2018. november 3., szombat

A mesés blois-i vár és város bűvöletében


A chambordi álomból még fel se ébredtünk, amikor már egy másik Loire-menti gyöngyszem felé vezetett utunk: várt Blois. A sok látnivalóban bővelkedő város Franciaország egyik kulturális és történelmi központja, de minket elsősorban a királyi kastély, illetve a benne őrzött kincsek érdekeltek. A vár lenyűgöző építészeti sajátosságai már feltűntek a Jacques-Gabriel híd lábánál. A királyi rezidenciát négy korszakon át, négy különböző stílusban építették. Hét francia uralkodó és tíz francia királynő élt a falai között, akiknek a személyisége mind nyomot hagyott itt: ez már önmagában izgalmassá teszi a helyet. A korai és késői (lángoló) gótika, a reneszánsz, és a klasszicista stílus különbözőségei mégis egységet alkotnak az épület homlokzatán, díszítésein és belső tereiben.
Az építkezés még a 10. században, Thibault gróf ideje alatt kezdődött, majd Hódító Vilmos hatalmas kastéllyá bővítette. A gótikus stílusú szárnyból már csak a főúri terem maradt meg: ez Franciaország legnagyobb korai gótikus terme. A kék, a bordó, az arany és a terrakotta színárnyalatok kivételessé teszik az oszlopokkal tagolt falambériás helyiséget, amelyet a francia rendi gyűlés helyszíneként is használtak. Természetesen mindent, így a plafont is uralják a liliomok, a francia uralkodói szimbólumok.
A XII. Lajos szárny 1498 és 1501 között épült. A hozzá tartozó Saint-Calais kápolnát később 1505-ben szentelték fel. A kápolna ablakai gyönyörűek és a Chenoncheau-ból, illetve Amboise-ból már jól ismert üvegfestőművész, Max Ingrand újította fel. A téglából és a kőből álló szárnyra a flamboyant (lángoló) gótika a jellemző, és a lakosztályokban 1869-től a Szépművészeti Múzeum kapott helyet. A képtárban 16. század és 19. század közötti festményeket nézhettünk meg, de két terem a helyi művészeket is bemutatja. A kiállított tárgyak közül még francia és flamand szőnyegek, valamint 19. századi szobrok is láthatóak.
Az I. Ferenc szárny külső részénél pillantottuk meg a kastély legkiemelkedőbb, már reneszánsz stílusú ékességét, a királyról elnevezett csigalépcsőt. Chambordhoz hasonlóan itt is Leonardo da Vinci nevét rebesgetik tervezőként, de ez messze nem biztos, ugyanis a felvetés hosszú évek óta vita tárgyát képezi a művészettörténészek között. Amúgy az épületrész homlokzatán jó kivehető a reneszánsz és a gótika keveredése.
 
A Lajosról és Ferencről elnevezett épületrész között találjuk a Gaston szárnyat, amelyet Gaston d’Orlans herceg építtetett Francois Mansart építész segítségével: ez a francia klasszicista építészet remekműve. Az allegorikus szobrokkal díszített lépcső egyszerűen fenomenális, és akkor még nem is beszéltünk a kupoláról! Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ezt a részt sohase fejezték be. Gaston ugyanis három év után se volt hajlandó rendezni tartozásait, így a mesteremberek faképnél hagyták. A torzón maradt rész többi terme így csak időszaki kiállítások alkalmából látogatható. Mi zárva találtuk.
 
Miután megismerkedtünk a különböző épületszárnyakkal és megnéztük a rendi gyűlés gyönyörű termét, a királyi lakosztályok felé vettük az irányt. A termek mai látványvilágát Félix Duban 19. század eleji tervezőnek köszönhetjük.

Az első emeleten található királyi termét két kandalló és liliommal díszített baldachin ékesíti.
A kandallókon a királyi jelképek, vagyis a szalamandra, illetve a hermelin tűnik fel. Az előbbi I. Ferencre utal, miközben az utóbbi a bretagne-i hercegség jelképe, vagyis Ferenc anyósára emlékeztet.
A teremben lovas és vadászati gyűjteményeket állítottak ki. A királyi szoba mellett a Valois teremben az uralkodók reneszánsz mellszobrait láthattuk. Itt húzódott annak idején a középkori bástyafal.
A kastély belseje felé a királynő galériájába csöppentünk, ahol a járólapok mintája igen szemrevaló volt. A falakon nemesi portrékat helyeztek el, mintha a helyiség egy arcképcsarnok lenne.

A galéria után a női öltözködésre szolgáló helyiség, majd a királynő hálószobája következett: a feltételezések szerint itt halt meg Medici Katalin. A szoba középpontjában a zöld kárpittal behúzott díszes ágy áll, a falakon királyi és királynői monogramok tűnnek fel. Jobbra tőle ráakadtunk Antoinette Gonsalvus híres portréjára is, amit Lavinia Fontana festett. A hölgy örökölte apja betegségét, miszerint egész testét erős szőr borította. Medici Katalin pártfogásának köszönhetően az egész család magas tisztséget töltött be az udvarba, és elkerülte őket a korban szokványos erős hátrányos megkülönböztetés. Sőt, a szülők házassága ihlette a Szépség és a Szörnyeteg meséjét is. 
A hálószoba mellett a kis imaszoba jó jelképezi, hogy fontos szerepet kapott a vallás a királynő életében. Az üvegablakon Árpád-házi Szent Erzsébet figurája is feltűnik (lásd lent jobbra).
Az Oratórium melletti dolgozó szoba (Studiolo) falait 237 faragott fatábla borítja, amelyek kis reneszánsz kincseket rejtenek. A szoba eredeti faburkolata egyedülálló Franciaországban.

