Kedvenc helyeink a Spaccanapolin

Az ókori városok meghatározó urbanisztikai rendezőelve a Cardo és Decumano, vagyis az egymásra merőleges két főutca. Nápoly esetében a Cardo a Dóm utcája, a Decumano pedig a Spaccanapoli, amely látványosan osztja ma is északi és déli részre a városközpontot (lásd balra lent). Ez eredendően egy rövidebb szakaszt jelölt, amely a Dóm utcájától a S. Domenico Maggioréig tartott, majd a római kor végére az utca elérte a mai Gesù Nuovo teret. Don Pedro de Toledo spanyol alkirály elkezdte a San Martino domb beépítését (ennek tetejéről, a San Elmo erőd falairól készült a címlapfotó), így a Spaccanapolit is meghosszabbította, ráadásul erre merőlegesen alakította ki a Spanyol Negyedek utcahálózatát is. A Spaccanapoli ma itt kezdődik és a Dóm utcája után, a via Giudecca Vecchiával végződik. A turisztikailag legkihasználtabb szakasz ennél rövidebb: ez a Dóm utcájától a Piazza Gesù Nuovóig tart. Az évszázadok sokat változtattak a környező épületeken. A gótikus paloták reneszánsz jegyeket vettek magukra, ezek néhol teljesen átalakultak barokk épületekké, és végül a második világháború szövetséges bombái okozta pusztítás után a Santa Chiara templom ledobta barokk arculatát, és visszatért gótikus szellemiségéhez.

Ez a poszt nem a teljesség igényével íródott, mivel a Spaccanapoli teljes bemutatása túl hosszú lenne, de a kedvenc helyeink ismertetésével talán ihletet adunk a többi nápolyi látogatónak.

Diomede Caraffa palotája (+ egy bónusz)

Ha a Dóm utcájától indulunk, akkor a Via San Biagio dei Librai 121 szám alatt balkézről találjuk Diomede Caraffa palotáját. Az épület korábban is a Caraffa család birtokát képezte, a középkori alapokat 1466-ra alakították át a ma is látható reneszánsz palotává, amely 1769-ig a Caraffa család tulajdonában maradt. A Herkules szobor alatt a felirat a Caraffa család dicsőségét hirdeti, majd pedig az ajtófélfa és a fa ajtó is tele van a Caraffák sávozott címerével (habár ez hasonlít az Árpád-sávra, a kettőnek semmi köze egymáshoz). A faragott ajtó az egyik kedvencünk (lásd jobbra fent), ugyanis ez még az eredeti a 16. század második feléből.

Pár sarokkal arrébb, szintén bal kézre találjuk a Sant'Angelo a Nilo temlomot, viszont az ebben található Donatello-féle síremlékről már írtunk, így ebben a posztban most nem lesz erről szó. Ha túlmegyünk a San Domenico téren, akkor a Via Benedetto Croce 45 szám alatt bal kézre esik a Caraffa della Spina palota. A Spina Jézus töviskoszorújára utal, amelynek egy darabját megszerezte a család, és ezzel jelölték a hagyományos Caraffa-sávos címert is. Itt a kapualj két szélén található tengeri szörnyekkel szoktunk fotózkodni. Ezek szája azért fekete, mert a hazafelé tartó uraság szolgái a szobrok száját használták a fáklyák eloltására, hiszen a palota falain belül ezekre már nem volt szükség.

A San Domenico Maggiore templom

Habár a domonkosok már 1231-ben megtelepedtek Nápolyban a mai templom egy felajánlás nyomán épült, amit II. (Sánta) Károly tett Szűz Máriának, és a munkálatok egészen 1324-ig elhúzódtak. A templom egy klasszikus gótikus székesegyház három hajóval, benne rengeteg kinccsel. A komplexum a domonkosok székhelye volt évszázadokon keresztül, itt működött az iskolájuk is, ahol olyan jelentős személyiségek képezték magukat, vagy tanítottak, mint Aquinói Szent Tamás, Giordano Bruno, vagy Tommaso Campanella. A különféle átalakítások viszont érdekes eredményekre vezettek, így a látogató a három rendelkezésre álló bejárat közül pont a főbejáratot nem használhatja. Mi például az apszis alatti lépcsőn mentünk be, és a szomszédos lépcsőn jöttünk le. Pár dolog ingyenesen látogatható, másért fizetni kell. Azt ajánljuk, hogy a fizetős részek se maradjanak ki, mert teljes mértékben megéri a látvány azt a pár eurót, amit elkérnek.

A templom nyugati oldalán az utolsó előtti kápolna a freskók kápolnája. Ezt Pietro Cavallini festette ki körülbelül 1309-ben, majd a reneszánsz módosítások során lemeszelték, és csak 1953-ban fedezték fel újra. A bal oldalon Szent János apostol történetét láthatjuk (felülről lefelé: az evangelistát megfőzik olajban, illetve bebocsátást nyer a Mennybe), ami kiegészül Krisztus megfeszítésével. Szemben két próféta között Szent András története a téma (Szent Péter és Szent András elhívatása; Szent András Aegeas prefektus előtt, az utóbbit megfolytja a démon, miközben Andrást keresztre feszítik; Szent András csodája a halála után, miszerint megmenti a püspököt az általa megvendégelt nőben rejtőző démontól). A jobb oldali falon két Bűnbánó Magdolnához köthető epizódot láthatunk: magát a bűnbánást, illetve a Noli me tangere jelenetét.

Ugyanezen az oldalon a hatodik kápolna nagyobb, mint a többi: ez a Kereszt kápolnája. Itt láthatjuk másolatban azt a képet, amely beszélt Aquinói Szent Tamáshoz (az eredeti a szent cellájában található, ami belépőjegy ellenében látogatható). Ha tovább haladunk a főoltár irányába, akkor a következő kápolna az Aquinói család kápolnája, családi sírokkal. Innen mehetünk be a fizetős részre.

A sekrestyében, a karzaton található az Aragóniai királyok és pár korabeli nemes sírja (lásd fent). Többek között itt nyugszik Hunyadi Mátyás magyar király apósa is. A sírokat megvizsgálták, a reneszánsz ruhákat konzerválták, amelyeket a szomszédos kincstárban (lásd balra lent) kihúzható fiókokban csodálhatunk meg. A sírokat nem bolygatták az évszázadok során, így hasonló jelentőséggel bírnak, mint az Escorial Spanyolországban, vagy a bécsi Kapucinus-kripta!

A sekrestye mennyezeti freskója Francesco Solimena alkotása (lásd jobbra fent), és a domonkos szerzetesek segítségével az eretnekség felett aratott győzelmet ábrázolja. Ne felejtsük el, hogy sokáig a domonkosok irányították az inkvizíciót. A sekrestyéből kell felmenni Aquinói Szent Tamás cellájához, ahol egy eredeti kéziratot találunk az Egyház doktorától (lásd balra lent), illetve a keresztre feszített Jézust ábrázoló festményt (lásd jobra lent), amely beszélt a szenthez.

A Santa Chiara templom és kolostor

Ha tovább haladunk a Spaccanapolin, akkor a Piazza Gesù Nuovo bal oldalán találjuk a Santa Chiara kolostort és templomot. Honfitársaink ezt leginkább a csodálatos majolikás kerengője miatt ismerik, de a templom is sok érdekességet tartogat.

Oly sok gótikus székesegyházhoz hasonlóan ez is az Anjouk uralkodásához kötődik, mivel Károly Róbert magyar király nagybátyja, illetve Árpád-házi Mária nápolyi királyné fia építtette a 14. század első harmadában, hogy újabb családtagok számára jelentse a végső nyughelyet. Nápolyban sok helyen találunk Anjou sírokat, nincs igazi családi mauzóleum, a Santa Chiara Bölcs Róbert és közvetlen családtagjainak ad otthont, no meg ráadásként ide temették el szinte az összes nápolyi Bourbont. A Bourbonok eredetileg egy külön mauzóleumot akartak emelni maguknak és csupán ideiglenesen kívánták ide temetni 1742-ben Bourbon Károly és szászországi Mária Amália egyik lányát, majd végül a család szinte összes tagja itt lelt örök nyugalomra. Az utolsó temetkezés 1984-es, amikor ide szállították az utolsó nápolyi uralkodó, II. Ferenc, felesége, és egyetlen gyermekük, egy korán meghalt kislány hamvait. (lásd lent).

Ha a San Domenico a domonkosok, úgy a Santa Chiara a ferencesek kolostora volt, pontosabban a klarisszáké. A provence-i gótikus épületet a 18. század közepén barokkosították, viszont mindez 1943. augusztus 4-én áldozatul esett a Szövetségesek bombázásának. A helyreállítást a megmaradt középkori töredékekre alapozták, és a hely 1953-tól várja mai formájában a látogatókat.

A szentélyben találjuk a sírokat. Középen, Bölcs Róbert sírjának a felső regisztere odaveszett, de a „lényeg” fennmaradt (a lenti képen lásd középen). Ezt 1343–45 között Giovanni és Pacio Bertini firenzei szobrászok készítették az unoka és utód, I. Johanna megrendelésére. A szarkofág oldalán az uralkodó szerepel az élő és már meghalt családtagjaival. A szarkofág tetején újra Bölcs Róbertet látjuk fekvő pozícióban, rajta ferences csuhával, amint a hét szabad művészet allegóriái veszik körbe, és legfelül a trónoló uralkodó szobra magasodik. Ezen ábrázolás lábainál olvasható egy rövid latin versike, amelyet Petrarca írt az uralkodóról. Ennek magyar jelentése: Nézzétek Róbert királyt, az erények tárházát. Petrarca korántsem semleges kívülállóként fogalmazta meg előbbi szavait, mivel Bölcs Róbert koszorúzta őt költővé: ez volt a legmagasabb elismerés, amit akkoriban egy költő kaphatott.

A csonka sírtól balra Durazzói Mária nyughelyét találjuk (a fenti képen lásd balra). Durazzói Mária Bölcs Róbert unokája, és I. Johanna nápolyi királynő húga volt. A magyar és a nápolyi Anjouk közötti családi szerződés szerint Johanna és Mária a magyar testvérpár, Nagy Lajos, a későbbi magyar király és Endre herceg felesége lett volna. Máriát viszont elrabolta az egyik unokatestvér, Durazzói Károly, majd feleségül vette, így csak Endre herceg házasodhatott össze a neki szánt arával, Johannával, igaz nem volt benne köszönet. Az Endre meggyilkolását követő, Nagy Lajos által rendezett bosszúhadjárat legrangosabb áldozata pedig pont a menyasszony-szöktető Durazzói Károly volt. A 19 évesen özvegységre jutó Mária szívesen hozzá ment volna Nagy Lajoshoz, de ezt elkerülendő Johanna és köre a Castel dell’Ovót jelölte ki Mária szálláshelyeként, ahol újra esküvőre kényszerítették. Mária ekkor már erőskezű nőként nem nyugodott bele a történtekbe, és számos kaland után elintézte a férje kivégzését. A harmadik férj egy újabb unokatestvér volt, ezúttal az Anjouk tarantói ágából, aki túlélte Máriát.

Bölcs Róbert nyughelyétől jobbra találjuk Calabriai Károly sírját (a lenti képen balra, a fenti képen a jobb szélen). Az úriember Bölcs Róbert egyedüli felnőtt kort megért fia volt, Johanna és a korábban már említett Mária apja. Károly Bölcs Róbert életében elhunyt, a sírt a Donnaregina Vecchia templomból már ismert Tino da Camaiano készítette el. Ezen Károly a nápolyi királyság főbírájaként szerepel, a lába alatt békésen együtt élő bárány és farkas arra utal, hogy Károly életében igazságosan igazgatta az alattvalókat.

Már az oldalsó fal mentén találjuk Valois Mária, Calabriai Károly feleségének, I. Johanna és Durazzói Mária anyjának sírját (a fenti képen lásd jobbra). Ezt a síremléket is Tino da Camaianónak tulajdonítják.

A templom padlózatán egy óriási Anjou címert találunk, és az oldalkápolnákat is érdemes végigjárni. A bal oldali kápolnasornál a hetediket Assisi Szent Ferencnek szentelték, és azért is különleges, mert érintetlenül túlélte a Szövetségesek bombázását, így megmaradt a barokk jellege. Emellett itt egymással szemben találjuk benne Raimondo del Balzo (lásd balra fent) és felesége sírját (lásd jobbra fent), amelyek szintén toszkán művészek alkotásai. Az itt eltemetett Raimondo Bölcs Róbert nápolyi király egyik fontos tisztviselője volt, a sír már I. Johanna uralkodása alatt készült, a Del Balzo család sorsa pedig szorosan összefonódott a nápolyi királyságéval. Az egyik Del Balzo lányból például nápolyi királyné lett a 16. század elején. A család ma is létezik, és ma is ápolják kapcsolatukat az említett kápolnával.

A templom talán ismertebb különlegessége a kerengő. Ez Domenico Antonio Vaccaro tervei alapján 1739-ben nyerte el mai formáját (lásd fent). Magának a kerengőnek megmaradt a gótikus szerkezete, de a kert lugasai már barokk stílusúak, és szerencsénkre mindez érintetlenül élte túl a második világháborús bombázást. A majolikákkal Vaccaro a teret akarta feldobni és kitágítani, ami sikerült. A kerengő ívei alatt barokk falfestményeket találunk, amelyek festője ismeretlen. A kertet pedig 64 pillér tagolja. A majolikák tájképektől kezdve a mindennapi élet epizódjaiig mindenféle témát feldolgoznak, így érdemes részletesen megfigyelni mindegyik jelenetet. A kertben két szökőkút is van, amelyek közül az oroszlános eredetileg a templomot díszítette, de a „barokkosításkor” a kertbe helyezték át (lásd lent).

A kerengőből nyílik egy múzeum, egy a helyi régészeti emlékeket bemutató ásatás, és egy hagyományos nápolyi Betlehem is, ezeket se hagyjátok ki!

A Gesù Nuovo templom

A Santa Chiarával szemben találjuk a jellegzetes homlokzatáról is ismert jezsuita templomot, amely eredetileg nem is templom, hanem egy nemesi palota volt. A Sanseverinók többször is elvesztették az épületet, de az 1547-es lázadás után már nem tudták visszaszerezni. Ekkor ugyanis a kincstár nemcsak elkobozta a birtokokat, hanem száműzetésbe is kényszerítette a helyi felkelés élére álló Ferrante Sanseverinót.

A jezsuiták 1584-ben vásárolták meg a palotát, és 1601-re templommá alakították, amely munkálatok költségét részben egy másik Sanseverino, a család bisignanói ágának utolsó tagja finanszírozta. A kupola csak 1636-ra készült el, de egy földrengés miatt teljesen ujjá kellett építeni 1695-ben. 1774-ben egy újabb földrengés miatt ezt is le kellett bontani, így ma egy hamis kupolát látunk belül (lásd fent), miközben a templom teteje sátortetős.

A kupola mellett két érdekességet ajánlunk az érdeklődők figyelmébe. A bal mellékhajó padlóján találjuk Carlo Gesualdo venosai herceg sírját (lásd fent). Eme nápolyi arisztokrata meglehetősen összetett személyiség volt, a helyi barokk zenei élet egyik legfontosabb alakja, aki mellesleg ma is számos zeneszerző számára jelent inspiráció forrást. Egyik nagybátyja Borromei Szent Károly, a katolikus reform egyik fontos személyisége, a másik nagybátyja pedig Alfonso Gesualdo, Nápoly érseke, a korabeli pápai udvar egyik erős embere volt. Carlo nemcsak a zenei tevékenységében, hanem a magánéletében is különféle bonyodalmakba keveredett, például megölte az első feleségét, miután azt tetten érte szeretőjével. A szép, de csalfa Maria d'Avalost is ábrázoló fogadalmi kép amúgy a már említett San Domenico Maggiore Caraffa kápolnájában található (a gyilkosságra a szomszédos Sansevero palotában került sor), miközben Carlo Gesualdo a jezsuitáknál temetkezett 1613-ban.

