Helyzetjelentés l'Aquilából, avagy programjavaslatok 13 évvel a földrengés után

 L’Aquilában 2009. április 6-án rengett a föld. Nem először és valószínűleg nem utoljára. Abruzzo tartomány központjában ezúttal legalább 309-en meghaltak és 30-40 ezer ember otthona lakhatatlanná vált, ami különösen magas szám, hiszen a városi lakosság nem éri a 70 ezer főt. Balázs munka miatt Aquilában tartózkodott, és a helyi levéltár kutatóterme is egy 2009-es áldozat, Gianna Lippi levéltáros nevét viseli, így a kutatás végén esedékes hivatalos beszámoló mellett egy turisztikai összegzést is közreadunk. Végülis nem csak kutatással, hanem turizmussal is él az ember!

Habár a térségben már jóval korábban kimutatható az emberi jelenlét, a mai L’Aquila egy császári alapítású város. IV. Konrád német-római császár 1254. május 20-án engedélyezte a császári sas után Aquila névre hallgató település létrejöttét. Ez 99 közösség, hivatalosan várnép egyesülését jelentette, amelyre egyrészt a már korábban is posztolt 99 csövű kút, illetve a városháza harangjának 99 ütése emlékeztet. Állítólag mindegyik alapítónak volt saját tere és temploma. Mára ezek persze nem maradtak fenn, de az tagadhatatlan, hogy város első igazi műemléke a már említett kút. Tancredi mester remeke 1272-ben készült, de mai formáját több évszázadnyi átalakítás után nyerte el. Ez is szenvedett kisebb károkat a 2009-es földrengés során, de a bejárat melletti kiírás büszkén hirdeti, hogy ezek javítása még 2009 során megtörtént. A hely szabadon látogatható, a víz viszont nem iható. Ezt fontos kihangsúlyozni, mert a városban szinte mindenhol nagyon finom és egészséges a víz. A kút az egyik ritka kivétel, ahol nem.

L’Aquilába busszal, vonattal és kocsival lehet eljutni. A közelben van repülőtér is, de ide nem jár menetrendszerű járat. A Flixbus a város szélén tesz le, míg a TUA busztársaság járatai a Collemaggio buszterminálig visznek. Stratégiai okokból inkább ezt ajánljuk. A vasútállomás a völgyben van, a város pedig Olaszország harmadik legmagasabban fekvő megyeszékhelye, vasárnap ráadásul elég foghíjasan közlekednek a helyi buszok, így hétvégi érkezés esetén mindenképpen a TUA-t ajánljuk. A helyi tömegközlekedés, az AMA olasz mértékkel is tragikus. Sok türelem kell hozzá, és ugyan működik, sőt, még online is lehet jegyet venni rá (pl. a MyCicero applikáción keresztül), de csak haladóknak ajánljuk. Mozgólépcső a Collemaggio buszállomástól vezetne fel a Dómhoz, ha működne. Persze nem működik, és máshol ki se építettek ilyet. Perugiában és Potenzában bezzeg ez nem probléma, de valószínűleg nem ennek a mozgólépcső rendszernek a beüzemelése lesz a legfontosabb feladat a földrengés sújtotta l'Aquilában.

2009 óta már 13 év telt el, ami elegendő, hogy némi látványosságot biztosítsanak az ide tévedőknek, illetve több épület újra lakhatóvá vált. Sok belvárosi utca viszont még mindig kísértet járta, és csak a merevítő elemek, illetve az állványzatok tartják meg a homlokzatokat (lásd fent). A munkálatok viszont folynak. Egyszer tehát minden nyom eltűnik, de erre még sokat kell várni. Ennek ellenére már most ajánljuk a látogatást, mert a város kiváló adottságokkal rendelkezik, és hiába indult be a nyári szezon abszolút élhető.

A buszállomás szomszédságában a collemaggiói Szűz Mária bazilika folyamatosan nyitva van, helyreállították, és fontos látnivaló (lásd lent). A belépés ingyenes, mindenképpen érdemes megtekinteni. Az olasz mellett angol nyelvű kiírások is segítenek a hely felfedezésében, így meglehetősen turistabarát a templom információs „rendszere”. Itt temették el V. Celesztin pápát, XVI. Benedek előtt az utolsó katolikus egyházfőt, aki lemondott. Habár Dante igen rossz színekben festi le Celesztint, mégsem az ő nézőpontja a meghatározó, hiszen szentté avatták, és a Celesztin-féle megbocsátási esemény augusztus végén fontos aquilai rendezvény, amely pont a collemaggiói templomhoz kötődik. Ekkor, augusztus utolsó hetében nyitják ki a templom szentkapuját, és a vallási töltet mellett számos egyéb helyi program is kötődik ehhez az eseményhez.

