2019. január 10., csütörtök

Város(rész)tervezés fasiszta színekben, avagy irány az EUR

A tervezett város nem újdonság, különösen nem Olaszországban. Már a rómaiak is tudták, hogyan kell várost alapítani, akik természetesen megfelelő ismeretekre tehettek szert a görögök és az etruszkok példájából okulva. A modern kori Olaszországban viszont főleg a fasizmust emlegetik, amikor városalapításokról van szó (lásd Littoria/Latina, vagy Sabaudia esetét). A helyzet természetesen ennél sokkal összetettebb, hiszen a 19. században is alapítottak új településeket (például Crespi d'Addát, vagy Montevecchiót), viszont ezek főleg gazdasági célból, egy iparvidék munkásai számára jöttek létre. A fasizmus bukása után is alapítottak új településeket: ilyen például az 1968-as belicei földrengés után ex novo felépített Gibellina városa. Természetesen a természeti katasztrófákat követő városalapítások számát bőségesen felülmúlja az üzemi alapítású új negyedek száma (például Torviscosa vagy Metanopoli). Egy város(rész)alapítás viszont mindenképpen kilóg a sorból, ugyanis az EUR-t eredetileg kulturális célból építették. A római városrész eredeti neve E42 lett volna, hiszen az 1942-es világkiállítás színhelyéül szánták, majd ebből lett az Esposizione Universale di Roma [Római Világkiállítás], tehát EUR, és végül az Európa, amit szinte senki se használ. Hosszútávon, az expó után pedig ide kívánták kiköltöztetni a minisztériumokat, de végül a terv nem teljesen úgy valósult meg, ahogy eredetileg akarták.
1935-ben Róma kormányzója (a fasizmus alatt Rómának nem választott polgármestere, hanem kinevezett kormányzója volt) javasolta Mussolininek, hogy nevezze Rómát az 1942-es világkiállításra, amely arra is lehetőséget adott volna, hogy a Római menetelés 20. évfordulóját a nemzetközi figyelem központjában ünnepeljék meg. Mussolininek tetszett az ötlet, és a megfelelő előkészítések, kisajátítások, illetve felmérések után 1937. április 26-án kezdetét is vette az új negyed építése. A kor ismert építészeit kérték fel, és a klasszikus római urbanisztikai elveket kombinálták az olasz racionalizmussal.
Az olasz gazdaság viszont nem birkózott meg azzal a hatalmas feladattal, amit Mussolini elvárt tőle, így a második világháború során a munkálatok 1942-re leálltak. Ekkorra csupán pár épület készült el, mint például a hivatali épület (amely most is az EUR Rt. hivatalának ad otthont), vagy az ezzel szomszédos étterem, ahol a kiállítás fogadásait akarták megrendezni.
Az építkezés nem kizárólag állami eszközökkel történt. A Római Civilizáció Múzeuma például a FIAT cég megrendelésére készült, amely sokáig az épület tulajdonosa is volt. Ez is mutatja, hogy az épületek felhasználása összetett volt: az expó után a FIAT pavilonját eleve múzeumi célból kívánták hasznosítani.
Hasonló funkcióváltásra került sor a mostani Olasz Központi Levéltár tömbje esetében is. Ezt eredetileg a Fegyveres Erők épületének szánták, majd még a tervezési fázisban az olasz gazdasági sikereket bemutató pavilont csináltak belőle. A második világháború alatti leállásig csak az alapokat ásták ki, hogy majd minimális módosítással az 1950-es évek végén felépítsék az Olasz Központi Levéltár számára, amely azóta is itt működik.
Az épületeket, illetve ezek torzóit megviselték a második világháború harcai is. 1943-ban megsérült az építés alatt álló Szent Péter és Pál bazilika, illetve 1943. szeptember 10-én itt is összecsaptak az olasz és német csapatok. A templom építése az 1950-es években folytatódott, amikor rádöbbentek a hatóságok, hogy a felhalmozott építőanyag jelentős része szőrén-szálán eltűnt. Ez lett a sorsa pár műtárgynak is: a kibombázott lakosok, akik szükségszállásként használták az EUR épületeit, például eltüzelték Amerigo Tot egyik fából készült, 375×164×10 cm-es féldomborművét, de erre a sorsra jutottak a légvédelmi óvóhely fa padjai is.
A negyed meglehetősen foghíjas állapotban volt, amikor az 1950-es években újra elkezdtek foglalkozni vele, és némileg átértelmezve ugyan, de végül is a sport és a kultúra fellegváraként befejezték az 1960-as római olimpiára.
A két legismertebb épülete a fent is említett bazilika, amelyet a negyed legmagasabb pontján emeltek, így Róma különböző pontjairól látszódik (lásd fent), illetve a négyszögletes Colosseum (lásd lent, az utca végén), avagy az Olasz Civilizáció palotája. A templom természetesen nem Mussolini mauzóleuma, ahogy eredetileg tervezték, a „római sajtházat” (a sok becenév egyike) pedig 2028-ig a Fendi divatcég bérli, ami azért is jó hír, mert a befejezésétől kezdve többet állt üresen, mint amennyit valaha is használták valamire.
 