Szintén helyi érdekesség a homlokzat (lásd fent). Itt mindegyik kövön egy körülbelül 10 centiméteres arámi betűt találunk, amelyek valójában hangjegyek, és a homlokzatra lejegyzett partitúrát ide kattintva meg is hallgathatjuk.

A Spaccanapoli Nápoly főutcája. Hangulatos, mozgalmas, mindig tele van turistával. Egyfajta kötelező kört jelent ennek végigjárása. Reméljük írásunk segít abban, hogy ne csak végigsétáljatok ezen az útvonalon, hanem ide-oda be is tekintsetek.

Itt láthattok további képeket a San Domenico Maggioréról.

Itt pedig a San Chiaráról.

Magyar emlékek Nápolyban

Régóta nem írtunk Olaszországról, illetve amúgy is jó érzés, ha télen melegebb égtájakra kalandozunk, akár csak virtuálisan, így a blog most Nápolyba „utazik”. Érdekes ez a város. Sokan szeretik, másoknak már a nevétől borsózik a háta. Gyönyörű kincsek vannak itt, miközben néhol lepukkadt, máshol tele van szeméttel. Van, akit kizsebeltek a helyi tolvajok, mások sohase szenvedett el semmiféle atrocitást. Autóval kissé kaotikus, a gyalogosokat így is védik. Egyszóval: megosztó egy hely. Nekünk nem a kedvencünk, de amikor ott járunk élvezzük. Könnyű átvenni a helyi ritmust, a mulatságos dolgokon kacagunk, a problémákat próbáljuk nem észrevenni, a szép élményeket pedig gyűjtjük. Számos utazni vágyó olvasónknak így szolgáljon ez a poszt kis összefoglalóként arról, hogy milyen magyar vonatkozású csodákat találhatunk Parthenopé ősi városában, ha véletlenül arra vetne minket a sors.

A kalandozó magyarok egészen Dél-Itáliáig eljutottak, de Nápolyban ennek nem sok nyoma maradt. Az első kapcsolatok se Nápolyhoz, hanem a Dél-Itáliát uraló normann szicíliai királysághoz kötődnek, hiszen Könyves Kálmán egyik felesége a Hauteville-házból származott. Imre királyunk feleségének, Aragóniai Konstanciának második férje II. Frigyes német-római császár volt, aki életét jórészt Dél-Itáliában töltötte, de Konstancia emlékei is inkább Palermóhoz köthetők. Amikor megérkeztek az Anjouk, onnantól viszont egyre szorosabbá váltak a kapcsolatok Nápollyal is.

Mária királyné és a Donnaregina Vecchia templom

Largo Donnaregina

Volt egykoron egy Árpád-házi Mária királyné, IV. (Kun) László királyunk testvére, aki II. (Sánta) Károly nápolyi király felesége lett. Mária királyné haláláig ápolta a magyar kapcsolatait, neki köszönhetik az Anjouk, hogy jogot formálhattak a magyar trónra. Jórészt ezen tudatos dinasztikus politizálás miatt a nápolyi Anjou címerek jelentős része tartalmaz magyar vonatkozásokat. Elég csak elmenni a Donnaregina Vecchia nevű gótikus templomba, amit Mária királyné temetkezési helyeként is ismerünk.

Donnaregina templomból kettő van Nápolyban: a régi a 14. század elejéről, és az új, a 17. századból. Ma egy múzeumot alkotnak, az új homlokzatánál kell bemenni, és innen lehet átmenni a régibe is. A régi 1293-ban károkat szenvedett egy földrengés miatt, így Mária adományából újították fel, és 1316-ban szentelték fel. Mária a sírját is ide képzelte: a kor leghíresebb művészeit foglalkoztatta, Tino di Camaino és Gagliardo Primario 1326-ra befejezett remeke modellként szolgált a későbbi nápolyi Anjou síremlékekhez is. Mária egy angyalok által őrzött baldachinos ágyon fekszik, a szarkofágja előlapján pedig a gyerekei sorakoznak. Volt mivel megtölteni a teret, mert 14 is született (viszont nem mindegyikük élte meg a felnőttkort). A szarkofágot az erényeket szimbolizáló figurák tartják.

Maga a templom is tele van különlegesebbnél különlegesebb kincsekkel, amelyek közül több magyar vonatkozású: elég csak felnézni a szentély gótikus boltozatára, és váltakozva találjuk egymás mellett Mária, illetve férje címerét.

Ha a kis oldalsó kápolnába is benézünk, akkor ismeretlen 14. századi festő freskó ciklusát találjuk, amely Assisi Szent Ferenc, Szent János és Szűz Mária történeteit ábrázolja.

Érdemes felmenni a kórusra is (lásd fent). A bejárattal szemben egy másik fergeteges alkotást találunk: Pietro Cavallini, vagy műhelye készítette az évszázadok viharai miatt jócskán megkopott ciklust, amely két magyar vonatkozású történetet is feldolgoz. Közvetlenül a stallum felett, balról a második jelenettől Árpád-házi Szent Erzsébet történetét festették meg: az esküvőjét, a búcsúját a keresztes háborúba induló férjétől, a búza és a köpeny felajánlását, illetve egy jelenetben a betegek lábának megmosását és Erzsébet halálát. Ha még egy jelenttel jobbra haladunk, akkor pedig a magyar szentek sorakoznak a pünkösdi eseményeket ábrázoló rész alatt: Szent László, Szent István és Szent Erzsébet (lásd lent egymás alatt sorrendben).

Anjou sírok a Dómban

Via Duomo, 147

Mária elsőszülött fia, Martell Károly igényt tartott a magyar koronára, de ezt sohase szerezte meg. Ettől függetlenül Dante az Isteni Színjátékban úgy emlegette, mint akinek Nápoly, Magyarország és Provence felett kellett volna uralkodni (Paradicsom VIII-IX. éneke). Károly és felesége viszont hagyott maga után két gyereket: Magyarországi Klemenciát és Károly Róbertet (Caroberto). Klemencia sohase látta Magyarországot, a szülei címe után kapta nevét. Szerencsétlen sorsa volt: X. Lajos francia király feleségeként hamar megözvegyült, utószülött fia pedig pólyásként meghalt. Károly Róbertet viszont mind ismerjük, hiszen vele kezdődött az Anjouk magyarországi uralma. Ezekkel a fiatalabb Anjoukkal viszont már a nápolyi Dómban érdemes foglalkozni, ugyanis Martell Károly és felesége is itt nyugszik. Ha bemegyünk a főbejáraton, és rögtön visszafordulunk, akkor a fejünk felett lesz Martell Károly, a felesége, és I. Károly nápolyi király sírja. Enrico di Guzman nápolyi alkirály, Olivares grófja 1599-ben helyeztette át a Szent Lajos kápolnából a homlokzat középső belső kapuja fölé épített síremlékbe a hamvakat. A mostani kialakítás Domenico Fontana műve, a szobrok is az említett személyeket ábrázolják, és a homlokzathoz hasonlóan itt is felbukkan a magyar címerből ismert sávozás.