Szintén nagyon fontos, és egész nap látogatható helyszín a Sienai Szent Bernardin nevét viselő bazilika (lásd lent). A névadó szent a számunkra is fontos Kapisztrán Szent Jánossal és Marchiai Jakabbal a ferencesek fellegvárává tette Abruzzo tartományt, így egyáltalán nem véletlen, hogy Bernardin l’Aquilában, a nevét viselő templomban nyugszik. A látogatást számos információs tábla segíti, amelyeken minden fontos információt megtalálunk.

Ezeken kívül két másik templommal készültek el, amelyek szintén nagyon különlegesek. A székesegyháztól egy saroknyira, a San Biagio téren találjuk a régen San Biagio, ma már Szent József néven emlegetett bazilikát, amelynek az apszisa a különleges (lásd balra lent), illetve a Pietro Lalle Camponeschi-féle mauzóleum nem hiába kapott országos védettséget (lásd lent).

A másik állandóan nyitva tartó templom a San Silvestro, amelyet találó módon a San Silvestro téren kell keresni. A rózsaablak pazar, bent pedig a Branconio kápolna a legszebb, de a többi aquilai templomhoz hasonlóan itt is a kis részletek, freskótöredékek adják meg a hely zamatát.

A többi érdekes templomot vagy még restaurálják, vagy még el se kezdődtek a helyreállítási munkálatok. A középkori eredetű templomokon kívül a Dóm téren találjuk a Santa Maria del Suffragiót. Látogatható, de ez kicsit kilóg a sorból, mert barokk. Szép, viszont mi inkább a régebbi emlékeket szeretjük.

A templomokból eltávolított szobrokat, festményeket jórészt az Abruzzói Nemzeti Múzeumban – rövidített nevén a MUNDA-ban – találjuk. Ez is nyitva van, a vasútállomás közelében, a 99 csövű kúttal szemben, a volt vágóhíd épületében várja a látogatókat. Felkeresése különösen ajánlott, mert egy igazán emészthető tárlattal nagyon jól bemutatja az abruzzói képzőművészet jellegzetes alkotásait. Az ókori leleteket egy teremben találjuk, majd a fő hangsúly a középkori, reneszánsz és barokk műveken van, míg mutatóban pár 19-20. századi alkotást is kiállítottak. Van magyar vonatkozású darab is: például ezen a lenti Kapisztrán Szent Jánost és életét bemutató festményen a bal alsó epizód az 1456-os nándorfehérvári csatát, a jobb alsó pedig a szent újlaki halálát ábrázolja.

A MUNDA eredetileg a belváros legmagasabb pontján álló spanyol erődben működött, viszont itt még zajlanak a helyreállítási munkálatok. Ennek ellenére a látogató mindenképpen járja körbe, hiszen látványos, és pazar kilátás nyílik a Gran Sassóra, az Appenninek legmagasabb pontjára (lásd a poszt nyitóképét).

A város pezsgő ütőere a Corso, amely Abruzzo tartomány székhelye, vagyis a fenti Palazzo dell’Emiciclo mellől indul, és a Fontana Luminosáig tart (lásd lent). A világító kutat nem láttuk kivilágítva, de a szomszédos erődhöz hasonlóan ide is leginkább a panoráma miatt érdemes elmenni. A Corsón egymást váltják a különféle éttermek, bárok. Van közöttük jó is, de mi inkább a mellékutcákban húzódó vendéglátóipari egységeket ajánljuk. A Palazzo dell’Emiciclo szomszédságában működő La Grotta di Aligi fogadó például kiváló, illetve a Corso túlsó végén, a Via del Gattóban üzemelő Vicoletto is bejött. Aztán mindenki felfedezi a neki tetszőt, de ezeket kipróbáltuk.