A Kongresszusi Palota (lásd fent, az utca végén), amelyet majdnem teljesen befejeztek a második világháború során, meglehetősen sok és változatos eseménynek volt a tanúja. Az 1960-as római olimpia alatt itt rendezték a vívók viadalait, de előtte például 1956. december 8–14. között itt ülésezett az Olasz Kommunista Párt 8. kongresszusa, amely az 1956-os forradalom elítélése mellett foglalt állást. 2002-től pedig minden év decemberében az egyik fontos olasz könyvfesztiválnak ad otthont.
A néprajzi múzeumot befogató épület is elkészült 1942-re, és az előterében látható többek között Amerigo Tot „A folklór jellegzetes elemei” című márványból készített féldomborműve, illetve a kolonnád két oldalát díszíti Enrico Prampolini „Korporációk” és Fortunato Depero „Szakmák és Művészetek” (lásd balra) című mozaikja. Egyszerűsítés lenne, ha a sok díszítést a fasiszta rezsim megrendelőinek művészeti igényére vezetnénk vissza. A Közmunkaügyi Minisztérium egyik 1935-ös (1935. február 9-ei 3790/129. sz.) és 1937-es (1937. április 29-ei Div. V, 4182. sz.) körözvénye után ugyanis az úgynevezett Bottai-fél törvény (1942. május 11-ei 839. sz. tc.) kötelezően előírta a középületek esetében, hogy a költségek minimum 2%-át külső dekorációra költsék. Ez nem vonatkozott az 1 millió – oktatási épület esetében 500 ezer – líra alatti költségvetésből emelt, illetve a „technikai-ipari” célú épületekre, viszont szentesített egy olyan gyakorlatot, amit az új, 1949-es művészeti törvény (1949. július 9-ei 717. sz. tc.) is fenntartott. A rendelkezések célja pedig a művészet pártolása volt, bármiféle politikai berendezkedéstől függetlenül. A fasizmus fennállása során eltervezett mozaikokat tehát újabb és újabb kültéri műtárgyak követték, így ebben sem figyelhető meg törés az EUR 1942 előtti és utáni épületei terén.
Az utcák elnevezése természetesen megváltozott. A Birodalom útja ma a Cristoforo Colombo sugárút névre hallgat, és a még Mussolini által megrendelt, de csak 1959-re befejezett Guglielmo Marconi obeliszk se a Birodalom téren, hanem a Marconi téren áll.
A negyed a római tömegközlekedés fejlődését is elősegítette. Az első római metróvonal ugyanis eredetileg ezért épült, hogy összekösse a tulajdonképpeni várossal az expó területét: ez a mai B vonal déli szakasza. Az expón belülre is terveztek egy kisvasutat, aminek a 19 km hosszú alagútrendszere máig létezik, és a különféle hivatalok összekötésére szolgált volna, viszont ma már csak a tűzoltók és a vízvezetékek karbantartói használják. Mussolini egy bunkert is terveztetett, amely megépült, és egy ideje szó volt arról, hogy látogathatóvá teszik. Ki tudja. Az EUR néhol kissé rideg, de monumentális, és a maga módján szép. Aki teheti nézze meg. Az itteni múzeumok éppen általános karbantartáson esnek át, és 2020-ra ígérik az újbóli megnyitásukat. Ha akkor mentek, akkor pedig mindenképpen látogassatok el a Római Civilizáció Múzeumába!

Az expó tervezett alaprajzát innen töltöttük le.
Az EUR 1953-as állapotát ábrázoló fénykép innen származik
Itt pedig további képeket találtok a városrészről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése