Chenonceau

Franciaország közepén, a Loire folyót határoló vidéken kirándulva olyan érzése lehet az embernek, mintha egy mesébe csöppent volna. Ez előttünk is sokakban felmerülhetett, ugyanis a romantikus táj sok művészt megihletett. A térség sokszínű, mégis van benne valami egység. Nem hiába lett az UNESCO Világörökség része. Minket főleg a kastélyok vonzottak, de helyben döbbentünk rá, hogy a táj is csodálatos. Habár egy olyan területről van szó, amely mindenkinek mond valamit, aránylag kevés magyarral találkoztunk. Reméljük sokan kedvet kapnak, hogy eljöjjenek erre a gyönyörű helyre, és ennek érdekében a nászutunk általános beszámolója után – ahogy ígértük – bővebben is írunk a meglátogatott helyekről.

Utunk első célpontja az Indre-et-Loire megyében, a Cher folyó melletti Chenonceaux településen található kastély volt. „A Hat hölgy kastélya”-nak is nevezett Chenonceau történetére több híres nő nyomta rá a bélyegét. Rögtön az első Thomas Bohier felesége, Catherine Briconnet volt, aki férjével 1513-ban vette meg a területet, majd lebontatta a régi épületet és a megerősített malom pilléreire építette fel reneszánsz stílusban a kastélyukat. Haláluk után az akkori uralkodó, II. Henrik szeretőjének, Diane de Poitiers-nek adta a birtokot, aki létrehozta a gyönyörű kerteket. A király halála után az addig mellőzött királyi hitves, Medici Katalin régens lett, és elcserélte a kastélyt, majd a Cher-folyón átívelő híd fölé egy kétszintes galériát építtetett.

A negyedik nő a kastély történetében III. Henrik özvegye, Louise de Lorraine volt. III. Henrik istenfélő özvegye itt gyászolta férjét élete végéig. Louise halálát követően a Vendôme-hercegek örökölték meg a birtokot, amit a 18. században Claude Dupin, egy adóbérlő és felesége vásárolt meg. A csinos és intelligens Madame Dupin a kor jelentős művészeit és íróit hívta vendégségbe, például fia neveltetéséhez Rousseau-t kérte fel (itt született híres neveléselméleti műve, az Émile). A Dupin családnak köszönhetően befejeződött a kastély lassú hanyatlása, amit újra felfedeztek a művészek. Az értelmiségi köröket a családtagok is gazdagították, ugyanis a család leszármazottja volt George Sand (eredetileg Aurore Dupin), aki gyerekként szintén gyakran időzött a birtokon. Madame Dupin másik érdeme, hogy sikeresen megmentette a kastélyt a francia forradalom kilengéseitől, így itt nem került sor vandál pusztításokra, mint például oly sok székesegyház, vagy kastély esetében. A volt adóbérlő jövedelme viszont elaprózódott, így 1864-ben Madame Pelouze vette meg a kastélyt, aki hatalmas összegeket áldozott ennek felújítására. A birtok ezt követően még két világháborút megért. Az első világégés alatt Simone Menier vezető ápolónő irányításával összesen 2000 főt ápoltak az itteni hadikórházban. 1940 és 1942 között pedig az elhelyezkedése miatt vált fontossá: az ellenállók gyakran használták menekülő útvonalként, ugyanis a Cher folyó jelentette a határt a németektől megszállt országrész és a Vichy Köztársaság között.

A birtok teljes mértékben turista- és állatbarát (a kastély bejáratánál például ivóvíz várta a kutyákat). A parkoló elég nagy, a kitáblázottság tökéletes. A látogató akár automatában is vehet belépőjegyet, a biztonsági ellenőrzés egész gyorsan zajlik. A kastélyt a gyönyörű platánfákkal szegélyezett úton közelítettünk meg, mellette jól látszódott a több hektárnyi gyönyörű kastélypark. A fák árnyékában csordogáló patakocskánál hódokat is láttunk, amint éppen falatoztak és nagyban tettek arra, hogy mennyien fotózzák őket. Egy tisztességes kastélyparkban kell, hogy legyen labirintus: természetesen itt is találtunk egyet. A „falait” tiszafából alakították ki, de nem túl magasak, így egy felnőtt könnyen átláthatja az egészet. A gyerekek számára viszont ez egy kiváló lehetőség a rohangászásra és a fogócskára. A labirintus közepén a kis házikóban egy Vénusz szobrot és egy nimfa szobrot fedeztünk fel. Természetesen itt is olaszokba botlottunk, amint fotózkodtak.

Mielőtt a kastély termeibe léptünk volna, először a kerteket csodáltuk meg.

A kastély jobb oldalán látható Medici Katalin romantikus kertje, amely kifinomultságot
sugárzott számunkra. A Bernard Pallissy által tervezett öt begyepesített mező alkotta kert bővelkedik kör alakú puszpángokban, levendulafüzérekben és rózsákban.
Diane de Poitiers kertjének mai formáját a 19. századi sztárkertésznek, Achille Duchêne-nek köszönhetjük, aki viszont nem változtatott az eredeti, 16. századi koncepción. A kert elején álló épületben az intéző és az apródok laktak. A fal melletti viráglugasok egy romantikus nyári-lak hangulatát idézik. A kert nyolc háromszög alakú füves részből áll, amelyeket ciprus félék díszítenek. A szökőkút a kert közepére vonzza az ember tekintetet, a kert szélein a megemelt teraszok pedig védelmet nyújtanak az áradástól. Természetesen ez utóbbiak se csak egyszerű kőfalak, ugyanis futórózsák ékesítik őket. A különböző bokrok, tiszafák, kecskerágók, puszpángok és babérbangiták illata csak úgy vonzza a látogatót, és még különlegesebb látványt nyújt, amikor nyáron tömegesen virágzik a hibiszkusz.

A birtokon még egy hektáros konyhakert is látogatható. Itt almafákat, parkrózsákat és más különböző virágfajákat találunk. Van két üvegház is, ahol jácintot, hölgyliliomot, nárciszt, tulipánt termesztenek. Habár sok a turista, ez egy meglehetősen nyugodt vidék: amint letérünk a fő sétaútról, a parkban csak a madarak és más állatok hangja töri meg a csendet.

A kertek után elindultunk a kastély bejárata felé, amihez el kellett menni a régi torony mellett. Az udvaron látható Marques-torony az egyetlen épületrész, amelyet Bohier házaspár meghagyott az eredeti épületből. Jó 20 évvel ezelőtt még be lehetett menni, most zárva volt. A szörnnyel és sassal díszített udvari díszkút is a Marques család címerére utal.

Ettől fizikailag elkülönítve terül el a reneszánsz várkastély, aminek már a bejárata is különleges. A kastély hatalmas festett fából faragott kapuja két oldalán az építtető és felesége címerét látjuk. Felette, a szalamandra a latin jelmondattal I. Ferenc jelképe.

Innen az 1515-ben készült francia reneszánsz előcsarnokba léptünk be, ahol először a csúcsíves boltozatot pillantottuk meg. Az oszlopokon faragott levelek és rózsák között angyalok, illetve szörnyecskék tekintenek le ránk.

A bejárati ajtó fölött Keresztelő Szent János alakjára és egy Luca della Robbia-féle Madonna szoborra lettünk figyelmesek. A csarnokba a fény egy Szent Hubertus legendáját ábrázoló modern üvegablakokon keresztül szűrődik be, amelyeket Max Ingrand készített 1954-ben.

Az előcsarnok, és a folytatásaként épült boltozott híd jelenti a kastély tengelyét, innen majdnem mindegyik szobába bemehetünk, de érdemes a kijelölt útirányt követni. Az őrök viszont nem szólnak, ha egyik-másik részt újra megnéznénk. Mi a javasolt sorrendben haladtunk
, így a kastély bal szárnyán található első helységbe, az Őrség termébe léptünk be. Ez nevét onnan kapta, hogy itt tartózkodott a király testőrsége. A gerendás mennyezeten a két összefonódott C betű Medici Katalin nevére utal, a majolika padló is egész szépen megmaradt. Az ajtóra faragott védőszentek alakja mellett a Bohier házaspár jelmondatát olvashatjuk: „S'il vient à point, me souviendra” – „Ha sikerül felépítenem [Chenonceau-t], emlékezni fognak rám”. A terem központjában a 16. századból származó kandalló áll, amelyet az építtető címere ékesít. Van itt minden, mi szem szájnak ingere: flandriai faliszőnyeg, gótikus és reneszánsz faládák, bár ez az egyik legzsúfoltabb terem, ugyanis itt jutunk hozzá az audioguide-hoz.

