezte és 2012-es megnyitása óta ők is működtetik. A modern kupolás épületben betekintést nyerhetünk mi látható a bolygók, csillagok világában. A Toulouse-i űrváros hatalmas, interaktív kiállítása után féltünk, hogy ez majd eltörpül mellette, de kellemesen csalódtunk. Tény, hogy kiállítási részlegben jóval kevesebb látni való volt, de a 3D vetítőteremben vetített film és a Planetárium sokkal jobban tetszett, mint a francia változat. Persze a légkondit leszámítva, ha ellátogattok a csillagdába készüljetek melegebb holmival, mert vetítőtermekben hűvös van. Mindenesetre nem szabad kihagyni a Mars – útikalauz stopposoknak című legújabb filmünket és itt van Magyarország legmodernebb digitális planetáriuma. A 8 m átmérőjű, félgömb alakú kupolára vetített kép nézése közben  felejthetetlen vizuális űrutazásban vehetünk részt. Sajnos a távcsöveket nem próbálhattuk ki, mert a sűrű fellegek miatt erre már nem volt lehetőségünk. Szóval jó időben érdemes ide is jönni, mert akkor nem csak virtuálisan nézhetjük meg „közelebbről” a Tejútrendszert.

Zárásként megnéztük a híres Gibeon meteoritot, a régi távcsöveket, a Galilei munkásságát bemutató kiállítást, majd élményekkel telten elindultunk a Római fürdő vízeséshez.

Ha erre látogattok, akkor érdemes tájékozódni a http://csillagda.net/, https://www.bakonybel-monostor.hu/ oldalakon.

Itt találtok további fotókat a kolostorról.

Csesznek, avagy lovagvár a bakonyi rengetegben

Regina a munkahelyén szervezett két hetes kalandtábor között sem akarta abbahagyni a kalandozást, így július második hétvégéjét szunnyadós pihenés helyett túrázással töltöttük. Ezen élmények hatásai alatt ezúttal a Bakonyba kalauzolunk el Benneteket, ahol a cseszneki várat látogattuk meg, és ha már ott voltunk, akkor a várhegy tövében meghúzódó sziklás Kőmosó-szurdokban is sétáltunk egyet.

A falu Zirctől 11 kilométerre északra fekszik, és a 82-es főúton közelíthető meg. Budapestről korán indultuk, hogy elkerüljük a nagy balatoni forgalmat, ami kisebb nagyobb akadályoktól függetlenül sikerült is. Csesznek határában pedig már messziről látszódtak a 350 méter magas szikla tetején álló vár jellegzetes tornyai. Néhányan parkoltak a vár közelében kialakított ingyenes parkolóban, de a többiek nem a várromra voltak kíváncsiak. A hegymászó felszerelésük miatt arra következtettünk, hogy ők Magyarország első „via ferratája”-t, szeretnék meghódítani. Ők a sziklákat, mi a rá épült impozáns várromot hódítottuk meg. Szerencsénkre a vár területén még senki sem volt, így szabadon fotózgathattunk, nézelődhettünk. Ma már nem sok látszik a vár régi pompájából, mégis lenyűgöző, ahogy a szikla tetején kiemelkedik a hatalmas formájával. Habár csak a csupasz falak maradtak fenn, ezek impozánsak és akkor még nem is említettük a panorámát. A bejáratnál a pénztáros említtette, hogy Pannonhalmát is lehet látni a messzeségben, igaz, ez nekünk nem sikerült.

A több mint 700 éves vár történelme igencsak mozgalmas volt, és ebből kapunk egy kis ízelítőt a vár területén felállított információs táblákat olvasva. Ezeket azért is érdemes tanulmányozni, mert egy teszt kitöltésével emléktárgyakat lehet nyerni (részleteket itt olvashattok). Magyarországon a tatárjárást követően sok várat építettek. A csesznekit valószínűleg Cseszneki Jakab királyi kardhordozó építtette 1263-ban. Az akkori kisebb erődítményt az Árpád-korban a Csáki és a Cseszneki család tagja birtokolták, majd a 14. századot követően többek között a Garai, a Szapolyai, és a Csaby-Wathay család tulajdonában is állt. A birtokosok címerei sorakoznak a várhoz vezető lépcső oldalán, így a segédanyagok alapján könnyen azonosíthatjuk a tulajdonosok heraldikai jelképeit. Fontos kiemelni, hogy a feliratozás többnyelvű, így külföldi látogatók számára elérhetők az információk. Ez különösen fontos, hiszen az egyre táguló világban fontos ezen kincsek elérhetővé tétele minél nagyobb közönség számára.

A hely első virágkora a Garaiakhoz köthető, ugyanis ekkor az erődítményből egy szép gótikus lovagvárat alakítottak ki. Az építmény nagy részét elbontották és csak az ötszögletű Öregtornyot hagyták meg. A Keleti-palotában voltak az urak lakosztályai, és a két épületrészt összekötötték egy fallal. A falak mentén egy másik különálló toronyhoz vezető híd és ennek alátámasztó pillérje adta a vár sajátos megjelenését. Ezek ma is megmaradtak, de a ma már romos állapota miatt nem lehet átmenni rajta. A tervezett felújítás részét képezi az átjárhatóság újbóli megteremtése, illetve többek között a toronycsúcsok visszaépítése.

A Garai család 1482-ig, a család kihalásáig birtokolta a várat, amely ekkor az ősiség törvénye alapján visszaszállt az uralkodóra. Csesznek nem sokáig maradt királyi birtok, ugyanis megszerezték a Szapolyaiak. Az erősség ezt követően többször is gazdát cserélt, majd fontos szerepet kapott a dunántúli végvárrendszerben. A törökök-elleni küzdelmet követőn az akkor már cseppet sem korszerű erősség még kapott egy utolsó szereplési lehetőséget. A vár és a környező birtok 1636-ot követően az Eszterházy család úgynevezett cseszneki ágáé volt. A Rákóczi-szabadságharc alatt a család hűsége megoszlott, és a fraknói ághoz tartozó Eszterházy Antal tábornok 1708-ban Heisler generális császári csapatai ellen védte az erősséget. A tulajdonos cseszneki grófok viszont megőrizhették a szabadságharc után is a birtokot. A szabadságharc így az erősség utolsó aktív használatát is jelentette, például a kurucok lőszer- és élelmiszerraktárként használták, de börtönként is működött. A háborúk után az Eszterházy család tagjai egy kényelmes, lakható barokk kastéllyá formálták át a rideg kővárat, de egyre inkább csak vadászatok alkalmával használták. Emiatt a vár hanyatlásnak indult, és a folyamatot felgyorsította az 1810-es földrengés, és az azt követő természeti katasztrófák. A 20. század viharai se tettek jót az épületnek, de a második világháború után megkezdődött egy felívelés. 1947-ben például itt forgatták a Valahol Európában című filmben látható vár külső jeleneteit. 1970-ben pedig elindult a helyreállítási folyamat. Ez a mai napig tart, és 2017-től a Nemzeti Várprogram keretében zajlik. A friss hírek szerint jelentős fejlesztések várhatók a közeljövőben, illetve a  völgyben új turisztikai elemek gazdagítják majd a kínálatot. Kíváncsian várjuk. Most a különleges vírusügyi helyzet miatt elmaradtak, de nyaranta játékokat is rendeznek, amelyek a hely középkori és kora-újkori múltját idézik. Ekkor és úgy általában is ajánljuk a hely megtekintését.

A bevezetőben is említett Kőmosó-szurdokban készült fotókat ide kattintva tekinthetitek meg.

A várról pedig itt találtok további fotókat.

Kincsem és a Blaskovichok, vagyis ami megmaradt az örökségükből

Nagy örömünkre sorba nyitnak a múzeumok, kastélyok és egyéb zárt kulturális terek, így a pihenőnapokat kihasználjuk a még ismeretlen helyek felkutatására. Ezúttal Tápiószelén jártunk, amely Cegléd felől könnyen megközelíthető. A város és a közeli Tápiószentmárton szorosan összekapcsolódott a Blaskovich család nevével. Az előbbi helyen kúriájuk, az utóbbin pedig a híres lótenyésztő birtokuk volt több generáción át. A tápiószelei Blaskovich Múzeum egykor két testvér, Blaskovich János és György tulajdonában állt. A családnevük ismerősen csenghet többek számára, hiszen 1863-ban alapított tápiószentmártoni birtokon született Magyarország leghíresebb és egyetlen veretlen versenylova, Kincsem. Pontosabban Blaskovich Ernő (János és György nagybátyja) volt az, aki tenyésztette és felismerte a kiváló paripa tehetségét. Feltételezzük néhányan láttátok 2017-ben a filmvászonra vitt Kincsem című romantikus kalandfilmet, amelyben Nagy Ervin játszotta a lótenyésztő nemes urat, igaz ez a film jócskán túllépte a fikció mércéjét. Most nem szeretnénk belemenni egy filmelemzésbe, így térjünk vissza a tápiószelei kúriához, amelyben nem csalódtunk. Az épületen már látszik az idő vas foga, de bent csak ámultunk. Nemhiába, hiszen ez az egyetlen magyarországi kúria, amely a második világháború után berendezésében is épségben megmaradt.

Az 1906-ban épült neoklasszicista épülethez egy gyönyörű botanikus kerten keresztül jutottunk el, ahol néhány fotó erejéig nézelődtünk. A szúnyogok majd megettek, de így se szegték a kedvünket a további nézelődéshez. Egyébként az 1910-ben kialakított parkot 2008-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjjal jutalmazták, 2011-ben pedig Blaskovics János korabeli tervei alapján felújították. 

A kúriával szemben felállított szoborcsoport olyan érzést keltett bennünk, mintha ha testvérek hívogatnának. A szolnoki szobrászművész, Pogány Gábor Benő az urakat Dick nevű kutyájukkal ábrázolta.

Blaskovich György és János 1912-ben vásárolta ezt a kis birtokot. A birtok körül mindent maguk intéztek, maximum a nagyobb emberigényű mezőgazdasági munkákhoz béreltek fel napszámosokat. A település lakói körében is közkedveltek voltak. Ha nem a birtokon tevékenykedtek, akkor szenvedélyeiknek hódoltak. A régészet, a vadászat és műgyűjtés iránti szeretetüknek köszönhetjük, hogy ilyen gazdag tárlatot láthattunk. Hét szobán át azt se tudtuk hova nézzünk, annyi minden csalogatott minket. A fogadószobában, a szalonban, a nappaliban szinte megelevenedett az akkori élet.

A fivérek vadász trófeai főleg a fogadó részben találhatóak, amelyek közül a falon három preparált medvebőrre és az eredeti medvekoponyákra lettünk figyelmesek. A tárlat vezetője igen emlékezetes történetet mesélt róluk. A fivérek a három medvét a Kárpátokban, Visk vadászterületén (Máramaros) egyszerre két lövéssel terítette le. Ez azért történhetett meg, mert a három közül egy még medvebocs volt, aki szorosan az anyja mellett állt, így ezt a lövés pillanatában nem vették észre. A példátlan vadászszerencsét a korabeli lapok is megírták.

Szintén ebben a szobában találjuk a szkíta aranyszarvas másolatát, valamint az ásvány-, csiga- és kagylógyűjteményt is. Az aranyszarvast ugyanis a régészek a Blaskovichok kúriájához közel találták.

Természetesen az egyik szobát teljesen a lovasversenyek emlékét őrzi, és főleg Kincsemről szól. A versenyei listája, az egyedüli fennmaradt díja (lásd fent), a vitrinekben dísztárgyak, használati eszközök. A falon láthattunk képet Kincsem leszármazottairól is, akik ugyan sikeresek voltak, de nem érték utol ősüket. Az egyik vitrinben látható az az emléktábla töredék is, amely egyedüli emlékként maradt fenn a tápiószentmártoni Blaskovich kúriából, pontosabban Kincses istállójából. Az utóbbit ugyanis a megszálló csapatok kifosztották, a környező lakosok pedig az utolsó tégláig széthordták.

A kúria legszebb terme az empire szalon (lásd fent), tele szebbnél szebb festményekkel, ahol találkozhattunk Kisfaludy Károly, Barabás Miklós, Györgyi Giergl Alajos, valamint 17-19. századi olasz és németalföldi mesterek alkotásaival is. A 19. századi bútorok közül a késő barokk házi oltár, a rokokó vitrin és iratszekrényke tetszett nekünk. Ezek az egri Pyrker hagyatékból származnak, amelyből kvalitásos darabokat vásárolt a család 1848-ban.

