2024. május 1-jén vonatra szálltunk. Ki-ki a hozzá legközelebbi megállónál, hogy a Kökinél már együtt legyen a csapat: Nagyváradra utaztunk hallgatókkal. A pályázati szakaszban a HÖK kifogyott a pénzből, így csak az igényelt összeg töredékét kaptuk meg, ezért olyan mértékben nőtt a hallgatói önrész, hogy az egyik társunkat el is vesztettük. Püspökladánynál gond nélkül átszálltunk (ez a hat perces csatlakozással és a folyton késő vonatokkal nem volt kis teljesítmény), jó sokat vártunk a határon, majd a célállomáson gyönyörű idő fogadott és a szállásra sétálva kiélveztük a meleget.
A bírósági épület szomszédságában, az Ady Múzeum mellett szálltunk meg: a csendes mellékutcánk és a saját bejáratú kertecskénk a nyugalom szigetének bizonyult, miközben a belváros pár saroknyira volt. Elég gyorsan berendezkedtünk, majd nyakunkba vettük a várost. Fotózkodtunk az Ady Líceum mellett a Holnaposok szobránál (lásd lent), megcsodáltuk a Fő utca palotáit, majd a Körös (lásd fent) túlpartján először a Főteret és a Fekete Sas palotát zártunk a szívünkbe, hogy végül eljussunk egészen a várig. Meglepetésünkre csomó üzlet, fagyizó, kisdiszkont nyitva volt, így az ünnep ellenére (ami az ortodox húsvét miatt duplán „számított”) könnyen szereztünk ennivalót vacsorára és reggelire.
Csütörtökön az Aurel Lazăr Múzeummal kezdtük a napot. Kár, hogy kizárólag a románul tudóknak szánták a kiállítást, pedig mást is érdekelhet, hogy a nagyváradi román értelmiség miként képzelte el a Romániához történő csatlakozást. Utána megtekintettük a Neológ Zsinagógát (parádésan helyreállították), majd még ebéd előtt megmásztuk a Városháza tornyát. Délután elvesztünk a Körösvidéki Múzeum főépületének csodás kiállításaiban (lásd lent): modern, látogatóbarát kialakítás, többnyelvű szövegek, nagyon gazdag gyűjtemény fogadott, csak úgy zsongott az agyunk a milliónyi impulzustól, ami ért minket.
Pénteken az Ady Múzeummal kezdtük a napot (melegen ajánljuk a tárlatot, nagyon jó!), majd a Gránátalma Patikatörténeti Múzeum következett, ahol menő idegenvezetést kaptunk. A Székesegyház kissé sötét volt, de a hazai barokk egyik remekét így is tudtuk értékelni, majd jót nevettünk a Püspöki Palota előterében, mert ismert ELTE-s oktatók is részt vettek a megállító táblán kiplakátolt konferencián. A palota első emelete nemrég lett felújítva, nagyon tetszett! Az ebéd kissé kitolódott, de így is jó volt (a palota pénztárában ajánlották a helyet), majd elbuszoztunk a városi temetőbe, ahol a bejárat mellett felkerestük Rulikowski Kázmér sírját (lásd balra lent), illetve a 4-es honvédok olaszországi/szlovéniai gúla alakú emlékművének a másolatát (lásd jobbra lent).
Szombat délelőtt a nagyváradi vár megtekintése volt a fő program, ahol elég változatos színvonalú kiállítás fogadott. A vár helytörténeti vonalának a feldolgozása egész jó, de a várostörténeti részeknél, különösen az utolsó szinten már olyan érzésünk volt, mintha a Wikipedia alapján írtak összefoglalókat. Kár, mert a vár is a Körösvidéki Múzeum hálózatához tartozik, és ha azt, meg az Ady Múzeumot meg tudták csinálni parádésan, akkor a várnál is rendelkezésre kellett, hogy álljon a szakértelem.
A vár udvarán, a vásári forgatagban ebédeltünk (lásd fent), majd elsétáltunk a buszpályaudvarra. A nagyszalontai járatunk szélvédőjén óriási repedés volt, a váltója is furcsaságokat művelt, de ment mint a golyó. A húsvéti szabadságolások miatt Nagyszalonta nevezetességei zárva lettek volna, de a Csonka Toronyban működő múzeum igazgatónője a magyar egyetemistákért megszakította a szabadságát és mindent végigmutogatott, majd az Arany szülőház helyén emelt porta felé kisebb városi túrát is tartott nekünk. Hihetetlen élmény volt!
Nagyváradon zárásként még jót sétáltunk, nosztalgiáztunk, bevásároltunk, hogy vasárnap egy közvetlen vonattal hazajöjjünk. A határnál újra sokat vártunk, a romániai kalauz pedig megmutatta milyen érzés, amikor a sötétség nacionalizmussal társul: az amúgy magyarul tökéletesen beszélő hölgy minősíthetetlen stílusban viselkedett, ezzel egy kellemetlen bukét kölcsönzött az amúgy hihetetlen kirándulásnak. Nagyvárad egy igazi ékszerdoboz! A folyamatosan újuló paloták jelentősen megdobják a városi környezet fényét, az utcákon van élet, jó az étel, korrekt áron találunk mindent, a honlapok részletesek, bankkártyával szinte mindenhol lehet fizetni. Az emberek is nagyon kedvesek voltak, a kalauz kellemetlenkedését így inkább csak egyedi gikszerként tudtuk értelmezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése