Lillafüredi élmények

A kirándulás és a fotózás a kikapcsolódási formák közül a kedvencünk, de ezt már biztosan sejtitek. Magyarországon és külföldön egyaránt rengeteg felfedezni való van, és nem is kell feltétlenül messzire menni, hogy szépet lássunk. Következő írásunkban Magyarország kirándulóhelyei közül a Bükk egyik legszebb helyéről olvashattok.

Lillafüred a bükki hegyek, völgyek között a Szinva- és a Garadna-patak összefolyásánál, a 2505-ös közút mentén található. Ez a városrész Miskolc területéhez tartozik, mégis távol van a város zajától. Lillafüred Hámorhoz tartozott 1950-ig, amikor a községet Miskolchoz csatolták. Ettől függetlenül a településnek semmi köze urbanisztikailag a közeli városhoz, ráadásul itt, a hegyek és sziklák között egy túraparadicsomra bukkanhatunk.

Mielőtt bemutatnánk a látogatható helyeket, egy kis történelmi kitekintésre invitálnánk Titeket.

A Garadna-völgyben a két patak összefolyásánál alakult ki egy kisebb, természetes tó. 1813-ban egy völgyzáró gáttal ezt visszaduzzasztották, hogy biztosítsák a vashámorok – vízzel hajtott pörölyök – működéséhez szükséges vizet. A település nevét Bethlen István miniszterelnök unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akit Lillának becéztek (Lilla úgy kapcsolódott a térséghez, hogy testvére, Vay Elemér, akkor Borsod vármegye főispánjaként teljesített szolgálatot). Miután Bethlen István miniszterelnök lett, a Népszövetség támogatásával építtette fel a Palotaszállót. 1926 és 1930 között Pávai-Vajna Ferenc geológus a környéken meleg vízre bukkant, de a fúrás félbe maradt, a helyén ma emlékmű áll.

A Lillafüreden eredő, közel húsz kilométer hosszú Szinva-patak kelet-nyugati irányban szeli át Miskolcot és a Sajó folyóba torkollik, de nem mindig volt így, ugyanis a Palotaszálló építésekor alakult ki a patak ma ismert medre. A tó északkeleti végében alakították ki azt a zsilipet, amely a vizet a „kis vízesés”-be vezette. 1928-ban már a Palotaszálló parkjának határát a Szinva új medre jelentette, s az a sziklafalról lebukva alakította ki a „nagy vízesést”. A híres lillafüredi vízesés 20 méteres magasságával minket is lenyűgözött, nemhiába, hiszen Magyarország legmagasabb vízesése. A sétányról biztonságosan meg lehet közelíteni, az Anna-mésztufabarlang felől pedig közvetlenül a vízesés lábához jutottunk. Az Anna-mésztufabarlang egy része a vízesés alatt van, de a barlangról még olvashattok az alábbiakban. A vízesés nemcsak a hóolvadás idején vagy nyáron nagyszerű látvány, ugyanis télen a megfagyott zuhatag jégcsapjai a fotózás szerelmeseinek kedvenc témái.

A Palotaszállót egy meredek emelkedő tetején, az itt található Herman Ottó szobor mellől pillantottuk meg. A támfallal megerősített szálloda olyan, mintha egy erődítmény lenne. A felső részénél teraszos sétányrendszert alakítottak ki, ahonnan az Anna-mésztufabarlang és több kisebb kőfülke nyílik. József Attila szobra és az István főherceg látogatása emlékére emelt oszlop is itt fedezhető fel, illetve a sétányról szépen látszik a 20 méter magas vízesés. A függőkert két oldalán a Szinva, illetve a Garadna patak csurdogál. Az épülettől a Szinva-források felé hatalmas park terül el, ami tele van botanikai ritkaságokkal. A kert felett, a kőhídon át Felsőhámor faluba sétálhatunk át.

