A fiumei úti sírkertben jártunk

A világhálón rengeteg olyan programot találunk, amely az agyunkat és a testünket is megmozgatja. Így bukkantunk a Fiumei Sírkert honlapján azon információra, miszerint a szokásos túrákon kívül az Emlékhelyek Napja alkalmából különleges programok is várhatók. Gyorsan lecsaptunk a lehetőségre és regisztráltunk a Halhatatlan művészet – Szobrászok és szobrok nevű sétára, hiszen már korábban is voltunk a temetőben, ahol mi is el tudjuk olvasni ki hol nyugszik, de a sírkert művészettörténeti jellegéről szívesen hallottunk volna még újabb információkat. Közben természetesen rájöttünk, hogy a séták korántsem értek véget, és itt most is lehet jelentkezni a további alkalmakra. Jöjjön tehát pár információ és kép a május 12-ei élményeinkről.

A sírkert bejáratánál már láttuk, hogy nagy az érdeklődés az esemény iránt. A regisztráció gyorsan ment, a fülhallgató pár percnyi bizonytalankodás után végig korrektül működött. A vezetőnk először a temető általános bemutatásával kezdte, csak utána indultunk el a sírok felé. A hely funkciója ellenére szerintünk nyugalmat sugároz, kellemes sétálni a fák alatt, főleg a nyári melegben. Állítólag még futni is szoktak a hatalmas területen. A sírkert több mint temető: a sok fa, és a buja növényzet miatt ez részben botanikus kert, másrészt sétatér és műemlék park. Akár egy teljes napot is el lehet itt tölteni.

Mielőtt mesélnénk a sírokról, íme pár információ a hely történelméről. A sírkert 19. század közepén nyílt meg Pest köztemetőjeként, viszont a század végére a főváros legnívósabb kegyeleti helyszíne lett. Deák Ferenc- (Gerster Kálmán tervezte), Batthányi Lajos- (Schickedanz Albert alkotása), Kossuth Lajos- mauzóleuma is itt található. Az utóbbi a legnagyobb síremlék és szintén Gerster alkotása. Az első nagy személyek, akik itt nyugszanak: Egressy Béni, Garay János és Vörösmarty Mihály.

1885-től a hely dísztemetői rangot kapott, majd Gerle Lajos és Hegedűs Ármin tervei alapján 1908-ra elkészült az árkádsor is, amely mellett sétánk alatt többször is elmentünk. Az árkádsor után nyugszik Jókai Mór, akinek a síremlékét Kismarty-Lechner Jenő és Füredi Richárd alkotta, de az árkádsor környékén nyugszik Ady Endre is, akinek a síremlékét Csorba Géza tervezte.

00_IMG_3612

A világháborúk alatt néhány parcellát felszámoltak, majd átépítettek, ekkor alakult ki az úgynevezett „Művészparcella”. Ide a kulturális élet nagyjait temették el. Természetesen a politikusok számára is presztízskérdés volt, hogy hol nyugodjanak, így hazánk nagyjai közül sok fontos ember választotta a fiumei úti sírkertet temetkezési helyszínül.

A szovjet hadsereg sajnos nagy kárt okozott a kertben, egy időre be is zárták. Később a temetőt 1956-ban Nemzeti Panteonná nyilvánította a Fővárosi Tanács és ezek után csak a társadalmi, politikai, kulturális és tudományos élet kiemelkedő alakjait temethették el. A korszak próbálta kisajátítani a helyet, így kialakították a munkásmozgalmi parcellát. Ez viszont hozzájárult ahhoz, hogy a fiumei úti sírkert a Kádár-korszakban a közvélemény szemében kommunista temetővé vált és ekkor inkább a Farkasréti, illetve a Kozma utcai zsidó temető volt a népszerűbb. Ez a szemlélet Antall József miniszterelnök 1993-as temetésekor változott meg. Újratemették Bethlen István miniszterelnököt is, vagyis csak jelképesen, mert a maradványait nem találták meg. A Rendszerváltozás utáni közjogi méltóságok közül itt nyugszik Mádl Ferenc (a meglehetősen modern síremléket úgy alakította ki a tervezője, hogy a halál évfordulóján az üveget érő nap egy keresztet rajzol a mellette lévő sírra), Horn Gyula, Szabad György. A kulturális élet nagyjai közül Faludy Györgyöt, Kertész Imrét, Zwack Pétert itt kísérték az utolsó útjukra. A temető fenntartója 2016-től a Nemzeti Örökség Intézete.

A tematikus sétánk elején először Ráth György sírjánál álltunk meg (balra lent). A síremlék egy szobor, amely három női alakot ábrázol, akik a művészeteket jelképezik. Ráth György az Iparművészeti Múzeum alapítója és első igazgatója volt. A sírt Maróti Géza alkotta, aki bejárta ugyan a világot és nagy hírnévre tett szert külföldön, viszont itthon csak épületszobrászként, belső építészként alkalmazták. Munkái között megtalálhatjuk a Zeneakadémia homlokzatát és a Gresham-palotát is. Külföldi munkái Milánóban, Torinóban és Mexikóvárosban láthatóak.

A sétánkat Vásárhelyi Pál szekunder sírja mellett folytattuk (jobbra fent), melynek alkotója Grantner Jenő volt. A síremlékén Vörösmarty híres sírversét olvashatjuk, előtte fekszik az eredeti emlékmű. Vásárhelyi a Kőrösök és a Duna, Tisza több szakaszának felmérésével foglalkozott. A sírja eredetileg a Kútvölgyi út - Szilágyi Erzsébet fasor – Virányos út között fekvő Vízivárosi temetőben volt.