Aquila körülbelül egy nap alatt bejárható, viszont érdemesebb hosszabb időre foglalni szállást, hiszen a város kiváló kiindulópont a környék felfedezéséhez. A közelben van a Gran Sasso és a Campo Imperatoréhoz vezető felvonó aljához városi busz visz el minket a Collemaggio buszállomástól. Jövő héten a hétközepi posztunk erről szól majd. Hasonlóképpen érdekes az oly sok filmből ismert Calascio fellegvár, vagy a Stiffe barlang.

Bízunk abban, hogy adtunk ötletet a látogatásra készülőknek és csak hangsúlyozni tudjuk, hogy minden rom ellenére Aquila már várja a turistákat, akik számára tud mit nyújtani, tehát csak nyugodtan induljunk útnak.

Frissítés: 2026-ban Aquila az olasz kultúra fővárosa lesz, amely apropóból felgyorsultak a helyreállítási munkálatok.

Neogótikus mesekastély Nádasdladányban

Legfrissebb blogbejegyzésünkkel az egyik legszebb magyarországi Tudor-stílusú kastélyba invitálunk Benneteket. Gyerekkorotokban biztosan elképzeltétek milyen lehet egy mesebeli kastély: szerintünk a nádasladányi pont ilyen. Nemrég felújították, így visszanyerte korabeli szépségét, de az épület a renoválás előtt is népszerű volt a filmesek világában. Például az „Underworld”, a „Borgiák” és a „Drakula” sorozat néhány jelenetét, „A láperdő szelleme” című 1984-es magyar mesefilmet, a „Gyertyák csonkig égnek” című magyar filmet, illetve Magyar Golgota jeleneteit is itt forgatták. Mi sem először voltunk a településen. 2017 tavaszán, a nagy felújítás kezdete előtt, majd a megnyitás után próbáltunk szerencsét. 2021-ben viszont egy rendezvény miatt csak a kerítésig jutottunk, ahol elolvashattuk a tájékoztatást, majd eltelt közel egy év, és végre találtunk időt, hogy újra szerencsét próbáljunk.

A kastély Székesfehérvár közelében található, megközelítése könnyű, ráadásul a parkban parkolóhelyeket is kialakítottak. Induláskor féltünk, hogy nyakunkba szakad az ég, de érkezésünkkor már csak a drámai hátteret adták a felhők, és a kastély természetes megvilágítása még látványosabb lett. Miután megcsodáltuk a csipkézett homlokzatot a park felé vettük az irányt, melynek központjában a tó áll egy kis romantikus szigettel. Ez mai napig népszerű esküvői helyszín kreatív fotózások alkalmával.

A vízesés is romantikus, de elsősorban az oxigénellátásban van fontos szerepe. A parkot a 19. század végén alakították át angolparkká Kálmán János, Berger János főkertészek segítségével. Séta közben a tó melletti dombon egy bástyaszerű építményre lettünk figyelmesek: ez nem egy őrtorony, hanem egy víztorony. Reginának különösen tetszettek a park kacskaringós ösvényei, ahol rengeteg fa és növényfajta látható, amelyet úgy alakítottak ki mintha egy botanikus kertben lennénk. Egykor a parkot más épületek is határolták (templom, pálmaház, istállók, kocsiszín, egy parasztház, ahol a Nádasdy gyerekek játszottak), de ezek nem maradtak fenn.

Nádasdy Lipót 1851-ben Schmidegg Károlytól vette meg a ladányi birtokot, amelyet ekkor még Sárladány néven emlegettek, majd a család kérelmére átneveztek Nádasdladányra. A családfő ezután egy neobarokk stílusú kis kúriát épített, de halála után fia, Ferenc 1873-ban Hübner Nándor székesfehérvári építész és Linzbauer István budapesti műépítész tervei alapján átalakíttatta, bővítette, modernizálta az családi fészket. Ferenc feleségével, Zichy Ilonával együtt tervezett mindent. A kastélyba bevezették a vizet, a gázvilágítást, telefont, illetve kiépítették a csatornahálózatot is. Érdekes látvány volt számunkra a mosdó helyiség, ahol a WC is központi helyen van.

A fűtés is modernnek számított, a kályhák és a kandallók mellett tőzegkazán is biztosította a meleget. A legszebb kandallót az Ősök csarnokában láthattuk. Itt megismerhettük a családtagokat, és a hatalmas kovácsoltvas csillárok is ámulatba ejtettek minket.

