Francia palota olasz földön: a Palazzo Farnese

A római Palazzo Farnese hiába ízig-vérig itáliai épület, mégis a francia paloták közé tartozik, ugyanis a francia nagykövetség épülete, vagyis jogilag francia területen fekszik. Az átlag magyar kétféleképpen szokott találkozni vele: látta a Tosca című operát (itt játszódik a Puccini-féle opera második felvonása, persze az is igaz, hogy Puccini csak az eredeti Sardou-féle darab helyválasztását követte), vagy olvasott róla/hallott róla/megfordult a környékén. Bejutni nehéz, de nem lehetetlen. Rómában előző hétvégén volt a Kulturális Örökség Napjai című rendezvény, és szeptember 23-án a palotát is kinyitották, így be is mentünk. Fogadjátok tehát szeretettel élménybeszámolónkat erről a csodálatos reneszánsz épületről.
A Farnesék egy jelentéktelen laziói nemesi családnak számítottak, amíg a szép Giulia Farneséből nem lett a későbbi VI. Sándor pápa szeretője. Ez Giulia öccsének, Alessandro Farnesének is jót tett, aki történetesen bíboros volt, és emellett a tehetségesebbik fajta. Alessandro karrierje olyannyira meglódult, hogy 1534-ben III. Pál néven pápává választották. A család nevét viselő palota építése korábban, még 1513-ban elkezdődött, de csak 1589-ben ért véget. Ekkor a Farnese pápa már régen meghalt, de sikerült kikanyarítania a fiának, illetve ennek leszármazottainak egy vadonatúj államot: a Párma-Piacenzai hercegséget. A Farnesék tehát a karrierépítő pápa halála után nem vesztek el a süllyesztőben, sőt, tovább emelkedtek, hiszen a dédunoka Alessandro Farnese II. Fülöp spanyol király mostoha unokaöccse volt, aki a korszak egyik legkiválóbb hadvezéreként tovább növelte a család dicsőségét.

A család férfiágon kihalt, Elisabetta Farnese volt az utolsó leszármazott, aki az első spanyol Bourbon uralkodó felesége lett. Egy olyan ambiciózus asszony került a meglehetősen könnyen irányítható V. Fülöp oldalára, aki a saját gyerekeinek is trónt akart (Fülöp első házasságából már született fiú, igaz végül gyerektelenül halt meg, így mindent Elisabetta fia örökölt). Ha a trón a régi Farnese birtokot jelentette, akkor legyen. Ha helyette szóba került Nápoly és Szicília királysága, akkor még jobb. Egy ilyen céltudatos személyiség természetesen nem hanyagolhatta el a pápai állammal való kapcsolattartást, így a római Palazzo Farnese, mint reprezentációs helyszín, továbbra is fontos szerepet töltött be. A fiatal Don Carlos pedig végigköltöztette a Farnese műkincsgyűjteményt az itáliai félszigeten, hogy végül Nápolyban állapodjon meg. Amikor III. Károly néven spanyol király lett belőle, akkor már nem bolygatta a műtárgyakat: ezek azóta is Nápolyban várják a látogatókat. Habár Elisabetta Farnese halálakor két fia is kapott itáliai trónt (Károly Nápoly-Szicíliát, Fülöp a korábbi Farnese hercegségeket), a római palota Károlyé lett, és ez így maradt egészen 1874-ig, amikor a száműzetésben élő utolsó és gyermektelen nápolyi uralkodó bérbe adta a római francia nagykövetnek az ingatlant. A Palazzo Farnese 1874-től a római francia nagykövetség épülete, igaz 1936-ban az olasz állam tulajdonába került. Az euró bevezetéséig egy olyan bérleti rendszer működött, miszerint az olaszok évi 1 frankért bérelték a párizsi nagykövetségük épületét, a franciák pedig évi 1 lírát fizettek a Palazzo Farneséért. Az euró bevezetés óta a bérleti díj évi 1-1 euróra módosult.

Az épület kialakításáért több művész is felelt, de az építészeti jelleget Antonio da Sangallo, il Giovane, majd 1546-tól Michelangelo Buonarroti határozta meg. A tégla homlokzatot pont a pápa halálának évében, 1549-ben fejezték be. Ezt a 2000-es Jubileum alkalmával restaurálták és ekkor próbáltak rekonstruálni a Michelangelo-féle eredeti változatot.

A vendég egy 14 méter hosszú kocsibejárón jut el az udvarra (lásd balra fent), majd rögtön balra fordul, hogy a díszlépcsőn jusson fel a díszesebbnél díszesebb lakosztályokba. A lépcső olyan értelemben modern megoldás, hogy szakít a korábbi csigalépcsőkkel, és lehetővé teszi a hosszú, méltóságteljes vonulást. A teljesen sötét lépcső viszont nem túl elegáns, úgyhogy rögtön az első fordulónál egy világító udvart alakított ki Sangallo. Ezt mára lezárták egy üvegfallal és itt ókori szobortöredéket állítottak ki (az egyiket lásd jobbra fent).