A gesztenye fák között haladva régi budai temetőből áthozott szekunder sírok közé jutottunk. A budai egy mára már felszámolt temető, amely a mai Kongresszusi Központ melletti területen, a Csörsz utca –Alkotás út – Jagelló út között feküdt. Ezt az 1960-as években számolták fel, azóta közpark, és gesztenyés kertként ismerik. Egyes sírokat ide, másokat pedig a farkasréti temetőbe szállítottak. Ennek köszönhető, hogy a fiumei úti temetőbe került egy különleges szobor, amely Szent Borbálát ábrázolja (balra lent). Ez Dunaiszky Lőrinc alkotása, és egyben a temető legrégebbi olyan alkotása, amelynek ismerjük az alkotóját, illetve a keletkezésének az évét. Az eredeti sírban nyugvó hölgy viszont a farkasréti temetőbe került. Dunaiszky nevét onnan is ismerhetjük, hogy a Szabó Magda-féle Abigél filmes változatában szereplő szobor is szintén egy Dunaiszky alkotás. A szobrász is ebben a temetőben nyugszik a Ganz-mauzóleum mellett.

Séta közben egy borostyánokkal körbevett karosszékre bukkantunk, ahol Ligeti Miklós nyugszik (jobbra fent). Ligeti a 19. és 20. század fordulójának egyik legjelesebb magyar impresszionista szobrásza volt. A leghíresebb szobra a Vajdahunyad várban található Anonymus. A karosszék formájú síremléket a székesfehérvári Bory Jenő készítette. Szerintünk különben ez egy igen érdekes és egyedülálló síremlékforma. Borynak több alkotása is megtalálható a temetőben, és aki elmegy az általa épített székesfehérvári Bory várba, az ott megtalálja ezen alkotások másolatát is.

A következő síremlék szintén Maróti Géza-féle alkotás. Horti Pál sírjának aranyozott mozaikja különösen tetszett nekünk. A sír Horti szecessziós festőművészetét jelképezi.

Nem messzire innen Horvai János sírja következett, rajta egy szenvedő Jézus alakkal, amely szintén Horvai alkotása. A szobrászművészt többek között onnan ismerjük, hogy ő készítette a Kossuth téren látható Kossuth szobrot.

A következő sír ábrázolásán látszik, hogy zenészeknek emelték: Hubay Jenő és Károly hegedűművészek és családtagjaik sírját Telcs Ede készítette.

Pásztor Jánosnak a szomszédos sarkon található nyughelye felé folytattuk a sétánkat, aki a Kossuth téri Rákóczi szobrot is tervezte. A síremléke is saját tervezésű, a karjait az égbolt felé táró földgömbön álló bronz női akt (Sic itur ad astra) megformálásához felesége állt modellt.

Pintér Jenő irodalmárunk síremlékét felesége rendelte meg. Kérése különleges volt: a ledöfött oroszlánt ábrázoló síremléket Bory Jenő készítette.

A sírkert belseje felé haladtunk, amikor egy újabb Telcs Ede-féle alkotást pillantottunk meg, ugyanis elérkeztünk Munkácsy Mihály síremlékéhez. A monumentális szobor egy kereszt mellett álló női alakot ábrázol, aki a kopjafára koszorút helyez. Telcs a munkát egy pályázat győzteseként készíthette el (balra lent).

Innen indul az úgynevezett „Művészparcella”. Sétánkat itt folytattuk, és először Zala György sírját néztük meg. A síremléken látható tondó Ligeti Miklós alkotása (fent középen).

A művészparcella egyik sarkánál is megálltunk (jobbra fent), ugyanis itt található Csontváry Kosztka Tivadar jelképes sírja. A festő eredeti sírhelyét elszámolták, hamvait összegyűjtötték, így már csak jelképesen emelhettek neki emléket az önarcképe alapján a Kerényi Jenő által megformázott szoborral. A temető nyilvántartása szerint a szobor 1961-ben készült el, de csak 1967-ben állították ki.

Csontváry sírja mellett kanyarodtunk, és egy újabb érdekes múlttal rendelkező síremlékhez érkeztünk. A vezetőnk elmesélte, hogy a Medgyessy Ferenc-féle támaszkodó hölgy szobra eredetileg más személy sírjára készült, de a megrendelő – Radnai Béla – egy kecsesebb, fonott hajú női alakot szeretett volna látni felesége sírján, így az első változat Medgyessy nyughelyére került. A második változat is elkészült, amelyet a szobrász ruskicai márványba faragott. Ennek gipsz másolata a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, másodpéldányai közül egy Debrecenben, egy pedig Hódmezőváráshelyen látható.

A többi sír között csak kapkodtuk a fejünket, hiszen sok ismert irodalmár, festő, színésznő nyugszik egymás közelében. Néhány közülük: Jókai Róza (Feszty Árpádné), Laborfalvi Róza (Jókai Mórné) és Feszty Masa (Jókai Róza és Feszty Árpád lánya) sírját Zala György szobrászművész alkotta. Szembe velük Babits Mihály nyugszik feleségével, Török Sophie-val, akiknek Ferenczy Béni formálta meg a sírját. Mellettük van Móricz Zsigmond nyughelye, ennek alkotója pedig Medgyessy Ferenc volt. Velük szembe a sírok között felfigyeltünk Ybl Miklós síremlékére is, amelyet Stróbl Adolf készített és ez is egy szekunder sír.