A kápolnát a Szűz Mária szoborral díszített tölgyfaajtón keresztül közelítettük meg. Az ajtó szárnyain Krisztus és Szent Tamás faragott alakja figyelhető meg, a jobboldali erkélyen carrarai márványból faragott domborművet (Szűz Mária és kisded) láthatunk. Az 1521-ben készített karzaton a királyi család hallgatta a miséket. A falakon Stuart Mária testőrei hagytak angol nyelvű feliratokat: az utunk során számos hasonló, de kevés ilyen régi graffitivel találkoztunk. Az eredeti üvegablakok nem élték túl a második világháborút, igaz a francia forradalmat se lehetett egyszerűen átvészelni, ugyanis Madame Dupin-nek faraktárnak kellett használnia a kápolnát, hogy leplezze ennek vallásos jellegét.

A kastély bal szárnyának hátsó részében Diane de Poitiers lakosztályát találtuk. A szoba kandallója és a kazettás mennyezete Jean Goujon munkáját dicséri. A kandalló H és C betűi Medici Katalinra és a II. Henrik királyra utalnak, de a betűk összeolvadásából Diane nevének kezdőbetűit is kiolvashatjuk. A kandallót Madame Pelouze újíttatta fel, amelyen egy korhű Medici Katalin portré is látható. A kandalló melletti könyvszekrényben régi okiratokat őriznek, melyekből az itt élő lakók kézírását is megismerhetjük. A gyönyörű kék színű córdobai bőrrel borított reneszánsz baldachinos ágyat, a karosszékeket, az intarziás asztalt is különlegesnek találtuk. A volt királyi szeretőnek egy 19. századi bronzmunka, az „Aneti Diana” állít emléket. A falakon a flandriai faliszőnyegek bibliai motívumokat, eseményeket ábrázolnak.

Diane de Poitiers szobája mellett a később régensé vált Medici Katalin szobáját tekintettük meg, amelynek eredeti állapotban megmaradt mennyezetén a Medici címer elemei jelennek meg. A falakat a 15. századból származó brüsszeli „farkasalmás” faliszőnyeg borítja, amely eredendően gótikus, de már tartalmaz reneszánsz stílusjegyeket is. A kékes-zöldes szín is szép, de az ábrázolt trópusi állatok igencsak különlegessé teszik, ugyanis ezek Amerika felfedezésére utalnak. Az ajtó mellett 15. századi olasz székek láthatóak, a portrékról pedig megismerhettük az akkori öltözködési stílust. A dolgozó szoba mellett egy kis helyiség ablakából szép kilátás nyílik a Cher folyóra és Diane kertjére, a kis asztalon pedig anno Medici Katalin írta alá rendeleteit. A szoba kazettás tölgyfamennyezete 1525-ből származik, az építtetők kezdőbetűi itt is olvashatóak.

A kastély egyik legszebb helyisége a Medici Galéria, amelyet Jean Bullant tervezett. A 60 méter hosszú, hat méter széles terem 18 ablakával fényesebb, mint a kastély többi helyisége. Ez végül is egy impozáns bálterem, amelynek a gerendás mennyezete mésztatufából, palából kirakott sakktáblaszerű padlója lenyűgöző. A terem két végén található reneszánsz kandallók közül az egyik csak díszlet.

A galérián keresztül kimentünk a kastély háta mögötti parkba, ahol megtalálhatjuk Madame Dupin sírját, mi viszont inkább a kastélyt csodáltuk: ez olyan, mintha a folyóból nőtt volna ki.