A látogató számára a ritka nyitvatartási időkben két szintet nyitnak meg: a piano nobilét (ez volt a „fogadó” szint), illetve a második emeletet (itt éltek a palota lakói). A látogatás sorrendje felülről lefelé halad, tehát először fel kell mászni a második emeletre, és utána haladni lefelé.

A második emeleten működik az École français de Rome (vagyis ennek egy része), ami lényegében a római francia kultúrintézetet takarja. Az 1970-es évektől a Piazza Navona közelében egy új helyszínt találtak az intézetnek, de a könyvtár maradt a palotában. Ez a maga 230 ezer kötetével a legnagyobb külföldi francia könyvtár! A gyűjtemény stílusosan a korábbi Farnese-könyvtár helyét foglalja el, ugyanis ezt 1649-ben Pármába, majd 1734-ben Nápolyba vitték.

A könyvtár után vissza kell menni az első emeletre, ahol az előtérből rögtön Héraklész termébe jutunk. Az úgynevezett Farnese Héraklész a családi gyűjtemény további darabjaival a Nápolyi Régészeti Múzeumban található. Természetesen ettől függetlenül nem lehetett kihagyni, hogy a névadó szobor másolatát ne állítsák ki (az eredeti valójában a díszudvar ívei alatt állt). A terem Michelangelo tervei szerint lett két emelet magas, a falakat eredetileg a Carracci testvéreknek kellett volna kifesteni, de végül nem lett semmi a tervekből.

A falon található gobelinek trükkösek: a Raffaello-féle freskók újraértelmezéséről van szó, ugyanis I. Leó pápa helyére a Farnese III. Pált rakták be.

A márvány kandallót Vignola készítette a 17. században. A mester a Farnesék házi építészeként dolgozott. Ő jegyezte például a caprarolai palotát, de a Farnese-védnökség alatt épült római Il Gesù templomot is.

A Héraklész termet követi a főhomlokzat központi szobája: a Farnese dicsőség terme. Ez ma a francia nagykövet irodája. A mennyezetet még Sangallo tervezte, ez a legöregebb darab a palotában. A falakon a freskókat Salviati festette, majd ennek halála után a Zuccari fivérek fejezték be a munkát. Ezek III. Pál dicső tettei mellett a Farnese ős hősi vállalkozásait ábrázolják.

A palota jobb oldali szárnyában kisebb-nagyobb termek következnek. Ilyen például a birtokok terme (lásd fent). Amikor 1860-ban az olasz egység elérte a nápolyi királyságot, és a Bourbon-uralkodónak mennie kellett, a királyi pár ebbe a palotába menekült. Ekkor festették ezt a termet amolyan nosztalgiaként, ugyanis falain a Farnese-birtokokat örökítették meg.

A bíboros fogadószobájában régebbi a díszítés. Ezt 1595 és 1597 között készítette Annibale Carracci. A művész ezzel vizsgázott, mielőtt megbízták volna a hátsó nagy galéria kifestésével. A freskó eredeti olajfestmény változata a változatosság kedvéért Nápolyban látható.

A látogató ezt követően kisebb szobákon halad keresztül. Ilyen az aláírások terme, a fehér, a sárga, és a vörös szalon. Végül megérkezünk a palota egyik fénypontjához: a Carraccik galériájához.

Ezt 1597 és 1608 között festette ki a bolognai származású Annibale és Agostino Carracci. A teret trompe-l’oeil technikával bővítették, és a reneszánsz Róma ismert motívumait sűrítették egybe. A Tevere túlpartján található Farnesina palotából például Galatea-ciklus motívumát emelték át, ami tisztelgés Raffaello előtt. Emellett a Michelangelo-féle Sixtus-kápolna meztelen figurái is megtalálhatók itt.

A díszítés egy esküvő apropójából készült, így stílszerűen a mennyezeten az istenek szerelmeit mutatják be.

A szűzies menyasszonyt is be kell mutatni: erre való a szűz az egyszarvúval freskórészlet a keleti hosszanti falon. Erről azt is tudjuk, hogy Domenichino, egy Carracci tanítvány készítette.

Apropó, Farnesina. A Farnesék nem aprózták el a dolgot. Miután birtokba vették a Palazzo Farnesét, és megszerezték a túlparton a Palazzo Farnesinát is, felmerült az az ötlet, hogy egy híddal kellene összekötni őket. A tervből végül csak a Via Giulia íve valósult meg, de ez is elegendőnek bizonyult, hogy meghatározza az utca déli szakaszát.

Végül innen, a palota hátsó oldaláról egy másik dolgot is megfigyelhetünk, ami nekünk magyaroknak különösen fontos. Ahogy a Római Magyar Akadémia otthonaként működő Falconieri palota Borromini-loggiájáról jól látható a Palazzo Farnese, úgy innen is nagyon jól mutat a kedvenc loggiánk.

Reméljük beszámolónk kedvet ébresztett, hogy a következő alkalommal ti is bemenjetek ebbe a csodálatos épületbe. Most a sor se volt hosszú, reméljük a jövőben is hasonlóan egyszerű lesz a bejutás.

Itt láthattok további képeket a Palazzo Farneséről.