Mi mégis a Hauszmann Alajos tervei alapján készült könyvtárat tartjuk a legszebbnek. Lehet ez szakmai ártalom, de itt a könyvtári bútorok, könyvek mellett a belsőépítészeti kialakítások lenyűgöztek. Sokáig ámultunk a kazettás mennyezet, a csavart oszlopok és a galérián látható kovácsoltvas korlát előtt. Az állomány is szenzációs. A kép- és könyvgyűjtemény jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum, a könyvek egy része pedig az Országos Széchényi Könyvtár és a keszthelyi Kastélymúzeum tulajdonában van. A 25 ezer kötetes könyvtárból közel másfél ezer darabot hoztak vissza.

A felújítás során igyekeztek a látogatok sokrétű igényét kielégíteni. Például rengeteget dolgoztak azon, hogy az előcsarnokban a mozaikpadlót helyreállítsák. Persze az előtérnek az emeleti része az, ami inkább tetszett.

A kiállítótermekben becsempésztek egy kis interaktivitást is. A gyerekek számára múzeumpedagógia foglalkozásokat tartanak és az egykori grófi gyerekek lakosztályában játszhatnak különböző egykori játék replikáival. A modern technika segítségével betekintést nyerünk család hétköznapjaiba, mindezt akár játékosan is applikáció segítségével. A virtuális idegenvezetőt ezen a linken tölthetitek le.

A főúri családokhoz hozzátartozott a vadászat, bálok, a vendéglátás is. A biliárd szoba (lásd fent) vadászati ereklyéi, az üvegház és a kávézó bútorai, díszei (lásd lent) pedig Nádasdy család kifinomult ízlésére utalnak.

Reginának különösen tetszett Zichy Ilona lakosztálya, ahol több a grófnőhöz kapcsolódó női ruhaneműt, tárgyat fedeztünk fel.

Sok más épülethez hasonlóan a háború után a Nádasdy-kastély is üresen maradt, majd kifosztották, majd az állaga is romlott. Csupán 1993-ban nyilvánították műemlékké, majd elindult a felújítási folyamat. 2018-ig csak kisebb munkálatokat tudtak elvégezni, de a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretén belül 2021 augusztusa óta újra látogatható. A megnyitón az utolsó Nádasdy leszármazott, gróf Nádasdy Borbála írónő is részt vett és a mai napig részt vesz a kastély ügyeiben.

Reméljük ezzel a kis ízelítővel felkeltettük a figyelmeteket és ellátogattok ebbe a kastélyba. Érdemes többször eljönni, mert újdonságokat is felfedezhettek. A mai napig találnak eredeti családi ereklyéket, amit megmutatnak a nagyközönségnek. Például a napokban egy antik ezüst ékszer dobozt és egy Nádasdy címeres ezüst tálcát mutattak be.

Itt találhatók további fényképek a kastélyról és a parkról.

Zichy-kúria és emlékmúzeum Zalán

Somogy megyében van egy Zala nevű település, a falu közepén pedig a festő és illusztrátor Zichy Mihály kúriáját találjuk. Ezt az emlékhelyet nem sokan ismerik, pedig nemcsak fontos, hanem gazdag is, így írtunk egy beszámolót élményeinkről, hogy reklámozzuk. Végülis a blog erre való: ötleteket adunk olvasóinknak.

A Zichyeké elég népes család, tagjait sokféle tehetséggel áldotta meg a sors. Voltak közöttük politikusok, diplomaták, gazdasági szakemberek, de csak egy Zichy van, akit az egész világon ismernek. Zichy Mihály 1827-ben született a családi kúriában, Zalán. Művészi tehetsége korán megmutatkozott, viszont jövőjét tekintve biztosra ment, ugyanis jogi tanulmányai mellett tanult Pesten Marastoni Jakabtól. Marastoni a romantika egyik elfeledett mestere, akinek a magyar festőművészek az első iskolai jellegű festőképzés megteremtését köszönhetik: például Zichy Mihály mellett Lotz Károly is nála tanult. A fiatal Zichy Mihály végül beutazta fél Európát, évtizedeken át az orosz cári udvarban dolgozott, neve viszont itthon két másik személyével forr össze: Madách Imre, illetve Arany János díszes kiadású műveit ő illusztrálta. Zichy európai ismertsége ellenére fontosnak tartotta hazai gyökereit, így Mihály családja, vagyis félig észt, félig orosz felesége, három lánya és egy fia 1866-ban költözött Szentpétervárról Zalára, a szülőházba: ez a ma is látogatható Zichy-kúria.

A család főleg nyáron használta az épületet, mert télen Budapesten tartózkodtak. Ennek ellenére a birtok fontos szerepet töltött be az életükbe, Zichy Mihály is aktívan töltötte itt az időt: ezért is építtette át bátyja műteremmé a családi üvegházat, amely 1880 óta ebben a formában várja a látogatókat. A rendetlenség csodákat rejt, így érdemes alaposan megfigyelni minden részletet, amelyek közül párat külön fotón is megörökítettünk. Fontos kiemelni, hogy mindegyik darab a művész szentpétervári lakásából származik.

A család teljesen tisztában volt Zichy Mihály munkásságának fontosságával, így a műtermet már ők nyilvánították Zichy Mihály Ereklyemúzeummá 1927-ben. A kiállított segédletek, vázlatok, bútorok mind eredetiek, ezeket a család mentette háborúktól, műgyűjtőktől. Különösen Csicsery-Rónay Istvánnak, a festőművész dédunokájának volt fontos szerepe a mai múzeum kialakításában és a gyűjtemény megőrzésében. Ezen példás magatartásnak köszönhetően a családi szoba például olyan ereklyéket őriz, mint Zichy Mihály bölcsője (lásd jobbra lent).

Hasonlóan kiemelkedő jelentőséggel bír a 4000 darabos családi könyvtár. A gyűjtemény legnagyobb része német és latin nyelvű, és természetesen a pipatórium legszebb darabjai is itt kaptak helyet.

Zichy Mihály manapság inkább a Madách és Arany művek reprint kiadása kapcsán maradt benne a köztudatban. Ez érthető, hiszen az Ember tragédiája, illetve számos Arany ballada is ma kötelező olvasmány. Zichy felkérésekor viszont ezek a művek még nem voltak feltétlenül „kötelezők”, így egyszerűen csak az írásművek elismertségét jelzi, hogy az 1880-as és 1890-es években Európa „rajzoló fejedelme” foglalkozott velük. Az emlékház kialakításakor is reflektáltak az életmű ezen darabjainak fontosságára, hiszen külön szobát kaptak a nevezett illusztrációk.

Zichy Mihály több nemzet számára is fontos, mivel az orosz birodalmon belül sokat utazott, és Grúzia annyira megtetszett neki, hogy Sota Rusztaveli középkori hőseposzához is készített illusztrációkat. „A párducbőrös lovag” különféle kiadásaihoz azóta is általában a Zichy-féle képeket használják, és Zichy Mihály azóta a grúzok szemében nemzeti festő. Zichy érdeklődése a grúz kultúra különféle darabjaira is kiterjedt, amelyek egy részét az emlékmúzeum grúz szobájában állították ki. Itt kapott helyet az a különleges sámánruha, amely egy szibériai népcsoporthoz, a tunguz-evenikhez köthető.

A kúria bemutatását egy különleges hazai darabbal szeretnénk zárni. A magyar állam Zichy Mihályt bízta meg, hogy fesse meg, amint Erzsébet királyné virágot helyez el Deák Ferenc ravatalánál. Deák eleve Zichy apjának volt a barátja, így a festőt családi szálak fűzték az elhunythoz. Ráadásul Deák volt a Kiegyezés szellemi atya, így a felkérés politikai jelentőséggel bírt. Ezért is fontos Zichy gesztusa, aki eredetileg a Kossuth által Torinóból küldött cipruságat is ábrázolta a festményen, amely politikai hitvallást jelentett. A művet viszont csak azt követően lehetett kiállítani, hogy eltüntette a cipruságat. Ez a változat ma is megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában. Az egyik vázlatot viszont az emlékmúzeumban őrzik.

További fotókat ide töltöttünk fel.

További információkat a kúria honlapján találunk.

Bajna – egy ördögien elbűvölő ékszerdoboz Sándor-Metternich módra

A 2021-es év számos újdonságot tartogatott, párról beszámoltunk. Például Tata egyenesen a kedvenc Esterházy kastéllyá avanzsált, míg a komáromi Csillagerőd szobrait bármikor elfogadnánk. Másik nagy kedvencünk lett a bajnai Sándor-Metternich kastély, amely kapcsán hoztunk pár fényképet és némi érdekességet.

A Sándoroké egy befolyásos főnemesi család volt, amely három generáción keresztül tündöklött, hogy végül a szintén híres Metternich kancellár utódjai számára adja át birtokait. Sándor Antal 1787-ben kapott grófi címet. Fia, Vince építtette a budai Sándor-palotát, amelyet sokáig a magyar miniszterelnökök használtak, majd 2003 óta a köztársasági elnökök rezidenciájául szolgál. Habár már Vince is foglalkozott a bajnai udvarház átépítésével, a család utolsó férfitagja, Sándor Móric volt az, aki az 1830-as években Hildl József tervei alapján kialakíttatta a ma is látható tündérpalotát.

Móric összetett személyiség volt. Őszinte barátságot ápolt Széchenyi Istvánnal, és az „Ördöglovas” járta ki a Lánchíd építéséhez szükséges engedélyeket a budai Helytartótanácsnál. Emellett viszont Móric udvarhűségének egyik leglátványosabb bizonyítéka, hogy feleségül vehette a nagy hatalmú Metternich kancellár lányát. A boldog házasságból több gyerek is született, de csak egy lány élte meg a felnőttkort, aki mostoha nagybátyja feleségeként, illetve bécsi neveltetéséből adódóan is már inkább számított Metternichnek, mint Sándornak. A család további két generációja használta még a kastélyt, majd jött a második világháború. A front többször is áthaladt a településen, az épületet rendesen ki is fosztották, viszont strukturális kár nem keletkezett benne. Aztán a traktoriskola, a szükséglakások, és a szakszerűtlen használat megtette a hatását. Habár a kastély már 1950-ben műemléki védettséget kapott, az elhanyagolás majdhogynem visszafordíthatatlan károkat okozott, így az 1990-es években a pusztulás széléről kellett visszahozni az épületet. A kastélybelső a 2018–2020 közötti munkálatok eredményeképpen újult meg, az ünnepélyes megnyitóra 2021. december 10-én került sor.

A hosszanti tengelyt metsző hagyományos kocsiátjárót ne keressük: ez a Hild-féle átalakítások eredményeképpen eltűnt. A vendégeknek a látványos portikusz ívei alatt kellett kiszállni, hogy rögtön egy fogadótérbe, a sala terrenába kerüljenek. A kocsiátjáró megszüntetése tette lehetővé, hogy a földszinti kis kápolnát is kibővítsék. Sajnos sok freskórészlet nem maradt fenn, inkább csak ízelítőket kapunk.

A kápolna eredetileg csak egy kis oratórium volt, a mai szentély helyén (lásd fent). A szomszédos dolgozószoba 1834-kor vált a kápolna hajójává. Az eredeti világi díszítésből is hoztunk pár töredéket. A piros kabátos, pénzeszsákok mellett lovagló figura valószínűleg a birtokszerző, az első báró, Sándor Menyhért lehetett.

A földszínt ma részint a turisztikai funkció miatt szükséges funkcióknak biztosít teret: van itt ruhatár, jegypénztár, büfé. Emellett a kápolna közvetlen szomszédságában találjuk a második világháború utáni történéseket bemutató tárlatot (lásd lent). Ezt követően pedig a lépcső felé vezet az út.

A barokk díszlépcső már a múlté, Hild József egy modernebb változatot tervezett. Itt láthatjuk azt a lovas portrét, amely még az eredeti kastélyépületből származik. A második világháborút követő elhanyagolás ellenére ugyanis volt igény az épület és a még fennmaradt műtárgyak mentésére, és közel 300 darab könyv, régiség összegyűjtésére került sor. Ezek nagy része az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban vészelte át a szűkös időket.

Egyáltalán nem meglepő, hogy Alexander Clarot lóháton ábrázolta Sándor Móricot. A gróf ugyanis nem csak az arisztokrácia szokásait követte, hanem valóban szenvedélyesen szerette a lovakat. Habár apja haláláig nem is mehetett a közelükbe, pedig igencsak fájt neki az eltiltás, hamar kiderült, hogy istenadta tehetsége volt a lovagláshoz. Őrült lovasmutatványait egész Európában ismerték, Angliában külön metszetsorozat is készült ezekről, amelyeket szuvenírként árultak a boltokban. Móric gróf állítólag egy fogadásból a bajnai kastély portikuszáról is egyszer a lovával távozott. Hm, ezt inkább nem képzeltük el.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a kiállítás nagy teret biztosított a gróf bemutatásának, érzelmes lelkivilágának, illetve a lovakhoz fűződő szenvedélyének. Találunk itt a virtuális valóságon alapuló lovagló játékot, lószerszámokat, rajzokat, amelyek a gróf által kedvelt helyeket mutatják be, kottákat, vagy zeneszerszámokat, hiszen Móric gróf komponált is.

