Villa Gregoriana (Tivoli)

Róma tömérdek látnivalója megismerésére évek se elegendőek, de ez senkit se tántorítson el attól, hogy kimozduljon a városból. A környéken sok olyan település található, ahova tömegközlekedéssel is ki lehet jutni, és a római tömeg is elkerüli. Tivoli is részben ilyen. A Villa d’Este szökőkútjai Liszt Ferencet is megihlették, de rajta kívül olyan sok emberre hatottak, hogy méltán ismerik Tivolit szerte a világon. Hadrianus császár villája is meglehetősen felkapott látványosság, igaz a romokon kívül nem sok maradt belőle, hiszen szinte minden itteni szobor, vagy mozaik már a múzeumokat gazdagítja. A Villa Gregoriana viszont majdhogynem mostohagyerek a két legismertebb és felkapott tivoli látnivaló mellett.

Az Aniene a Tevere második legnagyobb mellékfolyója. Tivolinál jelentős szintkülönbséget kell leküzdenie, ami már az ókorban is látványosságnak számított, viszont az árvízveszély is jelentős volt (még az ifj. Plinius is megírta Kr. u. 105-ben, hogy mekkora kárt okozott a folyó áradása a városban). Ettől függetlenül a hely varázsa megmaradt, így villák, szentélyek épültek. Az ókori Tibur akropoliszán máig viszonylag épségben maradt fenn két templom: a városalapítónak, Tiburnusnak szentelt téglalap alaprajzú, és az albuneai Szibillának, vagy Győzedelmes Héraklésznek szentelt kerek. Ezek ráadásul az Aniene természetes vízesésére néztek, ami a 19. század elejéig még látványosabbá tette az épületeket.

Az épületek mondjuk jórészt azért maradtak meg, mert keresztény templomokká alakították át őket, viszont a régészeti feltárások segítségével visszabontották a későbbi korok rétegeit, és ma újra az ókori maradványok a meghatározóak. Az már kevésbé szembeszökő, hogy a kerek templom is egy mesterséges teraszon áll, ami a Kr. e. 2. századi városi falépítés eredménye, viszont ennek hatására a templomok még jobban „rálógnak” a meredélyre.

A folyó sok-sok áradásából az 1826-as volt az, amely végül cselekvésre ösztönözte a hatóságokat. XVI. Gergely pápa egy nemzetközi felhívást tett közzé, majd Clemente Folchi tervei alapján 1834–35-ben megfúrták a Catillo hegyet, és két 280 méter hosszú járattal egy új medret alakítottak ki az Anienének. A régi mederben így csak kisebb zuhatagok maradtak, amelyek köré viszont a pápa kialakíttatta a ma is létező Villa Gregorianát. A park sorsa cseppet sem volt nehézségektől mentes. 1944. május 26-án bombatalálat érte, majd évtizedekig a városiak szemétlerakóként használták. Végül a FAI öt éves munkájának köszönhetően vált újra látogathatóvá, és a téli hónapok kivételével most is az.

A parknak két bejárata van. Ha vonattal érkezünk, akkor a tivoli vasútállomástól kb. 5 perc séta a „vízesés bejárat”. Ha Villa d’Este irányából jövünk, akkor lehet, hogy érdemesebb a templomok felől megközelíteni a parkot. A bejáratnál adnak térképet (angol, francia, olasz nyelvű biztosan van), a villán belül több helyen is kialakítottak illemhelyet, és falikutakban vízhez is juthatunk. Lépcső viszont van elég. A kitáblázott útvonalak közül ugyanis mindegy melyiket választjuk, a kirándulás lényege, hogy lemegyünk a szirének barlangjáig, majd vissza. Ez a beszámoló a „vízesések bejáratától” követi végig a látványosságokat.

Elsőként érdemes elmenni a nagy szökőkút felső szakaszához. Ez az a pont, ahol a Gergely alagutak véget érnek, és az Aniene 120 méteres szabadesésbe kezd.

Létezik egy középső terasz is, de ha szemből szeretnénk látni a zuhatagot, akkor a templomok kijárata alatti kilátó lesz az igazi.

A nagy zuhatagtól az út elvezet Manlius Vopiscus konzul villája romjai mellett. Ezt Horatius ódái is dicsérik, viszont mára csak pár részlet maradt meg belőle. Az előtte levő tér viszont hangulatos: jó itt megpihenni.

A romok belsejébe is be lehet menni. Mondjuk vigyázzunk, hogy mivel/kivel járunk itt, ugyanis egy kutyának annyira megtetszett a mennyezetről csöpögő víz, hogy a gazdája alig tudta kikönyörögni innen. Máshol emberek ültek a padokon, és nézelődtek. Volt, ahol egy látogató bóbiskolt. Csodás a levegő, ami a vízesések mellett igazán hűs, így akit nem rettent el némi lépcsőzés, annak egy jó sétáért is megéri ide eljönni.

A romok után elmehetünk a kisebb vízesések felé. Ezekből van több is, egy részüket máshonnan is láthatjuk, de a Pokol tornáca kilátó tényleg látványos.

Innen visszamegyünk a fő útvonalra, ami elvisz az egyik nagyobb vízesés aljához.

A víz persze itt nem torlódik fel, ugyanis igen látványos módon, az Szirének barlangjában vájt magának utat, hogy tovább folyjon a síkság felé. A képen is látszik, hogy ez egy aránylag szűk nyílás, vagyis az áradások idején itt valóban nem tudott elég gyorsan levonulni a fölösleges víztömeg, ami természetesen a városban okozott kárt.

A barlang után ideje felkapaszkodnunk. Persze a víz mellett a többi természeti képződményre is érdemes figyelni, ugyanis van, ahol érdekes sziklákra, vagy fákra bukkanunk.

Hacsak nem akarunk visszamenni a nagy vízesés felé, úgy elindulunk a Miollis járatok irányába.

Innen már nincs messze a Neptun-barlang.

Végül már csak a templomok vannak hátra, illetve a környező kisebb vízesések.

 

A vasútállomás felé ráadásként érdemes betérni Cossinia vesztaszűz parkjába, ahol a sírja is található. Erre 1929-ben egy földcsuszamlás után bukkantak. A papnő urnája nem maradt fenn, a mellette levő sírban viszont egy játékbabát és női maradványokat találtak: nem tudni a két sírnak és temetkezésnek mi köze egymáshoz, hiszen a vesztaszűz 66 éven át szolgált, és halála után köztiszteletnek örvendett.

A villa körülbelül másfél óra alatt bejárható. A térkép mellett sok az informatív tábla, amelyek ráadásul olasz és angol nyelven is mutatják az utat, illetve adnak bőséges információt a látottakról. Reméljük kedvet kaptatok a látogatásához, nekünk nagyon tetszett.

A Gaspar van Wittel-féle 1700 körüli tivoli látkép részlet forrása.

Itt pedig további képeket láthattok a parkról.