A nappali legimpozánsabb darabja a gömb alakú, zenélő empire varrószekrényke (lásd fent)). A dolgozó szoba egyben a könyvtárszoba (lásd lent). A könyvek nagyobb részét a család vásárolta 1870-től. A dokumentumok kölcsönzésére nincs lehetőség, de kutatási célokra felhasználhatóak. Az állományban történeti, honismereti, képző- és iparművészeti, régészeti, építészettörténeti, kulturális és művelődéstörténeti szakkönyvek találhatóak. Ezek mellett megyei és országos múzeumok évkönyveit, levéltári kiadványokat is kereshetnek az érdeklődők.

A Kincsem emlékét őrző szoba mellett másik kedvencünk a fegyver- és pipagyűjtemény volt (lásd lent). A gondosan kimunkált, kifaragott pipák figurái szinte életre kelnek a vitrinekben. A 300 darabból álló gyűjtemény Magyarország második legnagyobb pipagyűjteménye, de más is van itt, hiszen a pipák mellett a kardok ötvösmunkai is szemet kápráztatóak.

Ha erre jártok, ne hagyjátok ki a helyet. Ne lepődjetek meg, a belépő ára csekély, de a fotózásért külön kell fizetni. Vakuzni tilos, műtárgyvédelmi okokból nincs nagy fény, vagyis mobillal ne akarjatok díjnyertes alkotásokat lőni. Még egy érdekes dolog, ami egyedivé teszi ezt a helyet. A fivérek otthonukat 1940-ben megnyitották a nyilvánosság előtt, amely 1947-ben a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtőhelyévé vált. Hivatalosan közgyűjteményként 1957-től üzemel. A Blaskovich fivérek halálukig igazgatták a kúriamúzeumot. Manapság nyári tábort is tartanak gyerekeknek, ezzel és a látogatással kapcsolatban itt érdeklődhettek. A hely 2017. január 1-től a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tagintézményeként működik, amit szintén meglátogattunk azon a hétvégén. Amúgy érdemes még 2020 szeptembere előtt útba ejteni a Blaskovich kúriát, mert ha minden igaz, az őszi hónapokban elkezdik a felújítási munkálatokat, amelyre igencsak rászorul már az épület.

Itt találtok további fényképeket a kúriáról.

A calci hadifogolykórház, avagy egy kolostor első világháborús karrierje

Az első világháború számos újdonsága között szerepelt a korábban még soha nem tapasztalt nagy számú hadifogoly. A hadviselő felek a 20. század elején aláírt, és közvetlenül az első világháború előtt életbe lépett nemzetközi egyezmények alapján kellett, hogy bánjanak a hadifoglyokkal. A genfi és a hágai egyezmények megfogalmazásakor viszont senki se gondolta, hogy több évig, és több százezer emberről kell majd gondoskodni. Olaszország 1915. május 24-ével lépett be a világháborúba, így a többi fél hadifogoly-kezelő intézményhálózatát már megismerhette. Ezzel párhuzamosan a fontosabb semleges megfigyelők, vagyis a Nemzetközi Vöröskereszt és a Katolikus Egyház is felkészülhetett a lehetséges ellenőrzési feladatokra. Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái is ejtettek olasz hadifoglyokat, így a két fél a kölcsönösség alapján bánt az ellenféllel. Ez a leghatékonyabb minőségbiztosításnak alapját képezte: ha a megfigyelők tapasztaltak valami szabálytalanságot az egyik magyarországi hadifogolytáborban őrzött olasz nemzetiségű katonákkal szembeni bánásmódban, akkor az olasz kormány ezt a fennhatósága alatt álló osztrák–magyar katonákon torolhatta meg. Ezt elkerülendő mindenki érdekelt volt a minimálisan elvárt feltételek maradéktalan teljesítésében.

Az első világháború során rendszeres fogolycserékre is sor került, ezek feltételeit viszont a hadviselő felek egymás között határozták meg. Az olasz fronton érdekelt hatalmak között csak az úgynevezett nagybetegek cseréje valósult meg. A nagybeteg egy francia kifejezés, a grand blessés korabeli tükörfordítása, és az egészségkárosodásnak egy olyan fokát jelentette, amely már lehetetlenné tette a hazatérés után a részvételt bármiféle katonai műveletben. Ez a kitétel fontos szempontnak számított, hiszen senki se kívánta újabb hadra fogható katonákkal ellátni a saját ellenfelét. A csere feltételei nagyon szigorúak voltak: csonkolás, bénulás, értelmi károsodás, gyógyíthatatlan elmebaj, nagyon súlyos tüdőbetegség (jellegzetesen tuberkulózis), mozgási rendellenesség… meglétét kellett igazolni. Ezen károsodások megállapítására Olaszországban egységes minősítő rendszert dolgoztak ki, és akit kicseréltek, azt majdnem minden esetben Pisa szomszédságában, a calci kolostorban működő kórházban minősítettek nagybeteggé. A calci látogatást csak nagyon különleges esetekben kellett kihagynia a cserére áhítozó hadifogolynak, például amikor Calciban kiütéses tífusz járvány tört ki, így a minősítést pár hónapig más táborokban végezték, viszont ekkor is a calci szaktekintély utasítása alapján dolgoztak a helyi orvosok.

Az olaszországi hadifoglyokkal foglalkozó egészségügyi ellátórendszer működését Balázs bemutatta a Hadtörténelmi Közleményekben megjelent tanulmányában, a calci kolostort viszont turisták látogathatják, gyönyörű hely, a hadifoglyokon kívül is rendelkezik magyar kötődéssel, így turisztikai szempontból is bemutatjuk.

Calci Pisa szomszédságában található, könnyen megközelíthető, napjában számos helyközi busz köti össze a ferde torony közvetlen környékével. Ezekről a calci polgármesteri hivatal szomszédságában, a Piazza Garibaldin kell leszállni, ahonnan a kolostor 700 méter gyalog. Aki kocsival érkezik, annak közvetlenül a kolostor szomszédságában alakítottak ki parkolót. A viszonylagos közelséget jelzi, hogy a pisai Csodák Kertjétől a calci kolostor körülbelül 12 kilométerre található. Ez a középkorban se volt nagy távolság, így érthető, hogy az alapítás is egy pisai kereskedőhöz köthető, aki végrendeletében különített el erre a célra pénz. A kolostort 1366. május 30-án alapították karthauzi szerzetesek otthonaként, akik a remete életmódot választották, minimális közösségi interakcióval. A calci kolostor igen hamar a gazdag pisai családok kedvelt kolostorává vált, amely adományokat eredményezett, így a 14. század végére egy nagyon színvonalas építményt emeltek. Mai formáját Giuseppe Alfonso Maggi prior elképzelései alapján jórészt a 17-18. században nyerte el, ekkora tehető a díszudvar kialakítása is (lásd jobbra).

A hely jelentőségét tovább növelte, hogy a toszkán nagyhercegek is kedvelték, és amikor lelkigyakorlat céljából szükségük volt egy meditálásra is alkalmas helyre, akkor általában Calcit választották. Ennek megfelelően az épületben egy nagyhercegi lakosztályt is találunk. 1737-1801, illetve 1814-1860 között a toszkán nagyhercegek a Habsburg család tagjai voltak, a Toszkánában csak Pietro Leopoldo néven emlegetett személy pedig nem más, mint a későbbi II. Lipót magyar király, a kalapos király öccse. Lipót gyerekei is Toszkánában születtek, ennek köszönhetjük, hogy József nádor – a Boboli kertben töltött gyerekkora hatására – meghonosította a Margit szigeten a platánokat.

A calci szerzetesek életében először a napóleoni időszak hozott törést, ugyanis 1808. április 23-ával feloszlatták az ő szerzetesrendjüket is, és csak 1814-ben térhettek vissza. 1866-ban a kolostor állami tulajdonba került, viszont a szerzetesek 1972-ig benn maradhattak, és még az első világháború során is ott tartózkodtak, pedig osztozkodniuk kellett az olasz, majd pedig az osztrák–magyar sebesültekkel. 1972-re viszont már csak két főből állt a közösség, így a rend elhagyta Calcit. Ma a kolostormúzeum, illetve a pisai egyetem természettudományi múzeuma működik benne.

A calci kolostor egyike volt azon egyházi intézményeknek, amelyek a világháború során katonai jellegű feladatkört töltöttek be. Calci azért tűnt ki ezen kolostorok közül, mert műemléki védettséget élvezett, és aktívan lakták. Háborús szerepvállalása nem a hadifoglyokkal kezdődött, mivel 1915. január és május között a 32. tábori tüzérezred laktanyájává „alakították”, 1915 októberétől 1916 decemberéig olasz katonákat fogadott, mint tartalék kórház, hogy 1916 januárjától 1919 decemberéig az osztrák–magyar hadifoglyok lakták. Nem sikerült megindokolni miért kerültek ide a hadifoglyok, de valószínűleg az egészséges környezet, a jó levegő, a pisai kórházi infrastruktúrához való közelsége, az elszigetelt, de a Tirrén-tenger partján futó fő vasúti vonalról kisebb kitérővel megközelíthető pozíciója is kedvezően befolyásolhatta e döntést. A helyiek 1916. december 26-án a sajtóból tudták meg, hogy hadifoglyok érkeznek az apátságba, és egy 1917. május 14-ei megállapodás írta elő, hogy a calci apátságban működő kórház a cserére alkalmas hadifoglyok gyűjtőhelyévé váljon. A hadifogoly kórház 1917. január 6-ától működött, és a hely első hadifogoly halottja ezt az egyezményt már meg se élte: a 45 éves Mádi János 1917. január 22-én halálozott el. 187 sorstársa követte: 30-an 1917-ben, 70-en 1918-ban és 88-an 1919-ben. Mindannyian Calci község temetőjében nyugszanak egy csontkamrában, amit halottak napja alkalmával minden évben megkoszorúznak a városiak. 5 bosnyák, 18 cseh és csehszlovák, 3 dalmát, 1 isztriai, 1 olasz, 23 jugoszláv, 21 lengyel, 12 román, 11 rutén, 51 német és osztrák, 1 ukrán, 39 magyar, és 2 nemzetiségi megjelölés nélküli személyről van szó.

A halál okaként sokszor nem egy betegséget, hanem ennek tünetét jelölték meg, de a kimutatásokból a fertőző betegségek magas aránya tűnik ki: a halálesetek 20%-a tuberkulózis, 17%-a malária, 12%-a tüdőbetegség, 8%-a bélhurut és 7%-a tífusz miatt következett be. Egy ember agyhártyagyulladás miatt halt meg, de szerencsére hamar felismerték a tüneteket, így a beteg elkülönítésével megakadályozták a fertőzés tovább terjedését. Ezek a számok is jelzik a különbséget a front-közeli kórházak és a hátországbéliek között, hiszen az amputációt és a sebesülés miatti kezeléseket főleg az előbbiekben végezték, míg az utóbbiaknál inkább a fertőző betegségeket kellett gyógyítani.

Az 1917. májusi megállapodás eredetileg 530 hadifogolyról szólt. 1917. június 23-án 376 hadifogoly tartózkodott Calciban (ebből 48 tiszt), augusztus 1-jén pedig 430-ra nőtt a létszám. 1918. március utolsó hetében ez már 658 főt jelentett, míg az 1919. február elsején regisztrált 276 fő a hónap végére 1028-ra nőtt. Mivel a kolostor befogadóképességét 600 főben határozták meg, sokuknak ágya se volt, így a földön, szalmán kellett feküdniük. A zsúfoltság miatt a kórház vezetése kérte, hogy a pisai vasútállomás mellett is elhelyezhessenek hadifoglyokat, de ezt nem engedélyezte a livornói katonai körzet parancsnoksága. Calciban a legénység mellett vegyesen tartózkodtak tisztek és tiszthelyettesek, és a Spingardi altábornagy-féle szabályozás szerint a tiszteknek járó megkülönböztetett bánásmódot végül a legnagyobb zsúfoltság esetén is sikerült biztosítani. A tisztek privilégiumai arra viszont már nem terjedtek ki, hogy kirándulhassanak, és megtekinthessék a pisai Csodák Kertjében a ferde tornyot, a székesegyházat és a keresztelő kápolnát. Szöllősy Aladár visszaemlékezésében meg is jegyezte, hogy ezek látszódtak a kolostorból. A kirándulás lehetőségének megtagadását a hatóságoknak a hadifoglyok szökésétől való meglehetősen racionális félelmére és a lakossággal ápolt kapcsolatok mérséklésének vágyára lehetett visszavezetni. Mindez indokoltnak is tűnik, hiszen a pisai közkórházban ápolt hadifoglyoknak sikerült az egyik alkalmazott útján leveleket kicsempészniük, és kapcsolatot ápolniuk kétes figurákkal.

Annak ellenére, hogy a hadifoglyok nem mozdulhattak ki, még 1917 nyarán is érkezett arra vonatkozó kérelem, hogy a Touring Club Italiano pisai részlege meglátogathassa a műemléket. Ez volt a fordulópont, korábban ugyanis ez lehetséges volt.