A látogatást a második emeleten folytattuk, ahol a varázslatos termek már III. Henrik korából származnak. A királyi hálószobában az ágy és III. Henrik portréja a kiemelkedő látványosság. Állítólag itt támadták és gyilkolták meg Guise hercegét.
A kivégzéshez használt fegyvereket a szomszédos helyiségben (Vallásháború kabinet) állították ki. E szomorú esemény és annak következményei festőket is megihletett, így a Tanácsteremben a kivégzésről és a vallásháborúkról szóló festményeket láttunk. Egy másik terem a III. Henrik által bevezetett udvari rendet szimbolizálja, amely távolságot hozott létre a király és az alattvalók között. Ezt később XIV. Lajos is alkalmazta Versailles-ban.
A későbbi századokban a rezidencia elveszítette pompáját. A régi szolgák lakásokat alakítottak ki benne, majd a 17. században katonai célokat szolgált. 1840-ben került fel a védett műemlékek listájára, amit Prosper Mérimée kezdeményezésére állítottak össze, majd a Félix Duban-féle felújításnak köszönhetően újra visszanyerte méltó szépségét.

Mielőtt elindultunk volna a városba még felmentünk a Foix toronyba, ahol pazar kilátás tárult elénk a Loire völgyére és a Saint-Nicolas templomra.
A kastély üzemeltetői nagy gondot fordítanak arra, hogy minél több turista látogasson Blois-ba. A gyerekeket interaktív játékokkal csalogatják, de tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat is. Nyáron a kastély udvarán tartott lovagi játékok, zenés előadások, hang- és fényjátékok visszarepítenek a régi korokba. A rendkívüli helyszínt kihasználják filmforgatásra, divatfotózásra és más eseményekre is.
Nehezen hagytuk el a kastély területét, az udvaron még sokáig gyönyörködtünk a különböző díszítésekben. Az oszloptartó szörnyecskéket és címer állatokat (szalamandra, hermelin, sül) itt is szívünkbe zártuk.

A kastéllyal szemközti ház ablakain minden órában mechanikus sárkányok „ijesztgetik” a járókelőket. A házban mágia múzeum (Maison de la Magie) működik, amelyet 1998-ban Michell és Jean-Pierre Hartmann művészek hozták létre a híres mágus, Hudini tiszteletére. Lehet, hogy a gyerekek érdeklődését ez megragadja, minket viszont nem hozott lázba, ellentétben a történelmi városrésszel. Itt oda voltunk a középkori faszerkezetes házikóért, az üzletekért és egy nem mindennapi Denis-Papin lépcsősorért (lásd balra lent), ami a Blois-i feltaláló tiszteletére épült (a szobra a lépcsősor tetején látható). Érdemes megmászni, hiszen az itteni panoráma magáért beszél. A lépcső a festése miatt messziről egy vibráló fekete-fehér kört vetít a szemünk elé. A lépcső építését Jean Claude Eugène Riffault polgármester rendelte el a 19. században.
Séta közben még sikerült bejutnunk a késő gótikus Saint-Louis katedrálisba (lásd jobbra fent), amely 1906 óta a nemzeti örökség része. A 12. században épült egyhajós templomnak nincs kereszthajója, de az eredeti építményből csak a sírkamra és a harangtorony maradt meg eredeti állapotában. Sokáig gyönyörködtünk a portál díszítésében, mielőtt bementünk volna a templom belsejébe. A homlokzat a késő gótika és a korai neoklasszikus stílus közötti átmenetet mutatja. A középkori elemek közül a támfalakat és a vízköpőket emelnénk ki, a neoklasszikus elemek közül pedig a háromszög alakú oromzatot és a gyönyörű íveket. A szépséges ólomüvegablakokat a második világháború után újították fel. A rekonstrukciót a holland Jan Dibbets és a francia Jean Mauret készítette. A harangtoronyban hét harang szólal meg. A torony már reneszánsz stílusban, jón és korinthoszi oszlopokkal épült. Alatta egy 12. századi bordás boltozatú kápolna található. A szentély ötszögű apszisa lenyűgöző. A templom kriptába a blois-i grófokat és püspököket temették.

A sok-sok faszerkezetes ház közül kiemelkedik a Villebresme családé. Ezt a 15. század végén emelték amolyan városi kiegészítő szállásként, ugyanis a családnak már egy kastélya is volt Fougéres-sur-Biévre-ben. A ház azért is érdekes, mert az utca két felén terül el, amelyeket egy függőfolyosó köt össze. Számos érdekes fafaragvány díszíti az épületet. A konzolként is szolgáló akrobaták mellett a főhomlokzaton bibliai és allegorikus figurákat találunk. Az épületet különben úgy is emlegetik, hogy Maison de Denis Papin, vagyis a már korábban emlegetett feltaláló háza. Ez egy tévhit, a 20. század elejétől kezdett el terjedni, ne dőljünk be neki, ugyanis semmi sem bizonyítja, hogy Denis Papin élt-e valaha itt.

Miután jól kisétáltuk magunkat ideje volt visszaindulni a szállásra. Reméljük ezzel az élménybeszámolóval felkeltettük az kíváncsiságotokat, mert számunkra a Loire folyó fölötti Jacques-Gabriel híd (lásd lent), a középkori házak, a székesegyház és a mindezek fölé emelkedő kastély látványa felejthetetlen emlék marad. Ráadásul mindez könnyen megközelíthető, hiszen a város közvetlen vasúti összeköttetésben áll Párizzsal. Természetesen visszavárunk Titeket a kastélyos tudósításainkra

Itt találtok még képeket a kastély "szörnyecskéiről" és kültéri díszítőelemeiről.
Itt pedig a kastély további részleteiről, berendezési tárgyairól.
Itt vannak még fotók a városról.
Itt pedig a Hôtel de Villebresme-ről.