A híres neoreneszánsz stílusban épült szállodát 1925 és 1929 között Lux Kálmán tervezte, és Mayer János, az akkori földművelésügyi miniszter avatta fel. 1945-ig a vendégek elsősorban a korabeli elit köreiből kerültek ki, konferenciákat rendeztek, hírességeknek is kedvelt helye volt. 1933-ban az írókongresszuson József Attila is részt vett. Természetesen a táj szépsége őt is megihlette, amit az Óda című versében is érezhetünk. Egy híres film – az 1934-ben forgatott Meseautó – is itt játszódott. A második világháborúban hadikórházat rendeztek be az épületben a sebesült orosz katonák számára, viszont a kórházi üzemelés helyrehozhatatlan károkat okozott az eredeti berendezésben. A háború után az üzemeltetési jog a Bükki Gyógyfürdőkre, majd a Szakszervezetek Országos Tanácsára szállt: a szálloda ezután 40 évig SZOT-üdülőként üzemelt. Az épület 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tulajdonába került, amikor kor-és hangulat hűen felújították. A szállót 2015-ben a Magyar Értéktár részének nyilvánították.

A Szinva völgyében a patak jobb partján folytattuk a Lillafüredi túránkat. A Mária-sétányon barangoltunk, amikor felfedeztük a Patrona Hungariae szoborfülkét, amit 2013-ban avattak fel, és pontos mása a Mátyás templom Lorettói Kápolnájában található vörös márvány szobornak. Tovább sétálva a Limpiászi keresztre is rábukkantunk, ami egy tábori oltár és a Bükk vidékének egyik legismertebb kegyhelye. A kereszt korpusza másolat, a fából faragott eredetije a spanyolországi Limpias nevű település templomában áll. A feszület és az oltár 1920 környékén épült, szentmiséket is tartanak a helyszínen.

A Mária-sétány itt ér véget, ezután a völgybe leereszkedtünk és ellátogattunk Herman Ottó házába, amit Peleháznak is neveznek. Herman Ottó egykori nyaralója 1898 és 1903 között épült. 1951-ben került a miskolci múzeum gondozásába, majd 1964-ben pedig a látogatók számára is megnyílt. A 2007-ben felújított épület – Herman Ottó életét, munkásságát bemutató emlékház – két szobából áll. Az első helyiségben eredeti bútorokat is láthatunk: a kéziratok, levelek, személyes tárgyak mutatják be a biológus magánéletét. A második szobában a tudományos munkájával, illetve egy gazdag tárgyi gyűjteménnyel ismerkedhetünk. A ház kertjében múzeumpedagógiai foglalkozást is tartanak: ottjártunkkor éppen utánunk egy iskolás csoport érkezett a múzeumba. A tárlatot hétfő kivételével minden nap 9 órától 17 óráig látogatható április 16-tól október 31-ig.

A múzeum után a barlangok felé vettük az irányt: először az Anna-mésztufabarlangot csodáltuk meg, ami 272 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. A barlang egyedülállónak számít, mert csak hat ilyen barlang létezik. A barlangot 1833-ban fedezték fel Stark András bányász segítségével, amikor a hámori kohók vízellátása érdekében nyitottak egy tárlót a mészkőben. A barlangban fakadó források vizét Miskolc vízellátásánál hasznosították. Nagy népszerűségnek örvendett, Petőfi Sándor is megfordult itt 1847. július 8-án. A század második felére azonban a vashámorok bezárásával egy időben a barlang is feledésbe merült. Később 1912-ben nyitották meg újra, majd 1927-ben, amikor a Palotaszállót építették, újabb üregekre bukkantak: ezután alakították ki a mai bejáratot és vezették be a villanyvilágítást. A barlangot 1951-ben védetté, majd 1982-ben fokozottan védetté nyilvánították. Nyitvatartását a Bükki Nemzeti Park honlapján találhatjátok meg. A barlangban láthatunk szép mészkőalakzatokat, megkövesedett növényeket és a növények lenyomatait is. A téli szezon kivételével egész évben látogatható, a turistáknak kiépített, 380 méteres szakasz bejárása körülbelül fél óráig tart. A barlang teljes hossza 568 méter.