A karthauzi közösség is egészen sokáig zavartalanul használhatta a nagy kerengőt: ezt 1917 novemberétől nem a katonákkal és a hadifoglyokkal, hanem a caporettói áttörés miatt elmenekült, és a pisai érsek közbenjárásának köszönhetően Calciba menekített tolmezzói lakossággal kellett megosztaniuk. Őket már megelőzték a velencei galériák és múzeumok őreinek családjai, akiket az Oktatásügyi Minisztérium költöztetett be. A hadifogolytábor parancsnoka megpróbálta adminisztratív eszközökkel elérni, hogy az utóbbiak maguktól távozzanak, de az utolsó család 1919 márciusában még mindig Calciban tartózkodott annak ellenére, hogy a táborparancsnok február 17-ével még az elektromos áramot is kiköttette a lakásukból. A kórház vezetőségének a calci lakossággal is meggyűlt a baja, mivel az utóbbiak ellenezték, hogy Calci ténylegesen járványkórházzá változzon. Az annyira rettegett járvány 1919 áprilisában tört ki, amikor a kiütéses tífusz elkezdte szedni áldozatait. A kolostort karantén alá helyezték, és ez volt az az utolsó csepp, amit követően a calci lakosság már végképp szabadulni akart a kolostorba települt „idegenektől”, legyenek azok katonák, hadifoglyok vagy menekültek. A járványt sikerült megfékezni, pár hónap után tovább folytatódott a hadifoglyok hazaküldése, és 1919 decemberére ténylegesen ki is ürítették a kolostort.

Ma a hadikórházból nem sokat látunk. A kolostort felújították, a világháborús használat nyomait eltüntették. A látogatás vezetéssel, olasz, vagy angol nyelven zajlik, ennek kezdete előtt viszont szabadon lehet sétálni a díszudvarban. Először a patikát tekinthetjük meg (lásd fent), amely azért is került a tulajdonképpeni kolostorépületen kívülre, mert ez a környező lakosság egészségügyi ellátásban is részt vett.

A templom bejárata a díszudvar felől egy díszlet. Elméletileg nyitható, de a szerzetesek se használták, az első világháború során pedig külön elfalazták. A barokk freskókon feltűnik San Ranieri is, Pisa védőszentje, a főoltárnál viszont Szent Brúnó, a karthauzi rend alapítója nyújtja át a kolostort Szűz Máriának (lásd jobbra fent).

A refektórium egyik érdekessége a két oldalsó falon található. A toszkán nagyhercegi pár vacsoráját ábrázolták és az asztal formája változik, ahogy előre, vagy hátra haladunk a teremben.

A kisebb nagyobb szerzetesi termek esetében különösen szépek a mennyezetek, igaz a falak miatt se kellett szégyenkezni. A káptalan terem az egyik kedvencünk (lásd lent).

A kolostor egy részét 2019-ben, látogatásunk alkalmával éppen restaurálták, de bemehettünk egyik-másik szerzetesi cellába. Ezek valójában nagy lakások, hiszen a szerzetes ideje nagy részét itt töltötte, vagyis a saját mikrokozmoszában el kellett végeznie minden fontos dolgot.

Utoljára maradt a nagyhercegi lakosztály. Ez a már említett Pietro Leopoldo nagyherceg, a mi II. Lipót királyunk korát idézi, a falakon Lipót és felesége arcképe is feltűnik. Lipótét lásd balra lent, a feleségéét pedig a terem végén.

Minden Pisába látogatónak ajánljuk a hely megtekintését. Calci kulturálisan és történelmileg is fontos hely. Kevesen ismerik, soha sincs tömeg, és gyönyörű!

Az archív felvételt erről a helyről töltöttük le.

Az előző honlapot létrehozó kutatócsoport egy nagyon színvonalas könyvet is kiadott a kolostor felhasználási formáiról, amelyben az első világháborús időszakot is részletesen bemutatják. Itt elérhető a kötet tartalomjegyzéke.

A kutatás részeként a Calciban eltemetett hadifoglyokat is feldolgozták. Az olvasók számára valószínűleg a magyarok a legfontosabbak. Őket a nemzetiség szerint felosztásnak köszönhetően külön is megtaláljuk a 33–35. oldalon. A lista eléréséhez ide kell kattintani.

A kolostorról itt találhatók további fényképek.