Lucca egy toszkán megyeszékhely, amely épségben őrizte meg történelmi városközpontját. Könnyen megközelíthető, hiszen a pisai repülőtér szomszédságában található, ahonnan autóval és vonattal is pár percre található. Lucca nagyváros, majdnem 100 ezren lakják, de a közönséges turista ebből nem sokat érzékel, hiszen a látogatók általában csak a 16. századi városfalakon belüli területet járják be. Ez is elég, mert itt van minden, mi szem-szájnak ingere. Aki csak végigrohan rajta, az egy nap alatt végez. Ha elmerülünk a részletekben, akkor viszont sok palota, templom, múzeum nyújt színes kínálatot. Ezen felül a városközponton kívülre is érdemes elugrani, hiszen a város vonzáskörzetéhez tartozik többek között Torre del Lago Puccini.
Luccát az ókorban alapították, viszont nem tudni melyik nép. A mai alaprajza viszont a Kr.e. 180-től létező római város hagyatéka, így urbanisztikailag ez a kezdőpont a város történetében. A középkorban egy longobárd hercegség központja lett, majd városállamként egészen a napóleoni hódításig megőrizte függetlenségét. A középkorban volt része ostromokban, így az úgynevezett „olaszbástyás” rendszer kifejlesztésével párhuzamosan a 16. században Lucca is kiépítette a saját védműveit. Ezeket viszont a későbbiekben senki se rombolta le, így az első látnivaló az impozáns falrendszer (lásd fent). Az árkokban jellemzően sétatér és park található, de a falak tetejét is végig lehet járni. A városkapukon keresztül is be lehet menni, de mi inkább a zegzugosabb utakat ajánljuk. Például a vasútállomással szemben, a San Colombano bástya szomszédságában is van egy ilyen feljáró. Ez igen érdekes, hiszen a bástya folyosóin haladunk végig.
Kifejezetten hasznos ez az útvonal, mert a falak túloldalán rögtön a székesegyház vár minket (lásd fent). A Tours-i Szent Mártonnak szentelt templom a 14. században nyerte el mai formáját, szinte teljesen román stílusú, és pár érdekességét érdemes kiemelni. Az előterében van egy érdekes labirintus, amelyről itt olvashattok.
A matróneum, avagy a női karzat megszakad a kereszthajóknál, amiben még nincs semmi különleges. Az viszont már egyedi, hogy ezt nem akarták rögtön tudatni a látogatóval, így egy ívvel úgy tettek, mintha folyamatos lenne (lásd jobbra fent).
A templom másik érdekessége Ilaria del Carretto síremléke a sekrestyében. A hölgy 25 évesen halt meg gyermekszülésben, a város urának volt a második felesége, és a kor egyik felkapott szobrásza, Jacopo della Quercia készítette el a síremlékét. Ez a férj bukásáig a székesegyház közepén állt, majd a Guinigi család elűzését követően a sekrestyébe került. Először szét is szedték, hogy hosszú évek múltán újra mindegyik eredeti része a helyére kerüljön. A sekrestyében a Ghirlandaio és a Filippino Lippi festmények is szépek (lásd balra lent). A főhajóban pedig egy magyar vonatkozású tárgyat, egy török zászlót is látunk, amelyet egy luccai önkéntes zsákmányolt Nagyvárad felszabadítása során (lásd jobbra lent).
A Guinigik palotája ma is áll. Nem egy reprezentatív épület, de érdemes bemenni, mert nagyon szép egyházművészeti kiállítást rendeztek be benne. A hatalom központjaként viszont ma már az úgynevezett hercegi palotát tartják számon. Ebben is laktak a Guinigik, majd az évszázadok során tovább bővítették. Ma a megyeszékhely hivatalai és a prefektúra működik benne (lásd lent).
Múzeumból van elég a városban. Érdemes megnézni Giacomo Puccini szülőházát, igaz a városon kívüli Puccini villát jobban szeretjük. Két nemesi palota van, amely valamiért kiemelkedőt nyújt. A Pfanner palotát általában a kertje miatt emlegetik, a Mansi palota pedig egy tipikus nemesi palota, amely egyben a helyi városi képtárnak is helyet biztosít. A legegzotikusabb nemesi rezidencia a Guinigik tornya, amelynek a tetején fák nőnek (lásd balra lent). Amúgy fel lehet menni a tetejére és megéri, mert pazar a kilátás. Szívbajosoknak és tériszonyosoknak viszont nem ajánljuk.
A városban több csoda szép templomot is találunk. A központban van, de nem a székesegyház a San Michele al Foro (lásd jobbra fent). Főleg a homlokzatát szokták ismerni, de megéri bemenni. Az egyik kedvencünk egy parádés Filippino Lippi oltárkép, illetve érdemes odafigyelni az oszlopokra, mert érdekes mintákat véstek beléjük.
Másik kedvenc templomunk a San Frediano. Nevét Lucca egyik korai püspökéről kapta, és rögtön fel lehet ismerni a homlokzaton található gyönyörű mozaikjáról (lásd fent). Mindenképpen érdemes megcsodálni a Szent Ágoston kápolnát (lásd lent). Amico Aspertini freskói díszítik, amelyek az Utolsó Ítélet és Krisztus születése mellett főleg Szent Ágostonhoz köthető témákat ábrázolnak.
Szintén kihagyhatatlan a Jacopo della Quercia nevéhez kötődő Trenta kápolna, ahol a megrendelő, Lorenzo Trenta és felesége sírja felett egy Szűz Máriát, Szent Lőrincet, Szent Fredianót és Szent Jeromost ábrázoló oltárt találunk (lásd balra lent). Szintén érdekes a keresztelő medence (lásd jobbra lent). Ezt darabjaira szedték a 18. században és csak a 20. század közepén sikerült újra összeállítani. Megérte, mert a luccai román stílusú szobrászat egyik legszebb emléke. Ráadásul az egyik legrégebbi is, mivel először 1173-ban említették a létezését. Az egyik kápolnában található nyelvemlékről itt olvashattok.
A város másik érdekessége az amfiteátrum helyén kialakított tér, amelyről itt olvashattok. Ez a 19. századtól városi piacként működött, hogy mára csak a turistákat megcélzó árusok maradjanak.
Persze lehet csak úgy cél nélküli is bolyongani a városban. Így is garantált az élmény, mert egy hangulatos településről van szó, ahol könnyen lehet eldugott sikátorokban csodaszép részletekre bukkanni. Lásd például a fenti csatorna részletet.
Itt találtok további fotókat a templomok portáljairól.
Itt találhatók még fényképek a székesegyházról.
Itt a San Michele in Foro templomról.
Itt a San Frediano templomról.
Itt pedig a Guinigi múzeumról.