Magyarország idegenforgalmi barlangjai közül itt készült el az első, olyan világítási rendszer, amely LED-es fényforrásra épül, hogy a lámpaflórától megóvják a falakat. A barlangot a Szinva patak vize által lerakott mésztufával és egymástól független, 34 nagyobb üreg a mesterséges tágításával és összekötésével alakult ki. A barlangban állatok is élnek. 28 ízeltlábú fajt, valamint simaorrú denevéreket és patkósdenevéreket fedeztek fel.

A barlang nevére sok variációt ismernek: lehet, hogy Fazola Henrik adta a múlt században, vagy a helyi erdész feleségéről nevezték el, de mások szerint Szent Anna nevét viseli.

Az Anna-barlang és a Szent István-barlang a cseppköves barlangtípusnak a legérdekesebb fajtái. A két barlangban az érintetlen, gondosan őrzött cseppkövek gyönyörű látványt nyújtanak. Néhány cseppkőnek neve is van, de csak a fantázia szabhat határt, hogy mit látunk bennük. Például a Paradicsom-teremben a barlangászok az egyik képződményt Éva almafájának nevezték el. A gyerekek viszont átkeresztelték Brokkoli-teremmé, mivel a benne található képződmények brokkolira hasonlítanak, nem paradicsomra.

A szivárvány színeiben pompázó cseppkövek látványát a lámpák fényei segítik. A villanyvilágítással nagyszerű színhatásokat és fényhatásokat érnek el és láthatóvá válnak a titokzatos magasságokba vesző barlangtermek boltozata is. Régebben a barlangban miséket is tartottak, de a Hámori templom felépítése után ez a funkció megszűnt, igaz esküvőket még mindig tartanak, ha a Nemzeti Park engedélyezi. A háborúk idején óvóhelyként szolgált, sajnos ekkor sok cseppkő megrongálódott.

A Szent István-barlang a környék legnagyobb cseppkőbarlangja és a Bükki Nemzeti Parkban, a Szinva völgyében, az Eger felé vezető műút mellett, 331 méter tengerszint feletti magasságban található. 1913-ban fedezték fel, állítólag egy kutya beleesett az egyetlen természetes bejáratánál. A Létrás-tető–István-lápa alatt húzódó, nagy barlangrendszer utolsó tagja, a feltárását 1927-ben kezdték meg Révay Ferenc irányításával. 1931-ben nyílt meg a látogatók számára. A második világháború során – Anna-barlanghoz hasonlóan – károkat szenvedett, a világítás is tönkrement, amit 1955-ben hoztak rendbe.

A hűvös, tiszta levegőjű barlang teljesen pollenmentes, és közel 100%-os páratartalmú, ami allergiás szervezetünknek igazán jót tett, amíg lent bóklásztunk. A Fekete-teremben 1988 óta légzőszervi betegeket gyógyítanak és 1991 óta gyógybarlang és fokozottan védett természeti értékké nyilvánították. A barlang késő triász, anisusi mészkőből alakult ki. A legmélyebb része a Pokol elnevezésű terem. A megnyitott szakaszon első érdekes képződménye a Mamutfogsor. Belseje felé haladva különleges elnevezésű terembe érkeztünk, ami nem más mint a Meseország, ahol mesefiguráknak látszó cseppköveket fedezhetünk fel, az Oszlopok csarnoka pedig tele van összenőtt cseppkövekkel. A Színházterem is érdekes, ahol a cseppkő nézőtér és színpad várja a látogatókat. A barlang belső részei vízelvezető járatokkal is tarkított, 1958-ban és 1974-ben feltört benne a víz, és a barlangot elöntötte, majd a bejáraton kizúdult az útra. A világítás hatására a fal itt is mohásodni kezdett, ezt korszerűbb világítás bevezetésével igyekeznek megállítani.