További sétánkat sajnos egyre jobban beárnyékolták a viharfelhők, de nem akartunk megfutamodni, így előkerestük az esernyőt. Pár lépés, és máris eljutottunk az egyik legimpozánsabb darabhoz, ugyanis a Donáth Gyula által tervezett Huszár Adolf sír kiemelkedik a környezetéből. Donáth a Párka-ábrázolású művével 1889-ben nyerte meg az 1885-ben elhunyt szobrászművész síremlékére kiírt pályázatot, igaz nem erről, hanem általában a tatabányai turulról szokták ismerni a nevét.

Az eső ekkor már egyre csak esett, amit a fák alatt könnyebben vészeltünk át. A következő sír mellett egy pillanatig elgondolkodtunk, ugyanis az érdekes madár forma olyan, mintha éppen a csapdájából szabadult volna. A szobrot Borsós Miklós alkotta és Heltai Jenő síremléke.

A csapat tovább haladt, így a folytatásban mi is a következő sír díszét csodáltuk, amit Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotott és egyben a művész nyughelye is. A kinyújtózó, felfelé feszülő emberi test vibrálóan élettel teli ábrázolásmódja az esőben még izgalmasabb látványt nyújtott számunkra.

Az esőből itt viszont már jó kis zápor lett, így behúzódtunk a fák alá, és a vezetőnk különféle történetekkel traktált, miközben vártuk, hogy az időjárás kegyesebb legyen velünk.

Persze a környező sírok se maradhattak ki: Darvas József – aki író, publicista, politikus, a népi írók mozgalmának egyik legjelentősebb tagja volt – tőrökkel ábrázolt sírját sokáig borostyánok takarták, később archív felvételekből jöttek rá a temető dolgozói, hogy eredetileg nem így nézett ki. A síremléket Varga Imre készítette.

Még itt a közelben láttuk Vigh Tamás sírját, amelyen a szobor saját alkotás. Címe: Múlt és Jövő.

Miután az eső egy kicsit alábbhagyott, bátorságot nyerve tovább indultunk. Clark Ádám sírjával szemben Heim Pál síremlékét is láthattuk. A gyönyörű alkotáson az ifj. Vastagh György által megformált anya látható gyermekeivel. A szobor az anyai szeretetet, a táplálást, a gondozást szimbolizálja A síremlék alsó részén Heim Pál portréja is látható. Ifj. Vastagh Györgyöt amúgy leginkább a budavári palotában található Lovát fékező csikós című szobráról ismerjük.

Már a temető kijárat felé haladtunk, amikor egy nyílt parkrészre értünk, ahol ravatalozó előtt bal oldalt Antall József miniszterelnök sírjára lettünk figyelmesek. Antall József végrendeletében azt kérte, hogy sírja fölött ne legyen kő. Ennek megfelelően a sírt csak körülveszi a díszítés, amely olyan, mint egy lepel. Ezt egyházi személyek alakjai húzzák szét, hogy aki arra jár, láthassa az egyszerű sírhelyet. A körülötte lévő alkotás Melocco Miklós műve.

Haladtunk tovább a kijárat felé, és elsétáltunk a Deák-mauzóleum mellett. Az impozáns síremlék egyben technikatörténeti kuriózum is, mivel a tetején látható 6 méteres szobor volt az első, amit egyben öntöttek ki az akkori Magyar Királyságban. A mauzóleum belsejét gyönyörű freskó díszíti, de ezt most nem tudtuk megnézni, talán majd egy következő alkalommal ezt sem hagyjuk ki. 1876. január 29-én Deák Ferencet a nemzet halottjának nyilvánították. Az állam által finanszírozott temetésre 1876. február 3-án került sor. A végleges síremlék elkészítésére 1876. április 1-jén írtak ki pályázatot, amit Gerster Kálmán nyert meg. A Deák-mauzóleum épületét 1887. május 21-én avatták fel ünnepélyes keretek között.

Lassan haladva már azon gondolkodtunk, – az újabb eleredő eső miatt – hogy félbehagyja a sétát távozunk a helyszínről, de útközben még megálltunk Fadrusz János sírjánál, amit szintén egy Fadrusz alkotás, az úgynevezett Fadrusz-kereszt díszít. A feszület megformálásához a művész saját magát kötözte fel modellként, amiről fotók készültek, hogy pontosan lássa miként változik a test ebben a helyzetben. A realista alkotás 1892-ben nagy sikert ért el a Műcsarnok kiállításán. A feszület akkora népszerűségnek örvend, hogy több másolat is készült róla: van ilyen a budapesti 18. kerületben, Gödöllőn (a strand felé vezető út mentén a premontreiek 1927-ben létesített kis temetőjében), de a szegedi Fogadalmi templomban is. A kereszt még az angliai Exeterbe is eljutott! Miután kissé arrébb mentünk, a temetőn belül is belefutottunk egy másolatba (lásd lent).

Nem messze a kereszttől Schikedanz Albert – a Szépművészeti Múzeum és a Batthyány mauzóleum tervezője – sírján egy magát lepellel betakaró női alak látható. A szobrot Moiret Ödön készítette.

Egy pietà volt az utolsó emlékmű, amit még meg tudtunk nézni. Zala György a megszokottól eltérően ábrázolta az egyházi témát, ugyanis itt Szűz Mária Jézus halálakor Magdolnát vigasztalja. A mű eredetije a Pécsi püspöki palotában látható, a sírban pedig Lukács Antal nyugszik.