Ezen felül olyan trófeák is díszítik a falakat, amelyek a gróf által látogatott vadászterületekről származnak. Sándor Móric szenvedélyes vadász volt, majd lánya, Paulina is folytatta a hagyományt. Ezen események jelentőségét jelzi, hogy a bajnai vadászatokról a korabeli újságok is rendszeresen beszámoltak.

A sors iróniája, hogy a lóbolond család birtokán került elő a leghíresebb római kori pannóniai kocsidísz együttes. Ezek Sándor-Metternich Paulina, Móric gróf lányának ajándékaként kerültek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.

Paulina anyja révén Metternich-leányként, férje miatt pedig Metternich-feleségként a társadalom legmagasabb rétegéhez tartozott. A nonkonformista viselkedése alapján mégis nehezen lehetne beskatulyázni amolyan fantáziátlan arisztokrataként. Paulina messze nem volt szép, legfeljebb érdekes. Extravagáns ötleteinek köszönhetően mégis igazi divatikonná vált, ráadásul mindezt Párizsban művelte. Férje ugyanis nagykövetként teljesített szolgálatot, többek között III. Napóleon császár udvarában képviselte uralkodóját, miközben Paulina a császárné kebelbarátnője lett. A hölgyek amolyan divatdiktátorokként a haute couture nagy neveit karolták fel és egész Európa a szezonális újdonságaikat leste. A barátsághoz diszkréció is társult, a francia évekről írt visszaemlékezései csak 1922-ben, közvetlenül az érdekelt személyek halála után láttak napvilágot (Paulina 1921. szeptember 28-án, 85 évesen, Eugenia császárné pedig 1920 július 11-én, 94 évesen hunyt el).

Paulina – miután megörökölte a bajnai birtokot – felújíttatta az épületet, viszont a kialakításán nem változott. Panaszkodott is néha, hogy mennyire „elavult”. Való igaz, Sándor Móric neoklasszikus  kastélya a 19. század második felében már cseppet sem volt divatos.

Pedig Paulina édesapja igencsak megválogatta mit csinált, külön utaztatta a kiszemelt belsőépítészét, hogy legyen elég inspirációja, no meg kellemes társaságként szórakoztassa a grófot, illetve segítse bútorvásárlásai során. Alessandro Sanquirico a milánói Scala díszlettervezőjeként futott be be, korának egyik legkeresettebb díszletfestője volt, majd elnyerte Sándor Móric figyelmét, aki a két emeleti díszterem kialakítását bízta rá. Alessandro Sanquirico nevéhez az úgynevezett etruszk terem (lásd fent) és a Raffaello-terem (lásd lent) díszítése kötődik, amely helységeknek a bútorait is ő tervezte.

Alessandro Sanquiricót Raffaello vatikáni loggiái, illetve a pompei művészet inspirálta. A Raffaello-terem mennyezete amúgy egy helyreállítással kapcsolatos kuriózumról is híres: az 1970-es években sikeresen leválasztották, hogy közel 40 év után kerüljön vissza a helyére a restaurált mestermű. A bútorzat jórészt Angliából származik, a termek kialakításához köthető az a pasztell színvilág, amely az egész kastélyt jellemzi. És igencsak szubjektív véleményként, de jól áll neki!

Összességében csak a legjobbakat mondhatjuk erről a helyről: az épület és a tárlat csodás, mesés a környezet, korszerű a turisztikai segédanyag, bőséges és érdekes információ áll a látogató rendelkezésére, a honlap jól működik, illetve könnyen megközelíthető a hely. Legmelegebben ajánljuk a kastély látogatását!

Pár fényképet külön mappába tettünk, hogy akit érdekelnek a kisebb részletek, azok is kapjanak némi ízelítőt. Ezeket a fotókat itt lehet megtekinteni.