A barlangok felfedezése után még a Hámori – tó környékén sétáltunk. A tó a Garadna völgyében, a Szinva patak mésztufagátjának duzzasztó hatása miatt keletkezett. A jelenlegi méretű tavat 1810-ben Fazola Frigyes hozta létre a kohászat állandó vízellátása érdekében. A gyár vízgazdálkodásában a tó igen fontos szerepet játszott; a vízállását naponta mérték, a zsilipek nyitását gondosan följegyezték. A tó másfél kilométer hosszú, helyenként meglehetősen mély. A tavon nyáron csónakázni és vízibiciklizni lehet. A partján a Neptun Búvárklub épülete található. Az egyik partján vezet a Bánkútra vezető autóút, a másik oldalon festői sétány található. A völgyzáró gáttól nem messze, a völgy déli oldalában fakad az Eszperantó-forrás vize, ami az erdei vasút alatti átereszen átfolyva jut a tóba.

Hazafelé megálltunk Lillafüredtől néhány kilométerre a Garadna völgyében fekvő pisztrángtelepnél. A látogatók itt friss sült halat is fogyaszthatnak, sokan vásárolnak is. Hasonló telep működik a Szalajka-völgyben, ám ez abban különbözik tőle, hogy itt árulják is a kifogott halakat.

A pisztrángtelep és Lillafüred közötti út mellett még megálltunk a 205 éves őskohónál, ami Magyarország egyik kiemelt ipartörténeti műemléke. Mellette áll a Massa Múzeum, egy korabeli, rekonstruált vasverő, illetve egy műszaki skanzen, ahol a vasmű történetének legfontosabb eseményeit, dokumentumait, az itt használt és készített korabeli szerszámokat és termékeket lehet megtekinteni. Fazola Henrik már 1765-től telepített kohászati üzemeket a Garadna és a Szinva patakok völgyében. Mária Teréziától kapott alapítólevéllel 1772-ben vasolvasztót épített Felsőhámorban (ma Ómassa). Az üzem beindításához stájer és felvidéki, vasgyártásban jártas szakembereket telepített le. A telepen kovács- és szegverő üzem is létesült, a kohó azonban 1820-ban beszüntette működését.

Az üzemet 1847-ben István nádor is meglátogatta, de járt itt Petőfi Sándor is, aki hangulatos írásban számolt be a látottakról. A faszénnel fűtött terméskőből épült kohó négy, acél vonórúddal megerősített sarokpilléren állt. A kohó zömök, kétlépcsős csonka gúla formájú. Az építmény oldalán kosárívű boltövek láthatóak. A keleti és a nyugati oldali nyílásban történt a levegő fújtatása, az északi nyílásban csapoltak. A kohó magassága 11,4 méter, térfogata 22 köbméter volt. Az átlagos napi termelés 1300 kilogramm, az adagsúly 5600 kilogrammot tett ki. A négyrészes fújtatókat működtető vízkerék 7 méter átmérőjű volt, a fújtatók 16 percenkénti löketszámmal dolgoztak. A nagyolvasztót 1832-ben átépítették. A kohó mellett vasverő műhely is épült, ahol a farkaskalapácsokat vízzel hajtott kerekekkel működtették. A nagyolvasztóval egy időben kezdték a hámori völgygát építését, amit 1812-ben fejeztek be. 1951-ben műemléki helyreállítása elkezdődött a Lenin Kohászati Művek és az Országos Műemléki Felügyelőség műszaki és anyagi közreműködésével. A munkálatokkal első ütemben 1954-re készültek el. Az őskohóból évente egyszer, a szeptemberi Fazola-napok keretén belül jelképes csapolást hajtanak végre, miközben sok más programot is rendeznek.

Reméljük Lillafüred bemutatásával kedvet kaptatok egy kis kirándulásra, ha már nyakunkon van a tavasz, hiszen rengeteg dolgot lehet még felfedezni ebben a bükki városrészben és környékén, ahol a kisvasút miatt a gyerekek is jól éreznék magukat.