Ezt követően sajnos már nem maradhattunk, ugyanis volt egy családi programunk, így rohannunk kellett. A hatalmas területen fekvő sírkert viszont még számos kincset rejt, amit érdemes felfedezni. A mostani sétánk hangulatát az eső egy kicsit megzavarta, de nem szomorkodunk emiatt, mert még biztosan ellátogatunk a nyugalom eme „szigetére”. Tegyétek ezt meg Ti is.

További képeket itt láthattok.

A prágai vár és várnegyed

A magyarországi kisebb-nagyobb királyi, királynéi várak mellett (pl. Pozsony, Buda, Veszprém) a Habsburgok egyik legszebb hatalmi központja nem Bécs, hanem a prágai vár volt. 1578-tól egészen a 30 éves háborúig, tehát 50 éven keresztül Prága hivatalos uralkodói székhelyként is működött. Habár a Habsburgokat nem szoktuk nemzeti dinasztiaként számon tartani, V. Utószülött László a Habsburgok úgynevezett magyar ágához tartozott, és a Sz. Vitus székesegyházban nyugszik, illetve I. Ferdinánd és felesége, Jagelló Anna is itt várja a feltámadást. A prágai vár magyar nemesek és jelentős politikusok börtöne, száműzetési helye, illetve iskolája volt. Elég csak Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemre gondolni, aki visszatérési kísérletei után itt, a császári udvarban élte le utolsó éveit, és sírját szintén a Sz. Vitus székesegyházban találjuk. Báthory Zsigmond nagybátyja, Bocskai István is részben Bécsben, részben Prágában töltötte ifjúságát, ugyanis I. Miksa császár és magyar király nemes apródja volt. II. Rákóczi Ferenc fejedelem kényszerből ugyan, de szintén huzamosabban tartózkodott Prágában, és a prágai jezsuitáknál tanult. Emlékét máig őrzi a vár alatti volt jezsuita kollégium falán az emléktábla. A várnegyed és közvetlen környéke tehát nemcsak szép, hanem szoros magyar kötődéseket rejt. Jelen posztunk témájaként tehát ezt: a tágabb értelemben vett prágai várnegyedet választottuk.

A várfallal kerített várkomplexum a legnagyobb prágai épületegyüttes, és a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legnagyobb ősi vára. Az egész várnegyed neve csehül Hradčany, a királyi várkomplexum ezen belül csak egy relatíve kisebb részt foglal el. Sok turistához hasonlóan mi is a királyi várral kezdtük a látogatást, igaz ehhez először át kellett jutnunk a biztonsági ellenőrzésen.

A Régi királyi palota

A prágai várdomb a Moldva folyótól nem messze, KÉK–NyDNy irányban fekszik. A szláv lakosság már évszázadokkal a cseh államiság létrejötte előtt erődített helyként használta, és a hely apránként Csehország politikai, gazdasági és kulturális központjává vált, illetve Bořivoj fejedelem a Přemysl-ház állandó székhelyévé tette. Az eredeti Přemysl-kori épületekből nem sok maradt fenn. A régészek feltártak pár falmaradványt, illetve a Szent György templomnak még vannak részei az eredeti épületből. A vár mostani állapota IV. Károly német-római császár uralkodása alatt kezdett kialakulni. Károly a luxemburgi dinasztia tagjaként a családi hatalom bázisaként tekintette a Cseh Királyságra, így a dinasztikus kötődéseket hangsúlyozó reprezentációs eszközöket felhasználva nagyszabású építkezésekbe kezdett, és megpróbált egy új, a legkorszerűbb elvvárásoknak is megfelelő fővárost kiépíteni. Ennek köszönhető, hogy Károllyal – aki Franciaországban nevelkedett – a francia gótikus stílus is uralkodóvá vált a térségben. Mellesleg Közép-Európa első egyetemének, a Károly egyetemnek az alapítását is neki köszönhetjük (1348). Károly folytatta apja, János politikáját, aki egy Habsburg-ellenes összefogás jegyében a többi közép-európai dinasztiával, vagyis a magyarországi Anjoukkal (Károly Róbert), illetve a lengyel Piastokkal (I. Nagy Kázmér) is kereste az együttműködést: ennek köszönhető az 1335-es visegrádi királytalálkozó. Az együttműködés folytatását megpecsételte, hogy I. Nagy Lajos magyar király első felesége IV. Károly lánya volt (IV. Károly harmadik felesége pedig Károly Róbert unokája).

IV. Károly építkezései miatt a vár virágkorának a 14-15. századot tartják, ugyanis az uralkodó megbízta Peter Parlert az épületegyüttes gótikus stílusú átépítésével. A munkálatok már csak a király és az építész halála után fejeződtek be. A Szent Vitus székesegyház is ekkor kezdte elnyerni mai alakját, igaz 1344-ben hiába kezdték el építését, a 15. század elejéig csak a szentély, a kereszthajó és a déli oldal nagy tornya épült meg. A királyi palota mellé franciás ízlés szerint kápolnákat emeltek, és a 15. század elején épült az ugyancsak gótikus stílusú oszlopterem.

A huszita háborúk során a vár ideiglenesen elveszítette uralkodói székhely jellegét, ugyanis a királyok átköltöztek az óvárosba és csak Jagelló Ulászló, a magyarországi II. Ulászló uralkodása alatt költöztek vissza. Ekkor újabb épületeket emeltek, többek között az Ulászló termet. Ez Benedikt Rejt tervei alapján készült 1492–1502 között, és a középkori Prága legnagyobb alapterületű fedett helysége (62m x 16m x 13m). Ezt tekintik a reneszánsz stílus egyik első, Itália határán kívüli megjelenésének (ennek másik példája a budai Mátyás-korabeli királyi palota). Banketteknek, fogadásoknak, koronázásoknak, lovagi tornáknak és egyéb udvari eseményeknek adott otthont, ma is van hivatalos szerepe, ugyanis a cseh köztársasági elnök használja a nagyszabású állami rendezvények alkalmával. Mondjuk ebben a történelmi hagyományokat követi, ugyanis itt választották köztársasági elnökké 1935-ben Edvard Benešt, és azóta is hagyományosan itt választják meg a cseh elnököt.

A légies boltozatról öt reneszánsz ízlést tükröző bronzcsillár lóg: közülük három eredeti, 16. századi nürnbergi munka, kettő 1946-ban készült másolat. A terem falát kitüntetett helyen a cseh és a magyar címer díszíti, a fapadló 1791-ben készült.

A Jagellók nevéhez más épület elemek is köthetők, ugyanis az Ulászló teremtől a Moldva irányába vezető teremsort Lajos-szárnynak hívják, ugyanis a Csele patakba fúlt II. Lajos király építtette, 1503 és 1520 között, folytatva a palota Ried-féle átalakítását. Itt hivatalok működtek a 16-17. század fordulóján, ugyanis itt volt a cseh udvari kancellár két teremből álló irodája. A nagyobbik volt a tulajdonképpeni iroda és irattár, a kisebbik az ülésterem. A két termet összekötő ajtó reneszánsz keretét II. Lajos király címere díszíti (lásd lent). Az utolsó terem, vagyis az iroda ablakából hajították ki a cseh protestánsok a katolikus császári kormányzat tisztviselőit az úgynevezett második prágai defenesztráció alkalmából. Az persze egy másik történet, hogy a kárvallottak egy óriási szarkupacra estek, és pár horzsolással megúszták, amiből a várárok korabeli másodlagos felhasználására is következtethetünk. A tisztviselők további megmenekülését pedig a közeli Lobkowicz palota úrnője biztosította.

Visszatérve az Ulászló terembe, ennek végén, balra újabb hivatali helységek nyílnak. A régi gyűlésterem (diéta) eredetileg IV. Károly palotájának a része volt, majd az Ulászló-tereméhez hasonló stílusban, ugyancsak Benedict Ried tervei alapján építettek újjá. A keresztboltozatot Bonifaz Wohlmuth építette újjá az 1560-as években, és az ő munkája a legfőbb országos írnok emelvénye is. Alapvetően a tartományi gyűlések helye volt (1847-ig itt tartották a királyválasztó gyűléseket is), továbbá itt ülésezett a legfőbb törvényszék. Most is van hivatali szerepe, mivel az újonnan választott cseh köztársasági elnök itt írja alá az elnöki esküt. A termet 1627-ben rendezték be, eredeti bútorzatából csak a királyi trón alatt látható ezüst címeroroszlán maradt meg.

Amint visszaértünk az Ulászló terembe, benézhetünk a Mindenszentek kápolnájába, amit eredetileg 1185-ben szenteltek fel, igaz azóta többször is újjáépítettek, illetve egy csigalépcsőn felmehetünk az új Kancelláriához. Ez volt a törvénytár és itt őrizték az egyéb hivatalos iratokat. A termek falaira a cseh korona tartományainak és az 1600 körül ülésezett udvari bíróság tagjainak címereit festették fel.

Ezt követően újra visszamentünk az Ulászló terembe, ahonnan a Lovaglépcsőn keresztül kimentünk az udvarra. A Lovaglépcsőt IV. Károly uralkodása alatt építették, majd Benedict Ried alakította mai formájára. A lépcsőnek nagyon szép a gótikus boltozata, nevét onnan kapta, hogy a kialakítása lehetővé tette az Ulászló-terem lóval történő megközelítését.

A háborús időszak nem tett jót az épületegyüttesnek, ráadásul az 1541. június 2-án kitört kisoldali tűzvész a várra is átterjedt, majd szinte az egészet újjá kellett építeni. A munkálatokat Bonifaz Wohlmuth, a kor egyik legjelentősebb építésze vezette. A régi királyi palota ezt követően, II. Rudolf és II. Mátyás uralkodása alatt nyerte el végleges formáját, ugyanis II. Miksa uralkodása alatt eldőlt, hogy a régi királyi palota hivataloknak adjon helyet, míg lakóhelyként felépítették az Új királyi palotát. Az utolsó nagy átalakítást Mária Terézia rendelte el és az ő utasítására építették 1766–1768 között a róla elnevezett Terézia-szárnyat.

Új királyi palota

A királyi palota legnagyobb épülettömege az úgynevezett „Új királyi palota”. Ez több szárnyból áll: ide soroljuk a vár első udvarát kelet felől U alakban ölelő, második udvarát keretező épületszárnyak együttesét. Ennek a harmadik udvarba átnyúló része az elnöki palota. Habár ez utóbbi hivatali célokat szolgál, a reprezentációs feladatokat ellátó termek jelentős része ma is nyitva áll a látogatók előtt, viszont most mi nem mentünk be.

Sz. Vitus kincstára

A második udvar felé, az Új királyi palotának amolyan nyúlványaként épült a Szent Kereszt kápolna. Ezt 1758–63 között emelték A. M. Lurago tervei alapján udvari kápolnaként, a palota Mária Terézia alatti átépítési munkálatai részeként. A 19. század második felében, miután V. Ferdinánd magyar király (és I. Ferdinánd néven osztrák császár) lemondott, és feleségével a prágai várban élt élete végéig, és az ő igényei alapján végeztek kisebb változtatásokat a kápolnán. Ez mai funkcióját 1961-ban nyerte el, ugyanis azóta kincstárként várja a turistákat, akik itt csodálhatják meg a Szent Vitus székesegyház kincstárát. Nem mindent, ugyanis mi hiába kerestük Szent István kardját. Ezt valószínűleg IV. Béla halála után leánya, Macsói Anna vitte Prágába, amikor a vele ellenséges testvére, V. István király elől menekült vejéhez, II. Ottokár cseh királyhoz, és ez alkalommal a magyar királyi ház kincseit is meglovasította. Mint később kiderült, a kardot speciel a Szent Vitus székesegyház északi oldalhajója elején lévő neogótikus csigalépcső tetején található széfben őrzik és csak különleges engedélyek birtokában lehet megtekinteni.

A kincstár épületének otthont adó kápolnát kívülről E. Max szobrai díszítik; a mennyezetfreskó V. Kandler és J. Navrátil munkája; a belső szobrokat P. Prachner, I. F. Platzer és E. Max készítette; az egyéb festmények pedig F. X. Balko kezét dicsérik. Az első máig fennmaradt ereklyét – Szent Vitus karját – még Vencel herceg szerezte meg 929-ben Henrik szász hercegtől (Szent István feleségének, Boldog Gizellának a nagyapjáról van szó). Habár folyamatos volt az ereklyék gyűjtése, ez IV. Károly császár alatt nagyobb lendületet kapott. II. Jagelló Lajos uralkodásra tehető viszont Szent Vitus, Szent Adalbert és Szent Vencel felsőtestének a megszerzése, ami azért is fontos, mert ők a székesegyház védőszentjei. Habár a két uralkodó között eltelt zűrzavaros évek a kincstáron is rajta hagyták a nyomukat, ez továbbra is igen gazdag középkori ereklyékben. Természetesen barokk, 19. és 20. századi emlékeket is találunk: köztük például X. Károly francia király monstranciáját.

A szabadtéri emlékek

Most viszont jöjjenek a szabadtéri látványosságok, hiszen a templomokról már külön írtunk. Ahogy visszamegyünk a harmadik udvarba, a Sz. Vitus székesegyház mellett találunk egy gránit monolitot, és Sárkányölő Sz. György Szobrát.

A monolit a püspöki palota mellett áll, 1928-ban emelték J. Plečnik tervei alapján. Eredetileg a Paradicsom Kertbe szánták, de végül az első világháborús áldozatok emlékére állították fel a harmadik udvarban. Az eredeti monolit 20 méteres volt, de szállítás közben széttörött. A második példány is hasonló sorsra jutott, de még meg lehetett menteni belőle egy 15,5 méter magas darabot. A szállítást Masaryk, az első csehszlovák elnök magánadományából oldották meg, aki többek között ezzel járult hozzá a királyi rezidencia átalakításához egy demokratikus elnöki székhellyé. A monolit az eredeti tervekkel szemben egészen 1996-ig csupaszon állt, amikor egy két méter magas piramissal zárták le a tetejét.

A mellette lévő Szent György szobor számunkra annál érdekesebb. Ezt a Kolozsvári testvérek készítették 1373-ban, valószínűleg királyi megrendelésre, viaszveszejtéses módszerrel. A remekmű valószínűleg Nagy Lajos király diplomáciai ajándékaként került Prágába. A Hradzsinban se itt állt eredetileg, ugyanis a mostani helyén egy barokk szökőkút volt korábban. Ráadásul ez egy 1967-es másolat, ugyanis az eredetit állagmegóvás céljából a várban található Művészeti Galériába szállították, amely szintén nem teljesen eredeti, ugyanis kisebb kiegészítések, pótlások készületek hozzá: a 16. században alakították át kútszoborrá, ekkorról származik a ló lába előtt látható vízköpős sárkányfej. Feliratos pajzsa, és tőre a 18. században elveszett. Ekkor kaphatta zászlóval díszített lándzsáját is. A Kolozsvári testvérek neve ott szerepelt az 1749-ben elveszett pajzson, amelyet Szent György a baljában tartott. A pajzs faliratát többen lejegyezték: „A.D. MCCCLXXIII HOC OPUS IMAGINIS S. GEORGII PER MARTINUM ET GEORGIUM DE CLUSSENBERCH CONFLATUM EST.” (Ezt a művet, Szent György képmását az Úr 1373. esztendejében a kolozsvári Márton és György készítette). A barokk talapzatot 1929-ben cserélték ki a ma is látható, modern fekete gránittalapzatra. A mű itáliai előtanulmányok alapján készülhetett, viszont az öltözet és a nyereg tipikusan magyarországi, a szobor pedig jellegzetesen közép-európai művészeti jellegű.

A szoborról két másolat készült 1896-ban a magyar kormány kezdeményezésére, az egyik a budai Halászbástya alatt, a másik pedig a kolozsvári református templom előtt áll. Ezen felül találunk róla másolatot a budapesti Epreskertben, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, Sepsiszentgyörgyön, illetve Szegeden, a Béke téren. Az utóbbira az a magyarázat, hogy a kolozsvári egyetemet az első világháború után Szegedre költöztették, így a szobor a „hazai” emlékek sorát gyarapította.

Aranyművesek utcája és a vár keleti tornyai

Az utcácska kialakításra Jagelló Ulászló király idejére vezethető vissza, és eredetileg a várbeli szolgáló személyzetnek adott otthont. Hasonló céllal használtak más területet is a vár területén, majd 1597-ben II. Rudolf császár a várbeli lövészeknek engedélyezte itt a házépítést. A közeli Szent György kolostortól egy fal választja el, amelyet a 17. század elején a szerzetesek emeltek, hogy csökkentsék az utca felől érkező zajokat és szagokat. Miután feloszlatták a városi lövész zászlóaljat, új lakosok érkeztek, majd a 19. században ez a szegények lakhelyévé változott. A festői környezetet csak a 20. században fedezték fel, amikor művészek költöztek a kis házikókba: Franz Kafka a 20/22. százam alatt élt 1916–1917 között, és több művét itt írta. 1948 óta senki se lakik itt, a homlokzatokat felújították J. Trnka tervei alapján, majd boltokat alakítottak ki. A két legértékesebb ház a 16/20. sz. alatti (valószínűleg ez a legöregebb ránk maradt épület az utcából) és a 2/13. szám alatti, amely II. Rudolf korából maradt fenn. A nevével ellentétben viszont itt sohase laktak aranyművesek, vagyis alkimisták.

Miután végigsétálunk az utcán kijutunk a Daliborka toronyhoz, majd elérünk egy teraszhoz, ahonnan szép kilátás nyílik az Óvárosra. Innen a Fekete torony kapuján keresztül, a Lobkowicz palota szomszédságában visszajutottunk a Jiřská utcába. A Fekete torony magyar vonatkozása, hogy Hunyadi Mátyás itt raboskodott, amikor V. Utószülött László magával hurcolta Prágába, majd László halálakor Mátyás továbbra is itt maradt, Podjebrád György fogságában, aki úgymond megörökölte a foglyot királyi elődjétől. Mátyás ebben a toronyban jegyezte el Podjebrád Katalint, és ebbe a toronyba érkeztek az Arany János-féle Mátyás anyja című balladában említett „hollós” levelek.

Kalandozás a királyi váron kívüli várnegyedben

A királyi vár megtekintése után kimentünk a Mátyás kapun, és kijutottunk a Hradčanské náměstí-re, vagyis a Vártérre. Először persze visszanéztünk a királyi várra, majd végigjártuk a környező palotákat (legalábbis kívülről).

Ha háttal fordulunk a vár felé, akkor a jobb oldalon az első épület az Érseki palota. Ezt az 1660-as években alakíttatta ki a huszita korszak utáni első prágai érsek, Antonín Brus of Mohelnice, aki valójában a reneszánsz Gryspek palotát építtette át. Ez utóbbi valójában 1599-1600-ban nyerte el mai méretét, majd J. B. Mathey tervei szerint 1676-ban barokkosították. A mostani rokokó homlokzatot J. J. Wirch tervezte 1764–65-ben. A homlokzati szobrok már csak másolatok. Az épületnek nemcsak a homlokzata impozáns: négy udvara és gazdag barokk művészeti gyűjteménye van.

Az érseki palotával szemben, a királyi palota melletti sarkon található a Schwarzenberg palota. Ez igazából két részből áll. A klasszicista, három szárnyból álló épületet 1800 és 1810 között emelték F. Pawitschek tervei alapján Vilém Florentin prágai érsek, Salma grófja számára, aki a vár adminisztrációjával foglalkozó hivatalnokok irodáit helyezte el itt. 1811 óta viszont a palota a Schwarzenberg család tulajdona, amely összekötötte a saját szomszédos otthonával, a másik Schwarzenberg palotával. Ez utóbbi egy három szárnyból álló reneszánsz palota, amelyet ifjabb Jan Lobkowicz rendelt meg, és amelyet A. Galli tervei alapján építettek 1545–67-ben négy korábban leégett ház helyére. Ez a cseh reneszánsz egyik legjelentősebb emléke. A dekoráció 1567-ben készült, és észak-itáliai mintákat idéz. 1594-ben Jiří Lobkowicztól elkobozta II. Rudolf császár. Ekkor a Rožmberk, majd az Eggenberg, és 1719-től a Schwarzenberg család tulajdona lett. 1871–90-ben és az 1950-es években felújították a homlokzatát. Sokáig a Hadtörténeti Múzeum fegyvergyűjteményét és egyenruháit állították itt ki, most viszont a Nemzeti Galéria cseh barokk gyűjteményének ad otthont.

A tér királyi palotával szemben található oldalán áll az úgynevezett Toszkána palota (lásd balra lenn). Ezt római barokk stílusban építették 1689–91-ben G. A. Canevalle tervei szerint Michal Osvald Thun-Hohenstein gróf itteni lakóépületei helyére. Az ókori görög istenek szobrait J. Brokoff készítette, a sarkon Szent Mihály arkangyal szobra áll, amelyet pedig valószínűleg O. Mosto készített 1691 környékén. 1718 óta a palota a Toszkán nagyhercegek birtokában állt, akiknek a címere is fellelhető a barokk homlokzaton. Jelenleg az állam tulajdonában áll, és a Külügyminisztérium használja.

Miután végigjártuk a Várteret, elindultunk a Strahov könyvtár irányába. Az egyik első hangulatos sarkon belefutottunk a várbéli városháza épületébe (lásd jobbra fenn), amelyet 1598 után emeltek, amikor a Várnegyed királyi városi rangot kapott, és 1784-ig töltötte be ezt a funkciót, amikor a Prágát alkotó kisebb városi önkormányzatokat a ma is ismert Prágába olvasztották. Ekkor a városháza épületét eladták, és magánlakássá alakították. A homlokzat reneszánsz stílusú díszítése viszont megmaradt, ahogy a császári címer is, illetve a Iustitiát megszemélyesítő figura, ami alapján ma is kitűnik a többi lakóház közül, és lerí róla, hogy valamikor hivatalos funkciója volt. A kapuját a Várnegyed jelképe díszíti, illetve aki közel megy, az a prágai hosszmértékegység standardját is megtalálja, ami alapján a kereskedők ellenőrizhették a saját mérőeszközeik helyességét.

Ahogy tovább haladtunk a Strahov könyvtár felé, kijutottunk a Fekete Ökörhöz, vagy a Szent Lukácshoz címzett fogadóhoz. Ez a Loreto tér 1-es szám alatt található. Eredetileg itt csak egy gótikus városi lakóház állt, amelynek 1730-ban egy mutató barokk homlokzatot csináltak. Ezen ábrázolták a festők védőszentjét, Szent Lukácsot, amint éppen Szűz Máriát és a Kis Jézust festi. A festett ablakok is érdekesek itt, hiszen azt is megmutatják, hogy a barokk építészek vakablakok és ajtók festésével miként próbálták megteremteni az épület szimmetriáját. Ma az épületben egy hagyományos cseh kocsma üzemel.

Ugyanitt, a tér egyik meghatározó épülete az ennek nevet adó Loreto. A hasonló nevű város egy Mária kegyhely Olaszországban, ahova a legenda szerint az angyalok vitték el a názáreti Szent Házat, ahol Gábriel arkangyal megjelent Szűz Máriának. A legenda alapja, hogy a házat az Angeli, vagyis Angyal nevű család kezdeményezésére zarándokok szállították el a Szentföldről. 1291-ben Dalmáciába, majd innen 1294-ben az Anconához közeli Loretóba. A zarándokhely egyre népszerűbbé vált, és a 16. század második felétől hasonló jellegű kegyhelyek az Alpokon túl is feltűntek, és fontos volt, hogy ezek reneszánsz stílusjegyeket viseljenek.

A prágai Loretót több, mint 100 év alatt építették fel, és a barokk cseh terület egyik leghíresebb zarándokhelyévé vált. A legöregebb része a kis Szent Ház, amelyet 1626–31 között emeltek Giovanbattista Orsi tervei alapján, és Kateřina Benigna Popelovna Lobkowicz megrendelésére. A külső falakt eredetileg freskókkal borították, amelyek helyét az 1760-as és 70-es években G. B. Cometa stukkói vették át. A házon belül több tégla az eredeti loretói kegyhelyből származik, alatta pedig az alapító Lobkowicz család sírja található.

Négy évtizednyi munka után elkészült a Szent Ház, amelyet egy kolostorral is körbevettek, illetve 1740 után ráhúztak egy második szintet is. 1722 és 1737 között a Mi Urunk Születése templomot is felépítették a régebbi Szent Anna kápolna helyére. Ennek a tornyában kapott helyet a híres Loreto harangjáték, amelyet 1694-ben a prágai P. Naumann órás készített. A 27 harangból álló hangszert egy gazdag alsóvárosi kereskedő, glauchovi Eberhard adományozta a Loretónak. Ezen F. Škroup, Liszt Ferenc és F. Zappa is játszott, igaz manapság már egy gép működteti, ugyanis minden órában azt alábbi dalt adja elő.

A tér másik meghatározó épülete a Czernin palota, amely a cseh Külügyminisztérium épülete. Ez a legfontosabb és legnagyobb barokk palota Prágában, a homlokzata 136 méter széles és 32 méter magas. A helyén pár reneszánsz stílusú ház állt. 1669-ben kezdték el építeni, de a munkálatok elhúzódtak. A megrendelő a chudenicei Černín család volt, az első építész pedig F. Caratti, viszont később az alábbi személyek is dolgoztak rajta, mint pl. G. B. Alliprandi, F. M. Kaňka, A. M. Lurago, G. B. Maderna. A palotának két udvara, egy francia stílusú kertje, üvegháza és több szökőkútja is van. A Černín család olyannyira eladósodott a palota építésekor, hogy azonnal el is adta, amint elkészült és lényegében 1777 óta senki se lakott benne állandó jelleggel. Volt kórház, szegény emberek menedéke, bérház és gyár is. 1851-ben az állam tulajdonába került, amely először kaszárnyának használta, hogy végül egy hosszabb, 1928–34 közötti felújítást követően ide költözzön a Külügyminisztérium. Ekkora a belső tereket régi szövetekkel és berendezési tárgyakkal díszítették, illetve ásatásokat is végeztek, ugyanis alatta keresztény sírokat, illetve az évszázadok során lebontott templomok alapjait találták meg. A hely onnan is ismert, ugyanis itt került sor a harmadik prágai „defenesztrációra”, ugyanis 1948. március 10-én itt, a minisztérium egyik hátsó ablaka alatt találtak rá az első csehszlovák köztársaság elnök fia és akkori külügyminiszter, Jan Masaryk immáron élettelen testére. Azóta se sikerült kideríteni, hogy öngyilkos lett-e, vagy valaki „kisegítette” az ablakon.

A Czernin palota után kiértünk a Pohořelec térre, és lényegében egy saroknyira kerültünk a Strahov könyvtártól, hiszen ez az alábbi tér mögött található. Ezzel viszont szeretnénk zárni utolsó előtti prágai beszámolónkat, és remélhetőleg hamarosan, egy másik bejegyzésben a többi élményünket is be fogjuk tudni mutatni.

Itt láthatsz további képeket a várnegyedről.