Persze mi nem az ő sírjuk miatt szoktunk oda elzarándokolni, hanem Károly Róbert fia, Endre herceg miatt. Mindannyian olvastuk Arany Jánostól a Toldit. Valószínűleg Toldi halálát is, a közbülső rész, Toldi szerelme viszont általában kimarad. Ez pont Nagy Lajos nápolyi hadjáratai alatt játszódik, ugyanis Nagy Lajos öccse, Endre lett volna Nápoly társuralkodója, de a koronázást előíró pápai utasítás kézhezvétele előtt, 1345. szeptember 19-én meggyilkolták. Nagy Lajos szerint a feleség, Johanna keze is tudott a merényletről, mások szerint Johanna rokonai a királynő tudta nélkül cselekedtek. Akit érdekel a történet, az olvassa el Passuth László Nápolyi Johanna című regényét, megéri, illetve Arany János Toldi szerelme se kerülendő. Endre tehát meghalt, tetemét két napig temetetlenül hagyták, Ursino Minutolo kanonoknak köszönhetően a nápolyi dómban nyert örök nyugodalmat. Az eredeti síremlék a Szent Lajos kápolnában volt, de nem maradt fenn. A mai felirat Francesco Capece kanonok megrendelésére készült. Endre hamvait 1733-ban Francesco Pignatelli bíboros a sekrestye elé helyeztette át. A feliratot valószínűleg a 20. században falazták be mai helyére (lásd fent), amit a bal mellékhajóban keressünk. Íme a felirat magyar fordítása:

Andrásnak, Károly Ubert Pannonia királya fiának, a nápolyiak királyának, kit felesége, Johanna ármánya és kötele megölt, Orso Minutulo kegyessége ide elhelyezett, nehogy a király teteme temetetlen maradjon és a gonosz tett az utódok előtt el legyen temetve (födve), Francesco Capece, Berardi fia állította e sírkövet a 19. évében 1345. szeptember 17-én megholtnak.

Ha már erre járunk, akkor nézzük meg rendesen a dómot is (megéri), és mindenkinek a figyelmébe ajánljuk a főoltártól jobbra található második kápolnát (lásd fent): ezt a Capece Minutolo család megrendelésére díszítették ki, és a székesegyház egyik legszebb része. Ha benézünk, akkor ráadásul az Endre herceg-féle sírfelirat által említett Orso Minutolo szarkofágját is rögtön észrevesszük az oltártól balra.

Nápolyi László sírja a S. Giovanni a Carbonara templomban

Via Carbonara, 4

Johanna végül túlélte a Nagy Lajos-féle hadjáratokat, uralmát csak a nagy nyugati egyházszakadás során hozott rossz döntése miatt tudta megdönteni unokaöccse, aki végül ki is végeztette a letaszított és fogságba vetett királynőt. Durazzói Károly, a kérdéses unokaöcs lényegében Nagy Lajos udvarában nevelkedett, így amikor Nagy Lajos fiúörökös nélkül halt meg a nőuralommal elégedetlenkedő főurak számára reális alternatívának számított az akkor már nápolyi király címet viselő Károly. Az újdonsült magyar uralkodó kulturális kapcsolataira utal a fia elnevezése is: László, ami egyértelműen az Anjouk uralma alatt virágkorát élő Szent László kultuszra vezethető vissza. A történet ismert: Durazzói Károly, vagy ahogy a magyar történelemben emlegetni szokták, Kis Károly hamarosan áldozatul esett az általa letaszított nők összeesküvésének, fia így már csak a nápolyi trónt örökölhette. Az apja halálakor csak 10 éves László felnőtt, és személyében egy igencsak erőskezű, és katonailag aktív királyt tisztelhetünk. Luxemburgi Zsigmond uralkodása elején amúgy magyar trónkövetelőként is feltűnt a dalmáciai partoknál. Zsigmond viszont sikeresen kiszabadult a főurak fogságából, így a Nápolyi László jelentette fenyegetést is kiküszöbölte. László, majd a halála után uralkodó testvére, II. Johanna magyar trónigénye ettől még megmaradt, és természetesen a sírján is feltűnik. Ez fennmaradt a S. Giovanni a Carbonara templomban, ahol már csak azért is különleges látványt nyújt, mert a korabeli szokásoktól eltérően a síremlék tetején nem egy mennyei figurát találunk, hanem a lovon ülő, és kardját kirántó Lászlót. A 18 méter magas síremléket a firenzei Márk és András mesterek készítették II. Johanna megrendelésére, és ezen szerepel mind a „Rex Hungariae” formula, mind a magyar sávokkal és a jeruzsálemi keresztekkel ötvözött Anjou liliomos címer.