Hamarosan visszamentünk a kastélyba, de mielőtt felmentünk volna az emeletekre bejártuk az alagsorban elhelyezett konyhákat. A tálaló helyiségben 15. századi hatalmas kandalló és kemence mellett mentünk el, viszont a berendezési tárgyak már modernebbek, hiszen az első világháborús hadikórház kiszolgálásához muszáj volt ezt is korszerűsíteni: az aranyló rézedények csak úgy csillogtak, a gyönyörű fa tálalószekrények ámulatba ejtettek, a 16. századi kémény pedig a legrégebbi rész a kastélyban.

Az alagsor után visszatértünk a földszinti részbe, ahol a kastély jobb szárnyának helyiségeit néztük meg. Madame de Poitiers szobájával szemben található I. Ferenc szalonja, ahol a legszebb reneszánsz kandallóban gyönyörködhettünk. A szoba bútorzatát a szokásos baldachinos ágy mellett egy 15. századi három kredenc és a 16. századi olasz tollal metszett gyöngyház-és elefáncsont intarziás kabinetszekrény alkotja. A falon a két különböző festőtől származó (Primaticcio, Mancini) vadászó Diána portrét érdekesnek találtuk.

Egy másik festmény még kivételesebb volt, – főleg Regina számára – mert megelevenedtek előtte Sally Christie: A király kurtizánjai című regényének főhősei. Az alkotás a Nesle nővéreket ábrázolja (Madame de Chatearoux, Madame de Vintimille, Madame de Mailly), akik XV. Lajos szeretői voltak. Miután jót mosolyogtunk a képen három gráciaként ábrázolt hölgyek összhangján (az életben annál inkább marták egymást), az Őrség termével szemben kialakított szalon felé indultunk el. Ez XIV. Lajos emlékét őrzi, aki 1650. július 14-én járt a kastélyban. Távoli unokatestvére ezen éjszaka emlékére kapta a királytól a reneszánsz kandalló mellett található hatalmas XIV. Lajost ábrázoló festményt. Ennek a különleges kerete négy hatalmas fadarabból áll. A festmény alatti aubussoni kárpittal borított bútorzat, és egy konzol is ajándék volt XIV. Lajostól. A reneszánsz kandallón ábrázolt szalamandra és hermelin I. Ferenc és Klaudia királynő szimbóluma (a hermelin Bretagne-ra utal, Klaudia anyja, Bretagne-i Anna is előszeretettel hangoztatta heraldikai eszközökkel, hogy honnan származik). A festmények közül a gyermek Jézust és Keresztelő Jánost ábrázoló Rubens festmény is kedvencünk lett (azok a pufók figurák annyira jellegzetesek!), de egyéb 17. és 18. századi francia festményekből is láthatunk ízelítőt.

A kastély második szintjére egy olasz mintára készült egykarú lépcsőn jutottunk fel. A lépcső jellegzetes bordás, lejtős boltíveivel, díszítő motívumaival nem tudtunk betelni. Később, egy másik kastélyban találtunk ehhez hasonlót, de akkor is a Chenonceau-it örökre a szívünkbe zártuk.

Az első szinthez hasonlóan itt is egy előcsarnok fogad minket, amely Catherine Briconnet nevét viseli. A terrakotta burkolata liliomot ábrázol, amely a francia királyságra utal. A falon található császár-portrékat Medici Katalin hozatta Itáliából. Az audenarde-i faliszőnyegek vadászjelenetei pedig igencsak élethűek. Kimehetünk a kapu feletti teraszra, ahonnan szép kitalálás nyílik a kastély udvarára, kertjeire. A szint bal oldali szobája (Az Öt Királyné szobája) Medici Katalin lányai (Erzsébet spanyol, Margot francia királyné lett) és menyei (Stuart Mária II. Ferenc, Habsburg Erzsébet IX. Károly, Louise de Lorraine pedig III. Henrik özvegye lett) emlékét őrzi, berendezése hasonló a lenti szobákhoz. A mennyezeten a lányok címere látható, a faliszőnyegeken Trója ostroma, Heléné elrablása, cirkuszi játékok, Dávid király megkoronázása elevenedett meg előttünk.

A királynék szobája mellett Medici Katalin szobája csak úgy fénylik a meghatározó arany színtől. A falakat szintén faliszőnyeg díszíti, amelyre bibliai jeleneteket szőttek. A szoba legékesebb berendezési tárgya a reneszánsz ágy, melynek faragásait, motívumait különösen dekoratívnak találtuk. Az ágyak közül szerintünk ez a legdíszesebb. A szobából két bájos lakosztály nyílik, ahol figyelemre méltó metszetgyűjteményt találtunk. Az egyik helyiség festett vászonnal díszített mennyezetét Madame Dupinnak köszönhetjük. A kilátás itt is csodálatos.

A második emelet utolsó két szobája csak úgy vibrál a vörös árnyalattól. A berendezés a többi szobához hasonlóan szintén reneszánsz stílusú. Az egyik IV. Henrik és Gabrielle d'Estrées törvénytelen fia, César de Vendôme szobája, a másik pedig az édesanyjáé. IV. Henrik már nem sok időt töltött a Loire-völgyi kastélyokban, alatta a királyi udvar végérvényesen Párizsba költözött, vagyis a szobák neve valójában arra utal, hogy Vendôme hercege 1624-ben a kastély tulajdonosa lett, és emléket állított édesanyjának. A reneszánsz kandalló arany színét a 19. században kapta, ekkor festették rá a Boier család címerét is. Az ablak két oldalán a  17. századi kariatidákat lebilincselőnek találtuk. A faliszőnyegek ókori mítoszokat jelenítettek meg. Gabrielle d'Estrées szobájában egy igen ritka „Lucas-hónapok” nevű faliszőnyeg is található, amelyen a hónapokat egy-egy esemény szimbolizál.

A második emeleti előcsarnok megőrizte Madame Pelouze emlékét, ezen az emeleten csak egy helységet nyitottak meg a látogatók számára, viszont mi ennek csak egy másolatát láthattuk, ugyanis Louise de Lorraine szobáját éppen restaurálták, amikor arra jártunk. Ez már letisztultabb hatást nyújtott számunkra. Louise gyászolta a férjét, így a szobában erre utaló motívumokat láthattunk (sírásó lapátok, ezüstkönnycsepp, szárny-, és farktollak, töviskoronák.) A fal sötét színét igen komornak találtuk a többi szobához képest.

Chenonceau termeiben a pazar bútorok, faliszőnyegek és festmények között bolyongva visszaröppenhettünk a reneszánsz Franciaországba. A kastélyt nem mindennapi építészeti jellege és gazdag múzeumi gyűjteménye miatt is nehezen hagytuk el. Habár sok szép kastélyt láttunk utána, jól döntöttünk, hogy itt kezdtünk, mert máig ez az egyik kedvencünk.

Itt láthattok további képeket a kastélyról és a parkról.

Bory-vár

Az esküvőnk után – még a nászút előtt – kisebb kirándulásokat tettünk Magyarország megragadó helyeire. Az egyik ilyen a székesfehérvári Bory-vár, egyben ezen blogbejegyzés témája. A várat Székesfehérvár Öreghegy nevű városrészében találjuk. A látványosságot Európa-szerte ismerik, rengeteg turista látogatja. A várkertben mi is találkoztunk egy nászpárral és egy gyermeket váró családdal is, akik a várat választottak a szép pillanatok megörökítéséhez. Nemhiába, hiszen a vár az örök szerelem szimbólumaként a „székesfehérvári Tádzs Mahal”-ként szerepel a köztudatban. Az alkotója egymaga építette hódolatul a hitvesi szeretetnek és a művészetnek.

Bory Jenő hétvégi telek kialakítása céljából 1912-ben a Székesfehérvárhoz tartozó Mária-völgyben vásárolt egy hold földet. A telekre először csak gyümölcsfákat és szőlőt telepített egy borospincével és egy présházzal. A présházat még ebben az évben lakássá alakította át, melynek emeletén műtermet is épített. Bory Jenő első mestere Stóbl Alajos volt, a festészetet Székely Bertalantól sajátította el, által ismerkedett meg élete párjával, aki később feleségeként egész életében múzsája volt. Ezen felül külhoni tanulmányokra is támaszkodhatott az építkezés során, hiszen Németországban, Olaszországban és Párizsban is tanult. Az első világháború alatt az építkezés megrekedt és a művész családjától is elszakadt, mert Szarajevóban kellett szolgálatot teljesítenie. Az ottani építészeti megbízásai nem mind teljesültek, de hazatérése után a megbízási díjakból tudta folytatni az építkezést. Az akkoriban újdonságnak számító betonból és az általa feltalált „pirobazaltből" emelt látványos és meseszerű építményre már az emberek is felfigyeltek. Művészetében egy másik korszerű technikát is használt: úgy égette ki achátkővel csiszolt szobrait, hogy azok feketére színeződtek. 1934-ben a látogatók előtt is megnyitotta a vár kapuit. Eleinte Bory Jenő vezette körbe az érdeklődőket és szívesen mesélt az épület kialakulásáról. Az építést, és a későbbi javításokat haláláig folytatta, de sajnos a második világháborús bombák tönkretették a tornyokat. Az munkálatokhoz ritkán kért segítséget, a két kezével dolgozott. Képzett építészként mégsem a mérnöki pontosságot tartotta fontosnak, inkább a fantáziájára, szenvedélyére hagyatkozott. Bory Jenő 1923-tól haláláig dolgozott az építményen, de néhány utómunkálat 1964-ig elhúzódott. Bory Jenőt a halála után a műtermében ravatalozták fel.

A vár legmagasabb pontja 30 méter magas, hét toronyból, harminc kisebb-nagyobb helyiségből köztük három műteremből áll. A vár falán a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok néznek a látogatókra. A birtokra a rácsos kapun léphetünk be, ahol vár makettjével találkoztunk először. Itt áttekinthetjük a vár egészét. A épület kimagaslik az előkert dús lombú fái, virágai közül, a növények között mindenütt különböző figurákra, emlékművekre bukkantunk. Ezek egy része másolat, ugyanis Bory felkapott sírkerti szobrásznak számított, egyik másik alkotásáról temetőkerti beszámolónkban is írtunk. A látvány hamar magával ragad, sok időre van szükség amire az ember végignézi a műalkotásokat. A kertből a teraszokon át a széles lépcsősoron jutunk el a vár főépületéhez. Az alsó teraszon sírköveket láthatunk a török korból, de itt látható a Bory Jenő által készített kőkereszt is, amelyet 1945-ös harcokban elesett katonák emlékére alkotott. A teraszon, már beljebb, a falnál, Bory Jenő fiatal és szép feleségéről készült portréját láthattuk. A szobor alatt vésett verssort olvashatunk, melyet a mester írt feleségének. A második terasz támfalánál kortársak, más művészek, primadonnák arcmásai sorakoznak, de Bory emléket állított mestereinek is, amely olyan mint egy „panteon”. Ez előtt, egy arany mozaikkal díszített pádimentumon rövid, kijelentő mondatot olvashatunk: „A kövek beszélnek”, és ebben a mondatban minden benne van, amiről szól ez a vár. A teraszt otthonossá teszi a fehér és zöld színű mozaikkal díszített műkő kerti asztal, ami a vár oldalában egy árkádos udvarral végződik. Ez az egyik kedvenc helyünk lett a várban. Az Elefántudvar nevét az árkádok alatt, gömbön álló elefántról kapta, ami szimbolikusan tartja az épületet. A múzeumlakásban találunk egyéb elefánt formájú kis szobrokat is. Ezekért Bory Jenő 1926-ban elnyerte a Halmos Izidor kisplasztikai díjat. Innen nem messze felfedeztük Lehel vezér és Nagy Szulejmán beton szobrát is. Az árkád falán vörös krétával rajzolt freskórészletet láthatunk. A művész a négy rajzzal a négy építészeti korszakot (görög-római kor, kereszténység, hűbériség és a szocializmus kor) szimbolizálta. Az udvar feletti árkádos erkélyre nyílt egykor a mester műterme.

A vár külseje mellett a belseje is egyedülálló. A főépület emeletén található tágas szobák rengeteg művet és használati tárgyat rejtenek: itt más művészek alkotásait is összegyűjtötte a Bory család. A Kandallós szoba, a Rádiós szoba, a Műterem és Sárga szoba berendezése által megismerhettük a Bory család életét, művészetét. A Kandallós szobában találkozhatunk – sok más műemlék között – Boryné szeretettel faragott fehér márvány büsztjével, ami 1927-ben készült. A szoba nevét a szép Bory kandallóról kapta, amelyet Bory Jenő tervezett és fém részeit Bory Pál műhelyében öntötték. A füstjáratok kiképzése miatt jó meleget adott a szobának és a közepén főzni is lehetett. A várban kettő ilyen kandalló található, egy a képtárban és egy másik a múzeumlakás ebédlőjében. A következő kisebb Rádiós szobában a családról készült portrék a kiemelkedő műalkotások. Az eklektikus tálalószekrényen pedig apró plasztikák egész sorában gyönyörködhetünk, de rengeteg tájkép is található a falakon. A Rádiós szoba után a Műterem hatalmas beltere tárul elénk, ami alkalmas a nagy szobrok tárolására is. A nagy méretű ablakok természetes fénye biztosan segítette az alkotást. A szobát a kazettás mennyezet is széppé teszi. A legszembetűnőbb elem itt a „Sebzett hős” című szobor gipszmásolata, amely az első világháborús hősi halottaknak állított emléket. A szobában a mester dúsan faragott, eklektikus stílusban készült íróasztalát és a hozzá tartozó karosszéket is láthattuk. Az asztal mögött az üvegezett asztali tárlókban régi fényképek, iratok, érdekes családi és hivatalos dokumentumok segítségével ismerkedhetünk a Bory család mindennapjával. A műteremből az árkádos erkélyre is kiléphetünk, ahonnan remek a kilátás. A nagyteremből juthatunk el az úgynevezett „Sárga szobába”, ami szintén tele van különböző műalkotásokkal. A szobától balra még egy kisebb helyiség nyílik, amelyben szintén műalkotásokat láthatunk, többek között a Bory család családfáját is. A termek szinte teljes falait képek takarják. A műtárgyak és díszítő elemek közül néhány igencsak elnyerte tetszésünket.

A vár felfedezése közben szembetűnő a falak erős kötőanyaga. Bory Jenő által kedvelt kvarcbetonból épült az egész vár, ebből az anyagból készültek az ajtó és ablaktokok, az oszlopok, a kupolák, a korlátok, a lépcsők, a kerti díszkutak, a medencék, a szobrok és domborművek is. A vár magas tornyait érdemes megmászni, mert kívül-belül gyönyörűek és a tetejükről nagyon szép a kilátás. A tornyok között, a várkapu fölött „fenyegetően” függ a – várúr pallosjogát jelképező – hatalmas rozsdás kinézetű betonpallos. A tornyokból az elegáns francia stílusú udvara nézhetünk le. A gondosan nyírt növényekkel, az udvar közepén vizet köpő békával meseszerű látványban részesülhetünk. A kertet három oldalról várfal öleli körbe, amely alatt árkádos folyosó várja a látogatókat. Az udvar másik bejárata a lakótornyok alatt található, ezek a tornyok a Bory család tagjait szimbolizálják. A legkisebb kupola a legkisebb gyermeket Györgyöt, a két egyforma betonkupola az ikerlányokat Ilonát és Klárát, a kétcsúcsú torony pedig magát a házaspárt jelképezi.

A tornyok közül először a „Zászlós torony” lépcsőházába mentünk be, és az itteni „macskalépcsőt” rögtön a szívünkbe zártuk. A lépcső korlátjai csipkeszerűek és pasztellszínekben tündökölnek. Díszítését a szintén festőnek tanult Bory Klárának köszönhetjük. A torony emeleti pihenőjéből nyílik a „Vagyóczky-szoba”. Vagyóczky Ferenc szobrásznövendék volt és az oktatási szünetben a Bory-várban lakott és segített a vár körül, a szoba az ő emlékét őrzi. Az itt kiállított műalkotások közül az ókori Lófej szobor a kiemelkedő sajátos színe miatt. A szobában rendszeresen tartanak időszakos kiállításokat is.

A „Csúcsos torony” aljában az őrszobában látható Bory Jenő Ecce Homo (1922) című munkájának gipsz másolata. Az életnagyságú, megkínzott, meggyötört Krisztus alakja szokatlan Bory Jenőtől, de alkotásért így is, vagy pont ezért Rökk Szilárd-díjat kapott. A festményvázlatok, Szent Erzsébet szobor kisplasztika változata, Szent Sebestén torzófa szobor, A béka angyala alkotás is itt található. A festett ólomüveg ablakok fényei még szebbé teszi a helyiséget (Czuk Ferenc készítette 2004-ben). A torony első szintjén 1905-ös dátumot olvastuk ki, majd két emelettel feljebb egy 1907-es felirattal is találkoztunk: az előbbi a művészházaspár megismerkedésének dátumát az utóbbi pedig a házasságkötésük időpontját jelöli. Az első szintről közelíthető meg a történelmi árkádsor, a második szinten egy erkély található, míg a negyedik szintről már a Vértes és a Bakony vonulatait is megpillanthatjuk.

A tornyokból a várfalak felé vettük az irányt, itt a művész történelmi alakok kvarcbetonból alkotott szobrait helyezte ki. A történelmi személyiségek sorában – amely Álmos vezértől kezdődik – III. Endréig találhatunk ismerős alakot. A középső szárnynál a történetíró Anonymust és az Anjou uralkodókat láthattuk. A másik oldalon Mátyást, II. Lajost, I. Ferdinándot, Szapolyai Jánost és más történelmi, illetve irodalmi hősöket, például Zrínyit, Szondi György apródjait, Tinódi Lantos Sebestyént, Fráter Györgyöt és Izabella királynét formálta meg Bory Jenő.

Az udvarról közelítettük meg a másik kedvenc helyünket, a várkápolnát, amelyet Hitvesi szeretet kápolnájának is neveznek. A gyönyörű freskódíszes apszisba állította Bory a Hitvesi szeretet című egész alakos, ülő női alakot ábrázoló szobrát, melyet természetesen szintén a feleségéről mintázott. A szobor fölötti freskók sárgára festett női alakjai más híres művészek múzsái (köztük szerepel Mona Lisa, és a Fornarina is).

A felfedezést a keringőben folytattuk, amely olyan, mintha egy művésziskola tanulmányi raktára lenne. Bory Jenő sok, érdekes gipszplasztikát gyűjtött össze. Ezeket érdemes végignézni, mert sok vicces vagy tanulságos ábrázolást láthatunk. A kedvenc szobrunk a „A huszár születése” című alkotás lett, amely egy gólyán lovagló kisdedet ábrázol. A szobrot a székesfehérvári strandon és Budapesten a János kórház szülészete előtt is láthatjuk.

Egyedülálló, hogy a művészcsalád nem csak a saját alkotásait mutatta meg a nagyközönség előtt, hanem rendszeresen, szívesen gyűjtötte más művészek alkotásait is. Nem hiába látható ennyi remekmű a várban, ami ma már teljes egészében múzeum, így Bory Jenő és felesége, Komócsin Ilona, valamint Klára lányuk szobrai és képei mellett Székely Bertalan, Karlovszky Bertalan, Körösfői-Kriesch Aladár, Csók István, László Fülöp, Márk Lajos, Bosznay István, Szüle Péter, Márton Ferenc, Iványi-Grünwald Béla, Haranghy Jenő, Fadrusz János, Zala György, Strobl Alajos, Ligeti Miklós, Dankó János alkotásaival is megismerkedhettünk. A vár 1990 óta Bory Jenő leszármazottainak (hét unoka) a tulajdonában áll, az általuk létrehozott alapítvány segítségével működtetik. Az alapítványt az akkor még élő Bory fiú és a két legidősebb Bory unoka hozta létre.

IMG_10

Elmondhatjuk, hogy kevés olyan emlékhelye van a szerelemnek a művészetben, mint a székesfehérvári Bory-vár, ahol Bory Jenő az építmény minden szegletében a feleségét idézte meg. Lehet, hogy néhányan giccsnek gondolhatják ezeket a szavakat, de a kőbe zárt romantikáért, műemlékekért, szobrokért érdemes ellátogatni Székesfehérvár ezen részére is.

Íme egy válogatás a vár szobraiból.

Itt pedig a többi fotót találjátok.