Aragóniai Beatrix, Mátyás özvegye, aki Nápolyból Nápolyba tért vissza

Piazza Ruggiero Bonghi

Johanna halála után évekig dúltak a harcok, majd az Anjoukat az Aragóniai dinasztia váltotta Nápoly trónján, akik az elődök címeit is átvették. Aragóniai Beatrix apja, I. Ferdinánd így viselte többek között a Magyarország királya címet, miközben maximum annyi köze volt Pannoniához, hogy magyar segítséggel sikerült felszabadítania az oszmán uralom alól az 1480-ban megszállt Otrantót, illetve 1475-ben a lánya feleségül ment Hunyadi Mátyás magyar királyhoz. Beatrix túlélte a férjét, a Mátyás halála utáni küzdelmekben nem játszott dicső szerepet, ráadásul a Jagelló Ulászlóval között házassága is egy hatalmas tévedés volt: nem vette észre, hogy a szertartás során direkt vétett formai hibákat Bakócz Tamás, hogy utána Ulászló elválhasson köztudottan meddő „feleségétől”. Beatrix így élete végén hazatért a szülővárosába, ahol többször támogatta Péter ókeresztény mártír templomát, így halála után ott kapott szerény síremléket (Lásd oldalt. A fotó még filmes géppel készült, így ezt szkenneltük be).

A sírfelirat magyarul:

Vallásosságának és bőkezűségének köszönhetően itt nyugszik Aragóniai Beatrix, Magyarország királynéja, I. Ferdinánd nápolyi király lánya, aki kiválóan gondoskodott ezen szent testületről.

Türr István, Nápoly katonai kormányzója

Piazza Carolina

Beatrix halált követően is érdekes kapcsolatok szövődtek a Nápolyi királyság és Magyarország között. Például a 17-18. században számos nápolyi nemes keresett szerencsét a Habsburgok zsoldjában: a nápolyi Caraffák egyike, Antonio Caraffa az eperjesi vértörvényszék szervezőjeként és 18. század végi háborúk egyik sikeres tisztjeként szerzett magának hírnevet.

Széchenyi István többször is megfordult Nápolyban. 1814 novemberében például Murat nápolyi királyhoz küldték, mint az 5. huszárezred századosát és diplomatát. Murat 1815 tavaszán felmondta a Habsburgokkal között fegyverszünetet, Széchenyinek pedig menekülnie kellett Nápolyból, de a későbbiekben többször is visszatért, mint utazó.

Volt persze olyan magyar, aki Széchenyinél nagyobb nyomot hagyott maga után Nápolyban. A Garibaldi vezette „Ezrek” között magyarok is harcoltak, ráadásul Türr István Garibaldi jobbkezeként végig fontos szerepet töltött be a déli királyság területén folyó harcokban. Számos kuriózum, illetve hosszú távú következménnyel járó döntés kötődik Türr nevéhez, ezek egyike az immár sokadik magyar légió alapítása. Végül ez a légió lett „A” légió. Szintén szokás emlegetni, hogy a Bourbon-hadsereg elleni volturnói döntő csata során Türr szerepe kulcsfontosságúnak bizonyult. Meg is kapta jutalmát: Garibaldi őt nevezte ki Nápoly első kormányzójává. Feladata nehéz és körülményes volt, hiszen koordinálnia kellett a felszámolás alatt álló Bourbon adminisztráció, a jelen lévő garibaldista hadsereg, és a megjelenő szárd-piemonti erők között. Feladatát sikerrel oldotta meg, amit a későbbi karrierje is jelez. Türr hivatali székhelye a királyi palota melletti épületben volt, ahol most a Prefektúra működik. Emléktábláját Varga Tamás készítette, ezt 2002-ben Mádl Ferenc jelenlétében avatták az egykor főhadiszállásul szolgáló palota falán. Felirata:

Türr István garibaldista tábornagy, királyi altábornagy, Nápoly első kormányzója 1860-ban.

Itt találtok még képeket a Donnaregina Vecchia templomról.

Itt pedig egy ízelítő a San Giovanni a Carbonara templomhoz.